- Jól vagy? - támadta le azonnal a nőt, miközben a lehető legalaposabban végig mérte szemével. Már amennyire tudta a rossz látásiviszonyok miatt.
- Tényleg te vagy az Nick? - futtatta végig vékony ujját a férfi mellkasán Auróra. Alig tudta felfogni, hogy tényleg ott volt előtte és visszajött csak érte egészen Szöulból.
- Igen, - nevetett halkan az énekes. - de most mennünk kell!
Auróra nem válaszolt. Közelebb dőlt barátjához és karját hátára csúsztatva átölelte. Magába itta férfias illatát. Hallgatta egyre gyorsuló szívverését. Érezte, ahogy Nick haját simogatva magához szorítja, állát fejére teszi.
- Sajnálom - suttogta a férfi nagyokat sóhajtva. - Nem lett volna szabad nélküled elmennünk. Kétségkívül én vagyok a legnagyobb barom a világon, hogy bedőltem Bella hülyeségeinek. Meg kellett volna bizonyosodnom róla, hogy - nem tudta befejezni, mert Auróra ráemelte kék, ragyogó szemét.
- Szeretlek - mondta alig hallhatóan, majd egyre jobban barátja mellkasába fúrta fejét. Olyan volt, mint egy óvodás, aki a végtelennek tűnő nyári szünet után újra látja legkedvesebb óvónénijét. Szíve majd kiugrott helyéről még is sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mint pár pillanattal korábban. Lelke ki akart törni testből, hogy ő is körül ölelhesse a férfit. A férfit, akit mindennél jobban szeretett és alig merte elhinni, hogy most tényleg ott van. Mégis ott bujkált benne egy apró ellenszenv a jelenléte miatt.
- Mit keresel itt egyébként? - tántorodott hátra Auróra visszazökkenve a valóságba. Körbe fordult és újra csak azt a homályt látta, ami nem rég úgy megijesztette. Nem fért a fejébe, hogyan talált rá barátja ebben a hatalmas városban.
- Az egy nagyon hosszú történet lenne, amire most nincs időnk, de hazafelé ígérem mindent elmesélek - hajolt barátnőjéhez közelebb az énekes. Ekkor megérezte bőrének puhaságát, haja édes illatát és nem bírta tovább. Keze közé zárta arcát és megcsókolta. De ez a csók nem olyan volt, mint a többi. Ebben minden benne volt, amit akkor és ott éreztek. A mélyről feltörő vágy, a mindent elsöprő szerelem és az a fájdalmas űr, amit egymás lelkében hagytak maguk után. Egyszerűen megszűnt körülöttük minden. Nick hirtelen egy igazi disney mesében érezte magát, ahol a két főszereplő végre egymásra talál és minden megoldódik. Nem foglalkozott a feléjük közeledő léptekkel, a tudattal, hogy lent épp egy letartóztatás folyik. Csak és kizárólag Auróra forró csókja érdekelte.
- Na menjetek szobára, ha hazaértünk, de most inkább segítsetek! - lassított le mellettük Roy, mire a szerelmesek hátrébb lépve egymástól a fiúra néztek. A lépcsőházba uralkodó sötétégnek hála nem lehetett látni a füléig elpirult Aurórát és a villámokat szóró tekintetű Nicket.
- Roy! - ugrott váratlanul a nő az angol nyakába. - Annyira aggódtam érted. Nagyon sajnálom, hogy ott hagytalak a kikötőben, de - nem tudta végig mondani, mert a fiú kezét szájára tapasztva bólintott.
- Tudom. Láttam mi történt. Oké? Megbocsátok, semmi baj meg bla, bla, bla, de most nem ez a fontos. Egy csomó fogjuk van ezeknek a vadbarmoknak. Ki kell őket innen vinni még mielőtt Bond eldurvul - indult meg Roy lefelé a lépcsőn. Igaz Auróra egy szót sem értett belőle, de kézen ragadta barátját és gyors iramban bajtársa nyomába eredt. Most valahogy sokkal kevesebbnek tűnt az a rengeteg lépcsőfok, amit felfelé megtett. Miközben Roy elmagyarázta a részleteket Auróra meg is feledkezett Nickről egy-egy pillanatra. Annyira megszokta, hogy egyedül van, hogy furcsán érezte magát a mögötte jövő férfi társaságában. Mígnem az utolsó lépcsőfordulóban kihúzta kezét tenyeréből. Látta barátja értetlen arcát, de megpróbált nem foglalkozni vele. Roy elmondása alapján nem volt sok idejük.
- Majd elmondom neki kint, de remélem addigra már nem fogja érdekelni - gondolta elfordulva Nick felől.
- Na jó, mondom a tervet - torpant meg Roy hátra pördülve. Kinyújtotta bal kezét és Nickre mutatott. - Te, játszd tovább a szuperhőst, mert az nagyon megy. Szóval eljössz velem és kiszabadítjuk a rabokat! - Most Auróra felé lendítette ujját. - Te viszont szépen kisétálsz a sarkon parkló törött ablakú furgonhoz, amivel elraboltak és rajtra készen várod, hogy beszálljunk!
- Mi? - háborodott fel a nő azonnal. - Honnan van az a furgon?
A kérdés hallatán Nick arcán halvány mosoly jelent meg.
- Megragadtad a lényeget, látom - suttogta barátnője fülébe. Auróra megforgatta szemét, de egy tapottat sem mozdult.
- Ez az én sztorim is. Nem hagyhattok ki! - jelentette ki határozottan. Egy belső hang már ordítva ellenkezett, de elnyomta magában. Szinte látta maga előtt, ahogy inába száll bátorsága és az utolsó pillanatban megfutamodik. Mégis, úgy gondolta nem hagyhatják ki ebből. Ha Nick megy akkor ő is.
- Auróra, - sóhajtott mélyet az angol fiú - nem akarlak megbántani, de a kikötőben sem tűntél olyannak, aki képes lett volna a legrosszabb helyzetből is nyertesen kivágni magát.
Nick ismerte annyira barátnőjét már, hogy tudja ezzel Roy semmire nem megy. Látta a nő szemében elszántságát, így másik módszerhez folyamodott.
- Figyelj, - megfogta kezét és magára vonta tekintetét - ezzel minnyájunkat csak veszélybe sodornál. Hogyan védelek meg miközben Roynak segítek?
- Rendben, akkor kint találkozunk - indult el Auróra az ajtó felé. Leengedett vállával, csapzott hajával és lekonyult mosolyával pont úgy nézett ki, mint egy kirúgott bohóc. - De ha bármelyikőtök meg mer halni, azt nem bocsátom meg neki - emelte még fel ujját fenyegetőn, mielőtt eltűnt volna a kijárat takarásában. Épphogy kitette lábát az épületből Roy már el is ment a szemben lévő folyosó kezdetéhez. Hátra fordulva intett az énekesnek, aki szemével távolodó barátnője árnyát figyelte.
- Haver nem jössz? - suttogta a fiú. Nick pislantott párat, majd egy bólintás kíséretében felzárkózott. - Nem lesz semmi baja - próbálta nyugtatni.
- Mit kell csinálni?
- Remek. Szeretem, ha valaki ennyire elszánt - játszotta meg a főnökösködőst Roy. Még karját is össze akarta fonni mellkasa előtt, ha látta volna bármi jelét az énekesen, hogy érdekli a poén.
- Odamegyek az őrhöz és lefoglalom. Te addig elveszed a kulcsokat és szépen kinyitogatod a zárakat. Nem beszélsz velük, nem csinálsz semmit, csak ki engeded őket. Minél előbb Aurórával akarok lenni a kocsiban. Ki tudja ki láthatta meg odakint - előzte meg Nick a fiút tervével. Roy egy pillanatra teljesen lefagyott. Valami hasonló terve volt neki is, de meglepte, hogy új barátja képes lenne mások életét kockáztatni Auróráért.
- Te tényleg szereted őt igaz?
Az énekes összevont szemöldökkel nézett a nála magasabb srácra. Felfordított tenyerekkel széttárta karját.
- Hogyan jön ez most ide?
- Hát tudod... - nyújtotta el szavait, mintha nem tudná mit akar mondani - csak még sosem láttam senkit ennyire eltökéltnek egy nő miatt.
- Vannak nők, akikért megéri bármi, és Auróra egy közülük. Azt kívánom, hogy te is megtaláld azt, akinek képes lennél lehozni a világegyetem összes csillagát, ha azt szeretné. Aki mellett eszedbe jut mennyire szerencsés egy fickó vagy, de ha távol van tőled olyan mintha egy részedet szakították volna ki. Ettől az érzéstől nem tudsz aludni, nem tudsz gondolkodni és semmi más nem érdekel csak, hogy újra veled lehessen.
- Tök olyan, mintha egy drog lenne - állapította meg Roy majd végig szántott vörös fürtjein. Nick elmosolyodott a kijelentés hallatán.
- Tulajdonképpen így is lehet mondani. Auróra az én marihuánám, de elnézve téged, pontosan tudod miről beszélek - veregette vállba a fiút. - Na menjünk!
- Csapassuk! - bólintott Roy is. Egyszerre bukkantak fel a homályból a fényes folyosón. Már a harmadik lépésnél kiszúrta őket a szemközti lépcsőház aljánál telefonozó őr. Letette kezéből mobilját és megemelt állal elindult a két jó madár felé.
- Ha bármi történne velem légyszi mondd meg anyámnak, hogy mindig is utáltam az Interpol-os egyenruháját. Valami katasztrófák a színei - kezdett bele Roy meglátva ellenfelük széles vállát, izmos felkarját, szögletes arcát, hatalmas lábát, robosztus alkatát.
- Nyugi, nem lesz semmi baj. Egy izomaggyal csak elbánunk. Biztos vagyok benne, hogy a nyelvünket sem beszéli - legyintett Nick.
Mikor már csak pár lépésre jártak a monstrumtól neki is eszébe jutott mennyiféleképpen félrecsúszhat tervük. Olyan szívesen visszafordult volna, de rá-rápillantva a mellette lépkedő fiúra nem tudta megtenni. Vett egy mély levegőt, majd tekintetét mélyen a kolosszus majdnem fekete szemébe vájta.
- Elnézést tudna nekünk segíteni? - kérdezte magára erőltetve legudvariasabb hangját. Kezét nadrág zsebébe dugta, és elmosolyodott. Ezalatt Roy feltűnés mentesen egyre közelebb került az őrhöz. Övén meg-meg libbent a kulcstartó, mire a fiú szarkaként készült lecsapni.
- Menjen! Most! - parancsolta a férfi. Kezdetleges angol tudása teljesen lejött Nicknek mitől új erőre kapott.
- Bocsánat, de eltévedtünk és a szüleink a lelkemre kötötték, hogy még napnyugta előtt vigyem haza az öcsémet, mert különben nagyon nagy bajban leszek - húzta száját az énekes. Az őr merev, semmitmondó arca meg sem rezzent.
- Menjen! - lendítette a kijárat felé kezét fejbe kólintva ezzel Royt. A fiú megtántorodva hátra lépett, majd bal kezét zsebébe rejtette Nick példáját követve.
- Hé! Ne merészeljen kezet emelni a testvéremre! - emelte meg hangját Nick, mivel végre megváltoztak a férfi vonásai. Homloka ráncba szaladt, orrlyuka kitágult, szeme pedig vérben forgott, mint valami bikának.
- Szerintem fussunk - hajol közelebb Nickhez Roy, majd tett egy óvatos lépést hátra.
- De mi lesz a foglyokkal? Azok nem az ajtók mögött vannak? - pislantott hátra.
- Mi? Nem! - húzta össze szemöldökét a fiú. - Itt nem tudom kik vannak, de ezek a kulcsok csak a fenti zárakat nyitják az tuti, mert tele vannak számokkal és mind egyessel kezdődik így - nem tudta befejezni, mert a kolosszus megindult feléjük.
- Menjenek! Most! Vagy én viszek ki téged! - üvöltötte egyre vörösödő fejjel.
- Parancsol? - kérdezte Nick. A következő pillanatban lendült a monstrum sziklányi ökle, hangos csattanással csapódott az énekes állkapcsának, aki ettől szempillantás alatt a hideg padlóra került. Ép kezét zsibbadt állára szorította abban reménykedve, hogy ettől majd elmúlik égető fájdalma.
- Azt mondtam - üvöltötte az énekes fölé magasodva az őr - menj! Mo - nem tudta befejezni, mert a következő ütés már az ő állán csattant. Nick elővéve összes megmaradt emlékét a küzdősportokról próbált visszavágni. Roy csak kivonva magát a harcból elfutott mellettük fel az őr mögötti lépcsőn.
- Nem számítottál erre, mi? Barom - vigyorodott el Nick. Ellenfele megrázta fejét, szeme összeszűkült mitől egy rajzolt kínai mese szereplőjére hasonlított. Összeütötte öklét mielőtt az énekes felé lendítette volna, aki játszi könnyedséggel kihajolt előle ellépve mellette. Felemelte bal lábát és hátsón billentette a hegyomlást, aki kiesve egyensúlyából előre tántorodott.
- Hű, de jó vagyok - lepődött meg még Nick is saját mutatványától. - Lehet tényleg szuperhősnek kéne mennem - emelte kezét állához, mintha gondolkodna.
- Hülye, amcsi! - üvöltötte a feldühödött őr az énekes irányába rohanva. Nick egy pillanatra lefagyott a felé közelítő bikától, de még idő előtt elugrott előle. Ezután a férfi hangos koppanással fejelte meg a lépcsőt.
- Hogy mit mondtál? - lépett mögé teljes nyugodtsággal Nick. Látta ernyedt vállát, kissé vérző homlokát, kacska lábait. Sütött róla, hogy egy jó ideig nem fog onnan felállni.
- Szerintem valami olyasmit, hogy kérem távozzon - visszhangzott egy igazán ismerős férfi hangja. Az énekes megfordult, de azonnal meg is bánta. Ott állt már előtte az előző háznál látott személy szürke pulóverben. Arca tele volt piros ütés nyomokkal, orra egy csíkban eltört. Jobb szeme alatt ott kékült már monoklija. Emellett a leglátványosabb még is az a rengeteg heg volt, ami arcát tarkította.
- Te vagy az a katona? - idézte fel Roy beszámolóját.
- Hogy lehet az, hogy már mindenki ismer ebben a városban? - méltatlankodott Carter. Lassan előhúzta matt fekete pisztolyát övéről. Jobb tenyerébe fektetve az énekes irányába fordította csövét. Nick szíve hevesen vert. Homlokán apró cseppekben gördült le izzadtága. Izmai megfeszülte, keze ökölbe szorult.
- Talán valaki olyannal kezdtél ki, akivel nem kellett volna - érkezett a válasz hetykén.
- Valóban? Arra a kis cafkára gondolsz, aki ott várja élete szerelmét abban a lepukkant furgonban?
Nick megszólalni sem tudott. Olyan szívesen leütötte volna a katonát, de tisztában volt az esélyeivel. Minél közelebb ért hozzá, annál jobban dühítette az énekest.
- Mondja ezt a katona, aki nem mert Amerikába menni amiatt a rengeteg mocsok miatt, ami a kezéhez tapad. Hogy tudsz így élni? Csodálkozom, hogy még nem kezdtél el - nem volt képes befejezni, mert Carter hasának nyomta pisztolya csövét.
- Azt ajánlom, válogasd meg a szavaidat művészkém, mert ez nem csak egy akciófilm egy kelléke - mondta Cameron, mire Nick akaratlanul is lepillantott a fegyverre. A hideg fém szinte marta bőrét. Keze meg-megremegett. Légzése ritmustalanná vált. Egyszer csak léptek töltötték be a teret. Roy léptei voltak, ahogy két kigyúrt, húzott szemű őr taszigálta lefelé a lépcsőn. Nick meg akart fordulni, de a katona fegyvere magán tartotta figyelmét.
- Mit akarsz? - szűrte ki a szavakat fogai közt.
- Egyszerű. Add át a firkászt, és megkegyelmezek neked meg a kis ölebednek!