Könyvek
Kora reggeltől délig könyvekben,
Viszont onnan hajnalig könnyekben.
Hirtelen nem emlékszem,
Ki vagyok? Nem hallom elégszer.
'Senki vagy, Semmiből!'
S kegyfosztottan asztalra dől
az, ki segíteni akart,
De nem tett mást, csak port kavart.
,, Mint nyitott könyv a zárt széfben,
Olyan vagyok egészen "
Megtennék én mindent, többet is,
De Társaságod nem érdemeltem ki,
Látom a bajt, nekem is fáj,
De inkább engem százszor, mint magadat egyszer is bántsd!
Adatok
Az embereknek nem vagyok más, csak adat,
Senki sem vette észre, hogy meghaltam.
Talán szegényen, éhezve,
Vagy harctéren országomért vérezve,
Gazdagon, s pökhendin,
Vagy alázatosan odakint?
Nem tettem semmit, ami maradandó,
Nem lettem hős, orvos vagy feltaláló,
Válaszra sem lehetek méltó,
De ezért más vajon okolható?
Így van írva a Nagy Könyvben,
Vagy mit tettem, az épp ellentéte?
Szégyen mártírja vagyok,
Inkább kimászok az ablakon,
Elhagyom otthonom, s Hazám szolgálatában
mondom nektek, a lélek vagyon.
Ha segítsek segíteni
Tudom, hogy egyedül érzed magad,
De ha szemedbe nézek, szád tagad,
Üssön tizenkettőt az óra,
Lehet éjfél, már vártam hajnal óta,
Én tüstént indulnék hívásodra,
És füstként sosem tűnnék el,
Ha kéred, kedvvel betakarlak,
Oh, pihenj csak kedvesem.
Ahogy kopog cipellőd a kövön,
Érzem én, nincs benned most öröm,
Ámbátor vagyunk sok millióan,
A Kárpát-medence szíve alatt,
Míg téged látlak, szóból nem fogyom ki,
Semmit nem érzek jobbnak, mint szememet rajtad pihentetni,
Bár szavaim elszállnak majd,
Te is tovább léphetsz,
Nincsenek szavak,
Olvass, szeress, nekem is úgy jobb, ha jó kedved lesz...
Tisztán tartott tisztás
Itt, ott, amott
Csúf negativitás csorog,
Felemészt, kiéget,
Mindenki rajtam nevet.
A valóság görbe tükör,
Nincs is tükröm, csak ökör,
De ökör sincs, csak én.
De hogy is létezek én?
Hisz álarcom fent van,
Köpönyegem eltakar.
Hogy látsz engem?
Mit tettél velem?
Kedves? Szórakoztató? Jó lélek?
Nem is értem, miről beszélhetsz...
Lehet süket vagyok?
Nagyot hallok?
Szellemet látok,
Fejen állok?
Kábultan, bájoltan,
Picit ijedten az erdő felé tántorogtam.
Az ösvény mentén
Utamat csoda növények keresztezték,
Juniperus, pipacs, meg ibolya,
S mintha felém egy hajadon hajladozna.
Nekem integet, rám mosolyog,
De nem értem, ő is hogy láthatott?
Méz folyt ajkamon,
Pír futott az arcomon.
Szemembe nézett,
Kacsintott egyet,
Átölelt, s fülembe suttogta:
,,Nyugi, együtt túl leszünk rajta! "
Nézd csak mi van felírva, az égre!
,, Köszönöm drága segítséged! "
Elképzellek
Új szelek fújnak,
De régiségek is dúlnak,
Csak elmém játéka maradandó,
Felejtésre nem hajlandó.
Istenem kértem, Küldjön Nekem Egy Angyalt,
S megjelentél nekem,
Megajándékoztál mosolyoddal,
És itt maradtál velem.
Itt maradtál, lelkemhez ragadtál,
Álmaim táncosává váltál.
Elképzeltelek, mosolyogtam,
Gyógyszereket kaptam.
Felkértelek egy táncra,
Együtt pördültünk a parkettra,
Tombolt tüzünk,
Együtt jó időt ütünk.
Ugyancsak képzeletben,
Magamhoz húztalak csöndben;
Átéreztem forró karjaid katlanát,
Mely vezethet tűzön-vizen át.
Utána csókoltalak.
Soha abba nem hagytam.
Lelkemet harapdáltad,
Mikor hagytad, hogy elmúljak.
Selyembőr Királynő (Reine à la peau de soie)
Oh szemed sugara
Átkarolt azonnal,
Mosolyod megvilágított,
Nézéseddel Uram megáldott.
Balatonunk partján napsugár simogat,
Selymes aurád vonzó illatot áraszt,
Vízesés hajad puhán kényeztet,
Míg szemem a tiédből szemezget.
Oh! Látsz te engem?
Netán megrémisztelek?
Térden állva könyörögtem
Mennyei Atyához összetettem kezemet,
Oh jaj! Tiéd lehet akárhány óda,
Veled lett tökéletes e hónap!
Jelezz szemeddel,
Csábíts lelkeddel,
Csak simogass szüntelen,
Vágj meg selymes bőröddel!
Tűz, mely más...
Miért történik az,
Hogy összetört szívvel hátra hagysz?
Fellángolt a szerelmünk,
De nagyon hamar elgyengült,
Segíts, vezess rá, ha fáj is,
Mitől lenne jobb; akármit!
Nem tudom, mi lesz,
Te nem tudod, neked mi kell;
Hát teszem fel a kérdést,
Ugyan mi lesz?
Itt fekszem, lelkem törve,
Reményvesztve, meggyötörten.
A Remény utolsó sugára,
Oh csapj le rám, bánat hullámja!
Éreztesd, mi kell, s azzá leszek;
Még ha neked és semmit sem jelent...
De ha tudod, mi neked a legjobb,
Úgy haljak el, hogy azt megadom...
Hamisság és tettetés
Nem bírom tovább tettetni,
És a következőktől rettegni:
Ki mit gondol,
S mindenki egy gondolatnak hódol.
Senki nem önmaga,
Mindent átjár a hamisság rothadó szaga.
Senki nem mutatja lelkét,
És makacsul viseli vértjét.
Mely nem más, mint hazugság;
Örök fájdalom és hiúság.
Rossz így élni, kelni,
Hogy mindig másnak kell lenni,
Búbánat és magány,
De az egyetlen túlélési mód, talán...
Tört lélek
Na ki az, aki kopogtat,
Csak nem az örök bánat?
Fáradj be, régi barátom,
Fáradt vagy, látom;
De hisz én is,
Bár ezt jól tudod te is.
Hisz sülve-főve együtt vagyunk,
Néha a magány is belátogat,
És csak álltatom magam,
Mert elhittem, bárkit is ez valamennyire izgat...
A Vidámság Vendettája
Erre sem gondoltam volna,
Hogy egyszer ilyen sorrendben mondom e szavakat:
Boldog vagyok, virul a szívem.
S most sokszor ismétlem:
Hálám ezért, köszönet;
Sötét korszak végén fényes alagút,
Ez a sorsom, így alakúl,
Egyszer csak egy nagy villanás:
Megállt előttem egy Fehér-Vörös Mustang.
Vaksötét ablakán semmi élet,
Semmi élet nem jut át.
Be kellett szállnom..
Vitt, messze, sose láttam még ily helyeket,
Azóta is néha számat táltom,
Nem vitt ez más vidékre,
Mint Pokol mély sötétségeibe.
Midőn emészt a magány, meg sötétség,
Egy angyal száll alá,
Ördögnek ez mily vereség!
Nem viszel sehova, Fapofám,
Nem! Élők közt a helyem,
Még küldetésem be nem fejeztem!!
Bizony mondom, a világban létezik jóság,
Még akár megéri megvárni, míg előjön Méltósága.
Te meg, Angyal, repülj tova,
Segítséged nem merül feledésbe, SOHA!
Tulipán földön
Egyedül ülök csendes szobámban,
Bámulom csendben magányos falamat,
Azt várom, mikor eshetek álomba,
S hagyhatom el csöndes magamat,
Hisz miért is várom az éjfélt?
Csak egy dologért, a zuhanásért,
Zuhanásért az álomba,
Mézes-mázas Királyságba,
Hol képzeletem termékeny földjén járhassak,
Hollandiában, vagy Kis Hazámban
Virítanak a Violák, Pipacsok, s Tulipánok,
Mindenki szemre méltó, de várj
Egy kicsit, egy tapottat pihenj,
Nyisd ki szemed, káprázik a látvány!
Izzik a légkör, dúl a forróság,
Mondd, látod? Ott hajlong a réten,
Lobog bámulatos, hullámos haja,
Ragyog mosolya, csillog piciny fogsora,
Rózsa Ő, de mit keres itten?
Piciny, tulipán-kertben?
Isten küldte nekem, hogy ragyogjon,
Ragyogja be gyarló ember sorsom!
Köszönöm, én Istenem,
Ki magasból most lenézel,
S áldassék neved, ezerszer, s még ezerszer! Lenézek. Látok. Szenvedek.
Ilyen is csak én lehetek..
Látok én, csak semmit.
Megtörtént, újra;
Felébresztett az óra.
Kósza álom volt, de az enyém.
Senki nem veszi el tőlem,
S Istenem dicsőítem ezért.
A legforróbb ölelés
I.
Ki tudhatná, mi a legjobb érzés?
Felmerült már nem egyszer e kérdés.
És ma megadom a választ, légy figyelmes
Mikor karjaiba zár, eláraszt az érzés,
Szívem, S övé így van a legközelebb
Érzem édes, rendezett szívdobogását,
ahogy magamhoz ölelem
Szívem zakatol, s vígad, vérem forró
Hjaj, milyen édes is az a mosoly!
Ajkam ég vágyik arra mi nem lehet övé,
Érintés, méz-csók és mi egyéb!
Szerelem tengerén szívem szánalmas, magányos bárka.
Szomjazom erre: ölelés!
Mi véget nem érő szenvedést kioltja,
A bús fellegeket eloszlatja.
Egy csepp az öröm életünk tengerében,
Mely szerint szenvedés van kódolva a génjeinkbe, És csak vársz, mikor, s miként torpan életedbe
a jól kiérdemelt forró szenvedély.
A macskakő zuhan a lábam alól,
A napjaim meg vannak számolva, nagyon,
De addig is holt-fagyott lelkemnek
Mi a legforróbb ölelése?
Mikor szívével szívemet körbefonja, elcsitít mint egy kisbabát, utána álomba ringat...
Égő tűzként hevíti szívem minden pillantása.
...és nem olvassa de nem gondolok soha senki és semmi másra...
II.
Egyedül az ő szemét nézem,
A figyelmét keresem, le fogom nyűgözni!
De hogyan? Hisz talán csak szemével lát,
Szívét nem használja.
Vagy ami rosszabb, pontosan látja.
Lehet könyvként olvas, de érdektelen!
Tudatlan vagyok, de lehet vak is,
Ez fog a sírba vinni, ez nem hamis.
Állok, ülök, szenvedek, és örülök
addig a pontig míg teljesen meg nem őrülök...
Ősz leple alatt
Az Ősz leple alatt,
Susogó színes avar
Megcsörren lábam alatt.
Lépteim gyorsulnak,
Ahogy a szívem megdobban,
Ránéztem kis Nemes Virágomra
Ahogy Gyöngy-szeme csillan,
S igéző illata illan,
Ha hullám-barna haját látom,
Mámor örömtáncát járom.
A szellő nem állít meg,
Hanem tovább lendít
Karjai közé estem,
S onnan ragyog rám víg,
Játékos mosolya,
Kezeink egybefonódtak,
S szíveink egybeforrak,
Egyre közelebb hajol,
A szívem zakatol és...
Hatalmas ütést éreztem
Nagy koppanás kíséretében.
Felébredtem, s az ágyból estem ki.
A forró vágy helyett nem lett, csak hideg semmi..
Életút
Hol nem cseng kacagás,
Itt már ismerem a járást,
Hol Örök Sötét honol,
Nevezhetném úgy, otthon,
Mert Virág mátka nem jött el, nem jön el,
Édes tekintetét rám nem emeli, nem emeli,
Nem leltem e Világot örömöket, örömömet,
Élet célját tovább nem leli, s nem leli,
Torzul a világ, fejemet lehajtom,
Fénylik Kis Virág, ajkához hajolok,
Haja hulláma mutatja szívritmusom,
S közben csak tovább búsulok,
Ártatlan vágy dúl,
Szerelem gyúl,
Égetnek szavaid,
Fájnak hiányzó tetteim,
Nem lehet ezt, nem kellett azt,
Senki sem fog sírni, mikor elhamvadsz.
Álmomban
Valami megkísértett álmomban,
Jó-e, vagy gonosz, nem tudtam,
Tudatom és tudatalattim megjártam,
Mindenben szerencsét próbáltam.
Hónapokat ébren töltöttem,
Hogy ez a nap különleges legyen,
Voltam egyszerre álomban, s ébren,
Sétáltam, meg ültem.
Találkoztam a Nemes Kis Virággal,
Mellette feküdtem a rejtélyes égbolt alatt,
Puha selyem bőre
Vágott, mint a borotvapenge,
Édes szeméből áradt a jókedv,
Tiszta szívében tündökölt a jóság.
Ajkai egyenesen mágneses módon vonzók,
És ő a pozitív pólus.
Végre vidám lehettem,
Nem éreztem a szenvedést,
Kedvem felhőtlen,
De most is eljött a vég.
Oh, mily leírhatatlan érzések
Kavarognak, örvénylenek,
Boldogság és kín,
Olyan édességes az íny.
Ki belül, s kívül oly gyönyör,
És segít minden bajba jutott embernek,
Bár ne lenne úgy megsebezve,
S ne lenne meggyötört...
Nem vagyok biztos semmiben
Nem tudom a helyem,
Nem tudom már az időt,
Elvesztem, kétségtelen,
Esetlenül járok.
Elvesztem a térben,
Lebegem a bizonytalanságban,
Semmi sem maradt eme vérben,
Bizonytalan vagyok.
Emlékeim fakultak,
Szemem nem lát, fülem nem hall,
Minden a múltban ragadt,
Semmi vagyok.
Barátaim ismeretlen arcai suhannak,
Keselyűk tépik íztelen húsomat,
Boldogtalan vidámság hangja
Abszurd sorokban marad.