Ébresztőm hangos visítására keltem, ami szombat reggel elég idegtépően hat. Biztosan kérdezhetitek, hogy már szombat van? Igen, már eljött a meccs napja. Nagyon izgatott voltam még tegnap a pom-pom edzésen. De most, hogy így már itt vagyok reggel a pihe-puha ágyban, nem akarok felkelni. Hiszen hétvége van. Ki akar felkelni szombat reggel 7-kor? Szerintem sokan nem, de én biztosan. Főleg, hogy itt fekszik mellettem egy félisten. Persze ő az ébresztőm hangára csak nem kel fel, ezért kinyitom a szemeimet és hozzá hajolok. Elkezdem puszikkal beborítani arcát, ami ilyen nyugodtan és békésen olyan aranyos, hogy most azonnal beleharapnék mint egy pillecukorba. Erre nem nagyon reagál, ezért a kezemet levezetem melkasán. Egészen le a kockás hasán át, le a V vonaláig. Mikor odaérek kipattannak a szemei és felnyög.
-Na! Neked is jó reggelt! -fogja le a kezemet a csuklómnál fogva.
-Mi van? Azt hittem szereted ha oda nyúlok, ahol szereted. -nézek rá perverz mosollyal.
-Persze, de nem akarom, hogy nagyobb legyen a reggeli merevedésem, ami már így sem mondható kicsinek. -morogja, miközben a kezeimet a mellkasára irányítja. Jó messze a boxerétől.
-Ah semmi kedvem ma menni. -temetem az arcom a mellkasába.
-De ma lesz a meccs és a buli is utána. Nyugi, jól fogunk szórakozni. -csip a fenekembe, amire megugrom.
-Hé! -csapok egyet a karjára.
-Mi van? Azt hittem szereted ha oda nyúlok, ahol szereted. -ismétli a nemrég elhangzott szavaimat gúnyosan.
-Olyan izé vagy. -pattanok ki gyorsan mellőle, majd elkezdek a fürdőben készülődni.
-Bébi! Ne durcizz már be! -jött utánam és hátulról átkarolva belepuszilt a nyakamba.
-Jól van! Csak... Mindegy! -fordulok meg gyorsan és bemegyek a gardróbomba. Nem akarok így viselkedni vele. Ilyenkor mindig annyira hullámvasúton ülök, hogy szinte észre sem veszem a hirtelen hangulat-váltásaimat. De mondanom sem kell, hogy utánam jön és átölel hátulról.
-Na de babaaa... Mi a baj? Csináltam valamit? -simogatta meg a hasamat, ami persze, hogy csikis. Elkezdtem kuncogni és ficánkolni a karjaiban.
-Neheee... -visítva menekülök előle, majd megbotlom a lépcsőfokban és leborulok a lépcsőn...
●●●
Hunyorogva nyitogatom a szemeimet. Az erős fények szinte elvakítanak, amik annyira erősek, hogy szinte kivakítják a szememet. Csak tudnám ki vett új izzót a szobámba, és miért kapcsolta fel? Sűrűn kell pislognom, hogy lássak is valamit. Várjunk? Ez nem is az én szobám! Hol vagyok? Körülnézek... Ez egy korházi szoba. De az egy még jobb kérdés: Hogy kerültem én egy korházba?!
-Végre felébrettél! -pattan fel mellőlem Ace. Na és ő mit keres itt?
-Miért vagyunk korházban? -nézek fel rá zavarodottan.
-Megbotlottál egy lépcsőfokban, nem tudtalak időben elkapni. Én... annyira megilyedtem... -néz rám üveges tekintettel.
-És ez, hogy történt?
-Futottál előlem, mert kergetőztünk. Meg akartalak csikizni, de... -elakad és megszorítja a kezem, majd lehunyja a szemét.
-És mit mondott az or... -elhallgatom mert belép egy nővér.
-Ó felébredt! -nézett rám, majd a korlapra a kezében. -Volt egy enyhe agyrázkódása, illetve a lába megzúzódhatott. Pihentetés ajánlott egy hétig. Addig is bent tartjuk holnapig. -fejezi be majd, kilép a helyiségből.
-De... Ma lesz a buli. -nézek fel a barátomra csalódottan.
-Nem baj, nem megyünk el. Majd legközelebb elmegyünk. Fontosabb, hogy jól legyél. -simogatja meg a kézfejem.
-Nem baj ha te elmész, számítanak rád a többiek. Te vagy a csapatkapitány. Megleszek, csak majd gyere be hozzá reggel. -mosolygok rá.
-Nem, itt maradok veled. -simít egyet az arcomon és mélyen a szemembe néz.
-De! Elmész! Az én kedvemért. -nézek rá boci szemekkel.
-Nem akarlak itt hagyni. -néz rám kérlelően.
-De elmész. Nincs vita! Amúgy is, már rég voltál. Nyugodtan menj el. -adok neki egy puszit a szájára.
-Biztos? -néz az egyik szememből a másikba.
-Igen, megleszek. Csak mondom, majd nézz be reggel és akkor majd hazamegyünk együtt. -mosolygok rá. Nem szeretném visszafogni, azt szeretném, hogy ne érezze magát mellettem korlátozottan. Nem akarom megmondani mit csináljon. Legyen önmaga és korlátlan, persze mértékkel. De ez csak egy buli. Nem csak együtt mehetünk bulizni. Bár jobb lenne együtt menni, de ez most nem adott.
-Oké... -hajol egyre közelebb.
-Oké... -szüntetem meg köztünk a távolságot. Ajkai édesek mint mindig. Annyira de annyira imádom a csókját. Sosem akarnék elszakadni párnáitól.
-Ne menj sehova. -súgja az ajkaimra.
-Nem is tudnék. -nevetek fel és még egyszer megcsókolom.
Mikor vége a csóknak összeszedi a cuccait és egy köszönés után elmegy. Na most találhatom ki mit csinálok itt egyes egyedül, míg reggel lesz. Lehet belemerülök a gondolataimba és hamar elalszom. Lehet nem kellett volna azt mondanom neki, hogy menjen el. Gondolhattam volna arra is, hogy én itt teljesen egyedül szét fogom unni az agyam. Körülnézek és meglátom a kis szekrényen a telefonom az ágy mellett. Érte nyúlok és feloldom. Van egy csomó értesítésem, amik főként hívások és üzenetek. Rákattintok arra amit anya írt:
Anya: Hallottam mi történt! Hívj fel kicsim! Nagyon aggódunk és nem válaszolsz a hívásainkra!
Rányomok a hívás gombra és kicseng. Majd egyszer csak beleszól anya. Nagyon aggódhatott, hallom a hangján is, hogy sírt.
-Kicsim! Annyira aggódtam! Ugye jól vagy? Mit mondtak az orvosok? Nem tudtam bemenni, de mondtam Ace-nek, hogy nyugodtan menjen be veled és maradjon veled ameddig csak szeretne. -hadarja el egy levegővételre kétségbeesetten.
-Nyugi anya. Minden rendben, és csak egy enyhe agyrázkódás. A lábam pedig zúzódott valószínűleg, ezért bent kell maradnom holnapig megfigyelésre.
-Huu... Azt hittem már valami komolyabb történt. Annyira örülök, hogy nem esett komolyabb bajod. -csuklik el a hangja.
-Semmi baj anya, jól vagyok. -nyugtatgatom mosolyogva. Annyira szeretem az anyukámat, mindig tud aggódni.
-Rendben, Ace ott van?
-Most nincs, mivel megnyerték a meccset elküldtem a buliba. A csapatkapitány nélkül nincs buli, én pedig nem tilthatok meg neki semmit. Ha szeretne nyugodtan mehet. Ezért el is ment, de itt akart maradni velem. A kedvemért elment. -mosolyodom el. Annyira marasztalni akarta magát, nem akart itt hagyni. Konkrétan rá kellett szólnom, hogy hagyjon itt és menjen el abba a fránya buliba.
-Nagyon szerethet téged. Nem mindenki ragaszkodna ám ennyire azért, hogy ott kelljen maradnia a korházban. -kuncog fel anyu a vonal túloldalán. Megmerevedek.
-Nem tudom, biztos... Én szeretem őt... Azt nem tudom, hogy ő hogyan is érez. -harapok a számba. Nincsenek kétségeim efelől, csak még erről nem beszéltünk. Lehet ő még nem érez úgy mint én, de nem akarom én előszőr kimondani. Nem szeretném, hogy kényszerből mondja vissza.
-Biztosan... Na mindegy kicsim, most pihend ki magad és majd holnap találkozunk. Szeretlek! -köszön el.
-Én is. Szia. -elköszönök, majd kinyomom.
Ránézek a kijelzőmre. Egy csomó üzenetem jött még a barátaimtól, amit mindet megnyitok és válaszolok mindenkinek, hogy minden rendben. Mikor ezzel megvagyok már 11 óra. Lecsukódnak a szemeim, ezért lerakom a kis szekrényre a készüléket. Lehunyom a szemeimet, azonnal elnyel az álmok világa.
yeahitsreni
(っ'-')╮=͟͟͞͞💌
--------------------------------------------------------------
Halikaaa! Mostanában nem lesznek részek, de ne aggódjatok! Amint lezárulnak az ágazati vizsgák, azonnal folytatom a történetet és hozom a jobbnál jobb részeket! Addig is puszi❤