A szöszi, vagyis ahogy már ötvenszer meg tudtam. Katsuki egy kicsit nagyon meg lepett arcal nézett engem, ahogy az oldalamat fogom.
-Mért hazudsz folyton?!- kérdezte már tiszta idegesen a banya
-Mert...nem hazudok. Ennyi, az igazat mondtam.
-Persze, persze. Az igazat mi? Ez nem az igazság, hanem a hazugság! Mond meg az igazat, vagy addig verlek amég nem kezdesz el vérezni és úgy beszélni!- ordította le a fejem. Itt már egy-két könnycsepp le folyt az arcomon. Mert tudtam, hogy ha apa meg lát engem, miután el mehettem innen. Egyből el kezdi keresni azt az embert, aki ezt tette velem
-Anya, hagyd már! Ha vered akkor sem fog neked beszélni!- fogta meg a szöszi ezek szerint az anyja kezét, amelyikben a ráós angolna volt
-Tudni akarom, hogy mit keres itt. És hogy mért van nála a nyalkáncod!- rántotta ki a fia keze szorításából a saját kezét
-De így nem fogod ki szedni belőlle, fogd már fel! Holnap is lesz nap, majd akkor! És ezért nem kell bántani, mert úgy még inkább nem szedsz ki belőlle semmit!- mondta már-már egy kicsit idegesen Katsuki
-Tch, ajánlom, hogy holnap beszéljen, ha én azt mondom neki! Őrök gyertek velem, nem kell ide felügyelet. Van annyira gyenge ez a lány, hogy nem tud a cellából ki szökni. Katsuki, te is gyere, mert most van a koronazásod.- adta ki a parancsot a banya, mire a két katona utánna ment, a fia pedig csak hára fordult
-Vájál már 5 percet banya!- adta a választ a szöszi és vissza nézett rám -Mi a neved?
-Semmi közöd hozzá.- húzódtam háttrább tőle
-Most félsz?
-Szerinted?- kérdeztem vissza -És nem fogom el mondani a nevemet. Ahogy azt már mondtam is neked.- fordítottam oldalra a fejem. Hirtelen hallottam egy zár kattanást és egy ajtó, (vagy mi az) csukódást