Érzelmek fogságában | mia cara I.

nyolc

.· 8 ·.

Ellie-nél csak egy röpke fél órát töltök, átöltözöm, és nagy vonalakban beavatom a történtekbe. Barátnőm izgatottan járkál a szobájában, miközben én az ágya szélén ülve mesélek, majd amikor befejezem, lelkesen szólal meg.

– Szerintem kedvel téged.

– El – fojtom azonnal belé a szót –, ő az a Matteo, emlékszel? Vagy már elfelejtetted, mit is mondtam neked róla a Starbucksban pár napja?

– Nem, de...

– Nincs de – rázom meg a fejem, és feltápászkodom az ágyról. – Egyszer kedves volt velem, de ez még az égvilágon nem változtat semmin. Tudod jól, hogy most egy ideig nem akarok fiúkról hallani.

– Persze – bólint beleegyezően, miközben az arcát fürkészem.

Lehet, kissé kíméletlen vagyok vele, de ő is tudja, hogy nem akartam megbántani. Viszont le kell valahogyan állítanom, mielőtt még túl messzire megy.

– Mennem kellene – töröm meg a közénk beállt pár másodperces csendet. Bár a fejem már kevésbé fáj a Matteótól kapott gyógyszernek köszönhetően, még mindig elég szarul érzem magam, és minden vágyam, hogy egy hosszú zuhany után a puha párnák közé dőlhessek.

– Hazaviszlek – indul az ajtó felé, én pedig utána. – Megállunk egy kávéra? Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem szétmegy a fejem.

– Dettó – bólintok, beszállva a kocsijába.

Kellemes csendben tesszük meg az utat a közeli Starbuckshoz (egyszer még a kávémániánkba fogunk belehalni, előre érzem), majd Ellie hazavisz, és egy hosszú ölelést követően válunk el. Integetek neki, miközben kihajt az utcánkból, majd nagy levegőt véve nyomom le a bejárati ajtó kilincsét, és lépek be a házba.

– Anyu? Megjöttem.

– A konyhában vagyok – hallom meg a hangját, mire a helyiségbe sétálok.

Anyu tűzhely előtt áll, és a lábosban keverget valamit. – Milyen volt Ellie-nél?

– Nagyon jó – mosolyodom el, de nem tudom, a gesztus őszinte-e vagy sem.

– Nem vagy éhes? – érdeklődik tovább, mire megrázom a fejem.

– Reggeliztünk, úgyhogy nem – buknak ki a számon a hazug szavak, majd a szobámba megyek. Minden vágyam egy frissítő zuhany, így gyorsan összeszedem a dolgaimat, és a fürdőbe sietek. Jólesik, ahogyan a meleg víz az arcomat éri, és a cseppek beborítják egész testem. Nedves tincseimet kisimítom az arcomból, és lehunyt szemmel adom át magam a frissesség okozta gyönyörnek.

Mivel hajat is mosok, eltart, mire végzek a fürdőben, de egyáltalán nem bánom, mert így sokkal összeszedettebbnek érzem magam. Melegítőt és egy oversized pólót veszek fel, kifésülöm a hajam, majd az ágyamba dőlök. Szokatlan fáradtság lesz úrrá rajtam, viszont képtelen vagyok elaludni. A gondolataim akaratlanul is elkalandoznak, s elmémbe a tegnap este emlékei kerülnek. Legalábbis mindaz, ami valamennyire megmaradt. Olyan az egész, mintha álmodtam volna, és néhány pillanat egyszerűen kitörlődött volna, valamiért képtelen vagyok felidézni őket, bármennyire is próbálkozom. Már szinte majdnem megvannak a hiányzó momentumok, de aztán valahogyan mégis eltávolodom tőluk. Rettentően bosszantó, amikor úgy érzem, emlékszem a történésekre, és aztán hirtelen mégsem. Csak a ködös emlékfoszlányokba tudok kapaszkodni, és még azokban sem vagyok biztos, hogy nem a képzeletem szüleményei. Ráadásul még Ellie-től sem tudom megkérdezni, mi is történt, mert nem emlékszem, mennyi ideig volt mellettem. Matteóhoz pedig nem merek fordulni, egyrészt, mert hülyén jönne ki, másrészt pedig, mert kinézem belőle, hogy visszaél azzal, hogy alig emlékszem a buli éjszakájára, és olyan dolgokról tesz említést, amikről soha nem akarnék hallani.