.· 4 ·.
Sokáig nem tudok elaludni az ablakpárkányomon kopogó eső miatt, így amikor reggel megszólal az ébresztő a telefonomon, csak idegesen kinyomom, és visszadőlök a párnák közé. Eszméletlenül álmosnak érzem magam, és a fejem is hasogat, mégsem tudok visszamerülni álmaim lágyan simogató hullámai közé.
Megdörzsölöm a szemem, és felülve az ágyban kibámulok az ablakon, amely előtt az esőcseppek alkotta vékony függönyön megtörik a felkelő nap gyenge fénye. Az esőt bámulva valamiért nyugalom áraszt el, s a helyzetemhez viszonyítva kifejezetten boldog vagyok, amiért nem napsütéses időre ébredtem. Most valahogyan jobban esik a természetet is borongós kedvében látni.
Legszívesebben az egész napot az ágyamban tölteném, de tudom, hogy akkor gondolataim teljes egésze Rowanre összpontosulna. Így aztán, bár semmi kedvem, nekilátok készülődni a sulira, bízva abban, hogy a tanulás valamelyest lefoglal, és megakadályoz abban, hogy elmémet teljesen elborítsa a keserűséggel és csalódottsággal vegyített hiányérzet.
Percekbe telik, mire kikászálódom az ágyból, és a szekrényem előtt állva töprengek azon, mit is vegyek fel. Kettős érzés van bennem, egyrészt nem szeretném megmutatni a világnak, mennyire összetörtem a kialakult helyzettől, másrészt viszont ahhoz sincs erőm, hogy divatos cuccokban flangáljak egész nap, hatalmas műmosollyal a fejemen bizonygatva, miszerint minden oké, és egyáltalán nem viseltek meg a történtek.
Végül farmert és egy fekete hosszú ujjú bodyt választok, a hajamat csak megfésülöm, majd kiengedve hagyom, és sminkből is csak egy leheletnyit viszek fel. Van egy olyan érzésem, hogy le fogom majd sírni a nap folyamán, így nem látom értelmét, hogy rendesen kikenjem magam, mint ahogyan azt régebben tettem.
A tükörképemre pillantok, miközben megpróbálom magam meggyőzni arról, hogy jól nézek ki. Nem sikerül. Undorítónak érzem magam attól a pillanattól fogva, hogy tudom, Rowan megcsalt, s annyira elveszítettem az önbizalmamat a külsőmmel kapcsolatban, hogy úgy érzem, soha többé nem fogok tudni megelégedettséggel a tükörbe nézni.
Utálom ezt.
Utálom ezt az állapotot, amiben Rowan hagyott.
✧
– Jaj, de szép vagy, Mel – jön felém Ellie, arcán szinte ragyog a mosoly.
– Hagyjál – motyogom lehajtott fejjel, és egy pillanatra lehunyom a szemem, amikor a nyakam köré kulcsolva a karját magához ölel.
– Naa – fogja két keze közé az arcomat, tekintete az enyémet keresi. – Minden rendben lesz, oké? – Pillantása ide-oda cikázik íriszeim között. – Nézd, mit hoztam neked – matat a táskájában, és egy tábla csokit húz elő. – Azt mondják, boldogsághormont termel – nyújtja felém az édességet.
– Imádlak – veszem át tőle halvány mosollyal az arcomon. Nincs szívem megmondani neki, hogy nem fogom megenni. Úgy érzem, képtelen vagyok kajára gondolni, mert minden alkalommal Rowan új barátnője jut eszembe, akihez képest én úgy nézek ki, mint egy malac.
Összeszorul a torkom, és minden lélekjelenlétemre szükségem van ahhoz, hogy egyben tartsam magam, miközben egymás mellett haladunk a folyosón a többi diákkal együtt. Szerencsére a szekrényeink egymás közelében vannak, így amikor félrehúzódunk az emberáradat elől, akkor sem veszítjük szem elől egymást. Gyorsan előszedem a dolgaimat, ami az első órához kell, majd nagy levegőt véve csukom be a szekrényajtómat, és Ellie-hez fordulok.
– Elkísérsz, légyszi? – pillantok rá kérlelőn.
Sajnos nem közös az első óránk, viszont Rowannel igen, és úgy érzem, momentán semmi erőm nincs ahhoz, hogy szembenézzek volt barátom érzelemmentes személyével.
– Persze, drága – mosolyog rám, és belém karolva húz maga után. – Nem lesz semmi baj, ülj előre, hogy ne figyelhesd őt egész órán, és amint kicsöngetnek, újra találkozunk, és együtt megyünk matekra.
Folyamatosan bólogatok, magamban memorizálva szavait, miközben megpróbálom elhitetni magammal, hogy tényleg ilyen egyszerű lesz minden, mint ahogyan azt Ellie mondja.
Megérkezünk a terem elé, az ajtón bekukkantva látom, hogy a többség már bent van. Hirtelen elönt a stressz hulláma, és úgy érzem, szinte összegörnyedem a nagymértékű impulzus alatt, ami azt sugallja, fordítsak hátat, és menjek el innen.
Ellie azonnal felfigyel a tétovázásomra, és szigorúan megrázza a fejét.
– Nem, Amelia. Szépen legyőzöd minden kételyed, besétálsz a terembe, és megmutatod mindenkinek, hogy téged nem képes összetörni egy hülye fiú.
– Pedig így van. – Szinte lehelem a szavakat, annyira szánalmasan érzem magam a ténytől, hogy meg kell cáfolnom Ellie-t.
– De nekik erről nem kell tudniuk – feleli azonnal, majd folytatja. – Először elhiteted magaddal és a külvilággal, hogy minden rendben, s végül tényleg rendben lesz minden. Erről szól az egész.
– Te is tudod, hogy ez nem megy ilyen könnyen – jegyzem meg halkan, mire bólint.
– Tudom, mégis azt tanácsolom, próbáld meg.
Mély levegőt veszek, és egy „oké"-t préselek ki ajkaimon. Nagyon értékelem a legjobb barátnőm segíteni akarását, mégis úgy érzem, képtelen vagyok arra, amit tőlem kér.
Megszólal a csengő, mire El még utoljára megölel, majd magamra hagy. Összeszorult torokkal nézek utána, amint eltűnik a sarkon, alakját pedig felváltja... Rowan. Jaj, istenem.
Szinte nem is agyalok azon, mit teszek, lábaim mintha önálló életre kelnének, és mire észbe kapok, már az osztályterem közepén állok. A bent ülők felém kapják a fejüket, és másodpercekig csend honol a helyiségben, mindenki arra kíváncsi, hogyan is viselem a történteket.
Kikészít a fojtogató légkör, amibe csöppenek, és egy szabad helyre lehuppanva temetem az arcomat a tenyerembe.
– Na, mi van, hercegnő, nem bírod elviselni, hogy már nem vagy a szépfiúé? – hallok meg egy hangot a hátam mögül.
– Baszd meg. – Megremeg a hangom, anélkül válaszolok neki, hogy megfordulnék.
– Téged? Örömmel – vágja vissza, mire felemelem a kezem, és bemutatok neki. Idióta.
Rowan lép a terembe, s egy másodpercre szemkontaktust létesítünk, mielőtt elkapnám a fejem.
– Hé, szólj rá a volt csajodra, hogy moderálja magát – szólal meg ismét ugyanaz a srác mögülem. Matteo a neve, azt hiszem.
– Hagyjátok őt – kel a védelmemre Rowan, amitől még indulatosabbá válok.
– Már nem kell megvédened – közlöm vele, kihangsúlyozva a „már" szót, mellkasom lüktet az elfojtott fájdalomtól.
– Jó, bocs – vonja meg a vállát, és közömbösségétől sírni támad kedvem, pedig tudom, hogy nem eshetek szét egy halom ember előtt.
Hálát adok az égnek, amikor megjelenik a tanár, és elkezdődik az óra. Bár nehezen tudok csak koncentrálni az agyamat elborító gondolatok sokaságától, mégis minden erőmmel azon vagyok, hogy összpontosítsak, és hogy ne zuhanjak letargikus állapotba.
✧
Megszólal a csengő, a teremből kisétáló tanárt pedig az a lány váltja. Hosszú fekete haja a derekát verdesi, miniszoknyát és egy fekete corset topot visel, szájában a rágóját csattogtatja.
– Szia, édes – lép oda Rowan asztalához, és egy hosszú csókra húzza magához fiút.
– Menjetek szobára – hallom magam körül az epés megjegyzéseket, miközben a többiek jóformán menekülnek ki a teremből, én azonban képtelen vagyok megmozdulni.
Szinte megbabonázva meredek rájuk, s bár az agyamban egy hang megállás nélkül azt ismételgeti, hogy szedjem össze a dolgaimat, és húzzak el, testem mintha a székhez lenne szögezve.
Rögtön elkapom a tekintetem, amikor a lány észreveszi, hogy figyelem őket. Lassan a padomhoz sétál, és két kezével megtámasztja magát, ahogyan kissé lejjebb hajol, hogy a szemembe tudjon nézni; pillantásomat ugyanis lesütöm, nem bírom a jelenlétét.
– Sajnálom, hogy rájött, én jobb vagyok nálad. – A türkizkék szempár az enyémekbe fúródik, hideg tekintetétől megdermed bensőm. Gúnyos szavai apránként fúródnak belém. – De van benne pozitívum – folytatja, vörös ajkaival formázva szavait –, a sírás növeszti a szempillákat.
Rám kacsint, majd otthagy, és Rowanbe karolva tipeg ki a teremből.
Magam elé meredve ülök a helyemen, és hagyom, hogy íriszeim elhomályosuljanak a könnyeimtől. Az agyam megállás nélkül az előbb elhangzott mondatokat ismételgeti, úgy érzem, megőrülök a folytonos körforgástól.
Hirtelen mozgást hallok magam mögül, mire összerezzenek. Szuper, akkor ezek szerint nemcsak Rowan volt tanúja a megalázásomnak, hanem még valaki.
Matteo.
– Jaj, istenem, még ez is – suttogom magam elé, ügyelve arra, hogy hangomat ne hallja a terem túlsó feléből.
Fejemet a karomra hajtom, és lehunyom a szemem. Eszméletlenül nagy fáradtság tör rám, úgy érzem, nem lennék képes túlélni az elkövetkező órákat.
– Hé, jól vagy? – Előresétál, és megáll az asztalomnál, a hangja szokatlanul gyengéd, aggodalmaskodó. Örülnék neki, ha a kérdezősködés helyett inkább eltűnne, főleg azok után, amiket a fejemhez vágott óra előtt.
– Hagyjál – motyogom halkan, óvatosan felpillantva, és tekintetünk egy másodperc töredékére összekapcsolódik.
Közelebb lép, valószínűleg feltűnik neki, hogy szemeim pirosak az elfojtott könnyektől.
– Megverjem neked?
A halvány mosoly alkotta vonásokat gondosan leplezve rázom meg a fejem, ezzel ellenezve a javaslatot, pedig a lelkem mélyén legszívesebben rábólintanék.
– Mel? – hallom meg Ellie hangját, mire azonnal felpattanok.
Barátnőm feje jelenik meg az ajtónyílásban, és besétálva a terembe megáll előttem.
– Mehetünk? – érdeklődik, miközben oda sem figyelve int Matteónak.
Bólintok, Ellie a karomat megragadva húz ki a teremből.
– Minden oké? Hogy ment? – kezd el kérdezősködni, míg a folyosón haladva igyekszünk a következő óránkra.
– Minden rendben volt – vágom rá, nem is gondolkozva a válaszon, és magam is megpróbálom elhinni szavaimat. – Rám sem nézett, teljesen ignorált – folytatom, gondosan elhallgatva mindazt, ami az órán történt.
– A többiek sem piszkáltak?
Megrázom a fejem, és mosolyt erőltetek az arcomra, magamban tartva könnyeimet, amelyek újból és újból kikívánkoznak, valahányszor csak az érzéseimről kell beszélnem. Meg úgy az utóbbi időben valahogyan mindig.
Ellie megsimítja a karom, és mélyen a szemembe néz. Nem bírom állni a pillantását, de ő betudja a történteknek ezt a mozdulatot. Csevegni kezd, és a hangjába vidámságot csempészve próbál felvidítani, és elterelni a figyelmem, ami, bár nem feltétlenül sikerül neki, azért értékelem a próbálkozását.
_________________________
to be continued
12/22
•
kedves olvasóim!
úgy érzem, kissé beindultak az események, újabb szereplőkkel gazdagodott a könyv. köszönöm nektek, hogy itt voltatok, és remélem, elnyerte tetszéseteket a mai rész is.
következő fejezet pénteken!
további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites
sok puszi <3