__________
"Nem vagyok a tiéd."
____________________
Csak őt figyeltem. Pontosan nem tudom, mióta tartottam rajta szemeimet azt sem, hogy ebből észrevett-e valamit. Messze ült tőlem az egyik padon, combján hevert a gitárja, minek nyakát bal kezével tartotta, s előre hajolt a magas asztalhoz, ahol fekete füzetét olvasta. Fején volt szürke pulóverjének kapucnija, hogy a kinti széltől kicsit megvédje magát. Talán annyi idő után, most volt a leghidegebb kint. A szél erősen fújt, tekerte a magas fák ágait, s ettől a viharos időtől szinte az egész egyetem udvara kiürült. Lehet voltak kint mások is, azonban én le sem vettem szemeimet a szürke pulcsis fiúról, ki immáron szembe fordult velem a padon. Gitárját figyelte, ahogyan pengette a húrokat ujjaival, nagyon koncentrált, nekem pedig egy hirtelen ötlet szaladt át az agyamon. Kinyitottam fekete táskámat, abból kivettem a kisebbik rajzfüzetemet és egy ceruzámat, majd a combjaimra tettem azokat, hogy vissza tudjam zárni a táskám cipzárját. Mivel nem voltak kint sokan, ezért senki nem tud megzavarni a rajzolásomban. Lenéztem a papíromra, majd újra fel a fiúra, s elkezdtem rajzolgatni vonalakat, mik később megformálták az alakját. Szerettem embereket rajzolni, adott egy fajta kihívást, mivel ezt az egyik legnehezebb rajzolni, de a végeredmény mindig megéri. Lábaimat felhúztam a padra, a füzetemet jobb oldali combomnak támasztottam, s az felett tekintettem át a fiúra, ki elmozdult előző pozíciójából. Belül kezdtem el harapdálni számat, míg vártam, hogy ismételten el kezdjen játszani a gitárján. Az egyik ok, amiért elkezdtem rajzolni az volt, hogy még mindig nem voltam készen a festményekkel, amiknek a kiállítása egyre közelebb került. Most pedig, ha lerajzolom talán később vászonra is átmásolhatom persze, ha Jayden beleegyezik ebbe. Tudtam, hogy ha készen lesz a rajzom, beszélnem kell majd vele és előre tartottam az egésztől. Talán én gondolom túl a helyzetet és igazából nem haragszik rám, annyira, mint én azt hiszem, még is akkor, miért nem keres meg?
A nyakamban lévő vékonyka sálat megigazítottam gyorsan, majd folytattam rajzolásomat. Annak nagyon örültem, hogy ilyen idő volt kint, mivel senki nem nézett furán rám, hogy sál van a nyakam köré tekerve még órán is. Pénteken, miután elment Asher ki sem tettem a lábamat a szobából, egész hétvégén ott voltam, szerencsémre senki nem is kérdezett honlétemről a mai napon. Violet és Cora valamiért nagyon furcsán viselkedtek velem egész nap, ha összefutottunk. Szinte mondhatni, már le akartak engem rázni magukról. Violetre ez nem jellemző, hiszen mindig ő állt jobban mellettem, de most valami nincsen rendben. Tartottam attól, hogy történt valami pénteken, amiről nem tudok vagy esetleg Asher mondott olyat nekik, amit nem kellett volna. Fejemet gyorsan megingattam, majd felvezettem tekintetem Jaydenre, aki engem figyelt szemeivel. Nem tudtam mit kéne csinálnom, ezért felemeltem kezemet –amiben a ceruzám volt –és integetni kezdtem neki bizonytalanul. Egészen meglepett, amikor ő viszonozta tettemet, azzal, hogy visszaintett felém. Összecsukta az asztalon lévő füzetét, kezébe vette, aztán elindult az én irányomba. Ahogyan sétált, a fekete sportcipőjét figyelte, néha nézett csak fel, hogy lássa, mennyit kell még jönnie. Összezártam a rajztömbömet, aztán letettem a táskám tetejére.
-Szia. –köszönt csöndesen nekem, mikor elém ért.
-Szia, Jayden. –a padra mutatott ujjával, ezzel megkérdezve, hogy leülhet-e mellém. Elvettem onnan a dolgaimat, másik oldalamra helyeztem őket, helyet adva neki, hogy leüljön. Gitárját maga mögé támasztotta, füzetét pedig kettőnk lába közé helyezte. Egyik kezével felnyúlt a kapucnijához, amit kicsit hátrébb tolt a fején.
-Láthatom, amit rajzoltál? –kérdezte végig a szemeimbe nézve. Vettem egy nagyobb levegőt, aztán a füzetem után nyúltam. Lapozgatni kezdtem benne a vastag fehér lapokat, rajz után rajz következett, s végre megtaláltam a róla készített kis vázlatomat.
-Nem a legjobb rajzom lett. Meg sokat mozogtál. –tettem hozzá utolsó mondatomat, kicsit halkan, de láttam, ahogyan száját egy lágy mosolyra húzta. Kezébe vette a füzetemet, szemeivel pedig már a rajzomat vizsgálgatta. Mindig szerette megnézni azokat a dolgokat, amiket festettem vagy rajzoltam. Emlékszem, az első alkalommal, amikor festettem róla képet órákat töltöttünk el azzal, hogy mutogattam neki régebbi rajzokat vagy festményeket, amiket még Olaszországban készítettem a tájról.
-A rajzod jó lett, csupán a modell volt rossz. –mondta kicsit nevetgélve, majd visszanyújtottam nekem a füzetet. Lenéztem a rajzomra, amire valójában egyáltalán nem voltam büszke ezért inkább gyorsan be is csuktam a füzetet. –Esetleg újra alkothatjuk. –felvezettem rá szemeimet, mivel elképesztően remek ötletnek tartottam tervét, viszont még sem értettem hirtelen kedvességét felém.
-Valóban így gondolod? –kérdésemre csak bólintott. –Szóval, akkor nem haragszol rám? –összehúzta szemöldökeit, fejét pedig kicsit oldalra döntötte. –Amiért úgy otthagytalak téged az étteremben és nem is kerestelek utána... -
-Ezért miért haragudnék rád? –kezét a térdemre tette, s előrébb hajolt hozzám. –Egész pénteken azon járt az eszem, hogy hogyan kéne beszélnem velem, mert azt gondoltam te nem vagy kíváncsi már rám. –most én voltam az, aki értetlenül figyelte őt és nem azért, mert azt gondolta én haragszom rá, hanem az első két szó megzavart.
-Pénteken? Hiszen pénteken, te nem a versenyen voltál? –zavarodottan felnevetett, kezét pedig elvette a térdemről.
-Milyen versenyen kellett volna lennem? –kérdezte értelmetlenül tőlem, s kezdett minden összeállni, pontosan úgy, mint egy kirakós. –Itt vannak versenyek?
-Szóval te és Cora... nincsen semmi köztetek?
-Egyáltalán semmi. Az étteremben persze jól kijöttem vele, de nem hinném, hogy olyan nagy barátok lennénk. Azóta nem is láttam. –elvettem róla a tekintetemet, aztán az egyetem kijárata felé pillantottam. Violet és Anthony sétáltak be. A lány közel bújt barátjához, erősen kapaszkodott a karjába, Anthony pedig kezeit fekete nadrágja zsebébe bújtatta. Gyors léptekkel sétáltak, nekem pedig utol kellett érnem őket.
-Jayden, holnap négy után eljössz a szobámhoz? Utána pedig, lemennénk a rajzterembe. Ráérsz? –mialatt beszéltem hozzá, már felálltam a helyemről, s táskámat vállamra dobtam.
-Igen, persze. –előre hajoltam, majd átöleltem őt. Engem és őt is ugyan úgy meglepett cselekedetem, de gyorsan el is húzódtam tőle. –Gondolom menned kell? –
-Sajnálom, de igen. Holnap látlak. –sietni kezdtem a két személy felé, azonban Violet észrevette érkezésemet ezért lassítani kezdett a sétálásban. –Asher itt van az egyetemen? –kérdeztem egyenesen Anthonytól, aki megingatta a fejét.
-Nincsen. Mondjak neki valamit, ha visszajön a szobánkba?
-Annyit, hogy kerestem. Köszönöm. –oldalra néztem barátnőmre, aki hirtelen vette el rólam tekintetét és a földet kezdte el bámulni lábai alatt. –Sziasztok. –suttogtam, majd elindultam a kollégium bejárata felé. Felsiettem a lépcsőkön és egyenesen a szobámba rohantam. Egyre jobban éreztem azt, hogy teljesen át lettem vágva. Asher hazudott nekem a pénteki estéről, Jayden nem is volt ott és ilyen dolgok, lettek ráfogva szerencsétlenre. Viszont Violet tud valamit, ami én nem még, ezért vele kell beszélnem elsőnek. Egyáltalán, miért akart nekem hazudni Asher, főleg ilyen dologgal. Jayden egy kedves fiú, miért húzza bele őt is ebbe az egészbe, ki kell hagynunk őt ebből az egész játékból. El sem tudom képzelni, hogy mindent elhittem neki, hogyan is képzelhettem azt, hogy Jayden tenne ilyet valaha is. Cora pedig, nem feküdne le számára teljesen idegen fiúkkal, főleg nem egy olyan buliban, ahol bárki láthatja őket, mert nincsen egy normális zárt rész sem. Azt viszont l tudom képzelni, hogy barátnőm ráhajtott Asherre, hiszen mindig mondta, hogy helyes fiú és kár, hogy van barátnője. Asher pedig szereti a nőket és igazából teljesen szingli, tehet, amit csak szeretne. Ezek a dolgok miatt, olyan dolgokra kezdtem el gondolni, amiket még én magam sem akartam elhinni. Megdörzsöltem homlokomat, aztán leültem az ágyamra és a hátamra dőltem. Mellettem a telefonom megrezzent, mire a kezembe emeltem és megláttam a képernyőn lévő üzenetemet, amit egy számomra idegen szám küldött. Rányomtam újaimmal, s lassan olvasni kezdtem az üzenetet.
„Anthony mondta, hogy kerestél. Mit akarsz?" –az üzeneten keresztül is éreztem a mogorvaságát. Hihetetlen, hogy valaki képes bunkón írni egy üzenetet.
„Hosszú leírni, gyere át hozzám." –ledobtam magam mellé a telefont, miután nem érkezett válasz tőle. Felültem az ágyon, aztán elindultam a szűkös konyhánkba, hogy igyak valamit. Szokatlan volt, hogy nincsen a hűtőnk tele pakolva Clara energiaitalaival és azokkal az ostoba csomagos tésztákkal, amiket annyira szeret. Valójában olyan volt, mintha nem is lenne már szobatársam. A szekrényéből sok dolgot elvitt magával, az éjjeliszekrénye tetejéről elkerültek azok a kövek, füstölők és minden apró dolog. A barátjának lett egy lakása, szinte minden napját ott tölti, reggel is csupán bejött közölni velem, hogy a héten nem lesz itt, de majd órákon találkozunk. Sokszor akartam egyedül lenni a szobában, az első évem elején egyes szobára vágytam, azonban, így már egészen hiányzik nekem a szobatársam. Az éjszakai rövid beszélgetéseink, harcolás, hogy ki meddig van a fürdőben és azok az ostoba partik, amiket rendezett itt. Hiányzott az élet a szobából.
Letettem poharamat a pultra, mikor kopogtattak az ajtón. Tudtam, hogy Asher jött, ezért sem siettem annyira az ajtónyitással. Megtöröltem ajkaimat, kézfejemmel, aztán lassan kitártam az ajtót a magas fiú előtt. Egészen meglepődtem, amikor megláttam, hogy fekete farmer nadrágját lecserélte egy szürke melegítőre.
-Gyere be. –mondtam, majd odébb léptem az ajtóból. Most volt az első olyan alkalom, hogy én kértem meg, hogy jöjjön be a szobába és nem lökött fel engem, miközben besétált. Kezeit nadrágja zsebében tartotta, aztán leült az ágyam szélére. Felé sétáltam, majd a másik üres bevetett ágyra helyezkedtem el.
-Miért kellett idejönnöm? –szemeimbe nézett, barna szemei pedig sötétebbek voltak a szokásosnál is.
-Hogy megtudjam, miért hazudtál nekem a péntekről.
-Miről beszélsz? –beletúrt hajába, s láttam mennyire össze volt zavarodva. –Nem hazudtam neked.
-Most is hazudsz, Asher. –válaszoltam csöndesen. –Jayden, nem volt azon a versenyen. Azt sem tudta, hogy egyáltalán létezik ilyen dolog... Cora és ő nem feküdtek le. Miért hazudtál erről nekem? –kicsit nevetni kezdett, aztán felált az ágyamról, majd lépkedni kezdett össze-vissza a szobában. Szemeimmel követtem őt, azonban, mikor eltűnt szemeim elől, nem fordítottam felé a fejemet. Hallottam lépéseit, magam mellől, láttam halvány árnyékát, ami ráesett a szőnyegemre. Pontosan tudta, hogy mindenre rájöttem.
-Beszéltél azzal az alakkal? –szólalt fel rövid idő elteltével.
-Nem, csak szimplán gondolatolvasó vagyok és, mikor láttam őt, ezekre gondolt éppen. –felé fordultam, szemöldökeit mérgesen húzta össze, ahogyan figyelt engem. –Szerinted, Asher? Rakd össze a képeket. –elém lépkedett, lentebb hajolt hozzám, mire bátorságom azonnal elillant.
-Okosan beszélj velem, Ilara. –ez már szinte a gúnynevemmé alakult, így meg sem említettem neki, hogy mondja ki rendesen a nevemet. –Olyan nagy a szád, amikor akarsz valamit. –ujjai közé emelte hajam pár göndör tincsét, s kicsit megcsavarta őket. Ujjain megcsillantak a vastag gyűrűk, ahogyan rájuk esett a fény az ablakból, de gyorsan elvettem kezeiről a tekintetemet és a szemeibe néztem.
-Te pedig tereled a témát, ha igazam van. –suttogtam felé. Hirtelen álltam fel az ágyról, majd kikerültem őt és messzebb álltam meg tőle. –Miért hazudtál nekem a péntekről, Asher? –kezeimet mellkasom előtt fűztem össze, szemeimmel pedig csak őt figyeltem. Közelebb sétált ismét hozzám, alsó ajkamra haraptam belülről, de próbáltam ugyan olyan mérgesen nézni rá, mint az előtt, hogy ilyen közel állt volna hozzám. Mellkasom gyorsan emelkedett fel és le, amikor felnyúlt egyik kezével és ujjait bal csuklómra fonta.
-Ezt ne csináld. –mondta ingatva a fejét, közben elvette mind a két kezemet a mellkasomtól. –Megemeled a melleidet és csak azokat tudom nézni. –gyors mozdulattal rántottam össze magamon fehér kardigánomat, mert észre sem vettem, hogy melleimre mennyire ráláthatott felülről. Éreztem, ahogyan arcom bőre átmelegedett, s biztosan elpirulhattam.
-Hiba volt, idehívnom téged. Majd kiderítek mindent, Violet úgy is elmondja nekem. –mielőtt az ajtó felé indultam volna, ő megfogta felkaromat és erősen rántott vissza maga elé. –Mit művelsz? –kérdeztem, amikor felnyúlt a nyakamban lévő sálhoz és elkezdte kikötözni azt. Hideg ujjai érintették nyakam felmelegedett bőrét, de igyekeztem a lehető legnyugodtabb maradni. A sálat lehúzta nyakamból, majd nadrágja zsebébe csúsztatta. Végig vezette egyik ujját azon a ponton, ahol megszívta a bőrömet a pénteki estén, majd lentebb hajolt hozzám.
-Úgy látom, halványodott. Ezen könnyedén segíthetek. –ellöktem őt magamtól, mire megjelent száján egy halvány vigyor.
-Az első is hiba volt, nem kell még egy. –mondtam. –Jayden és én beszéltünk a péntekről, szóval most te is mondd el, amiért hazudtál nekem.
-Nincsen olyan, hogy Jayden és te. –hangja erősebb lett, ahogyan beszélt hozzám. –Hazudtam igen, mert tudom milyen alak ő.
-Milyen? –kérdeztem hangosan, közben széttárva kezeimet magam mellett egy kis pillanatra. –Mondd el nekem, hogy milyen alak is ő valójában.
-Megjátssza, hogy milyen ártatlan és közben egy sárkány. Ki fog használni téged, megfektet és eldob, mintha mi sem történt volna. –felhúztam szemöldökeimet és elmosolyodtam.
-Tehát... olyan, mint te? –gyorsabban kezdte el venni a levegőjét, láttam mennyire ideges volt. Én pedig csak feszítettem a húrt. De kicsit sem érdekelt. –Pontosan te is ezt csinálod a lányokkal. Miben különböztök pontosan?
-Az enyém vagy, Ilaria. Abban különbözők tőle.
-Nem vagyok a tiéd. –mondtam csöndesen, majd felé tettem egy lépést. –Ez az egész nem igaz. –mutogattam kettőnk között az ujjammal. –Menj el, Asher. –az ajtó felé indultam, hogy kinyissam, de ő megelőzött abban, hogy megszólalt.
-Megfektettem Corát. –lefagytam. Az egész szoba megforgott velem, ezért hirtelen kapaszkodtam a mellettem lévő hideg falba. –Én voltam az, aki megdugta őt. Nem a kis barátod. Mindenki tudja, ezért olyanok veled a lányok. –mögém lépett, kezét a vállamra tette, de rögtön elléptem előle. –Elképesztően sajnálom tényleg, mérges voltam, amiért nem jöttél el, hogy nem voltál ott velem... ő pedig csak... -
-Megteszed, hogy most elmész? –suttogtam felé kérdésemet, amit inkább szántam kijelentésnek. Kinyitottam az ajtót, de végig a padlót figyeltem szemeimmel. Elém lépett, kezeit arcomra fonta, majd lassan felemelte fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
-Tényleg sajnálom, Ilaria. –mondata után elengedte arcomat és kisétált a szobából engem magamra hagyva. Miért fájt ennyire, az, amit mondott, mikor megbeszéltük, hogy bárkivel lefeküdhet, ha szüksége van rá? Persze, ezek az emberek közé nem akartam sorolni az egyik legjobb barátnőmet. Úgy éreztem egyszerre lett belém szúrva két élés kés, az egyik a hátamba másik a szívembe.
Vote / Komment
<3