Még egy kicsit így voltunk, aztán el tolt magától. Le törölte az arcomról a könnyeimet és valami ok miatt, megcsókolt. Nem tudtam, hogy mért, de nem is érdekelt, hogy mért is teszi ezt. Boldogabbá tett, na meg, lehet, hogy tudta mire is lenne most szükségem. Mert a szeretetre biztos, erre? Erre pedig nem tudom, de nem bánom.
Egy kicsit időztem, aztán viszonoztam neki a csókot.
-Hamarosan vissza jövök. Ha anyám nem fog neked hinni és bántani fog téged. Akkor meg védelek téged.- mondta, miután el vált tőlem
-Mindig csak ezt tudom mondani, de köszönöm Bakugo. Nagyon boldoggá teszel engem, annak ellenére, hogy nem is ismerjük egymást.- mosolyogtam rá
-Érted bármit (Y/N). És ha nem tudnék rajtad segíteni, akkor majd a nyaklánc fog. Ahogy azt mondtam is neked.- mosolygott rám vissza és még egy utolsó csókot lehelt a számra, aztán már ki is úszott a cellamból
-Belém szeretett volna? Ilyen kevés idő alatt? Ez nem lehet...vagy, még is?- kérdeztem magamtól
-20 perc és már vissza is jöttem hozzád (Y/N).- mondta és már el is úszott
-20 perc, az nagyon sok idő már nélküled Bakugo.
Néhány perc, néhány óra, egy és fél nap. Ennyi idő ezt váltotta ki belőlem. Nem is, belőllünk. Meg bíztunk egymásban, el mondta nekem a titkát. Szépeket mondott nekem, meg csókolt és lehet, belém szeretett. Én már biztos vagyok abban, hogy én bele szerettem, de hogy fordítva? Nem tudom, hogy ez igaz lenne vagy sem. Mondjuk örülnék neki, nem azt mondtom, csak jó lenne tudni, ha igaz. Vagy ha vissza felé is ugyan ezt tudom kapni.
Pontosan 20 perc múlva már itt is voltak. Bakugo, az anyja, és még két katona, meg egy angolna, ami ráz is. Ha rá nézek arra a rohadt állatra akkor már most kezd el fájni az oldalam, meg a kezem is...