☆o☆
El sem hiszem, hogy itt vagyok. Ez még, semmi, de megszabadultam a nevelőszüleimtől, a veréstől, a rabszolgaságtól. Azt hiszem, életemben nem voltam még ilyen boldog. Jelen pillanatban az sem érdekel, hogy egy gyilkossal élek egy fedél alatt. De tudom, hogy engem nem bántana.
-Minden rendben? - a hirtelen hangra összerezzentem. Ő, ki kell derítenem a nevét, előttem állt és érdeklődve fürkészte a még mindig meglepett arcomat.
-Persze, csak elgondolkodtam. - legyintettem zavartan.
-Oké. - zárta rövidre majd eltűnt egy szoba mögött.
A szoba, amit kaptam nem mondom, hogy egy luxus, de nem is panaszkodhatok. Van benne egy ágy, egy egyszerű szekrény, a falon pár polc, és ennyi. Pont amire jelenleg szükségem van. Nem sok minden, de most ennek is örülök. Inkább ez, mint a nevelőszüleimnél. A sporttáskát letettem az ágy mellé amire sóhajtva lehuppantam. Miért érzem azt, hogy ezzel még nincs vége?
~Π~
A nappaliban üldögéltünk és csendben bámultuk a falat, vagy éppen egymást televízió híjján. Legjobban a szekrényen lévő ujságok kötötték le a figyelmem. Mintha több lenne, vagy nem is tudom. Hirtelen ezer kérdés lepte el az elmém, de egyiket se mertem feltenni. Hogy vajon miért öl, vagy hogy miért lett ilyen, mert biztos vagyok benne, hogy nem ilyen volt.
-Nyugodtan. - mondta mire értetlenül néztem rá. Hogy érti?
-Látom rajtad, hogy mondani szeretnél valamit. - ó, hát ennyire nyilvánvaló?
Elgondolkodtam. Csak simán kérdezzem meg tőle, hogy miért lett gyilkos, vagy legyek tapintatosabb?
-Hogyan...Vagyis miért.. Nos, miért.. - hebegtem össze-vissza és már azt sem tudtam hogy mit akartam kérdezni. Kérdőn nézett rám, mire megráztam a fejem.
-...Ölök? -fejezte be helyettem a mondatot, én pedig bólintottam. - Mert megérdemlik. Egyikük sem volt olyan ártatlan, mint ahogy az újságok beállították őket. Rosszabbak voltak, mint a te nevelőszüleid. Az egyik nőket, vagy gyerekeket erőszakolt. A rendőrséget nem érdekelte, hát akkor intézkedtem helyettük én.
A szavak, amelyeket olyan könnyedséggel ejtett ki ajkain, szinte sokkoltak. A televízióban azt mondták hogy egyszerű gyári munkás volt, vagy épp egy munkanélküli. Nem gondtam volna, hogy valóban ilyesmi áll a háttérben. Felálltam és a szekrényhez sétáltam. Megálltam előtte majd a címkéket kezdtem el olvasgatni.
BRUTÁLIS GYILKOSSÁG EGY ELHAGYATOTT SIKÁTORBAN
EGY FÉRFIT KEGYETLEN MÓDON ÖLTEK MEG A VÁROS SZÉLI MÓLÓ KÖZELÉBEN
ÚJRA LECSAPOTT A CSENDES GYILKOS! KÉT EMBER EGY NAP ALATT
A torkomban éreztem dobogni a szívem. Szinte lehetetlen elhinnem, hogy ezeket az az ember követte el, aki alig egy méterre van tőlem. A brutális gyilkosságok, a gyomorfacsaró beszámolók, ahogy kivégezte áldozatait.. Alig tudom elhinni, hogy ezket ő követte el. Pedig annyira nyilvánvaló, és még ő is megmondta nekem.
-Félsz? -hallottam a hangját közvetlenül a fülem mellől. A pulzusom megnő, a legzésem szapora. Akárhányszor a közelembe kerül, mindig ezeket váltja ki belőlem. De van itt még egy érzés, ami a kezdetektől bennem van, de még mindig nem tudom beazonosítani. Nyeltem egyet és próbáltam a velem szemben lévő újságokra fókuszálni, nem pedig a forró leheletére a nyakamon.
-Nem.. -hangom halk volt és rekedt, valamint felfedezhettem benne egy kis félelmet, pont amit épp most tagadtam le. Éreztem a teste melegét, amit a hirtelen közelsége okozott. A gombóc a torkomban egyre csak nőtt, és egyre nehezebben tudtam letuszkolni.
-Nekem nem úgy tűnik. -válaszolta a már megszokott mély, férfias baritonján. Belül már annyira remegtem, hogy féltem észre veszi. Egyetlen szavával is olyan érzéseket vált ki belőlem, mint amilyet más eddig még soha.
-Nem félek tőled. -megpróbáltam összeszedni minden magabiztosságom és kinyögni egy értelmes mondatot. Kezét a felkaromra fektette így mégközelebb jőve hozzám. Arcát a nyakamhoz bújtatta majd a fülembe súgott.
-Még nem.. -a kettőnk kis túlfűtött buborékja hirtelen mintha kippukadt és füstként elszállt volna. Elengedte a kezem és elsétált tőlem, majd eltűnt a szobájában. Az eddig észrevétlenül benntartott levegő úgy szakadt ki belőlem, mintha hosszú idő óta most először jöhettem volna fel a víz alól. Szorosan lehunytam a szemeim és elméletben megráztam magam. Amint egy kicsit is közelebb kerül hozzám, egy teljesen más ember tör ki belőlem, amit még nem tudok megnevezni.
~Π~
A konyhában találtam száraz kekszet, amivel becsoszogtam a szobámba és lassan leheveredtem az ágyamra. Mióta is ismerem őt? Két hete, vagy talán még annál is kevesebb? Őszintén fogalmam sincs, de amióta ismerem annyi mindent történt velem. Magamban felnevettem. Ismerem? Hisz még a nevét sem tudom..
☆o☆
Egy nagyon picit rövidebb lett ez a rész, mint az eddigiek, de remélem nem feltűnő. 😅
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkező kommenteket és a sok szavazatot! Hihetetlenek vagyok. 😍
/ Valamint ha valakit érdekel a facebook csoport, akkor a profilomon megtalálja hozzá a linket /
♥ BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK ♥
2018.1.2.