Lestrade szemszöge:
- Donovan!
- Uram.
- Hívja őket, legyen szíves.
- Miért?
- Szeretném, ha a tegnapira vetnének egy pillantást.
- Melyiküket?
Ez egy eléggé jó kérdés.
- Mind hármukat.
- Biztos? A hangyást is?
- Donovan – mondtam és próbáltam elégé nagy nyomatékot adni neki.
Ezzel kifordult az irodámból elintézni a telefonokat. Felvettem a kabátom, a székem támlájáról és én is a nő után indultam.
Mikor kiértünk a helyszínre, Hope épp megérkezett. Nem sokkal később már John is ideért, de Sherlock-ot még nem láttam sehol. Donovant megkértem, hogy kísérje le őket, míg én megvárom Holmes-t.
Nem sokkal azután, hogy eltűntek az ajtó mögött megérkezett egy taxi, amiből, meglepetésemre ismét, két ember szállt ki.
Sherlock szemszöge:
- Ehhez hozzá sem tudtunk szagolni.
- Hm, nem lep meg – mondtam mielőtt beléptünk volna az ajtón melyről, furcsán már hiányoztak a rendőrségi szalagok. Egymás után léptünk be az ajtón, Molly zárta a sort. Amikor leértünk már felvoltak kapcsolva a lámpák, amiket a helyszínelés alkalmával állíthattak a helyiségbe. Nem hittem a szememnek, az ajtón belépve. John és az ügyvédnő, Donovan társaságában már lenn voltak, az őrmester kivételével, vizsgálva a helyszínt. Molly meglepett sóhajára mind felénk néztek.
- Lestrade? – kérdezte Hope, felhúzott szemöldökkel és számonkérő hangsúllyal. John a váz mellett, mint akit leforráztak, úgy állt.
- Csak próbáljatok meg együtt dolgozni, kérlek – mondta a felügyelő kérlelő hangsúllyal.
- Én már úgyis végeztem, nem tudom John, hogy van vele – törte meg a már fülledt csöndet az ügyvéd.
- Csak nyugodtan – feleltem.
- Én akkor haza is mennék.
- Maradjon csak, miss?
- Molly Hooper.
- Molly.
- De...
- Maradjon Molly. Több szem többet lát. Szeretné? – mióta itt vagyunk John most először szólalt meg, de még véletlenül sem nézett felém.
- Khm. Szabad? – kérdeztem, mivel már kezdtem soknak érezni a kötelező udvariassági köröket. Szerettem volna már tényleg csinálni valamit.
- Persze – mondta Hope végig a szemebe nézve. Volt valami a pillantásában, ami felcsigázott. Lehet, hogy Mycroft-nak mégis igaza van? Majd Lestrade-ra nézve folytatta – Felügyelő, szabad pár szóra?
- Igen. Donovan – mutatott az ajtóra, mely mögött eltűntek a sötétségben, Donovan pedig követte őket.
Nekikezdtem a vizsgálathoz, az asztalra kibontott készletemből kivett nagyítóval. Míg John és Molly az egyik lámpa mellett beszélgettek, közelebbről is szemügyre vettem a csontvázat. Amint közelebb hajoltam megcsapta az orrom valami. Fenyő? Luc? Nem, Cédrus. Új naftalin golyó. Fekete porszemcsék, szén. Tűzkár.
- Mi az? Talált valamit, igaz? – kérdezi Molly, miután feláltam és leellenőriztem az iménti megfigyeléseimet a telefonomon.
- Talán – mondtam és a telefont elsüllyesztettem a kabátom belső zsebébe.
- Felvág – mondta John eléggé hallkan, hogy ne legyen feltűnő, mire kérdőn fordultam felé, de nem szóltam semmit. Folytattam a csontváz környezetének vizsgálatát. Kicsivel később Lestrade és Hope lépte át újból a küszöböt. Donovan nem követte őket, gondolom a felügyelő haza küldte. Hope az asztalhoz sétált, nem csinált mást csak vizslatta, mintha keresne valamit. Én az asztallal szembe sétáltam. Ekkor megrázkódott a helyiség.
- Metró? – kérdezte kórusban Molly, John és Lestrade.
- Metró – feleltem, miközben leguggoltam a kabát fakulását figyelve, ekkor Molly nekem jobboldalról nekikezdett a váz vizsgálatának.
- Férfi, 40 és 50 között, - kezdi, de hirtelen körbe néz – Bocsánat, maga akarja? – kérdezi tőlem, majd Johnra pillant. Módszeresen kerüli az ügyvédnőt. Féltékeny?
- Ja, nem. A vendégem rá – felelem, John pedig csak ösztönzőn bólint.
- Ennek nincs értelme – mondja Molly miközben Hope-al helyet cserélve az asztalt tanulmányozom.
- Minek nincs? – kérdezi a felügyelő értetlenül.
- A csontváz nem lehet régebbi, félévesnél – az utolsó szót négyen mondtuk kórusban.
Molly közben felém pillant, miközben sikerült megtalálnom, amit kerestem. Az asztal rejtett rekeszének az ajtaja egy jól irányzott nyomás hatására szinte kicsapódik. A kis ajtó mögül egy könyvet veszek ki. Lefújom a por nagy részét, miután láthatóvá válik a címe.
- Hűha – mondja Molly, én pedig az asztalra dobom a könyvet. Lestrade kíváncsian jön közelebb és olvassa a címet.
- Hogy csináltam, Hasfelmetsző Jack.
- Az nem lehet.
- Üdv a világomban.
- Nem hát – mondta Hope velem kórusban, mire ránéztem, de nem mondott semmi mást.
- Nem sérteném meg azzal, hogy el is magyarázom.
- De, kérem sértegessen csak – mondta Lestrade, és a mosolya hallatszik a hangján is, ám az ügyvédnő látványosan, szemét forgatva fordul ismét az asztal felé. Ekkor lett egy ötletem; lássuk mennyire figyel.
- Miss Wolf? Van ötlete? – kérdésemre kérdőn pillantott felém. Egy pillanattal később, egy féloldalas mosollyal az arcán jelezte, tudja mit szeretnék.
- Nem sok, Mr. Holmes – már épp szólni szerettem volna, mikor folytatta – A holttest, vagyis a csontváz, féléves. A Viktoriánus jelmez egy múzeumból való. Egy tűzeset miatt árusították ki, nagyjából egy-másfél héttel ezelőtt... Azt hiszem, maga mit mondana? – az utolsó kérdést kaján mosollyal az arcán tette fel. Hát nem szeretem bevallani, azonban, most meg kell tennem - meglepett.
- Egy dél-keleti fekvésű múzeumi kiállító teremben volt, egy héttel ezelőttig.
- Az egész csak kamu? – kérdezte a felügyelő kissé letörve.
- Az.
- Pedig ígéretes volt.
- Olcsó.
- Szerintem, lehetett volna még dolgozni rajta, de a kivitelezés az átlaghoz képest jobb – felelte az ügyvéd a megjegyzésemre.
- Miért öltek bele ennyi energiát? – tette fel a kérdést John.
- Remek kérdés – feleltem indulva kifelé a helyszínről.
****
Sziasztok!
Bocsánatot kérek a majd egy hónapos várakozásért, de eléggé sok minden történik körülöttem mostanság. Nem elég a végzős év, az érettségire való készülés, ráadásul még költözünk is.
Azért remélem minél előbb tudom hozni a kövit :) és remélem tetszett ez a rész is.