A másnap ugyanúgy kezdődött, mint mindegyik. Edzés, zuhany, evés, fotózás. Aztán volt egy megbeszélés, amin az ügynökség bejelentette, hogy kipróbálnak rajtam egy új hajszínt, aminek nem igazán örültem, de azt mondták addig próbálják a színeket, ameddig valamelyik nem tetszik, így belementem. Már be is festették egy egyalkalmas festékkel, ami az első hajmosás után ki is jön. Így indultam el a táncversenyre, aminek Unnie nem igazán örült, de addigra Jimin már elküldte a címet és hogy mikor érjek oda. Így végül beadta a derekát és el is vitt oda.
Minden lehetséges eszközt bevetettem, hogy ne ismerjenek fel. Sapka, napszemcsi, maszk és bő pulóver farmerral. Nem így szoktak az emberek látni, és mivel a hajam is más színű volt, elég kicsi volt az esélye, hogy bárki felismerjen.
Így történt, hogy mikor odaértem a helyszínre és megláttam a fiúkat a megbeszélt helyen megijedtek, mivel egy idegen csaj közeledett célirányosan hozzájuk, vagyis én. Nem csodálom, hogy rögtön nekiindultak, hátha szem elől tévesztem őket a tömegben.
Nagyot sóhajtva mentem utánuk, de ők folyton csak hátra-hátra pillangatva vették gyorsabbra a tempót. Kezdtem unni a fogócskát, így csak szimplán megálltam az utca közepén és mit sem foglalkozva az engem kikerülő nem éppen türelmes emberekkel, tárcsáztam, és a fiúk hátát szuggerálva néztem, ahogy Jimin előveszi a telefonját, majd felveszi.
-Szia Lana - köszönt bele - Ne haragudj, de azt hiszem egy rajongó felismert minket, ezért elindultunk, de követett és nem tudom...
-Jimin visszajönnétek? Én vagyok az aki már egy ideje próbál utolérni titeket.
-Az te vagy? - láttam a távolban, ahogy megfordul és mikor észrevett elnevette magát - Máris visszamegyünk.
Letette a telót én pedig kíváncsian néztem, ahogy felém megindulva magyaráz HoSeoknak, aki meg csodálkozva pillant felém. Nem láttam tisztán az arcát, de tudtam mit néz annyira.
-Neked meg mióta szőke a hajad? -szörnyülködött Jimin - Ugye nem marad ilyen?
-Nem, nyugi - nevettem fel - Az ügynökség próbál új hajszínt találni a tavaszköszöntő fotózáshoz - mondtam miközben elindultam két oldalamon a két fiúval, azt hiszem meg sem kell említenem mennyire a torkomban dobogott a szívem HoSeok közelségétől - De az biztos, hogy nem ez a szín marad - fogtam meg szőkésbarna hajam, ami másnak biztos jól állt volna, de túlságosan elütött az eredeti, fekete hajamtól.
-Inkább valami természetesebb árnyalat kéne neked - tanulmányozta ferde szemmel Jimin a hajamat.
-Én is ezt mondtam nekik - tártam szét a karom tanácstalanul - Eddig egyszer sem akarták befesteni. De az tuti fix, hogy a fotózás után nem engedem, hogy az maradjon.
-Helyes - bólintott HoSeok, mire Jimin is és én is csodálkozva kaptuk rá tekintetünket, de ő mint sem törődve meglepettségünkkel sétált tovább hátrakulcsolt kezekkel.
Visszaértünk a verseny helyszínéhez, ami egyébként az akadémia volt, majd mikor Jimin kiszúrta a tömegben barátját, megkért, hogy várjuk meg őt egy oszlop takarásában. Kettesben maradva HoSeokkal kicsit feszengve álltam egyik lábamról a másikra.
-Barna - mondta hirtelen.
-Tessék? - fordultam felé.
-Gesztenyebarna - nézett rám - A hajad.
-Szerinted az kéne?
-Igen. Kiemelné a szemed. A fekete hajad miatt nem tud teljesen érvényesülni, de ha a szemeddel kb megegyező színt találtok, akkor az szerintem tökéletes lenne.
Őszintén meglepett. Nem hallottam még ennyit beszélni. Oké csak tegnap találkoztunk, de akkor is.
-Köszi - feleltem - Észben tartom és majd továbbítom - mosolyogtam rá őszintén.
Viszonozta gesztusomat, de ekkor visszaért Jimin a barátjával. Nem mutatott be, hanem rögtön elindultunk egy hátsó bejárathoz, ahol nem keltettünk feltűnést.
Beérve az épületbe máris bemutatott BoMinnek, aki mikor rájött ki vagyok nagyon elámult és rögtön autogramot kért. Nagyon belelkesült én pedig nevetve figyeltem, ahogy arról magyaráz, hogy most már tuti el fogja rontani a lépéseket, hogy tudja én is figyelem. Próbáltam megnyugtatni, de Jimin csak leintett, hogy barátja csupán viccelődik. Nevetések közepette közelítettük meg a karzatra vezető lépcsőket, majd ott elváltunk BoMintől, aki elindult átöltözni.
Felmentünk és egy kissé eldugottabb, de jó kilátással rendelkező helyre ültünk le.
-Hozok innivalót - állt fel Jimin - Kértek valamit?
-Kólát - felelte HoSeok.
-Én csak vizet - mosolyogtam rá.
-Rendben - kacsintott, majd már el is tűnt.
A napszemüvegemet már régen levettem, hogy lássak is valamit, de sajna a sapkámat is le kellett vennem, mert azt itt nem nézték jó szemmel. Pedig ez még csak nem is színház. De maszkomat magamon tartottam.
Szerencsére nem sokan tartózkodtak fenn, így nem kellett nagyon tartanunk a lebukástól.
Pár percig csendben üldögéltünk és hiába törtem a fejem, semmi jó téma nem jutott eszembe.
-Tényleg nem okoztunk gondot a napirendedben? - törte meg a csendet HoSeok.
-Egyáltalán nem - mosolyogtam rá -Igazából jó néha kikapcsolódni -néztem a színpad előtt felállított asztalra, ahol majd a zsűritagok fognak ülni - Nem sok alkalmam adódik rá.
-Nem szoktál a barátaiddal elmenni szórakozni?
-Néha. De többnyire ők is elfoglaltak. Az az igazság, hogy már mind férjnél vannak - kuncogtam - Én vagyok az egyetlen szingli és mivel nekik ott a sok házimunka meg a férjük nagyon ritkán érnek rá. Általában az szokott lenni, hogy ők délután érnek rá, amikor én még dolgozom, este pedig mikor nekem van szabadidőm, akkor a családjukkal vannak.
Kissé szomorkásra sikerült a vége, pedig igyekeztem rejteni, de ő ekkor aggódva hajolt be látószögembe és nézett szemeimbe. Igyekeztem őszinte mosolyt csalni arcomra, hogy ne jöjjön rá mennyire fáj az estéket egyedül tölteni.
-Ne nézz így - mondtam egy idő után, mert csak bámult rám átható tekintettel, amivel igencsak zavarba hozott - Nem olyan szörnyű azért -fordítottam el tekintetem, és ekkor megpillantottam egy ázsiai srácot, aki folyamatosan engem bámult, miközben Jiminnel beszélgetett. Láttam, hogy Jimin többször is idegesen fordul felénk miközben nagyban magyaráz neki.
-Aggódnunk kéne? - kérdeztem HoSeoktól, mivel észrevettem, hogy ő is kiszúrta a kicsit sem ártatlannak tűnő srácot.
-Nem tudom - felelte higgadtan - Nem ismerem. De nyugi. Nem lesz gond.
Hirtelen elindultak felénk. Jimin kezében az italokkal kissé aggódva nézett rám.
-Skacok hadd mutassam be egyik csoporttársamat, Lukast.
-Amirekai név? - csúszott ki a számon a kérdés, amiért legszívesebben lecsaptam volna magam a karzatról. Nem szabad egy ilyen srác irányában érdeklődést mutatni, mert akkor bátorításnak veszi és sose kop le.
-Ott nevelkedtem - huppant le mellém és vigyorogva mért végig - Ott kaptam a becenevet és azóta is használom, mint művész név.
-Az jó - bólintottam.
-Már figyellek egy ideje - villantotta meg fehér fogsorát - Nagyon jó modell vagy.
-Kösz - feleltem mosolyt erőltetve magamra, de láttam Jimin arcán, hogy kész azonnal elintézni ha csak egy rossz szót is szól. Mondjuk arra kíváncsi lettem volna honnan ismert fel, ha be van festve a hajam és maszk is van rajtam...
-Jól áll ez a szín - húzódott közelebb és fogta meg egy tincsem, ami miatt mindkét BTS tag megmozdult, de nem tehettek semmit.
-Köszönöm - húzódtam el hidegen.
-Na mi az? - nevetett - Szégyellős vagy? - vigyorgott az arcomba.
-Nem szeretem, ha idegenek érnek hozzám - bújt elő a bátrabb énem és néztem rá szúrósan.
-Júj bírom a harcias cicákat - stírölt végig.
-Haver állj le - szólt rá Jimin.
-Nyugi van - nevetett fel - Csak szórakozom - állt fel - Na megyek készülni. Még találkozunk - kacsintott rám, majd ráérősen elsétált.
-Még ilyet - hitetlenkedtem - Sokszor kezdtek már ki velem, de egyik se volt ilyen szemtelen, mint ez a lüke.
-Ne is foglalkozz vele - nyújtotta át az italokat Jimin, majd helyet foglalt mellettem - De azért majd vigyázz. Megpróbáljuk kikerülni.
-Oké - feleltem.
HoSeok meglepően csendbe volt, így óvatosan ránéztem.
Állkapcsát összeszorítva ült, miközben ujjait ropogtatta és szemei mérgesen meredtek előre.
Elfordítottam róla tekintetem, majd elnézést kérve kimentem a mosdóba.
A tükörbe nézve próbáltam összeszedni magam, és még egy kis vizet is locsoltam arcomra, majd a mosdókagylón megtámaszkodva tanulmányoztam arcomat.
Az nem lehet, hogy azért volt dühös, mert kikezdett velem az a srác. Miért lenne emiatt mérges? Hisz maximum barátok vagyunk. Nem mertem semmiben sem reménykedni, így csak mély levegőt véve elhagytam a helyiséget és visszatértem a helyünkre. Épp időben, ugyanis már elkezdték a zsűri bemutatását, amit hatalmas tapsvihar követett.
Teltház volt. Nem maradt egy üres hely sem, mindenhol rokonok és barátok várták mikor kerül sorra az, aki miatt itt voltak.
-Te miért nem versenyzel? - hajoltam Jiminhez suttogva.
-Mert amióta idol lettem nem lehet -felelte kissé szomorkásan - Sok mindenben akadályoz ez az élet, de hát én minden fellépésen táncolhatok. Ez pótolja - mosolygott rám.
-Ez igaz, de ez mégis csak más.
-Másnak más - figyelte az első versenyző táncát - De azért az mégis nagyobb. Nem okoz nagy fájdalmat, hogy nem versenyezhetek, ha egyszer az ország legnagyobb színpadjain léphetek fel.
-Ebben van valami - kuncogtam.
Minden táncos egytől egyig bámulatos volt.
-Te el tudod képzelni hogyan döntik el ki a nyertes? - kérdeztem HoSeoktól -Én nem tudnám megmondani melyik tetszett jobban - mondtam ámulva.
-Azért vannak dolgok, amik alapján el lehet dönteni - felelte le nem véve szemét a színpadon táncoló fiúról -Rengeteg mindent figyelnek. A zsűri profi. Értik a dolgukat - pillantott rám a szeme sarkából egy másodpercre, majd máris ismét a táncolónak szentelte figyelmét.
Nagy lelkesedéssel figyeltem mindegy egyes táncost, akik jobbnál jobb produkciókkal álltak elő, és annyiféle táncstílust láttam ez alatt az egy est alatt, hogy a végére már nem bírtam betelni a látvánnyal.
Mikor Lukas került sorra legszívesebben felálltam volna és kimentem volna, azonban nem szerették a ki-be járkálást, így maradtam a helyemen. Ilyen messziről úgy sem tud kiszúrni.
Tévedtem.
Mielőtt elindult volna a zene felénk nézett, majd egy művészi csókot dobott irányomba.
Ökölbe szorult a kezem merészsége láttán. Hogy nem szégyelli magát?!
-Micsoda egy... - mondta HoSeok, de inkább nem fejezte be, azonban még a sötétben is jól ki tudtam venni, hogy mindkét fiú ideges.
Azt viszont be kell vallanom, hogy remekül táncolt. Minden mozdulata tökéletes volt. Nem értek a tánchoz, de azt nekem is el kellett ismernem, hogy nem volt semmi.
A tánc végeztével lesétált a színpadról, miközben a zsűritagok a pontokat jegyzetelték le.
Pár tánc múlva következett BoMin, aki még Lukasnal is jobb volt. Ütős produkcióval állt elő és a végén ő kapta az eddigi legnagyobb tapsot. A kifulladt srác boldogan mosolyogva hajolt meg legalább egy tucatszor mielőtt elhagyta a színpadot.
-Aznnal gratulálnom kell neki - pattant fel a lelkes Jimin és már ott sem volt.
Nevetve néztem utána, majd mivel még két táncos hátravolt, megint a színpadra irányítottam a figyelmem.
Jobban belegondolva, hogy úgymond „kettesben" voltunk egy sötét teremben rögtön elpirultam és máris forróbbnak éreztem a levegőt körülöttünk. Szívesen képzeltem el, hogy egy moziban ülünk és ő tapogatózva nyúl a kezem után, hogy megfogja és hüvelykujjával simogassa a kézfejem...
Várjunk csak!
Ijedten kaptam oda a fejem, ugyanis valaki éppen a kezemet simogatta, csakhogy az a valaki nem HoSeok volt, de még csak nem is Jimin.
-Heló hercegnőm - vigyorgott Lukas -Hiányoztam?
-A falnak biztos - rántottam ki a kezem - Szeretne veled találkozni.
-Hé! - szólt rá hirtelen HoSeok - Hagyd békén, ha nem akarsz bajt.
-Nyugi haver - nevetett magabiztosan -Vagy talán már lefoglaltad magadnak? - vonta fel egyik szemöldökét.
-Ne zaklasd - mondta, majd hirtelen felrántott székemről és helyet cserélt velem, kezem azonban ezután sem engedte el - Ha jót akarsz magadnak, akkor most elmész - sziszegte, ugyanis kezdtünk feltűnőek lenni.
-Bajod van? - kelt ki magából - Gyere ki és intézzük el - állt fel hirtelen.
-HoSeok menjünk innen - kértem ijedten. Nagyon nem hiányzott most nekünk egy verekedés.
-Na gyere pajtikám - mutogatott Lukas idegesen.
Hoseok ekkor felállt és kezemnél fogva kihúzott a teremből. Igyekeztünk lehagyni a srácot, de ő ezt a kihívás elfogadásának vélte és elébünk állt mikor már a folyosón voltunk.
-Na most keménykedj öcsi - mondta felháborodva, holott biztosan fiatalabb volt nála.
-Menj mielőtt idehívok valakit - felelte HoSeok higgadtan.
-Na mi az magad már nem is tudod megvédeni a csajod? - lökött egyet rajta, de HoSeok még mindig türtőztette magát - Hercegnő ne ezt a nyámnyila alakot válaszd - villantott felém egy szerinte szívdöglesztő mosolyt.
-Menjünk - húztam el onnan a már füstölgő rappert és ő jött is velem, de ekkor a srác utána kapott és vállánál fogva húzta vissza, ám HoSeok keze már lendült is és le is kevert neki egy szépet, amitől el is esett.
-Mi folyik itt? - kiáltott egy biztonsági őr és már rohant is felénk.
-Uram ez az ember megütött a semmiért! - kiáltott Lukas az arcát fogva. Máris nem volt olyan keménykedő nagy fiú.
Az őr már le akarta volna fogni HoSeokot, de akkor elé álltam és a szemébe néztem.
-Azért ütötte le, mert ez a srác zaklatott engem - intettem felé - Kérem lehetne, hogy elviszi innen, de nem tartóztatja le? Szerintem tanult a leckéből.
A férfi pár pillanatig gondolkozott, majd mit sem törődve a felháborodott Lukassal elvitte a biztonságiak szobájába.
-Mi?! Hogy merészeli?! Hisz ő ütött meg! - próbált kiszabadulni a fogásából - Ezt még megbánjátok - kiáltotta mielőtt még eltűntek a sarkon.
-Aha persze - forgattam meg szemeim, majd HoSeokhoz fordultam -Köszönöm - hajoltam meg - De azért leütni nem kellett volna.
-Túl idegesítő volt - felelte egyszerűen, majd aggódva nézett szemeimbe - Jól vagy?
-Persze - legyintettem - A dolog el van intézve.
Nevetve néztünk egymás szemébe, majd mikor csillapodott jókedvünk, csak szimplán néztük egymást, ahogy mindkettőnk szemében megcsillan a szimpátia, mire gyomrom görcsbe rándult, szívem pedig heves tempóba kezdett.
Ám ez sem tartott sokáig, mert hirtelen hangokra lettünk figyelmesek, amik egyre erősödtek, majd hirtelen befordult a sarkon egy lihegő Jimin.
-Bújjatok el felismertek - hadarta, majd már el is tűnt.
Ekkor HoSeok hirtelen megragadta a karomat, majd egymás után több ajtót is próbált kinyitni, amíg végül nem sikerült az egyiket. Betolt rajta, majd gyorsan szétnézett aztán magunkra zárta az ajtót.
Felkapcsolta a villanyt, majd keresgélni kezdett az apró raktárban, ahol mindenféle táncos kellék volt, majd mikor talált egy botszerű valamit, kitámasztotta vele a kilincset, amit így nem lehetett elmozdítani.
Hallottuk a sikítozó rajongók hangját, ahogy elfutnak az ajtó előtt, majd minket kezdenek el keresni.
-Ez eltarthat egy darabig - köszörülte meg a torkát, majd óvatosan rám pillantott.
Beletörődve sorsunkba ültem le a padlóra és hátamat nekivetettem egy doboznak.
Filmbeillő jelenet lehetett volna, ha nem kellett volna attól félnem, hogy ha bárki ránk nyit, akkor igencsak kellemetlen helyzetbe kerülünk. Sőt! Egyenesen botrányos lenne, hisz akkor kijutni sem tudnánk az épületből az őrült rajongók miatt! Te jó ég! Mi van ha már fenn is van twitteren, hogy itt vagyunk és most mindenki idetart és...
-Hé - éreztem hirtelen egy kezet karomon, mire ijedten kaptam rá a tekintetem - Minden rendben? -kérdezte aggódva.
-Nem - ráztam a fejem, majd a padlót kezdtem bámulni - Félek. Nem tudom tudsz-e róla de... - nyeltem nagyot -Egyszer már előfordult hasonló, bár az nem volt ekkora.
-Amikor egy őrült rajongó bekergetett egy mosdóba, te pedig órákig ültél ott míg valaki érted nem ment? - kérdezte halkan.
Csak bólintással jeleztem, hogy eltalálta.
-De akkor egyedül voltál - ült le mellém - Most azonban én is itt vagyok.
Bátortalanul emeltem rá tekintetem, de mosolya láttán rögtön nyugodtabb lettem.
Még mindig hallani lehetett, ahogy odakint rohangálnak minket keresve.
Hirtelen valaki le akarta nyomni a kilincset.
Megfagyott ereimben a vér és önkéntelenül is közelebb bújtam HoSeokhoz, aki átkarolva bátorított.
-Nyugi - suttogta.
Eközben az illető rángatni kezdte a kilincset.
-Fény szűrődik ki az ajtó alól - hallottuk egy lány hangját - Tuti idebent vannak - kezdte most már őrülten rángatni.
HoSeok felállt és valami kiút után kezdett nézelődni, azonban egy apró szellőzőn kívül semmi nem volt benn, de ez sem az az amerikai típusú volt, amiben elfért volna egy ember.
Láttam rajta, hogy eléggé tanácstalan, a lány pedig csak rángatta és rángatta. Egészen addig, amíg a kis gagyi műanyag kilincs engedett a nyomásnak és nagy reccsenéssel tört el, majd hullott a padlóra a mi oldalunkon lévő fogantyú. A bot nagy csattanással eldőlt, amit döbbent csönd követett. Mindketten csak néztük az immár hasznavehetetlen eszközt. A túloldalon is csönd volt pár pillanatig, majd hallottuk, ahogy valaki nekifeszül az ajtónak és nyomni próbálja, de az meg se moccant.
HoSeok rögtön odaugrott a kis tárgyhoz és rövid tanulmányozás után közölte, hogy ez nem az a fajta kilincs, aminek az egyik oldalán hosszabb a bemenet, ami egyébként pont ilyen esetekre lett kitalálva. Magyarul bennragadtunk.
-Na nee - ültem le ismét a padlóra és térdemre hajtottam a fejem - Most mi lesz?
-Hívom menedzser Hyungot.
-Jó ötlet - mondtam a fejemet fel se emelve.
HoSeok elintézte a hívást, ami többnyire magyarázkodásból és bocsánatkérésekből állt, majd lassan helyet foglalt mellettem.
-Hamarosan itt lesz - mondta halkan.
-Ühüm.
-Minden oké?
-Persze - sóhajtottam és immár az állammal támasztottam térdemet -Csak... Délután mentem volna a szüleimhez. Karácsony óta nem láttam őket és most a bátyám is otthon van, de holnap reggel már megy is vissza Indonéziába.
-Indonézia? - kérdezte megrökönyödve - Ott él?
-Aha. Nagyon ritkán jön haza. Most is csak két napra jött.
-Tudtam én, hogy keresztbe teszünk neked ezzel a programmal - sóhajtott -Sajnálom.
-Nem! - fordultam felé, mire csodálkozva pislogott rám - A bátyám csak hatkor ér rá. Előtte akkor is szabad voltam.
-Akkor lehet szólnod kéne neki -mondta rövid hallgatás után.
-Igaz - vettem elő a telefonom a zsebemből, majd már tárcsáztam is, de nem vette fel.
-Éljen - nyomtam ki majd tettem magam mellé a készüléket.
Így ültünk csendben pár percig. Azon elmélkedtem, hogy itt a tökéletes alkalom, hogy közelebb kerüljek hozzá, de végig ott motoszkált bennem az az érzés, hogy én biztosan nem érdeklem őt olyan értelemben. Miért hoznám akkor kínos helyzetbe magam?
Na de én nem tudtam megülni. Még szép hogy nem!
-Figyelj - mondtuk tökéletesen egyszerre, majd egymásra kapva a tekintetünket felnevettünk.
-Elég gáz, hogy csak ülünk itt, mint két idegen - rötyögött - Legalább tettessük már, hogy normálisak vagyunk.
-Egyetértek - temettem arcom kezeimet közé, majd mély levegőt véve ismét ránéztem - Mit szerettél volna?
-Csak azt, hogy nem túl kényelmetlen-e így - hajtotta le a fejét zavartan.
-Jaj dehogy - kuncogtam - Bátyámmal sokat sátoroztunk és az sokkal kényelmetlenebb volt. De én élveztem -rántottam vállat.
-Mindig jó volt a kapcsolatotok?
-Igen. Mindig megvédett és sokat tanított is. Focizni, gitározni, de még verekedni is.
-Uhú akkor nem kötök inkább beléd. Veszélyesnek tűnsz - mért végig gyanakodva, amin nevetnem kellett.
-Ha jó leszel nem bántalak - nyújtottam rá a nyelvem.
Kitágult szemekkel nézett rám, majd felnevetett gyerekességemen.
-Jó leszek ígérem - röhögött még mindig.
-És neked vannak testvéreid? -kérdeztem ránézve.
-Van egy nővérem - bólintott mosolyogva - Már nagyon régen láttam. Mindig mikor a városban van elviszem fagyizni - mosolygott halványan maga elé.
-Ti sem találkoztok túl gyakran igaz?
-Nincs időm - sóhajtott - Sose fogom magamnak megbocsátani, hogy képtelen vagyok több időt szakítani rá.
-De hát ez nem a te hibád - néztem rá csodálkozva - A menedzsereteknek kell gondoskodnia arról, hogy mindenre legyen időtök és ne essetek össze a kimerüléstől.
-Igen de nagyon sok dolgunk és nem lehet úgy beosztani, hogy mindenkinek jó legyen - húzta el a száját -Szabadidőnkben is olyan dolgokat csinálunk, amik elősegítik a fejlődésünket, hogy minél jobbak legyünk.
-Hova akartok ti még jobbak lenni? -nevettem fel ő pedig csodálkozva fordult felém - Úgy értem már nyertetek egy rakat díjat, lassan jobbak lesztek mindenkinél. Legalábbis ezt olvastam valahol - mondtam már nem túl magabiztosan a végén.
Elgondolkozva bámulta a padlót.
-Nem tudom. Szerintem van még hova fejlődnünk.
-Ti tudjátok - vontam vállat - Nem vagyok túl jártas ezen a téren.
-Élvezed a modellkedést? - kérdezte kis hallgatás után.
-Aha. Igazából a reklám forgatásokat jobban szeretem, de azért a divatbemutatók sem rosszak.
-Csak „nem rosszak"? - nevetett hitetlenkedve.
-Oké igazából nagyon élvezem azokat -nevettem fel - Csak... Nem is tudom -piszkáltam a kezem - Igazából sokkal jobban élveztem akkor mikor még kezdő voltam. Akkor mindenki olyan kedves volt velem. Most azonban a többi modell csak magával törődik és a karrierjével - mondtam gúnyosan -Nincsenek köztük barátaim, mondjuk egyiküket se akarnám éppen barátnak - gondolkoztam el - Mind kétszínű és bármit megtesznek azért, hogy feljebb lépjenek a ranglétrán.
-Például éheztetik magukat - suttogta.
-Igen - mondtam kifejezéstelen hangon - Ezért utálom, ha hozzájuk hasonlítanak, ha egy kaptafára vesznek velük. Én nem hánytatom és nem is éheztetem magam. Edzek és eszek, igaz nem olyan sokat mint egy átlag ember, de nem is éhezem - tépkedtem egy a földön talált kis fecnit.
-Ezért húztad fel magad tegnap?
-Aha.
-Akkor többet nem hozzuk fel. Ígérem.
-Köszi - néztem rá hálásan, majd mély levegőt vettem - Gondolom ti is hasonlóan éltek.
-Igen - bólintott - Edzünk és eszünk. Néha többet is. Mikor hogy - nevetett.
-És... Milyen egy csapattal együtt élni?
Meglepve pillantott rám, én pedig idegesen megráztam a fejem.
-Felejtsd el nem mondtam semmit.
Ajj nem igaz! Én és a lepcses szám!
HoSeok előrébb hajolt, hogy belenézhessen oldalról a szemembe. Direkt nem fordítottam el a tekintetem, mert azzal elárultam volna magam.
-Mi az? - kérdeztem ránézve miközben igyekeztem kifejezéstelen arcot vágni.
-Idol szeretnél inkább lenni? - kérdezte kíváncsian bámulva szemeimbe.
-Nem - feleltem.
-Átlátok rajtad - vigyorgott.
-Nem!
-De.
-Mondom, hogy nem - sóhajtottam fáradtan.
-Akkor miért kérdezted?
-Meert... - húú hirtelen semmi nem jutott eszembe...
-Tudtam - kuncogott halkan, majd komolyabb hangnemre váltott - Nos tudod. Ha abból indulok ki, hogy egyedül élsz és a barátaid nem érnek rá, hogy eltöltsenek veled némi időt, akkor azt kell mondjam nagyon jó.
Akaratlanul is könnyek gyűltek szemeimbe, de lenyeltem őket.
-Jó hangod van? - kérdezte.
-Nem tudom - vontam vállat -Régebben jártam tanárhoz, de azóta sokat romlott szerintem.
-Mutasd meg.
-Neem - ellenkeztem nevetve -Mondom. Már régen gyakoroltam.
-Akkor csak egy skálát - hajolt közelebb kíváncsian.
-Jó - adtam meg magam, majd torkomat megköszörülve skáláztam neki egyet, ami szerintem elég bénára sikeredett.
-Hm... - nézett rám elgondolkozva.
-Én mondtam, hogy béna! - bokszoltam karjába, mire feltört belőle a nevetés.
-Nyugi már - mondta - Tényleg régen lehettél tanárnál, de egyáltalán nem reménytelen. Van benne egyfajta csengés, ami nagyon tetszik és szerintem másoknak is bejönne -mosolygott rám, amiért nagyon hálás voltam - Tánc terén hogy állsz?
-Te nem láttad a reklámot? - kérdeztem homlokráncolva.
-Tudod mikor jut nekem időm tévét nézni? - röhögött - Egyébként is ha valamit meg akarunk nézni, akkor azt a neten nézzük. Ezer éve nem láttam reklámot.
-Értem - bólintottam - Akkor majd nézd meg. Van egy táncos reklámom.
-Mit reklámozol benne?
-Cipőt.
-Aha. Akkor majd utánanézek.
-Oké - mondtam szemeibe nézve.
Egyenesen szemeimbe meredt, nem foglalkozva azzal, hogy ez igencsak félreérthető.
Hirtelen leesett mennyire közel ülünk egymáshoz, egy raktárban, ahol félhomály uralkodik és senki sem lát minket. Tekintettem le nem vettem arcáról, hagytam, hogy minden szögletét jól megnézze. Láttam, hogy pár pillanatra ajkaimat nézi, majd mikor rájött mit is csinál elkapta fejét, de utána ismét rám emelte tekintetét.
Nem bírtam magammal. Ahogy megbabonázva szemeimbe nézett és nyelt egy nagyot, arra ösztönzött, hogy itt helyben megcsókoljam, így arcát egy határozott mozdulattal megragadva gyorsan közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat gyengéden az övéire helyeztem.
Egy pillanatra ledermedt. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek, majd mintha csak erre vált volna nyakamra helyezte kezét és fejét oldalra döntve máris elmélyítette csókunkat. Meglepett, hogy így reagált, de inkább feljebb ültem, hogy közelebb kerüljek hozzá, ő pedig rögvest derekam köré fonta másik karját, hogy közelebb húzzon magához, mígnem testünk össze nem ért. Olyan szenvedéllyel és hévvel csókolt, hogy azt hittem helyben felfal. Ilyet még filmekben sem láttam.
Hihetetlen érzés volt. Gyomrom teljesen összeugrott miközben HoSeok nyelvével körbejárta számat. Mintha megleltem volna a másik felemet, azt a felemet, aki feltétel nélkül szeret, és sose hagyna el. Tisztában voltam vele, hogy mindez őrültség, hisz csak tegnap találkoztunk először, de ez akkor nagyon nem érdekelt.
Hajába túrva engedtem ennek a mámornak, ahogy nyelve felfedezi ajkaim ízét, minden pontját és közben szorosan tart. Azt kívántam, bárcsak sose érne véget ez a perc. Tökéletes volt minden formában, minden pillanatában. Egyre inkább kezdtem érezni őt magát, az igazi énjét, aki szeretetre vágyik és arra, hogy ő is viszonozhassa valakinek ezt az érzést.
Csókunk hirtelen lelassult. Óvatosan mozgatta ajkait enyéimen, mintha vigyázni akarna rájuk. Kezét arcomba vezette, majd óvatosan elvált tőlem.
Az érzés birodalmában megragadva néztünk zihálva egymásra. Szemei csillogtak, mint sötét éjbolton a csillagok. Tekintetét mélyen enyémbe fúrta.
Mikor már légzésünk kezdett normalizálódni elmosolyodtam.
-Te is érezted? - kérdeztem halkan.
Még mindig levegő után kapkodva húzta lassan apró mosolyra száját.
-Azt hiszem igen - felelte.
Sziasztoook!!
Ezer bocsánat, hogy ennyire régen volt rész! Nagyon kevés időm volt mostanában és igazából most is tanulnom kéne :'D Na mindegy remélem tetszett ^^
Saranghae! ❤❤❤