Érzelmek fogságában | mia car...

By ddorcii

67.9K 3K 742

.· 𝙬𝙚 𝙖𝙡𝙡 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙨𝙤𝙢𝙚𝙤𝙣𝙚 𝙩𝙤 𝙨𝙩𝙖𝙮 ·. Amelia Solane több mint két éve tartó kapcsolata egy... More

prológus
egy
kettő
három
négy
öt
hat
hét
nyolc
kilenc
tíz
tizenegy
tizenkettő
tizenhárom
tizennégy
tizenöt
tizenhét
tizennyolc
tizenkilenc
húsz
huszonegy
huszonkettő
huszonhárom
huszonnégy
huszonöt
huszonhat

tizenhat

2.1K 116 16
By ddorcii

16 ·.

Egyhangú napok, hetek követik egymást, utólag visszagondolva szinte egybefolynak. Matteo minden áldott reggel értem jött és vett is nekem kávét, a suliban igyekeztem a szüneteket Ellie-vel tölteni, délután pedig, mikor hazaértem, próbáltam valahogyan elfoglalni magam. Például elkezdtem futni. Eleinte csak tíz percre, mert annyit bírtam, de egy idő után azon kaptam magam, hogy már több mint egy órája sprintelek megállás nélkül, és még mindig tudom tartani az iramot. Általában esténként futottam, és mindig a tengerparton, hogy lássam a naplementét. Ilyenkor már nem volt akkora nagy hőség, így egész kellemesnek hatott ez a kis esti programom. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de megszerettem a futást.

A másik dolog, ami igencsak a kedvencemmé vált, az a könyvek. Eddig is szerettem olvasni, de most valahogyan még inkább belelendültem, és nagyon is élveztem. Kizárhattam a valóságot és minden gondolatomat, és csak az előttem lévő oldalakra koncentrálhattam. Nagyon feltöltődtem ezáltal.

Persze voltak olyan napok is, amikor csak az ágyamon feküdtem, és a plafont bámultam. Vagy sírtam. Akár órákon át. Főleg azután, hogy egyszer, mikor Instagramon nézegettem a storykat, feldobott nekem az oldal embereket, akiket ismerhetek, és ott volt közöttük az a lány is. Rowan barátnője. Én pedig, mint egy semmilyen önuralommal nem rendelkező személy, rákattintottam a profilra.

Nem kellett volna. Már azelőtt tudtam, hogy megtettem, mégsem voltam képes bezárni az appot anélkül, hogy ne nézném meg alaposabban az utódomat. Azt, akire lecseréltek. Azt, aki jobb nálam. Aki többet tud adni, mint én.

Aki nem én vagyok, és soha nem is lehetek.

Nem volt privát az oldala, ráadásul több képe is közzé volt téve. Sőt, néhányon Rowan is szerepelt. Igyekeztem nem sírni, amikor a képeket végigpörgetve néztem, mennyire tökéletes. Még akkor is bírtam, amikor ahhoz a poszthoz értem, amelyiken Rowan átkarolja a derekát, és megcsókolja. Csak bámultam és bámultam őt, őket, együtt, és valami nagyon erős fájdalom kúszott végig a torkomon, egészen le a szívemig, ahol annyira összeszorított, hogy alig kaptam levegőt.

Lecsuktam a telefonomat, és a szoba túlsó végébe dobtam, aztán egy párnát az ölembe véve belesikítottam az anyagba.

Egyszer.

Kétszer.

Háromszor.

Majd azt is eldobtam.

Tényleg igyekeztem nem sírni, és tartottam is magam egy ideig, de aztán megtörtem, és csak hagytam, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcomon. Zokogva kerestem meg a telefonom, és küldtem Ellie-nek egy üzenetet, hogy jöjjön át, ha tud. Ő pedig kevesebb mint öt perc múlva megjelent, és a karjaiban tartott, amíg sírtam. Nem kérdezett semmit, nem nyugtatott felesleges közhelyekkel, csupán hagyta, hogy a kiadjam magamból minden bánatomat és dühömet. Könnyek által. Úgy tűnik, nekem már csak ez maradt.

Az óta a délután óta nem akadtam ki ennyire, sőt meglepően jól érzem magam. Úgy gondolom, mindenképpen szükségem volt arra, hogy teljesen összetörjek, mert csak így tudtam magam összeszedni annyira, hogy fel tudjak állni. És megpróbálni úgy élni az életem, mint Rowan előtt.

– Mel, itt vagy még? – zökkent ki Ellie a gondolataim közül, és közelebb hajolva a kamerán keresztül fürkész.

– Aha – keresgélek a fiókban, majd egy fekete bikinit előhúzva gyorsan belebújok, fölé pedig farmer sortot és egy lenge felsőt veszek. – Azt hiszem, meg is vagyok.

– Oké, akkor gyere. Már itt várok vagy tíz perce.

– Mindjárt.

A vállamra akasztom a vászontáskámat, és a tenyerembe zárva a telefont megszakítom a hívást. Ellie még a délelőtt felvetette, hogy lemehetnénk a partra, mert nagyon meleget mondtak mára, és mivel szerencsére a suliból már csak pár hét van hátra, eléggé lazán veszik a dolgokat. Alig tanulunk már, és leckét is egyre ritkábban kapunk, aminek nagyon örülök, mert úgy érzem, rettentően hosszú tanév áll mögöttünk. Itt az ideje a nyári szünetnek és a pihenésnek.

Elköszönök anyutól, majd a strandpapucsomban kisétálok Ellie-hez, aki nem kapcsolta le a motrot, így megcsap a légkondi, ami teljesen belengi az egész járművet. Ellie bikinifelsőben és hosszú fehér szoknyában üldögél, haját kontyba tűzte. A feje tetejére tolja a napszemüvegét, amint elhelyezkedem mellette, és rám kacsint.

– Mehetünk?

– De még mennyire – vigyorgok rá.

Régen tapasztalt izgalom lesz úrrá rajtam, és elönt a boldogság láthatatlan hulláma. Alig várom már, hogy a vízben elmerülve kikapcsolódjak, és egy pillanatra elfelejtsem minden gondolatomat.

– Csöndes vagy. Minden oké? – érdeklődik Ellie, miközben leparkol egy szabad helyre, és leállítja a motrot.

– Kivételesen igen – felelem őszintén, majd kipattanok az autóból. – Gyere, vár a tenger!

Egészen a partig szaladunk, majd kissé kifulladva állunk meg, és nézünk körbe. Nincsenek annyira sokan, viszont felismerek jó pár diákot a suliból, így Ellie-t szándékosan a másik irányba húzom. Szerencsére Rowanéket nem látom, és nagyon remélem, nem is jönnek; ha látnám a barátnőjét bikiniben, valószínűleg soha többé nem néznék tükörbe.

Lepakoljuk a holminkat, majd a tenger felé vesszük az irányt.

– Jaj, ez nagyon hideg – szisszenek fel, miközben egyre befelé haladunk a vízben.

– Gyere már, azt hiszem, azok ott Deanék – mutat előre El, és a kezét bevizezve igyekszik magát hozzászoktatni a tenger hőmérsékletéhez.

– Az meg ott Matteo, nem? – teszem a szemem elé a kezem, ahol a kábé derékig érő vízben egy fiú álldogál háttal nekünk.

– Aha, talán – hunyorog Ellie.

– Mindjárt jövök – határozom el magam egy pillanat alatt, mire a barátnőm vigyorogva pillant felém.

– Mit tervezel?

– Mindjárt meglátod – kacsintok rá, és lassan lépkedve elindulok a vízben.

– Oké, én megnézem Deant – indul el Ellie a másik irányba a pasija után.

Igyekszem nem túl sok zajt csapni, és mivel a part szinte visszhangzik az emberek zajától, Matteo nem észleli, hogy mögé érek. Két kezemmel nagyot taszítok rajta, mire előrebukik a vízben, de nem esik el, az egyensúlyát megtartva fordul hátra.

– Mi a szar... – kezdi, majd amikor meglát engem, elneveti magát. – Ams?

– Véletlen volt – vigyorgok rá, és mivel tudom, hogy nem hagyja annyiban, hátat fordítva neki igyekszem eltávolodni tőle.

– Gyere csak vissza – kap utánam, és fél karját a derekam köré fonva húz vissza.

Nevetve próbálom lefejteni magamról a kezét, mire a vállára dob, és elindul a mély víz felé.

– Matteo – kiabálok, a hátát csapkodva. – Tegyél le!

– Mindjárt – csap rá a fenekemre, amitől egy pillanatra elnémulok, majd a következő momentumban belemélyesztem a fogaim a vállába.

Megtorpan, mire elnevetem magam.

– Te megharaptál? – kérdezi hitetlenül, én meg képtelen vagyok abbahagyni a nevetést. – Te tényleg megharaptál – ismétli önmagát.

– Bocs – nyögöm ki nevetés közben, mire két kezével megragadva a derekam ledob a hátáról, és hiába kapok utána, hátralép, hogy ne érhessem el.

Apró sikoly hagyja el a számat, mielőtt elmerülnék a vízben, ami annyira hidegnek hat, hogy egy pillanatra ledermedek, majd a kezemmel csapkodva igyekszem a felszínre jutni.

– Menj a francba – simítom hátra a hajam, miközben Matteo halvány mosollyal a szája sarkában figyel.

– Ki harapott meg? – kérdezi.

– Ki csapott rá a fenekemre? – vágok vissza a vízben kapálózva, ugyanis már nem ér le a lábam.

– Vétek lett volna kihagyni – vonja meg a vállát, majd amikor felé úszom, hátrál egy lépést. – Most meg mit tervezel? – fröcsköli az arcomba a vizet.

– Hülye – törlöm meg a szemem. – Nem ér le a lábam.

– Törpe.

– Seggfej.

Megfogja a kezem, és magához húz, mire átkarolom a nyakát, és a vállára támasztom az állam.

– Utállak – hunyom le a szemem.

Megsimogatja a hátam, és puszit nyom a vizes hajamba a fülem mellé.

– Tudom, drága.

– ...ság – motyogom a bőrébe.

– Hm?

– Nem drága, drágaság – közlöm vele, mire felnevet, és egy újabb puszit nyom a hajamra.

– Mégiscsak szereted, hogy így hívlak?

– Nem – vágom rá, pedig nem igaz. Imádom, hogy így hív. – De ezt szoktam meg, úgyhogy így kell szólítanod életem végéig.

Annyira nevet, hogy rázkódik a válla, mire én is elmosolyodom. Szorosabbra fűzi körülöttem a karját, én pedig a nyakába temetem az arcom, és ismét lehunyom a szemem.

– Hé, el ne aludj – simít végig a derekamon, miután percekkel később sem mozdulok, és a légzésem is kezd egyenletessé válni.

– Pedig olyan kényelmes vagy. – Ujjaimmal köröket rajzolok a tarkójára, és a tincseit csavargatom. – És a hajad is puha – folytatom bágyadtan, mert rendesen elálmosodtam rajta.

– Kösz – nevet fel.

Végigsimítok a mutatóujjammal a vállán, ahol megharaptam, de már alig látszik. Csak a szám körvonala és a rúzsom halványan.

– Tudod – kezdem –, lehetne tetkód. Itt.

– Mármint varrassam magamra a fogaid nyomát? – kérdez vissza döbbenten, mire bólintok.

– Aha. Jól nézne ki.

– Bolond vagy – nevet ki.

– Most miért? Szerintem ez a legjobb ötletem, ami valaha volt.

– Meglátom, jó?

– Jó – mosolyodom el, mert tudom, hogy ez már fél igen. Hiába, képtelen nekem nemet mondani.

_________________________

to be continued
03/15

kedves olvasóim!
úgy érzem, már a könyv második felénél járunk, ami elképesztő, mivel szinte csak most kezdtem el publikálni. köszönöm nektek, hogy itt vagytok, és olvassátok, követitek a történetet, nagyon sokat jelent 🫶🏻

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3

Continue Reading

You'll Also Like

751K 16.6K 29
Avagy a Szépség és a Szörnyeteg másképp. Elina Winslet az alkoholista apjával él mindaddig, míg egy nap ismeretlen férfi tör be a házukba, aki a tart...
38.7K 896 38
Több mint barátság, de kevesebb mint szerelem... ,, Tanítsak meg valakit szeretni, akinek nincsenek érzései? "- megéri ez nekem? ,, Van esélyünk a so...
3.3K 176 21
~ Befejezett ~ Emilie Ford vagyok és ez az én kis történetem, rengeteg kavarral és bonyodalommal, de legalább az enyém. - Azt hiszem, utoljára még ki...
700K 25.7K 23
DEAR ENEMY - Kedves Ellenség Blair Rom egy öt csillagos életből egy hármasat él. A volt pasijával pár hete szakított, amiért arra kényszerült, hogy...