Sky szemszöge:
Nagyon örültem. Végre beszélünk újra és most feléjük tartunk. Amikor a kezünket összekulcsoltam éreztem azt a furcsa bizsergést a hasamban. Asszem pillangóim vannak? Ace-től? Az, hogy lehet? Olyan furcsa érzésem van a közelében, de nem rossz, hanem jó, de mégis fura. Az érintésétől kiráz a hideg és felélednek azok a bizonyos pillangók, mint most éppen. Érzem belül azt a melegséget szétáradni az egész testemben. Ilyet még soha nem éreztem. Lehet, hogy... Nem az nem lehet.
Egyébként szerda van. Szombaton lesz a focimeccs és a buli. Már nagyon várom. Remélem a mi csapatunk nyer. A fiúk nagyon sokat edzenek és nagyon jól játszanak. Különösen Ace. Nem is véletlenül ő a csapatkapitány.
Míg sétáltunk észre sem vettem, hogy már lassan meg is érkeztünk a házukhoz. Bementünk és egy Tv-t néző kislányt pillantottam meg. Beléptem a helyiségbe és megszólaltam.
-Na hiányoztam Mona? -mosolyogtam és meglepetten néztem, hogy meg sem moccan.
-Ace csak Sky-t engedd be hozzám játszani. A többi baratnőd nem érdekel. -szólt a kislány unottan.
-Hát azt hittem jobban lelkesedsz majd ha meglátsz. -kuncogtam. Aztán egy sikítást hallottam és a kis Mona már a lábaimat szorongatta.
-Skyyyy! -sikítozott örömében.
-Mi az, hogy csak engem fogad a hercegnő? -emeltem fel az ölembe.
-Csak te lehetsz Ace baratnője. -tette karba durcisan a kezeit.
-Majd azt a bátyád eldönti kit szeret és ki a baratnője. -nevettem fel.
-De téged sz.... -nem tudtam befejezni mert közbeszóltak.
-Mona! -szólt rá a bátyja.
-Jól van na. De hát ha te nem tudsz beszélni. -szált ki az ölemből és a bátyja elé állt és a lábába rúgott.
-Áuu... Megmondtam majd én törpe. -kapta fel fájdalmas arcal a kislányt. Ő csak odahajolt a fiú füléhez és súgott bele valamit. A fiú csak elmosolyodott és bólintott.
-Ha nem, én. -nézett rá fenyegetően Mona és csapott egyet a bátyja fejére.
-Rendben de most had menjünk. -adott puszit az arcocskájára és letette. A törpe elém sietett.
-Szia! -ölelte át a labam. Én csak legugoltam és adtam neki egy puszit.
-Szia Törpilla. -mosolyogtam rá, majd felálltam és mentünk is ki a házból. A deszkáját hozta Ace és eszembe jutott, hogy még hozzánk is be kell ugrani. Így felénk indultunk. -Amúgy mit mondott?
-Az titok. -kulcsolta össze a kezünket és azt nézte mosolyogva.
-Utálom a titkokat, tudod jól. -szorítottam egy kicsit a kezünkön.
-Tudom, de ezt majd egyszer megtudod. Talán... -az utolsó szót nagyon halkan mondta, de pont hallottam.
-Rendben. Ezért nem akarok megint összeveszni. De tudd, hogy nekem bármit elmondhatsz, nem ítélkezek. Tőlem akár meleg is lehetnél, elfogadnám... Bár... Nem tudnálak annak elképzelni. -néztem magam elé összeráncolt szemöldökkel. Ő csak felnevetett.
-Dehogy. Ez bonyolultabb. -nézett el a távolba halvány mosollyal.
-Szóval akkor... -szerelmes?
-Hm? -kapta felém hirtelen a fejét.
-Szerelmes vagy? -csúszott ki a számon és kicsúsztattam a kezem a kezéből.
-Azthiszem igen. -komolyodott el. -És te?
-Mi én? -néztem rá értetlenül.
-Van valaki akibe szerelmes lennél? -kérdezte kicsit bizonytalanul. És mintha zavarban lenne. Én elgondolkodtam. Szerelmes vagyok Ace-be? Talán. De ezt még én sem tudom teljesen.
-Nemtudom. -meredtem magam elé. Nem mertem a szemébe nézni. -Mindegy is. Nem érdekes. -ráztam meg a fejem és mentem tovább. Mikor a házunkhoz értünk, bementem és kihoztam a deszkám és elindultam.
-Hé! Várj meg! -jött utánam Ace.
-Ez olyan fura, nem tudom de... Ezt szerintem Mila-val fogom megbeszélni. -nevettem fel kicsit zavartan.
-Persze megértem. Na de akkor fagyi? -fogta meg a kezem miközben szemben gurultunk a deszkáinkkal.
-Aha. -mosolyogtam fel rá és elnevettem magam. Végig csak nevettünk és egymás kezét fogva gurultunk. Olyan jó volt vele lenni. Ez már nagyon hiányzott.
●●●
Most éppen a parkban egy fagyisbódé előtt állunk és azon gondolkozunk milyet vegyünk. Most a kedvem egy sima vaníliáshoz és egy csokihoz lenne. De olyan sok a valaszték. Van epres, mangós, kókuszos, joghurtos, kiwis, áfonyás, citromos, madártejes és még sok féle. De úgy néz ki, pont elfogyott a vanília és a csoki. Pont a kedvenceink. Ezért én most nagy dilemmában vagyok. Végül választottam.
-Egy mangóst és egy epreset szeretnék. -kértem ki az enyémet.
-Én egy kókuszost és egy joghurtost. -mondta a mellettem álló fiú is.
-Tessék kedveseim. -mosolygott a már őszülő bácsika és átadta a két tölcsér fagylaltot.
-Köszönjük. Én fizetem. -vette elő a tárcáját Ace.
-Nem, nem. Az enyémet én. -vettem elő az enyémet.
-A-aa.. Majd én. -adta át a pénzt a bácsinak és a derekamnál magához húzott. Majd csak annyit lattam, hogy belenyal a fagyimba. -Hmm... Egész finom ez a mangó. -vigyorgott rám. Én csak elnevettem magam.
-Én is megkostólhatom a tiédet? -néztem fel rá bociszemekkel.
-Tessék. -nyújtotta az övét és én is megkostóltam.
-Ez a kókusz is nagyon finom. -kuncogtam. De ő is elnevette magát. Majd odahajolt és megnyalta az orrom hegyét.
-Tényleg finom. -nézett rám mosolyogva. Erre elnevettem magam. Elkezdtem húzni és csak kézenfogva sétáltunk a parkban. Olyan jól éreztem aznap magam.
●●●
Nagyon jól szórakoztunk. Már esteledik így hazafele indultunk ugyan úgy. Kézenfogva gurultunk egymással szemben és beszélgettünk a holnapról és a szombati buliról. Sokat nevettünk és egészen hazáig csak ezeket csináltuk. Beszélgettünk, nevettünk és néztük egymást mosolyogva. Olyan jól érzem magam mindig vele. Ő mindig mosolyt tud csalni az arcomra, még a rossz napokon is. Mikor hazaértünk elköszöntünk a kapuban és kb 5 percig ölelkeztünk. Én meg úgy döntöttem, hogy megtöröm ezt az idilli pillanatot.
-Holnap találkozunk. -mosolyogtam és a szemébe néztem. Úgy csillogtak a tenger kék szemei. Gyönyörűek. Mindig elveszek bennük. Észre sem vettem, hogy közeledik hozzám. Nyomtam gyors egy puszit az arcára és besiettem a házba. Mikor becsaptam az ajtót nekidőltem és kifújtam a beszorult levegőt. Mi volt ez? Kinéztem az ablakon és láttam, hogy döbbenten áll még mindig az ajtóban és fogja az arcát. Hát nekem is fura volt most ez. Zavarban voltam. Belenéztem az előszobában álló tükörbe. Piros az arcom mint a paradicsom. Miért reagálok így a közelségére? Ilyet még sosem éreztem senkinél. A hasam is görcsöl. Azok a pillangók. De hát... Nincs de hát! Skylar Nixon fejezd be! Nem lehet! Ő a legjobb barátod és szerelmes egy lányba. Nem lehet.
Abba is hagytam az agyalást és bementem a konyhába. Anya éppen főzött valamit. Tehát megjött a munkából.
-Szia anya! -mentem oda mosolyogva az édesanyámhoz.
-Szia kincsem. Hol voltál? -fordult meg és megölelt.
-Ace-el voltunk deszkázni meg fagyizni. -vigyorogtam rá mikor elváltunk.
-Ó szóval beszéltetek? És mi van most veletek? -kérdezte mosolyogva.
-Mi lenne? -néztem rá furán.
-Hát akkor nem mondta? Megverem ezt a gyereket esküszöm. -fújtatott.
-Mit kellett volna? Kibékültünk és megbeszéltük, hogy meg kell értenem és majd elmondja. -vontam meg a vállam és mentem a hűtőhöz és kivettem egy üveg vizet.
-Ja semmi. Örülök, hogy kibékültetek. -vigyorgott és visszafordult a tűzhelyhez. Oké. Ez egy kicsit furi volt de mindegy.
Mikor kész lett a a vacsora megettük és felment mindenki a szobájába. Én elmentem zuhanyozni és felvettem a pizsimet ami szokás szerint Ace egyik pólója ami a combom közepéig ér, és egy bugyit. Mikor kész lettem mindennel, bementem és befeküdtem az ágyamba. Mosolyogva aludtam el, mivel most minden olyan jó és végre nem hagyta el a szemem egy könnycsepp a nap folyamán. Boldog voltam mert Ace-el megoldódott ez a dolog. Vagyis azt hiszem. Mostanában minden olyan fura vele kapcsolatban. De mindegy is. Az a lényeg, hogy velem van és boldog vagyok. Így aludtam el aznap este.
●●●
Csütörtökön írtunk matekból. Nem volt nehéz, jó vagyok matekból. Az egyenletekből és miegymásból írtunk. Mikor kicsöngettek, kimentünk és beszélgettünk. Ebédnél mint ahogy szoktuk, összeültünk. Én mindig Ace mellett ülök, múgy mindenki a párja mellett ül, de mi ugye nem vagyunk párok, de ez mindegy is. Ott ültünk és ettünk és beszélgettünk. Egyszer csak beült közém és Ace közé Emily. Mérgesen néztem rá. Elkezdte Ace karját fogdosni és beszélt hozzá, a többiekre nem is figyelt, pedig mindenki az asztalnál szúros szemmel nézett rá. Kivéve Ace-t aki csak unottan evett. Mikor úgy tűnik megunhatta, mert ellökte a kezét és rászólt, hogy "Menny már innen! Miért nem fogod fel, hogy nem érdekelsz?! " Ezzel le is lökte és engem a derekamnál fogva magához húzott szorosan, hogy ne tudjon megint közénk ülni. Én csak néztem, hogy mi történik itt. De Nem kellett sok és elkezdte tépni a hajam az a kurva. Elegem lett és felálltam és egy nagy pofont adtam neki. Akkora volt a lendület, hogy elesett megint. Vissza ültem és tovább ettem. "Velem aztán nem szórakozik ez a ribanc. " Sziszegtem és folytatódott az ebéd. Amúgy az egészet végignézte az egész ebédlő, de nem érdekelt. Nem rúghat ki a csapatból. Nem is ő vett be engem, hanem a tesitanár. És ha ő rakott be a csapatba, akkor ő is dönti el, hogy maradok vagy nem. Szóval nem is aggódom ez miatt. Különben is, lehet őt rakják ki a csapatból, és mivel én vagyok a második legjobb a csapatban (elvileg) ha kikerül én leszek a szurkolók kapitánya. Úgy is sok az esély rá, mert aki legalább két tantárgyból nem éri el a 3-as szintet, azt lefokozzák, amíg nem javít az átlagán. Hát hamarosan átnézik a jegyeket és kiderül, hogy matekból 2-esre áll. Ami azt jelenti én állok a helyébe, mivel én nekem csak 4-eseim és 5-öseim vannak. Így én lennék a kapitány. Ami nagy megtiszteltetés lenne.
A kövi óra kémia volt. Megszólalt a hangosbemondó. "Emily Hale-t várjuk az igazgatóiba! " Szólt az igazgatónő. Na ebből tudom mi lesz. Plusz az ebédlős dolog is közrejátszhat. Egyébként látta egy tanár az ebédlőben, hogy ő kezdte. Valószínű, hogy szóltak az igazgatónak. Végre megkapja az a ribanc amit érdemel, és kb ennyi történt a nap. Hazaértem, vacsoráztam, zuhanyoztam és befeküdtem az ágyamba és elaludtam.
yeahitsreni
(っ'-')╮=͟͟͞͞💌