10.✓

565 58 3
                                    

A királynő, vagy tudja a faszom, hogy ki. El mormolt valamit az orra alatt és szólt két katonának. Hát mindom, én mindját fek nyársallak te fasz. El vitetett egy víz alatti börtönbe. Ugye milyen szép és jó? Mert szerintem nagyon is az.

Persze, persze, hogy börtönbe kell engem csikni. Aki nem érti, hogy mi a faszom van most itt körülötte. Meg hogy milyen emberekkel, vagy mi a faszomokkal vagyok körül véve. Ez a második ok, ami nagyon zavar engem. Az első pedig azaz, hogy nincs is joga hoztá. Hogy engem börtönbe zátjon, mert lényegében én nem vagyok az Ő szolgálója. Vagy milye, mert ugye én egy kibe baszott ember vagyok Bazd meg!!

Valahogy ki kell innen jutnom, vagy segítséget kérnem. Mert nem maradhatok itt örökre.

Ja, és azt még nem is mondtam, hogy szó szerint be basztak engem a börtönbe. Nem az, hogy nyugidtan be vezetnek, nem. E helyett csak úgy, mint a rongyit, be vágtak oda. Hát mondom én mindjárt akkorát adok a kurva pofátokra, hogy nem tudom, hogy hol a picsába ködtök majd ki.

+ ehez még az is jött, hogy ő nagy felsége. Kinek pofája olyan ronda, hogy még egy piránnyá sem csókolna meg. Ide tolta a nagy seggét és el kezdett nekem papolni.

-Addig itt maradsz sellő alalban, amég ki nem szedem belőled. Hogy mit keresel itt, és hogy mért követted fiamat. Kínzás és nem kínzás árán is meg fogod ezt nekem mondani.- fenyegetett meg. Há én mindjárt neked ugrok bazd meg magad

-Nem fogok beszélni, mert azt sem tudom, hogy mit akarsz tudni.- mondtam a szemébe nézve, közel a rácshoz, hogy jobban hallja a süketje

-Mondom, kínzás vagy nem kínzás árán is ki szedem ezt belőled. Csak figyeld meg.

-A kurva koronád fog neked mindjartt vissza beszélni. Ha nem engedsz el és nem hagysz békén.- beszéltem neki vissza

𝖵í𝗓 𝖠𝗅𝖺𝗍𝗍 [Bakugo x Reader] //BEFEJEZETT//Where stories live. Discover now