Már eltelt másfél hét mióta először ültem a tetőn egy szál cigi társaságában. Azóta már szinte napi rendszeremmé vált feljárni a tetőre és elszívni pár szálat. Az idő elteltével egy szálból kettő lett, kettőből három, és ma már vagy egy nap 5 szálat elszívok. Próbálom a mellkasomban lévő szúró fájdalmat elnyomni, de már úgy érzem a részemmé vált. Nem is tudom milyen volt nélküle.
Ma reggel mikor felébredtem tudtam meg, hogy a szüleim elutaznak egy teljes hónapra Londonba a munka miatt. Kiépítik a vállalatunkat amit apám vezet, mert terjeszkednek más kontinensekre is. A következő cél Európa, ami nagy előrelépés lenne apának. Mindig is arról álmodott, hogy világszerte mindenhova elérjen a cége, ami most úgy tűnik sikerülni fog. Nagyon büszkék vagyunk rá anyával, aki szintén nagyon sokat dolgozik, hiszen neki is van egy hatalmas cége, de korántsem akkora mint a Gucci vagy a többi ilyen nagy ruha márka. Anya nem olyan nagy céggel rendelkezik, de mégis van hírneve és imádja a munkáját. Nekem egészen kiskoromtól kezdve ő volt a példaképem, és úgy terveztem én is ruhákat szeretnék tervezni. Mindig is imádtam az elegáns ruhákat és a tervezgetést is. Nagyon kicsiként rajzolgattam ruhákat is amiket anya meg is valósított. Most ezek a darabok már nagyon divatossá váltak és sokan is érdeklődtek. Persze nem ezzel futott be az én anyukám, de az elsők között vannak az én kis bénácska terveim is, ami neki megtetszett. Kicsit alakítgatott rajta, meg persze megmutogatta nekem, teljesen el voltam ámulva mikor megmutatta a kész ruhákat. El sem hittem, hogy megvalósította az álom ruháimat. Azóta szeretnék majd vele dolgozni és a közös üzletünket vezetni.
A suliban mióta visszatértem nem szóltam senkihez, csak fülhallgatóval a fülemben és kapucnival a fejemen jártam egyik teremből a másikba. Az életkedvem úgy a béka segge alatt volt, vagy még az alatt a földben mélyen egy gödörben amit betemetett egy nagy kő és a béka segge. Senkivel sem beszéltem, a barátaim próbálkoztak, de teljesen se be se ki. Nem figyeltem a külvilágra. Olyan voltam mint egy szellem és nem foglalkoztam semmivel. Az órákon próbáltam figyelni, a szurkolócsapat pedig elmaradt. Mikor visszatértem és megtudtam, hogy mást választottak a helyemre akkor meg is értettem. Egy hétig nem voltam suliban, sőt még járni sem tudtam rendesen. Most már nem fájnak a lábaim egyáltalán, de nem is érdekel jelen helyzetben a szurkolás. Mindig vidáman pörögtem a levegőben és ugrálva szurkoltam. Ehhez momentán semmi kedvem sincs, de komolyan.
Mikor Ace próbál velem beszélni csak elszaladok a mosdóba míg nem megy tovább. Minden szünetet vagy a mosdóban töltők vagy kint az udvaron cigizek. Az utóbbit csak akkor ha nem látom sehol őt, mert megint csak próbálkozna. Most pedig a magyarázkodására egyáltalán nem vagyok kíváncsi, lehet még később se leszek, de az már nem számít.
Ez a nap is olyan mint a többi. Felkeltem, cigi, reggeli, kávé, felöltözni és nyomás suliba. Mostanában motorral járok be, mert nincs kedvem sétálni. A másik ok pedig az, hogy később kelek mint ahogy régen. Most felkelek háromnegyed nyolckor és szinte késésben vagyok mikor elindulok. Na igen, ez is szokásommá vált mostanában. Újonnal kések és ezt le is szarom, mert rájöttem, nem tudnék felkelni előbb, mikor éjfél után fekszem le aludni. Nem azért mert irogatnék esténkén emberekkel vagy telefonozgatnék, csak szimplán kavarognak a gondolatok a fejemben. Ez pedig nem enged át az álmok világába, ami nagy szívás, mert aludni kéne normálisan. Ez meg már másfél hete.
Ma mikor beértem a suliba a szekrényemhez indultam, kivettem a biosz könyvemet, majd becsaptam az ajtaját. Nagyot ugrottam mikor egy szőke hajkorona tűnt fel mellettem. Nem tudtam hova tenni a fiút mit keres itt ezért elfordultam, hogy otthagyjam, de ő úgy gondolta mégsem kéne otthagynom. Felsóhajtottam és feléfordultam.
-Mit akarsz? -néztem rá unottan.
-Akarnom kéne valamit, hogy beszélgessek veled? -nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Csak bökd ki miért tartasz fel, bioszom van és már 10 perce elkezdődött. -ráztam meg a fejem lemondóan. Ő az akinek az ikre Lyla. Nem beszéltem még vele túl sokat, de nem is érdekel ki ő és mit akar. De biztos olyan mint a testvére aki, szerintem mindenki tudja milyen az olyan aki mindenkinek nyalizik és teszi magát.
-Én csak beszélgetni szeretnék veled. Jó fejnek tűnsz, csak hát most olyan más vagy. Mi történt? -nézett rám érdeklődve.
-Semmi olyan amihez neked közöd van. -néztem rá flegmán majd elindultam a bioszterem felé.
-Naaa, figyelj én tényleg csak beszélgetni szeretnék. Meg akarlak ismerni. -jött utánam mint valami pincsi.
-És miért is akarsz megismerni? -fordultam meg hirtelen, amire nem számított ezért majdnem belém ütközött.
-Hát csak úgy. Nincs kedved eljönni velem suli után egy turmixot meginni? -nézett rám kérlelően.
-Nem nincs. És amúgy is dolgom van. -ezzel be is kopogtam a 106-os terembe, ahova rögtön be is nyitottam, ezzel otthagyva a folyosón őt.
-Késett Nixon! De üljön csak le. Most az egyszer nem írom be, de ha megint késik akkor azt már igen. -nézett rám szigorúan Mrs Cooper.
-Köszönöm tanárnő. -bólintottam és leültem a helyemre. Előttem ül Mila aki hátrafordult hozzám.
-Miért késtél? -teszi fel a már szinte mindennapos kérdését, amire nekem mindig ugyan az a válaszom:
-Elaludtam. -és a szokásos vállrándítás.
-Na de ennyiszer? -nézett rám furán.
-Miss Cross szeretné ha kiküldeném az óráról, vagy befejezi a trécselést Miss Nixon-nal? -szólt rá a tanár az előttem ülő lányra.
-Elnézést tanárnő. -hajtja le a fejét és tovább írja a táblára írt anyagot.
●●●
Kicsengetéskor a szekrényemhez lépve kiveszem a földrajz könyvem és beteszem a bioszt. Mikor becsapom újra ugyan az a fej tűnik fel a szekrényem ajtaja mögött mint egy órával ezelőtt.
-Figyelj, Ashton... -mondanám, hogy hagyjon békén de közbeszól.
-Asher a nevem és te figyelj. Szeretnélek elhívni egy turmixra, csak egyetlen egyre. Beszélgethetnénk közben és elmesélhetnéd, hogy mi történt veled, míg nem voltál suliban. Vagy ha nem akarod akkor nem kell. Azt is megértem. -nézett rám reménykedve. Sóhajtottam egyet és elindultam a földrajz terem felé.
-Nemtudom. Nem akarok senki sem megbántani, de mostanában nem érzem magam valami társaslénynek. -ráztam meg a fejem. Nem volt és most sincs kedvem senkivel sem beszélgetni. Egyedül akarok lenni és figyelni inkább a tanulásra.
-Épp ezért gondoltam, hogy kimozdítalak. Naa jó lesz! Kérlek! Elmegyünk egyet turmixozni és elmesélem neked miért költöztünk ide és ha van kedved mesélhetsz magadról.
-Még átgondolom. -fordultam felé és ezzel be is csengettek.
-Oké, szia! -mosolygott rám, majd elsétált a másik irányba.
●●●
Órák után úgy gondoltam elszívok egy cigit az udvaron. Már szinte rutinosan nyúltam a dobozomért mikor is nem találtam. Elkezdtem tapogatni a nadrágomat, a táskámban is megnéztem de sehol nem találtam.
-Ezt keresed? -szólt a hátam mögül egy túl ismerős hang. Szinte megdermedtem. Lassan megfordultam és ránéztem. Azonnal megtalálta a szememet az a kék szempár amiben annyit elvesztem.
-Add vissza! -kaptam a kezében lévő cigim után.
-Mióta dohányzol? -emelte feljebb azt a kezét amelyikkel a dobozt markolta.
-Semmi közöd hozzá! Add ide! -nyújtottam ki a kezem bosszúsan.
-Mióta?! -nézett rám dühösen.
-Másfél hete. -pillantottam fel kékjeibe. Szemeiben a bánat a harag és az aggodalom keveredett.
-Miért? -engedte le lassan a kezét, így ki tudtam kapni a kezéből.
-Szerintem tudod. -vettem ki egy szálat és jelentőségteljesen a szemébe néztem.
-Beszélhetnénk végre? Nem az történt mint amit hiszel. -nézett rám szomorúan. Most ahogy megnézem az arcát látszik a meggyötörtség és az álmatlanság az arcán. Jajj a kicsi kis lelke nem nyugodt, mert nem tudta nekem személyesen elmondani, hogy "Hé amúgy megcsaltalak és te sem jelentettél többet!"
-Akkor mi? Mert számomra teljesen egyértelmű! Mit is hittem?! Hogy majd én elég leszek neked? -nevettem fel, de cseppet sem vidámságból. Ez a nevetés keserű volt és csöpögött belőle a szomorúság.
-Nálad több nem is kellene! Te vagy a mindenem! -nézett rám kétségbeesetten.
-Hah ez nagyon vicces! Képes voltál lefeküdni azzal a Lyla-val és még ezek után is ezt mondogatod? Legalább mutatnál valamilyen megbánást! De még annyit sem látok rajtad! -ordítottam már szinte. Körénk gyűltek az emberek, nekem pedig már szúrt a szemem a visszatartott könnyektől.
-Nem úgy történt ahogy hiszed! -jött közelebb, én pedig hátráltam. Egyre csak menni akartam, csak el innen a figyelő szempárok elől.
-Csak hagyj békén! -fordultam el és elkezdtem futni. Nem sokáig jutottam, mert beleütköztem valakibe. -Hagyj már békén Ace! -csaptam egyet a mellkasára.
-Gyere. -hallottam meg egy hangot és elkezdett húzni. Nem az említett személyt láttam mikor felnéztem a könnyeim közül, hanem Asher-t. A kezemet fogta és húzott kifelé a tömegből.
-Sky! Skylar! -kiáltott utánam Ace, de nem figyeltem rá, csak mentem az engem húzó fiú után. Egy autónál álltunk meg ami mellett megálltunk és letörölte a könnyeimet.
-Jól vagy? -nézett rám komolyan.
-Nem. -ráztam meg a fejemet suttogva. Nem jött ki több hang a számon. Bólintott majd besegített a kocsiba. Nem kérdeztem semmit csak engedtem, hogy elvigyen. Jelen pillanatban az sem érdekelt volna ha elrabolna, csak tűnjek el a közeléből mert éget belűlről. Nem érzek semmit csak fájdalmat. Égő fájdalmat a mellkasomban ami nem szűnik.
yeahitsreni
(っ'-')╮=͟͟͞͞💌
Most lehet egy ideig nem lesz rész suli miatt, de igyekszem! ♡