Érzelmek fogságában | mia cara I.

tizenhét

.· 17 ·.

Vizes tincsekkel és kissé lebarnulva jövünk haza Ellie-vel a partról, ahol szinte az egész délutánunkat töltöttük, fürdés után pedig még pizzázni is elmentünk a fiúkkal.

– Amúgy akartam tőled valamit kérdezni – kezdi Ellie, mire várakozásteljesen fordulok felé. – Mi van veletek Matteóval?

Megvonom a vállam, és a szélvédőn kibámulva próbálok válaszolni.

– Barátok vagyunk. Miért?

– Hát, a vízben nem annak tűntetek – jegyzi meg halkan.

– Ő maga kérte, hogy legyünk azok – mesélem el neki a történteket, amikbe eddig még nem avattam bele.

– Tényleg? – kapja fel csodálkozva a fejét. – Azok után, hogy... meg akart csókolni?

– Azt mondta, felejtsem el – vonogatom a vállam.

– És sikerült?

– Nem, mert mindig felhozod a témát. Meg amúgy sem. Sőt mostanában néha arra gondolok, mi lett volna, ha... hagyom neki – bököm ki halkan.

– Hát, valószínűleg egy pár lennétek. Akarnád? – teszi fel óvatosan a kérdést, ami egy pillanatra lefagyasztja a bensőm, mert kimondva sokkal mélyebben érint, mint amikor csak magamban rágódom rajta.

– Nem tudom. Mármint – próbálom megfogalmazni a gondolataimat –, talán. Egy kicsit. Valamikor biztosan. Csak olyan furának érezném, hogy most volt kapcsolatom, és rögtön belemennék az újba.

Nehezemre esik erről beszélni, és még így sem mondom el a teljes igazságot Ellie-nek, mégis úgy érzem, túl sokat járatom a szám. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, mert attól félek, utána megbánnék minden egyes szót, ami elhagyja az ajkaimat.

– Több mint két hónapja.

– Mi? – kapom felé a fejem kissé összezavarodva. Annyira lefoglaltak a saját gondolataim, hogy kell egy kis idő, mire rájövök, mire is reagálhatott.

– Több mint két hónapja szakítottatok Rowannel.

– De két évig voltunk együtt, ami azért hosszú idő. És lehet, hogy más könnyen és gyorsan tovább tud lépni, de én nem. – A szavak csak úgy jönnek belőlem, és képtelen vagyok megálljt parancsolni a nyelvemnek, hiába akarnék inkább csöndben maradni. Lehet, hogy mégis inkább Ellie-re kellene bíznom magam, mert tudom, hogy ő meghallgat és figyel rám. Erre van most a legnagyobb szükségem. A túltárgyalás miatti bűntudattal elég majd később megküzdenem. – És az igazat megvallva, lehet, hogy nem is akarok kapcsolatot egy ideig. Ezt az egész járásos procedúrát. Mármint – akadok el egy pillanatra, visszagondolva a délután történtekre –, a flörtöléssel nincsen semmi bajom, meg azt igazából valamilyen szinten igényelem. De a többit, ami utána jön, a komoly dolgokat nem. Még nem. Érted, ugye?

Csak bólint, de nem szól egy szót sem. Szótlanul markolja a kormányt, majd bekanyarodva a házunk elé az út szélére húzódik, és leállítja a motrot. Felém fordul, és az arcomat fürkészi. A tekintete annyira zárkózott, hogy nem tudok rájönni, mi is bujkál íriszei mögött, annyira áthatolhatatlanná teszi magát. Tudom, miért csinálja. Valószínűleg nem ért egyet velem, és próbálja elrejteni ellentmondásos érzelmeit, mielőtt én is észreveszem őket. Nekem viszont nem kell semmit sem látnom az arcán, hogy tudjam, miként érez.