Az ő depressziója futkosós, tevékeny, hiperaktív, az enyém egy letaglózó szürke massza. Az ő depressziójáról ábrándozom. Mert az olyan, mintha nem is lenne. Elintézi a dolgait, ezt, azt, amazt, és a feladat szempontjából az mindegy, milyen állapotban, mert végső soron befejezi őket. Míg az enyémek halasztódnak, tolódnak, és ezért egyre inkább megvetem magam.
Ő meg az én depressziómról fantáziál. Hogy ezzel meg tudna állni, megpihenni, lazítani, és nem szednék szét a kattogó, beakadó, ismétlődő gondolatok. Van valami meghitt abban, ahogy irigyeljük egymás nyomorát.
Közben nevetünk, legalább annyit, mint amennyit ő meg a nővére egymás hajába turkálnak.
Örülök, hogy nem kell neki magyarázkodni. Mert tudja, hogy szar az élet. Bár annak jobban örülnék, ha nem kéne tudnia, hogy szar az élet.
Mindig megrökönyödöm, milyen fontos nekem ez a gyerek.
A föld pórusaiból szivárog fel a melankólia.
Korábban a vidám zenék egyszerűen csak vidámak voltak. Most azokban, amelyek vidámnak hivatottak lenni, benne a fájó-kesergő nosztalgia a régi, igazán vidám korszakok után. Állítólag ez bizonyítja a pórusos dolgot. Mert valódi, faggyús, mitesszeres pórust még nem talált senki a föld színén. De nekem ez is nyerő érv. Régen tényleg egyszerűbben ment minden. Felhőtlenebbül. Mert volt hit a jóban. Ma már tudjuk, hogy ez a legtöbb jó, amit ki tudunk hozni az életből, és ez egy nagy szar.
Vannak persze az optimisták meg az egyszerűek, akik mindennek örülnek, és ők hajlanak úgy tenni, mintha nem is lenne ez az egész. Mintha az amerikai álom, vagy egy székely kékfestő élete boldoggá tenne. Mintha tudnák a választ arra, amiről mi még a kérdést se tudtuk megfogalmazni.
Te hópehely, néz rám Vin, és ezt csak azért mondja, mert magát is hópehelynek tartja. A szociológusok megmondották vala, soha olyan érzékeny nemzedék, mint a miénk. Kibaszott hópihék vagyunk. Vin kifújja a füstöt, olcsó szivarkát szív, s a válla fölött pillant rám, miközben lehópelyhez, mímelt gőggel.
Várunk a buszra, Vin következetesen kerüli az emberek tekintetét, ha nem nézel a szemükbe, nem szólnak hozzád, ez az elve. Mert a pesti ember olyan, hogy bármiért hozzád szólhat. És ezt jobb megelőzni.
Aztán ahogy a busz befut, az események felgyorsulnak, zötykölődünk, aszalódunk, Vin vállal kapaszkodik. Heringparti, mondja egy citromfejű öregasszony, én meg egészen a buszút végéig azon kattogok, hogy jött ilyen bulinegyedből leforgácsolódott szó a szájára. Mindenhol ez a kurva mesterkéltség.
Miután leszállunk, csak pár méter, fekete kapu fogad, Vin kanyarog, én lemaradva mögötte. Megvárom a folyosón, tekintgetek a falra függesztett életvezetési tanácsos poszterekre, minden plakát a megvilágosodást ígéri nekem. Aztán félmeztelen nőkre váltok. Páran belenéznek a mobilomba, ahogy eltipegnek mellettem. Ők is inkább a nőkre szavaznak a megvilágosodás ellenében.
Vin morogva jön ki, de azért csillog a szeme. Csak akkor kezd neki, mikor megint egy buszmegállóban ácsorgunk.
Hogy ez mennyivel menőbb lenne, ha kihalt gyárnegyedek omladozó épületei közt bujkálnánk. Az illegális hormonért. Mert majd azután lesz legális, hogyha a papírok megvannak, de azok nem lesznek, mert nem lehetnek. És egy sor kritika a jogról és törvénykezésekről, mely rendre abba torkollik, hogy úgyis mindegy, mert ő elmegy innét, nem fog egy olyan közösségben maradni, amelyik nem látja őt szívesen.
Én bujkáltam, mondom, és látom, el kell gondolkodnia, hogy mire válasz ez.
Az igazi macsók lövik. Mert az ám a férfias. Miközben fel is lehet kenni, fájdalommentesen. De miért is kímélnék meg magukat a tűszúrástól? Kikövetelni magunknak egy fölösleges és értelmetlen fájdalmat, ez a férfiasság sarokköve.
Ásítva közli ezt. Lábait felhúzta a székre, úgy nézi, bambulva, mint pakolászik Minka. Pakolászásra mindig van ok és alkalom, Minka megtalálja ezeket. Szöszmötöl, haja felkunkorodik a halántékánál, ahogy izzad.
Szóval az önbántalmazás férfias dolog, állapítom meg, Vin egykedvűen bólogat. De nőies is. Emberi, mondja, és megint ásít.
Ezzel, meg ilyesmivel telnek a napok, ülünk a konyhaszéken, vagy izzósorok között, és szokom a versek szagát meg a mesterséges tesztoszteronét. Otthon Iggy, eggyel hivatalosabban Szivák Ignác, apám bizalmasa üvöltözteti a tévét, meg néha, a változatosság kedvéért, ő is üvölt. De aztán pizzát rendelünk, és mindenki megnyugszik.
Ez ilyen központi téma, a vacsora, ezt meg kell ülni egy magára valamit is adó családban, és a család jellege sűrítve kiütközik ezeken az alkalmakon. Iggy ragaszkodik a szalámis pizzájához, anélkül nincs élet, mindegy, hogy hétvége van, karácsony, húsvét, szalámis pizza szükségeltetik az asztalra, a borravalót elsóherkedi a futáról, aztán röhög, az így megspórolt pénzen tud venni egy Pepsit, ami pont megy a pizzához. De ha nem sóherkedne és röhögne, akkor is tudna venni Pepsit.
Minka a maga szottyos müzlijéhez ragaszkodik. Vin eszi, ami akad. Csak Lukánál, eggyel hivatalosabban Kévés Lukrécia, vettem észre, hogy a rántott húsnak kultusza van, olyannyira, hogy ez már egy ellenforradalmi mozgalmat is elindított. Luka maga is eme ellenhívek közé tartozik. Ebben jelentős szerepe volt a vasárnaponta kötelezően felszolgált kovászosubi, rántott hús párosnak. Nekem, aki Iggy spórolós pizzáin nevelkedtem, eszembe sem jutott, hogy lázadnom kéne a bécsi szelet ellen. Az ember már csak ilyen korlátolt.
Luka családban nőtt fel, ezt ha másról nem is, de a rántott hús iránti ellenszenvéről meg lehet ítélni. Feketében jár-kel, ha kicsípi magát, az arca is fekete, és a haját kibontja a hátranyalt kontyból. Van pár nyaklánca, ami olyan hatást kelt, mintha lefejezték volna, és a koponyája bizonytalanul billegne a nyaklánc ejtette vékony, vörös határvonalon. Csipkékbe burkolja magát, mosolytalan száját feketére festi, de mondom, ezt csak akkor, ha külön készül erre. Különben nálánál háromszor nagyobb, fekete pólókban flangál, tövig rágja a körmét és tüntet elhanyagolt gerincerfedülésével. A körmén folyamatosan dolgozik, csupa nyálas csillogás a keze. Zavartalanul marcangolja magát. Nem pirul el, csak sötéten néz, ha látja rajtam, észrevettem, hogy kilátszik a ritkás, összefogott, olajos haj alól fehér fejbőre.
Vin szeretetét élvezi, ahogy én is. Próbálunk barátságba keveredni egymással. Sokat értetlenkedem, ő meg sokat okosít. Még absztraktabb dolgokról, mint Vin.
A Luka nevet szigorúan veszi. Egyszer merészeltem lelukréciázni. Jobban gyűlölt, mint a rántott húst. De ahogy hagytam magam megnevelni, beleláttam abba is, mit kedvel Vin benne. Elvégre egy rántott hús alakú országban formabontó egyéniségnek kell lennie annak, aki kampányt folytat a rántott húsos ebédek ellen.
Mit jelent férfinak lenni? kérdezi időnként Vin, és Luka meglepő válaszokat talál rá.
Mit jelent nőnek lenni? Luka felteszi a lábát az asztalra, oda, ahol az előbb Minka müzlistálja volt. Én aztán nem tudom, vonogatja a vállát, én nem ebben utazom.
Hát akkor miben? kérdezem, mire megrezzen a nagylábujja. Halálfejmintás zokni van rajta, épp a nagylábujjnál szakadt. Szinte meglepődöm, hogy a lábujjkörme nincs lerágva.
Fasz se tudja, feleli.
Ez korrektebb válasznak tűnik bármi másnál.
Szóval a Nap felelős az életért a földön. A Hold meg a tengermozgásért és a vérfarkasokért. Hát persze, hogy a Holddal vagyok, mondja Luka a konyhaszéken billegve. Minka a tálkáját sikálja már tíz perce.
Ez a Hold mellett szól, de másban nem vagyok a Holddal, folytatja Luka, mintha értenénk. Vin talán érti is. Nem merek ránézni, hogy megbizonyosodjam erről, mert azzal rögtön elárulnám magam. Igyekszem bepasszolni a társaságába. Nem akarom, hogy rájöjjenek, én mindezekről eddig soha nem gondoltam, és nem is hittem pár éve, hogy ezek körül fognak forogni a napjaim, hogy mi a férfi, mi a nő, és mi az, ami ezen kívül van.
Ott van például a Plutó. Hozzá sokkal izgibb analógiák kapcsolódnak. Luka már bele is kezd egy sztoriba az alvilág istenéről, de Vin még idejében leállítja. Nem bírja a boszorkányos cuccokat. Pedig abból van bőven Luka fejében.
Te ilyen marsikus fazon vagy. Minka Hold. Vin egyértelműen Nap. Én meg, és a pontpontpontot egy kézlegyintéssel teszi ki.
Most illenék megsértődöm? Mit jelent a marsikus? Amióta itt időzöm, kezdem észrevenni, hogy elválik a jelenség meg a jelentése, mint egy megbontott banán a héjától. Társíthatnék a szavakhoz egy értelmezést automatikusan. De attól nem kerülnék közelebb a mélyéhez.
Mi a faszról beszélsz? kérdezem inkább, direkt faszozva, mert hallottam, hogy ha más szavait használjuk, azzal szimpatikusabbá válunk a számára.
Erre Luka elhúzza a száját.
Ennyit ér a pszichológia.
Egy fél ajakbiggyesztést.
Olyan kurvára kevés dolgot érzek, mondom, mikor már csak ketten vagyunk Vin szobájában.
Én meg túlságosan is sokat, mondja ő.
Aztán csend. Rettenetes a hallgatás.