_______________
"Most is hazudtál"
_____________________
Testem körül egy ölelő kart éreztem meg, amikor fel akartam kelni az ágyból. Szemeimet résnyire nyitottam és aprókat pislogtam, közben próbáltam rájönni, hogy hány óra lehetett. A tévé alatti polcon lévő digitális órára néztem, hunyorogtam, de a számok szinte teljesen összeolvadtak egymással. Talán hajnali három lehetett, pontosan mennyi, nem tudtam. Ujjaimat a derekamon lévő kéz köré csavartam, és óvatosan emeltem le magamról, hogy fel tudjak ülni rendesen az ágyon. Lábaimat a puha szőnyegre tettem, kezeimet pedig az ágyon tartottam combjaim mellett. Túlságosan fáradt voltam ahoz, hogy felálljak és elmenjek a mosdóba. Szemhéjaim nehezek voltak, nagyokat pislogtam, próbálva ébren tartani magamat. Hajamba beletúrtam, majd lassan felálltam az ágyról. Pár percig megálltam, aztán elindultam tovább a teljes sötétségben. Szerencsére kicsi volt a lakás, és szinte mindent tudtam hol is van pontosan, de még is kezeimmel tapogatóztam magam elé. A függönynél lévő résen jött be egy kevés fény az utcáról, éppen annyi, hogy lássam jó irányba indultam el. Ujjaimat a mosdó ajtajának kilincsére fűztem, majd benyitottam. A lámpát felkapcsoltam, mire azonnal összecsuktam szemeimet. Az erős fény túlságosan bántotta szemeimet, főleg, hogy kezdtem megszokni a lakásban lévő sötétséget. Hamar álomba zuhantunk a kis veszekedésünk után. Sikerült több dologról beszélnünk, ezek között arról is, hogy egymásra számíthatunk, mint barátok. Nehéz volt vele megértetnem, hogy tényleg lehetünk mi ketten barátok, veszekedések nélkül, neki pedig azt volt nehéz megértetnie velem, hogy ő sokszor rideggé fog válni. Megígértem neki, hogy mellette leszek mindig, és elmondhat mindent, ami nyomasztja őt, még is kétségeim voltak. Túlságosan is makacs ahoz, hogy elmondja, ha bántja őt valami. Magában fogja tartani, én majd kérdezgetem, megharagszik és összeveszünk, a szokásos körmenet fog elindulni.
A csap alá dugtam kezeimet, és alaposan megmostam őket a meleg vízzel. Közben arcomat figyeltem a falon lévő kerek tükörben. Kicsit fel voltak duzzadva szemeim, valószínűleg a hirtelen ébredés miatt, és a kis sírásom miatt is. A szokásosnál sápadtabb volt a bőröm, még is halvány rózsaszín pír ült orcáimon, ahogyan ajkaim is pirosabbak voltak. Meleg volt a takaró alatt, főleg, hogy Asher is melegítette testem nagy részét. Valójában szokatlan volt így ébredni. Mindig távol aludtunk egymástól. Ő általában a kanapé oldalába fúródott, míg én teljesen a másik szélén feküdtem. Még a lábaink sem érintkeztek egymással, ahogyan elaludtam úgy ébredtem. Minden bizonnyal ezért is fájt sokszor a hátam, meg a nyakam. Most pedig, kezét derekamra fonta, nyakamba bújtatta arcát, és valamiért egyáltalán nem zavart. Legbelül élveztem a közelségét.
Kisétáltam a mosdóból, és újra a sötétség fogadott, de ezúttal rosszabb volt a látásom. Láttam az ablakot, az onnan beszűrődő fényt, ezért tudtam merre menjek tovább. Lassan rajzolódott ki előttem a kanapé háttámlája, majd a kihúzott ágy része. Kezemmel megfogtam a szélét, aztán körbe sétáltam és leültem a szélére. A vékony fénycsík pont Asher arcára esett, szemei csukva voltam, sűrű szempillái halvány árnyékot dobtak bőrére. Olyan nyugodtnak tűnt, amikor aludt, arca kisimult, nem voltak morcosan összehúzva sötét szemöldökei, talán ajkain is elbújt egy halvány mosoly.
-Tetszik, amit látsz? -hangja teljesen váratlanul, és hirtelen ért. Szemeit kinyitotta, barna íriszeit pedig az enyémekbe véste. A félhomály ellenére, tökéletesen láttam őt. Igazából, minden mozdulatát. Hátára dőlt, de fejét felém fordította. -Mennyi az idő? -suttogta felém. A mögöttem lévő órára néztem.
-Lassan fél négy. -suttogtam vissza neki szavaimat. Újra arcát figyeltem, ezúttal már csupán az egyik szeme volta nyitva, másik is csak résnyire. Láttam az arcán lévő értetlenséget, miután elmondtam neki az időt. Biztosan ő is annyira fáradt volt, mint én magam is ébredés után.
-Miért vagy ébren? Feküdj vissza. -felemelte a takaróját, fejével pedig intett, hogy feküdjek mellé. Arcom belsejére haraptam, ezzel próbálva elrejteni mosolyomat. A mély, recés hangja valamiért még inkább vonzóbb volt. Felsőtestét semmi nem fedte, egyedül mackónadrágja volt lábain. Lefeküdtem, ő azzal rám dobta takarójának felét, és közelebb csúszott hozzám. Kényelmetlenül feküdtem, sehogyan sem volt jó a kezeimnek, lábaimnak sem. Mozgolódtam, össze-vissza, legbelül pedig valamiért féltem átölelni őt. Olyan közel nem voltunk még egymáshoz, hogy ráfeküdjek mellkasára, és, hogy a szívverése legyen az, ami álomba ringat.
-Te, miért ébredtél fel? -kérdeztem csöndesen. Éreztem, ahogyan megrántotta vállait, de választ nem kaptam. -Én ébresztettelek fel? -mozgolódni kezdett, kezét fejem fölé tette, onnan pedig vállaimra csúsztatta azokat. Éreztem, ahogyan lágy érintésére egész testemen átfutott a hideg, még is a vállam felhevült ujjai alatt.
-Nem. Éreztem, hogy elmentél. -mondta csukott szemekkel. Ujjait jobban vállamra szorította, majd egy óvatos, kissé lassú mozdulattal húzott magához. -Reggel visszamegyek az egyetemre. Van pár elintézni való dolgom. -akartam mondani valamit, még is egy szó sem jött ki ajkaimon. A mellkasán feküdtem. Bőröm az övé ellen simult, kezét végig vállaimon tartotta, néha lágy köröket rajzolt felkaromra. Bizonytalanul helyeztem tenyeremet az izmos mellkasára, és szinte lehetetlennek éreztem, hogy ellazítsam testemet.
-Veled megyek. -szólaltam meg sikeresen, a nélkül, hogy dadogtam volna. -Régen láttam már Mariát, meg az egyik tanárommal is szeretnék beszélni pár szót. -volt még valami, amit akartam látni, vagyis valaki. Azonban nem volt az első terveim között, így említeni sem akartam Ashernek egyetemi látogatásom egyik igazi okát.
-Rendben. -ásított válasza után egyet. -Aludjunk. Reggel, tizenegy előtt el akarok indulni. -bólintottam, amit biztosan érzett. -Jó éjszakát.
-Jó éjszakát, Asher. -közelebb húzott magához, ami szinte már lehetetlennek tűnt, még is pár centivel közelebb kerültem testéhez. Nem tehettem róla, de elmosolyodtam. Túlságosan szürreális volt az egész kialakult helyzet. Pislogtam párat, megsimítottam mellkasát, jobban nyomtam fülemet szívéhez, hogy halljam a dobogását. Érezni akartam, hogy ez a valóság, és tényleg őt ölelem, tényleg közel voltunk egymáshoz, és tényleg minden rendben volt. Sosem akartam, hogy ez másként legyen ezentúl. Mindig így akarok elaludni, érezni őt. Bőrének melegségét, a tusfürdőjének illatát, kezeit, ahogyan engem ölelt magához semmi kétség, és bizonytalanság nélkül. Úgy ölelt, úgy tartott, mintha megszokott dolog lett volna számára. Szinte természetesen kezelte az egészet. Ha előre tudnám, hogy ezentúl minden éjszaka egymás karjaiban alszunk el, mindig csak azt várnám, hogy lemenjen a nap, és sötétség boruljon ránk. Hogy elcsöndesedjen a világ, és csak az ő szívdobogását halljam elalvás előtt. Minden túl tökéletes volt. Semmi sem szokott tökéletes lenni. Valami történni fog hamarosan, ami úgy fog kettőnkre lecsapni, mint egy hatalmas árvíz, mi mind kettőnket messzire sodorja majd. De addig csak aludni akarok, vele aludni.
*
-Biztosan megleszel egyedül? -nézett rám, Asher, mikor már az egyetem udvarán sétáltunk. A magas épületről rá néztem, és mosolyogva bólintottam kérdésére. -Ha végeztél a könyvtárban, írj, hogy hová mész. -újra bólintottam, ezúttal hevesen dobogó szívvel. Furcsa volt újra ott állni az udvaron az egyetemisták között, akik most szinte ránk se néztek. -Minden lépésedről számolj be, Ilaria. Azt is tudni akarom, ha a szobádba mész, vagy, ha a mosdóba. Mindent. -nem igazán figyeltem arra, amit mondott. Hallottam minden szavát, ami elhagyta a száját, de csak azt figyeltem, hogy kik néznek engem. Olyan voltam, mint egy megszállott. Arcomat megfogta kezeivel, így fejemet felé fordította. Közelebb hajolt hozzám. -Hallasz?
-Igen. Bocsánat, csak elkalandozott a figyelmem. -vallottam be neki őszintén. -Hívlak, amint végeztem mindennel.
-Nem. Írsz üzenetet, ha a könyvtárban végeztél. Aztán, ha a mész a professzorodhoz, utána hívsz, hogy végeztél vele. -felsóhajtottam, majd bólintottam.
-Asher, ne aggódj. Ismerem a helyet, nem az első napom. -mondtam kicsit nevetgélve. Ujjaimat vastag csuklója köré fontam, és lassan elhúztam kezét arcomról. -Rendben leszek. Úgy látszik, senki nem törődik velem már. -ő is körbe pillantott az udvaron, ahogyan én is. Valójában követtem pillantásait.
-Csak... csak írj. Jó? -visszanézett rám kérdése közben. -Vagy, várj meg a könyvtárban... -
-Írni fogok. -szakítottam félbe. Kezeimet felkarjára simítottam, utána tettem egy kis lépést tőle hátra. -Menj, intézd azt, amiért jöttél. Nem fogok elveszni. -megforgatta szemeit, és láttam, ahogyan megfeszítette állkapcsát.
-Tudod, hogy nem az a bajom, hogy elveszel vagy sem. -orromon keresztül fújtam ki levegőmet, fejemet pedig kicsit oldalra döntöttem. -Itt mindenki egy féreg. Ha találkozol valamelyik barommal, tegyél úgy, mintha semmit nem mondanának. Ne higgy nekik. Jó?
-Te miről beszélsz? -kérdeztem mosolyogva. -Szinte, mintha már teljesen más dolog lenni a háttérben. Történt valami, amiről tudnom kéne, Asher? -nyelt egy nagyot, de megingatta a fejét.
-Egyáltalán semmi. -fejem fölött nézett hátra, pirosas ajkait pedig egy félmosolyra húzta. Ismertem azt a mosolyt. -Akkor majd írj. -közelebb lépett hozzám, közre fogta arcomat, majd homlokomra nyomta ajkait. Váratlanul ért a tette, azonban még is csak mosolyogni tudtam rá. Hátra lépkedett tőlem, megfordult és elindult a másik épület felé. Kezeit fekete bőrkabátja zsebeibe bújtatta, bő fekete nadrágja kilógott bakancsából, de még ez is hihetetlenül jól mutatott rajta. Szerintem kevés olyan dolog volt, ami nem állt volna jól neki. Legalábbis, nem akartam egy árva dolgot sem változtatni külsején.
A könyvtár épülete felé fordultam, a kilincs után nyúltam, közben oldalra fordítottam fejemet, amerre Asher is nézett. Az egyetlen akit megláttam, egy fiú volt, ki már az egyik pad felé sétált. Sokáig nem kellett néznem, hogy rájöjjek ki is volt az pontosan. Vállam fölött néztem hátra, és Ashernek már nyoma sem volt. Eljött az idő, hogy beszéljek végre azzal, akivel igazán akartam. Keki zöld táskám pántját megigazítottam vállamon, majd gyors lépésekkel indultam el a padon ülő személy felé. Fejemben minden féle dolog kavargott. Jó és rossz is egyaránt. Talán nem a legjobb ötlet az, hogy úgy beszéljek vele, hogy Asher bármelyik pillanatban visszajöhet, de nem halaszthatom tovább. A fiú mögé léptem, és mosolyogni kezdtem. Szerettem volna megijeszteni, de végül nem tettem.
-Szia idegen. -hangomra megrezzent teste, és mikor már felém fordult mosoly ült ajkain. Barna haját összekócolta a szél, arca és orra is piros volt a csípős idő miatt, ragyogott. A boldogságtól. Felállt a padról, kikerülte, majd kezeit körém fonta és magához húzott egy baráti ölelésre. Kezeimet hátára tettem, és lágyan megsimítottam őt kabátján keresztül.
-Már azt hittem elnyelt a föld. -mondta nevetve, miután elhúzódott tőlem. -Kérdeztem a barátnőidet is, hogy merre vagy és senki nem tudta. Azt állították, hogy a barátoddal élsz együtt, de nem tudják, hogy miért nem jöttél még vissza. -alsó ajkam szélére haraptam, miközben hallgattam szavait, ahogyan hadarta őket.
-Igen, sok minden történt... de itt vagyok. -rántottam meg vállaimat. Kikerültük a padot, majd elültünk egymás mellé. Egyik lábamat felhúztam, így kicsit felé tudtam fordulni. Jayden szintén felém fordult, közben végig mosolygott, le sem lehetett törölni a vigyort az arcáról. Egy ideig csöndben ültünk, végül én szólaltam fel. -Van valami siker? Mármint, a fellépést illetően. Mesélted, hogy szeretnél zenélni valahol. -gyorsan kezdett el bólogatni, kezeit pedig szürke kabátja zsebébe bújtatta, mikor jött egy erősebb szél. Hajamat fülem mögé tűrtem, és végig az mellettem ülő fiút néztem várva a válaszára.
-Oh, persze. -kezdett bele. -Ezen a héten pénteken lesz egy kisebb fellépésünk az egyik közeli étteremben este hat órától. -olyan boldogan mesélte, én pedig szintén olyan izgatottan figyeltem. -De ezzel kapcsolatban akartalak hívni, de nem bírtalak elérni. Kétszer kinyomtál, utána már egyáltalán nem csöngött ki a telefon. Három üzenetet hagytam, válasz ugyan nem érkezett. Azt hittem, hogy haragudtál rám, a történetek után. -értetlenül húztam össze szemöldökeimet. Táskámba nyúltam, és kezeimbe vettem a telefonomat.
-Ez érdekes. suttogtam magam elé. Szemeimmel átfutottam az üzeneteimet, de nyoma sem volt semminek. A hívásnaplómba nem volt benne Jayden száma, sem nemfogadott hívásai. -Én nekem nem érkezett tőled üzenet, se semmi más. -mondtam, felnézve arcára. Ő is elővette telefonját, majd felém nyújtotta. Elolvastam az üzenetét, amiben azt írta, hogy szeretne velem találkozni, beszélgetni, és jó lenne meginni egy kávét. A másikban a koncertről beszélt, a harmadikban pedig arról, hogy reméli jól vagyok.
-Talán két hete írhattam. Vagy nyolc napja. -eltette telefonját. Magam elé bambultam, és gondolkodtam, hogy vajon, miért nem jött meg az üzenete. Miért nem hallottam, amikor hívott? Aztán, mintha hirtelen tarkón vertek volna. Asher. Tudja a telefonom kódját. Felsóhajtottam, majd ajkaimra erőltettem egy halvány mosolyt.
-Mindegy is. -legyintettem. -Már tudom, hogy koncertezel.
-Koncertezünk. -javított ki.
-Zenekarod van?
-Olyasmi. -mondta megrántva vállait. -Én gitározok, a másik barátom dobol, a barátnőm pedig énekel, és zongorázik. -meglepett az, amit mondott. Láthatta rajtam, hiszen ő is kicsit kellemetlenül kezdett el mozgolódni a padon. -Shopie. A barátnőm. Nagyon kedves lány, biztosan jól kijönnétek egymással. -meglehetősen furcsa volt hallani őt, ahogyan a barátnőjéről beszélt. De még is miért?
-Remek ötlet. -válaszoltam gyorsan. -Szívesen találkoznék vele egy nap. Talán, pénteken? -boldogan kezdett el bólogatni szavaim hallatán. Ha neki számít, hogy megismerjem azt a lányt, szívesen teszem. -Esetleg, Asher eljöhet? Vagy az egyik barátnőm?
-Persze, akit csak akarsz. Felírlak a listámra titeket, csak dobj egy üzenetet, hogy mennyien jöttök és kik. -magyarázta, miközben mutogatott kezeivel.
-Úgy lesz. Alig várom, hogy lássalak titeket. -felálltam a padról, tettemet pedig Jayden követte. A köztünk lévő levegő, valamiért hirtelen váltott fagyossá. -Viszont most mennem kell. Ashernek megígértem, hogy sietek a dolgaimmal, és még nem intéztem el semmit. -mind a ketten kicsit nevetgélni kezdtünk, de érezni lehetett, hogy mennyire kínos is volt az egész. Még is mi a franc történt?
-Persze, menj csak. -legyintett kezével. -Akkor várom, hogy írj. -ott álltunk egymással szemben, és egyikünk sem tudta, hogy mit kéne tenni. Kezét kinyújtotta, és körém fonta egy gyors ölelés erejéig.
-Szia, Jayden. -intettem neki, mikor már a könyvtár felé lépkedtem. Visszaintett nekem, aztán egy kis társaság felé sétált. Fogtam táskám pántját, végig a kavicsos földet figyeltem, és az járta fejemben, hogy barátnője volt, Ennek nem kellett volna annyira zavarnia engem. Hiszen nekem is volt valakim, nem pont egy pasim, de valakim. Mielőtt a könyvtárba nyitottam volna, megláttam Ashert, aki felém lépkedett. Elém ért, fejét oldalra döntötte és mosolygott. Szokatlanul mosolygott.
-Végeztél bent? -kérdezte. Vettem egy nagyobb levegőt, aztán bólintottam. Elléptem az ajtótól, és kabátom zsebébe csúsztattam kezeimet.
-Igen. Mehetünk is Maria azt mondta, hogy a professzor ma nincsen bent. -elindultam a kijárat felé, de Asher megfogta felkaromat és visszahúzott maga elé. Lentebb hajolt hozzám, államat megfogta és felemelte fejemet, így szemeibe néztem. Mellkasom fel és le emelkedett, tudtam, hogy van valami. Történt valami.
-Miért hazudsz? -suttogta kérdését. -Tudod, hogy nem szeretem, ha hazudsz nekem, Ilaria.
-Nem hazudok.
-Most is hazudtál. -rettentően rémisztő volt, ahogyan mosolygott rám beszéde közben. -Mit akartam az a szerencsétlen tőled? -fejével arra biccentett, ahol én és Jayden ültünk talán öt perccel ezelőtt.
-Tudni akarta, hogy miért nem kaptam meg az üzeneteit, és miért nem bírt elérni. -elengedte az államat, majd hátrébb lépett tőlem. -Erről te tudsz valamit? -kérdeztem csöndesen tőle. Egymásnak préselte ajkait, majd megingatta a fejét. Közelebb léptem hozzá, mutatóujjammal pedig megböktem kemény mellkasát. -Tudod, hogy nem szeretem, ha hazudsz nekem, Asher. -ismételtem el iménti szavait.
-Ne csináld ezt. -mondta.
-Miért?
-Mert kurva dögös, és legszívesebben itt helyben a falnak nyomnálak. -az összes beszélgetésünk végén én leszek az, aki egy szót sem képes kibökni. -Mindenki előtt, tépném le a ruháidat. -motyogta arcomhoz közel, egy önelégült vigyorral a száján.
-Fogd be, Asher. -ezután pedig benyitottam a könyvtárba, faképnél hagyva a vigyorgó fiút.
Vote / Komment
<3
•𝘌𝘨𝘺𝘳𝘦 𝘫𝘰𝘣𝘣𝘢𝘯 𝘪𝘻𝘻𝘪𝘬 𝘢 𝘭𝘦𝘷𝘦𝘨𝘰̄ 𝘈𝘴𝘩𝘦𝘳 𝘦́𝘴 𝘐𝘭𝘢𝘳𝘪𝘢 𝘬𝘰̈𝘻𝘰̈𝘵𝘵. 𝘔𝘢́𝘳 𝘯𝘦𝘮 𝘬𝘦𝘭𝘭 𝘴𝘰𝘬𝘢𝘵 𝘷𝘢́𝘳𝘯𝘪 𝘦́𝘴...