Lassan véget ért a szünet, amit Harry-vel, és néha Parkinsonnal töltöttem.
Kicsit unalmas volt, de legalább sokat aludhattam.
Az egyik nap épp a nagyterembe voltam Parkinsonnal. Arról beszéltünk hogy ki mit kapott karácsonyra.
A mardekáros lány jó sok dolgot kapott, többet mint én.
Meg akartam mutatni neki a kviddicses könyvet amit kaptam, de nem volt nálam,
így elindultam fel a szobámba hogy le hozzam.
Nem futottam, sétáltam.
Alig volt pár ember a folyosón.
A lépésemet is hallani lehetett, a lélegzetem, azt amikor fölhúztam a cipzárt a pulcsimon, mindent.
A túlzott csönd miatt kirázott a hideg, úgy éreztem mintha valaki is lenne rajtam kívül a folyosón.
De nem láttam semmit, se senkit.
E-tudván gyorsabban kezdtem el lépkedni, a lépéseim hangosabbak lettek, a lélegzetem pedig szapora.
A kezemet a pálcámon tartottam, ami a zsebembe volt, bármikor kelhet.
Majd az egyik sarkon befordultam, és a gyönyörű fejem neki csapódott egy mellkasnak, vagy hát... nem is egy mellkasnak, inkább egy gyomorszájnak.
Hátrább léptem párat, nehogy a földön kössek ki.
A fejemet fogtam, az a gyomorszáj aminek neki vertem a fejem borzasztó kemény volt, úgyhogy még mindig kongott a fejem.
- bocs, ne.. nem figyeltem.
Dadogtam, még mindig csukott szemmel.
- azt látom.
Hallottam a fejem fölött egy olyan komor hangot, amit ezer közül felismernék.
Azonnal kinyitottam a szemem, és láttam hogy bizony az apám áll előttem.
- apa, bocs
Mondtam unottan.
Nem válaszolt semmit, csak nézett nézett és nézett.
Majd egyszer csak egy apró mosoly jelent meg az arcán.
Várj egy mosoly ? Nem az nem lehet, az apám Perselus Piton SOHA nem mosolyog, mi a franc történik ?!
A mosolyától kirázott a hideg, mi a franccért mosolyog ?!
" Úristen, valami megszálta ?! Mivan ha rám ugrik ?! "
Ezek a kérdések vájkódtak a fejembe.
- a-a-a apa... J-jól v-vagy ?
Kérdeztem dadogva, a szokottnál is jobban.
Csönd volt. A folyosón nem volt senki, csak ketten voltunk.
A szívem olyan gyorsan, és szaporán vert hogy a csendes folyosón, aprón, de hallani lehetett.
Majd az apám szája aprón, válaszra nyílt, vagyis én ezt hittem.
- McGalagony professzor, várjon egy percre.
Nézett a hátam mögé, ijedtemben amilyen gyorsan csak tudtam hátra fordultam.
És tényleg, ott volt a professzor.
Az apám nem törődve velem, csak szimplán kikerült.
Egy szó, egy nézés, semmi.
Mintha nem is lennék már ott.
Oda sétált a másik professzorhoz, én még mindig ott álltam mozdulatlanul, nem értve a történteket.
" Mi volt ez ?! "
Gondolkodtam.
.......
Pár nap múlva már vége is lett a szünetnek, és jöttek vissza a diákok akik elmentek.
Nagy örömmel vártam hogy lássam Liát.
Kint vártam rá, ott ahol mindenki más
várta a barátját.
A vonat megérkezett, és nagy boldogan szállt le róla a barátnőm.
Még nagyobb boldogság tükrözőtt az arcán mikor meglátott.
Megöleltük, egymást és mentünk vissza a kastélyba.
- na és milyen volt ? Szép volt Spanyolország ?
Kérdeztem lelkesen.
- baromi jó volt, és nagyon gyönyörű.
Mondta mosolyogva.
Szépen lassan megérkeztünk a szobánkhoz.
- tudod, nélküled ez a szoba unalmas
Mondtam.
- igen, tudom
Nevette el magát.
Alig hogy csak le pakolt mentem csesztetni őt.
- mivan, mit akarsz ?
Kérdezte amikor a nagy zöld szemeimmel, vágyakozóan néztem rá.
A válaszom két pislogás volt.
- ó, vágom már. Azt ígértem hozok neked valamit, Spanyolországból.
Mondta vigyorogva.
Én csak bólogattam, alig vártam mivel készül elő, mi az amit hozott nekem egy másik országból.
- Auch
Jajgattam.
Mivel Lia pofán dobott az ajándékkal amit hozott.
Egy párna volt, amire az volt írva:
" I love Spain "
Csalódottan néztem mivan írva az ajándékomra.
- ez komoly, egy párna ?
Mondtam csalódottan, de nem is nagyon vártam mást Liától.
- ne ítéld meg, az egy nagyon előkelő párna.
Nevetett gúnyosan.
- ahhj, gonosz vagy.
Estem bele az ágyamba.
- igen, igen tudom.
Folytatta a gondoskodást.