Piton lánya

21. fejezet: " Mi folyik itt ?! "

A vacsora után vissza mentem a szobámba, de nem tudtam ott maradni, ki kellett szellőztetnem a fejem, az egész nap után.

Mivel már takarodó után volt az idő, óvatosnak kellett lennem.
Lia már kidőlt, így nem kellett magyarázkodni neki hogy hova megyek.

Amikor kiléptem a mardekár klubbhelyiségéből azonnal egy olyan helyre indultam amit csak én ismerek.

A tetőtér alatti kis rész volt, még elsős koromban találtam a helyet.
Senki nem tudja hogy létezik, senkinek nem mutattam meg, még Liának se.

A folyosón gyorsan haladtam, és a pálcámat is próbáltam egyik festmény felé sem tartani.
Majd gyors léptek segítségével hamar oda értem.

Mikor megérkeztem, körben néztem.
És láttam hogy ugyan olyan mint amilyen eddig is.

Egy rövid "Nox" segítségével megszüntettem a parányi fényforrást a pálcám végén.

A helyiségben sötétség volt, azonban pár ablakon beszűrődött a hold fénye.

Lassan oda sétáltam a legnagyobb ablakhoz, és leültem a párkányára.
Jó nagy volt, és jól elfértem.

Ez az ablak nagyon előnyös, mivel kintről nincs rálátást, mivel a kastély egyik kéménye eltakarja, azonban belüről ki lehet tekinteni és jól látni szinte mindet.

Helyet foglaltam, és felhúztam a lábamat.
Teli hold volt, és a fénye pont az arcomat világította meg.

Kifelé tekintettem, és az égen lévő csillagokat figyeltem.

" Mennyi van "
Gondolkoztam.

Rám tört az az érzés, hogy egy kisidőre ki kell szabadulnom az életemből.
Csak egy kicsit szüneteltetni akarom.
Elegem lett mindenből, csak egy kis pihenőt kérek ebből az egészből.

De sajnos az élet nem így működik, haladnod kell előre, bármi történjék.

Becsuktam a szemem, és egy nagyot sóhajtottam.
Ebben a sóhajtásban benne volt minden, minden amit érzek.

Majd szépen lassan kinyitottam a szemem, a hold megvilágitotta azt, a zöldeskék szememet.

Abban a pillanatban el tudtam volna aludni, ha nem hallok meg egy lágy hangot.

- Emma.

Azonnal felkaptam a fejem, és megpillantottam egy nagy, fekete alakot.

Nem tudtam ki ő, így előkaptam a pálcám:
- lumos.
A pálca fénye megvilágitotta az arcát.

Az arc amit megpillantottam még jobban ledöbentett, mint előtte.
Az nem elég hogy most valaki ide tévelyeg az ÉN helyemre, ilyen későn, de még hogy ő is az.

- a-apa ? Te meg mit keresel itt ?
Lepődtem meg.

" Mit keres ő itt ? És hogyan találta meg ezt a helyet ? "
Cikáztak a fejemben a kérdések.

- ezt én is kérdezhetném.
Mondta teljes komolysággal, azonban a hangjában még mindig ott volt a lágy, és a kedvesség.

Nem csoda hogy nem ismertem meg a hangját, szinte soha nem beszél ilyen kedvesen.

Gondoltam arra hogy azt mondom hogy: "én kérdeztem előbb" de arra egészen biztos vagyok hogy pár megvető pillantást kapnék.

- csak pihentem.
Mondtam hallkan.

- és a lakrészedben ezt nem tudnád megcsinálni ?
Emelte fel aprón a szemöldökét, amit azért láttam mert még mindig a pofájába világitottam.

- miért ?! Jön Sirius Black és rám támad ?!
Főrmedtem rá. A kijelentésemen még én is kissé meglepődtem.
De az nap már elegem volt, és azért jött rám azonnal az idegességet amiért Marcussal is veszekedtem.

De az apám szinte megse lepődött, vagyis nem láttam az arcán, bár az érzéseit mindig eltünteti az arcáról.

Pár másodpercig csak csönd volt, majd a férfi aki előttem állt halkan megszólalt:

- nem, csak már késő van, és holnap óráid lesznek.
Mondta hallkan, és a lehető leglassabban.

" Azért jött ide hogy szóljon hogy feküdjek le ? "

- ő... Oké.
Mondtam hallkan, és szépen lassan felálttam, mivel még mindig ültem a párkányon.

Majd szépen lassan elindultam, kikerültem apámat és készültem vissza menni, amikor még utánam szólt.
- és egyenesen a szobádba menj, ne feledd tudom merre jársz.

Megderemdtem.
" e-ezt meg h-hogy érti ?! "

- mostmár mehetsz.
Biztosan észre vette hogy nem mozdulok.

Lassan elindultam, és a folyosón már futó lépésben haladtam.

" Mi folyik itt ?! "