Arina Moretti
- Kivel beszélgetsz ilyen boldogan, Ari? - kapta ki a bátyám a kezemből a telefonomat. - Óh, Principessa... Lemaradtunk valamiről? Ki az az Arthur? -
- Nem! - vágtam rá talán túlságosan is gyorsan. - Senki. Vagyis... Egy barátom, ő hozott haza.
- Mirco, ne legyél már ilyen gyerekes... - szólt rá a nálam öt évvel idősebb bátyámra a barátnője, Ysabelle.
- Valakinek annak is kell lennie, Ysa, ha már mindenki komoly. - rántott vállat vigyorogva, miközben ártatlanul pislogott a mellette helyet foglaló lányra.
- Nem akartam mondani, de ha már itt tartunk, akkor mindegy. Ari, amikor ma megláttalak, egyből feltűnt, hogy valami megváltozott rajtad. Teljesen kivirultál, sokkal másabb vagy. Kincsem, süt rólad, hogy valami jó dolog történt veled. - Mondta anya átnyúlva az asztalom és megfogva a mancsaim. Valóban megváltoztam volna, mióta megismertem Arthurt? - Annyira örülök, hogy végre nyitsz az emberek felé, azok után, ami veled történt.
- Nem történt semmi. Nem a barátom vagy a pasim, csak egy szimpla barát. Nem kell többet beleképzelni. Ő Arthur, Monte-Carlóból. Ennyi. Kb két-három hete lettünk jóban, semmi több.
Semmi több... Vajon tényleg csak egy barát vagy kezd több lenni a szemembem? Az elmúlt pár napban elég közel engedtem magamhoz... Közelebb, mint bárki mást...
- Jó éjszakát mindenkinek, én most már megyek lefeküdni, mert hosszú volt a hét és nem sokat aludtam mostanában. - megkaptam az elmaradhatatlan anyai jó éjt puszimat és otthagyva a kis családomat felmentem az emeleti szobámba.
A telefonomon bekapcsoltam a délután hallgatott dalt és magammal vittem a szobához tartozó fürdőbe, ahol hosszú percekig áztattam magam a zuhanyrózsából áradó forró víz alatt, a kedvenc barackos tusfürdőm és a nemrég elfogyasztott bor hatására pedig végre sikerült egy kicsit lejjebb halkítanom az agyamban ezerrel zakatoló fogaskereket.
Elvégeztem a szokásos esti rutinomat a tükör előtt, belebújtam a pizsamában és bedőltem a puha, világos zöld ágyneműkkel fedett ágyamba.
Kikapcsoltam az előre beállított ébresztőket és bekapcsoltam az egyetlen zenét, amire képes voltam elaludni. A folyamatos, több órás zongorajáték akkor is segített, amikor azt hittem, hogy egész éjjel hatalmasra nyitott szemekkel fogom bámulni a plafont.
A percek múlásával egyre laposabbakat pislogtam, majd szépen lassan elnyelt magában az álomvilág feketesége.
...
2023.04.26.
A hazafelé út fele letellhetett már, mikor Arthur az autópályáról lekanyarodva a táblák alapján Marina di Andora felé vette az irányt. Először nem értettem, miért, de aztán beugrott, hogy ezt találta ki a holnap délutáni program helyett.
Korábban még sosem jártam ebben a városban, a tengerparton meg pláne nem.
A csomagtartóból kivett egy kis összehajtható halvány szürke plédet, majd lezárta a kocsit és egymás mellett indultunk el a tenger irányába. Séta közben a vállam néha a felkarjához ért és olyankor az értintett területet kirázta a hideg. Néhány perce gyalogolhattunk, amikor nagy meglepetésemre ujjait az enyémek közé fűzte, de eszemben sem volt elhúzódni tőle, kifejezetten jól esett a közelsége, az érintése. A szívem a megszokottnál hevesebben kezdett kalapálni a mellkasomban, úgy éreztem, centikkel a föld felett lebegek.
A szűk, macskaköves utcácskán sétálva akadtunk Olaszországban igen szokatlan módon egy kis gofri árus standba. Kikértem két nutellás-tejszínhabos kalóriabombát, egyet magamnak és egyet Arthurnak, de mire elővehettem volna a pénztárcámat, sípolt a terminál, hogy Ő már rendezte a költségeket.
- Én szerettem volna kifizetni. - mondtam némi felháborodással a hangomban.
- Késő, jó étvágyat hozzá. Na gyere!
Leterítette a homokos partra a plédet, majd követve a példáját én is letelepedtem mellé.
Az ég borult volt, de szerencsére nem esett az eső. Néha a szürke felhők mögül előbukkant a nap is melegnek érződő arany sugaraival végigsimítva a bőrünkön. Az egész tengerpart üres volt, csak mi ketten voltunk ott néhány kutyát sétáltató nyugdíjast leszámítva. Ezeken a hétköznapinak mondható dolgokon pihentettem a tekintetem, miközben próbáltam megtörni a kettőnk közt kialakult csendet.
- Mikor utazol el a következő versenyre? - kérdeztem, de nem néztem rá, csak a tenger fehér hullámjait bámultam.
- Szerda reggel indul a gép Nizzából Bakuba.
Bátorságot véve magamon az íriszeimet lassan vezettem a fiú irányába. Meglepődve fogadtam, ahogy a tekintetem azonnal összekapcsolódott az Ő zöldes-kékjeivel. Első reakcióként elpirulva sütöttem volna le az íriszeimet, de minden erőmet összeszedve nem szakítottam meg a kialakult szemkontaktust.
A kettőnk közt kialakult szikra arra késztetett, hogy közelebb csússzak a fiúhoz. A feszültséget szinte késsel lehetett vágni a levegőben. Helytelennek éreztem minden mozdulatot, amivel közelebb kerültem a fiúhoz, de a fejemben megszólaló vészcsengőnek ezúttal sikerült megállítania a kétségbeesetten mozgó végtagjaimat. Zavartam túrtam a szél által összekócolt barna tincseim közé, majd a lábaimat felhúztam magamhoz és ráhajtottam a fejem, ezzel elrejtve paradicsom vörös arcomat Arthur elől.
- Arina. - a nevem halkan siklott ki a fiú ajkai között, ahogy ujjaival lágyan az arcélemhez nyúlt, ezzel elérve, hogy felpillantsak rá a homokszemcsékről. A pilláim akaratom ellenére is lecsukódtak, miközben belesimultam Arthur lágy érintésébe. A levegő a tüdőmben rekedt, amikor a tette eljutott a tudatomig.
Sokkal többet érzek Arthur iránt, mint amit eddig bevallottam magamnak. Ez már biztos.
Elnyomtam magamban minden érzést és figyelmen kívül hagytam a jeleket. Mert figyelmen kívül akartam hagyni a jeleket. Nem foglalkoztam a szívem hevesebb dobogásával, amikor a közelében vagyok. Nem foglalkoztam az izgatottsággal és az állítólag nagyon is látványos boldogsággal az arcomon, amikor felhívott vagy hazavitt. Nem foglalkoztam az érzéssel, amikor hozzám ért. Nem foglalkoztam velük, mert nem akartam. Mert féltem.
Az ujjaim remegve fonódtak Arthur csuklója köré, készenállva arra, hogy a megfelelő pillanatban elhúzódjak tőle, de amint megéreztem meleg leheletét az arcomon, az ujjaim a vállára felvándorolva adták fel a harcot.
Remegve hagytam, hogy szabad kezét a derekamra fonja, majd egy gyors mozdulattal közelebb vonjon magához. Hirtelen ért ugyan, de nem lepődtem meg, hogy a mellkasunk teljesen egymásnak simult.
- Megcsókolhatlak? - a levegő a tüdőmben rekedt, a fejem tetejétől a kislábujjam végéig bizseregni kezdtem, amikor Arthur a kérdéssel egyidőben simított végig az egymástól enyhén elnyílt ajkaimon, amiken nem sokkal később meg is éreztem a fiú kellemesen meleg leheletét. A helyzet miatt tőlem csak egy erőtlen bólintásra tellett, de úgy tűnt, neki ez nem elég. - Mondd ki. Nem akarok olyat tenni, ami neked nem jó.
- Igen, megcsókolhatsz. - feleltem nagyot nyelve. A válasz még el sem hagyta az ajkaimat, amikor Ő óvatosan lecsapott azokra. A testem minden porcikája megfeszült, amikor megéreztem Arthur puha ajkait az enyémekre simulni. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megéreztem az ujjait gyengéden a tarkómra simulni, ezzel egyhelyben tartva a fejem. A fejem zúgni kezdett, az érzést követően ajkaim elváltak egymástól. Arthur azonnal kihasználta a lehetőséget, hogy elmélyítése a kialakult édes csókot.
Hosszú percek elteltével kipirulva szakadtunk el egymástól. Csillogó íriszekkel pillantottam Arthur sötétebben ragyogó szemeibe.
- Még nem tudom biztosan, de azt hiszem, tetszel nekem, Ari. - a szívem egymást követően egyszerre több ütemet is kihagyott ezt a vallomást hallva. Arcomra nagy mosoly kúszott, fejemet a jobbomon ülő fiú vállára hajtottam.
- Azt hiszem, te is tetszel nekem, Arthur.
...
Uhh, azta... végre itt a Magyar Nagydíj!🇭🇺
A monacoi mellett ezt nagyon vártam, bár ha azt vesszük, hogy a szezon (és a nyári szünet) fele is letellt, nem olyan vidám dolog...
McLaren szurkolóként egészen biztosan izgalmas futam elé nézünk ma...
🏎️🏁Jó futamnézést mindenkinek! 🏁🏎️
TikTok: hqnna.writer