Auróra kezébe vett egy fehér műanyag tányért, majd átnyújtotta a pult fölött egy középkorú hölgynek. Ő aprót bólintott és már ment is finoman illatozó ételek felé. Ez így ment napok óta minden délben, kivéve mikor Mr. Wong megkérte, hogy segítsen neki a takarításban vagy a mosogatásban. A hosszadalmas folyamatnak a kis Mayleen vetett véget, mikor belépett az étterem ajtaján. Arca teljesen kipirult, mert egészen idáig futott a jó hírekkel. Meglátva Aurórát köszönés nélkül végig szökdelt a zsúfolásig telt asztalok közt, majd bebújt a kiszolgáló pult mögé. Leengedte piros iskolatáskáját az egyik szekrény elé, de figyelt rá, hogy ne legyen útban a kiszolgálás közben.
- Van egy nagyon jó tippem, hol kérdezhetnénk rá a medvékre, és nézd mit szereztem neked - húzott elő táskája mélyéről egy fekete fényképező gépet. Auróra egy pillanatra hátat fordított a vendégeknek, kezébe vette a készüléket. Szeme elé emelte, hogy jobban szemügyre vehesse. Lencséje kissé meg volt karcolódva, gombjai megkoptak, de ránézésre működőképes állapotban volt.
- Ez tökéletes lesz köszönöm. Honnan sikerült ilyet kerítened? - kérdezte végül átölelve a kislányt.
- Az egyik osztálytársam adta el, mert ő vett egy másikat és ez már nem kellett neki - dicsekedett vele Mayleen.
- Köszönöm, de ezért te fizettél? Mennyit? Kifizetem neked! - ajánlotta fel a nő.
- Dehogy. Nem kell köszönöm. Amúgy sem tudnám itt felváltani a dollárt jüanba. De nem is ez a fontos - húzott maga alá egy széket a lány, majd maga elé vette egyik füzetét és elkezdte megírni leckéjét.
- Szintén a suliban hallottam, ahogy két tanár beszélt a medvékről. Azt mondták, holnap este nem kéne kimenni az utcára, mert ha a sárkányok megint rajtuk ütnek abból komoly bandaháború lehet - mesélte úgy, mintha csak egy átlagos iskolai napot mutatott volna be. Auróra kezdte egyre jobban kívülállónak érezni magát. Náluk annak ellenére, hogy a világon az egyik legszabadabb országban élt, nem mert volna az iskolában a maffia ügyeiről beszélni.
- Erről én is hallottam ifjú hölgy! - szólalt meg angolul az egyik sorban álló férfi. Auróra és Mayleen egyszerre fordultak felé. Ruhája koszos volt, de finom illatú. Arca már ráncosodott, de szemében ott égett fiatalságának megmaradt tüze. Kezén ujjnélküli kesztyűt viselt, míg rövid, fekete haját egy kalap alá rejtette.
- Bocsánat, hogy közbe szóltam. Nem akartam megzavarni a beszélgetést - sütötte le tekintetét, mire a két lány egymás szavába vágva próbálta beszédre bírni a férfit.
- Mondja csak!
- Nem zavar! Kérem folytassa!
A vendég egy darabig kérette magát, majd mikor már nem állt előtte senki rátámaszkodott a pultra és mesélni kezdett.
- Van egy kocsma innen pár sarokra. A Majd Holnap. Ott szoktak tanyázni a skarlát medvék emberi. Nem régiben én is arra jártam és gondoltam beugrok egy italra. Amikor ott üldögéltem a pultnál és a csapossal épp a kis bolt bezárásáról beszéltünk, meg arról a sok kilakoltatásról, ami most van - észrevette, hogy kissé elkalandozott így vett egy mély levegőt és visszatért a lényegre. - Szóval ott voltam, s pont mellém ült le két pasas. Az egyik elég nagy darab volt és alig beszélt, többnyire csak bólogatva hallgatta a másikat. A másikat, akinek furcsa akcentusos kiejtése volt és néha idegen szavakat szőtt a mondataiba. Az arcát nem láttam, mert kapucni meg sültössapka volt rajta.
- Ez biztos Carter lehetett - nézett a lányra Auróra.
- A másik pedig a verőembere Ju - fejezte be a nő mondatát Mayleen, mire a mesélő férfi csak bólintott.
- Szóval arról beszélt az a pasas, hogy érkezni fog egy értékes szállítmány a dokkba holnap este pontban tizenegykor. Azt is mondta, hogy számítani fognak a sárkányok érkezésére, mert manapság rendszeresen szabotálják a szállításokat, ezért ő is ott lesz a kirakodásnál.
Auróra szeme felcsillant. Szinte már látta maga előtt, ahogy lefotózza őket, ami majd bizonyítékul szolgálhat a cikkéhez. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan jut el oda, és hogy hol lesz ez pontosan.
- A címet vagy a hajó nevét nem tudja véletlenül? - kérdezte végül a riporter, mire a férfi válasza egy fejrázás volt. Auróra elmosolyodott, de közben már újabb és újabb terveket szőtt. Mindenképpen meg akarta írni a cikket és ebben Cameron Carter sem állíthatta meg.
- Köszönjük a segítséget! - mondta végül a nő. Az idegen mosolyogva bólintott egyet, majd leült az egyik asztalhoz megenni ebédjét. Auróra letörölte a pultot és közben gondolataiba merült. Észre sem vette mikor tűnt el mögüle Mayleen. Csak a hátsó pultrészhez érve figyelt fel rá, hogy csupán a nyitott füzet hevert ott. Letette a rongyot, és elindult a hátsó kijárat felé megkeresni őt. Nem kellett sokáig kutakodnia, mert a lány a sikátorban lévő patkán ücsörgött könyökével lábán támaszkodva.
- Minden rendben? - kérdezte halkan Auróra, miközben leült mellé. Kezét ölébe ejtve piszkálta ujjait. Nem volt a vigasztalás nagy mestere, így csak a Scottnál látott módszer alapján próbált segíteni a kislányon.
- Remélem tudod, hogyha bármi baj van rám számíthatsz - mondta a nő, majd óvatosan átölelte a lány apró testét. Mayleen bólintott, de még mindig nem mondott semmit. Percek teltek el úgy, hogy egy szót sem szóltak. Csak ültek és saját gondolataikba merülve néztek ki a fejükből. Egyszer csak halkan bár, de megszólalt a lány.
- Tudod meséltem neked a héten Carter ügynökről - kezdte óvatosan. Auróra bólintott egyet. - Biztos emlékszel még, hogy nem mondta valami sokat arról, honnan ismerem őt. - Auróra ismét csak bólintani tudott, de már kezdte sejteni, hogy nem lesz jó vége a történetnek. - Egy vallomással tartozom neked, mert nem mondtam el mindent - hajtotta le fejét a lány még jobban. - Cameron Carter ezredes ölte meg az anyukámat, Xiarat.
Auróra szíve kihagyott egy ütemet. Lélegzete megakadt és fogalma nem volt mit mondhatna erre. Eszébe jutott a fotó, amit látott az otthonuk falán, az étterem megnyitásáról. Ott látta először Mayleen édesanyját, de akkor még nem hitte, hogy sohasem találkozhat vele. Egészen eddig azt gondolta, hogy családi viszály miatt nem lakik velük édesanyjuk.
- Sajnálom - suttogta végül a nő, de nem érezte, hogy túl sokat segített volna ezzel a helyzeten. A következő percek nyomasztó néma csenddel teltek el. Auróra kezdte egyre jobban úgy érezni, hogy ő az egyetlen, aki tenni mer bármit is a maffia ellen. Tervezte, hogy bemegy a rendőrségre és feljelenti a katonát, de rájött, hogy ha a rendőrség független lenne a maffiától már rég megtették volna a kellő lépéseket. Utána eszébe jutott, hogy szerezhetne valahonnan egy laptopot és internetet, hogy írjon Scottnak egy kis segítségért, de elsősorban Nickkel akart beszélni. Ezt az ötletet akkor vetette el, mikor rájött, hogy a skarlát medvéknek mindenhol van szemük és fülük. Ezért nagyon óvatosnak kell lenniük. Utólag végig gondolta a férfivel tartott beszélgetésüket és görcsbe rándult a gyomra. - Mi van, ha valaki lehallgatta őket? Vagy csak véletelenül is de egy banda tag meghallotta, amiről beszélnek? - latolgatta magában egyre idegesebben. Nem szerette volna bajba sodorni Mayleent, hiszen pont azért indult a történet után, hogy őket megvédje.
A nap további része lassan telt el Auróra számára. Egész délután azon agyalt, hogyan tudná felgyorsítani a kutatómunkát. Arra még nem mert gondolni, hogyan fog hazajutni, hogy kiadassa a cikket, mert akárhányszor Los Angelesre gondolt eszébe jutott Nick. Fel sem fogta eddig mennyire más úgy távol lenni az énekestől, hogy ő azt hiszi vége köztük mindennek. A napokban elég ideje volt gondolkodni kettőjükön, s arra jutott, hogy ha nem enged Bellának az egész nem történik meg. De ilyenkor azonnal eszébe jutott az is, hogy ha nem marad itt Shenzhenben Mr. Wongot és családját még mindig a skarlát medvék terrorizálnák.
Éjszaka az ágyának kinevezett kanapén fekve nem akart álom jönni szemére. Akármerre fordult nem tudott úgy elhelyezkedni, hogy kényelmes legyen. Végül felült és hátra dőlve bámulta a mennyezetet. Agya folyamatosan a férfi által említett kocsmán kattogott, hogy ha elmenne ő is oda vajon több információt szerezhetne erről az egészről helyzetről és a története szereplőiről. Hiszen egyelőre elég kevés információ volt birtokában.
- Jó estét! Nem tud aludni? - jelent meg váratlanul Mr. Wong alakja az ajtóban. A szobát betöltő szürke homálytól Auróra nem látott belőle sokat, csak hosszú háló köntösét tudta kivenni.
- Jó estét! Csak gondolkodok. Szeretnék minél előbb segíteni maguknak, hogy akár még a barátomat is utolérhessem valahogy - sóhajtott fel a nő. Már egy hét telt el úgy, hogy semmire nem jutott. Az idegen szavai voltak az első igazi nyom, amin elindulhatott, de ez is zsákutcának tűnt, hiszen azt sem tudta mit kéne keresnie vagy hol. Shenzhen hatalmas város volt megannyi hajóval, kikötővel és konténerrel.
- Maga egy nagyon jó szívű hölgy Mrs. Jonas - ült le mellé a férfi. Auróra Nick nevére felkapta fejét, homloka ráncba futott, és szűk szemekkel mérte végig Wongot.
- Elnézést, de honnan...? - nem tudta hogyan fejezze be a mondatot, de nem is volt rá szükség, mert az édesapa halkan felkacagott, majd kezét a nő vállára tette erősen megszorítva azt.
- Attól, hogy nem járunk csillogó autóval és a gyerekeknek csak három tolla van az iskolába még nem vagyunk teljesen elzártak a külszavaktól.
Az utolsó szó nem éppen úgy hangzott el, mint ahogy annak kellett volna, mire Auróra elmosolyodott.
- A külvilágra gondol? - javította ki kuncogva. Miután Mr. Wongnak feltűnt hibája újra elnevette magát.
- Bocsánat, de látom azért megértett. Régen használtam én már ezt a nyelvet - szabadkozott hátra dőlve. Auróra bólogatni kezdett, miközben eszébe jutott mennyire könnyű az ő helyzete. Hiszen olyan nyelvet beszél születése óta, amit a Föld majdnem összes országában tanítanak. Bárhol könnyen meg tudja értetni magát, mert biztos, hogy lesz legalább egy olyan ember, aki érti mit mond.
- Min gondolkodott? - tért vissza az eredeti témára a férfi. Auróra arcáról eltűnt eddigi mosolya. Újra elfogta egy fajta szorongás.
- Ma az étteremben az egyik vendég említett egy sörözőt, ahol összetalálkozott pár skarlát medve taggal. Talán nekem is el kéne oda mennem, hátha megtudhatom hová érkezik a következő szállítmányuk a medvéknek - magyarázata közben különböző forgatókönyvek játszódtak le lelki szeme előtt. Elképzelte, hogy egy konténer takarásában guggolva örökíti meg a maffia embereit kirakodás közben. Majd ahogy a sárkányok rajtuk ütnek és előkerül Cameron is.
- Mi tartja vissza? Hiszen most nem kell dolgoznia és tudtommal a Majd Holnap egészen háromig nyitva van - kérdezte Mr. Wong.
- Az, hogy nem tudom merre van.
- Ezen tudok segíteni. Kilép az ajtón, elfordul balra, végig sétál a járdán, elfordul jobbra ott kettőt megy előre és onnan még egyszer balra fordul és ott elmegy a házak végéig. Kint lesz egy nagy piros tábla, arról majd felismeri.
Auróra grimaszba húzta száját. Elgondolkodott lehetőségein, és erősödő kétségei ellenére végül még is úgy döntött, még aznap este benéz a bárba.
- Köszönöm - állt fel a nő. Kifelé menet leemelte pulóverét és oldaltáskáját a fogasról. Kilépve az utcára hirtelen elszállt a nő minden merészsége. Az egész hely úgy festett, mint egy háború utáni kihalt város maradványai. Egy lélek sem volt a járdán. Az utakat csak az éjszakai szél szelte át. A patkán pár lelakott autó várta gazdáját. A kandeláberek fénye adott némi világosságot, de nem eleget, hogy Auróra minden szegletét belássa az őt körülvevő világnak. A lehető leghalkabban megpróbálta becsukni maga mögött az ajtót, de annak nyikorgása az eddiginél is hangosabbnak hallatszódott. Bármennyire is igyekezett csendes lenni, a romos házak falai közt minden lépése visszhangot vert. Szinte hallani vélte lélegzetvételét, és szívének egyre hevesebb kalapálását. Nagyon ritkán fordult elő, hogy egyedül sétálgatott volna az utcán éjszaka. Valaki mindig ott volt mellette, ha más nem Scott felhívta és szóval tartotta míg haza nem ér. Most viszont teljesen magára maradt egy olyan városban, minek bármely pontjáról veszély leselkedhet rá. Minden megtett méter után egyre inkább úgy érezte, mintha figyelné valaki, de bármerre fordult teljes kihaltság tekintett vissza rá.
- Senki nem ismer fel - nyugtatta magát gondolatban és figyelmét visszaterelte tervéhez. - Szóval itt be balra és... ott is van a tábla - nézett fel a neonvörös táblára. Megkönnyebbülten felsóhajtott, de mikor be akart volna menni az ajtón hirtelen belényilalt egy gondolat; Mit fogok én ott bent csinálni? Lehúzta ujját a kilincsről, és távolabb lépett az ajtótól.
- Elnézést... - támaszkodott rá vállára váratlanul egy fiatal fiú. Alig lehetett több tizenkilencnél, vörös haja vizesen lógott bele szemébe. Piros-fekete kockás pulóvere már félig lecsúszott válláról és sötét farmerét néhol nedvesség foltok tarkították.
- Bocsánat segíthetek? - emelte le kezét válláról Auróra, miközben felé fordult. A fiú léptei bizonytalanok voltak, tekintetét homály fedte és percről-percre sápadtabbnak tűnt.
- Maga érti, amit mond... - nem tudta befejezni, mert hirtelen visszakívánkozott a szervezetébe vitt alkohol. Auróra csak állt és nézte a térdére támaszkodó fiút. A bentről kiszűrődő kiabálás összemosódott a zenével, a poharak édes csilingelésével. A vörös fénnyel beborított járda hullámozni kezdett, és Aurórának muszáj volt neki támaszkodnia a falnak. A következő pillanatban orrfacsaró bűzt érzett meg mitől csak még rosszabbul lett. Émelyegni kezdett és egyre inkább úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban követheti a fiú példáját.
- Bocsánat - egyenesedett ki a vöröshajú gyerek, visszafordulva a sápadt nő felé. - Szóval maga érti, amit mondok? Nem is kínai? Fullra azt hittem hátulról, hogy maga az egyik csapos - mondta miközben hátát neki vetette a sikátor hideg téglafalának. Lábaiból elszállt ereje, így kénytelen volt lecsúszni a kosztól ragadó betonra.
- Te mit keresel itt? ...Amerikai vagy? - kérdezett vissza a riporter mély levegőt véve. Minden erejére szüksége volt, hogy ne legyen rosszul. A fiú a kérdés hallatán felnevetett, majd tekintetét a sötét égboltra emelte.
- Amerikai? Ez komoly? Akkor nem itt lennék! - folytatta tovább nevetését, amit végül egy gonosz vigyorral zárt. Auróra végre visszanyerte eredeti színét és már kevésbé zavarta a bűz, mely bejárta az egész sikátort.
- Angol lennél? - szökött a nő szemöldöke a magasba. Ezen a helyen számított rá legkevésbé, hogy összefut egy angollal. A fiú vigyorogva bólintott egyet, majd orrához emelte a tőle pár méterre lévő sörös üveget. Beleszagolt, a fényfelé fordította, majd végül belekortyolt. Auróra gyomra már az alkohol gondolatától is émelyegni kezdett.
- Az a tiéd volt? - kérdezte meg, miközben lassan ő is leült a járdaszegélyre. Egy percre hagyta elterelni figyelmét eredeti céljáról. Hagyta, hogy a pillanat és a fiú magával rántsa.
- Nem mindegy? Alkohol van benne. Az alkohol pedig segít ellazulni és elfelejteni a dolgokat - húzta meg vállát a fiatal, miután újabbat kortyolt a szénsavas italból. A riporter enyhén összehúzta szemöldökét, kissé felhúzva felső ajkait felnyögött, majd elfordult. Nem akart belegondolni mi minden lehetett abban az üvegben.
- Ne nézz már így rám! Semmi rosszat nem tettem, ez csak egy üveg sör - forgatta meg szemét a fiú. Mikor rájött, hogy tiszteletlen volt hirtelen mintha átkattan volna benne valami. - Bocsánat, hogy letegeztem...én nem... áh mindegy - kezdett szabadkozni. Visszatette az üveget a járdára, felhúzta térdét, rátámasztotta kezét és egy sóhaj kíséretében beletúrt izzadt hajába.
- Semmi baj. Tegezz nyugodtan - mondta összeszedve magát. Megpróbált nem előítéletes lenni egy kis jó modort erőltetni magára. - Hogy hívnak?
- Roy vagyok. Roy Walker. Manchesterből jöttem és már nagyjából egy éve vagyok itt. Cserediák vagyok és a haverom ösztöndíjával vagyunk bent a helyi gimiben ott a város puccosabb részén - lendítette kezét a színesen fénylő felhőkarcolók felé. - Téged? Na várj! - hunyorogva közelebb hajol Aurórához, majd hirtelen felnevetett. - Téged ismerlek. Legalábbis láttalak már - emelte most felé tenyerét. A nő eltűrt egy a copfjából kiszabadult tincset füle mögé, majd halkan felkuncogott. - Te vagy az az újságíró, aki azzal a beképzelt énekessel jár nem? A, hogy is hívják? Jacks vagy Jones? Nem...nem Jonas - érintette mutató ujját homlokához. - Eszembe fog jutni a keresztneve is. - míg gondolkodott Auróra próbálta nem magára venni a beképzelt énekes kifejezést, de persze már kezdet megszokni, hogy Kínában mindenki utálta Nicket.
- Ja meg van Nick! - ránézett a nőre, aki próbált nem nevetni a fiú igyekezetén. - Vagy nem? - bizonytalanodott el Auróra arckifejezését látván.
- De. Nick Jonas a neve, és nem beképzelt csak egy kicsit - kelt védelmére a riporter, - na jó kicsit nagyon, de nem baj. - Próbálta menteni a menthetetlent, miután jobban belegondolva rájött, hogy Nicknek a média szerint valóban nagy volt az egoja. Roy hangosan felkacagott, mitől Auróra is elnevette magát. Percekig csak egyre jobban nevettek. Egészen addig, míg már csak egymás miatt kezdtek bele újra, mert teljesen elfelejtették az eredeti okot. Páran megbámulták őket, kik éppen jöttek ki a kocsmából. Volt egy férfi, aki velük nevetett amíg elhaladt mellettük, és egy aki csak megforgatta szemét orra alámotyogva valamit.
- Amúgy mit keresel itt ilyenkor? Nem a barátoddal kéne lenned egy koncerten? - kérdezte Roy miután végre levegőhöz jutott. Auróra megrázta a fejét. Tudta, hogy most jön az a rész, miután neki muszáj lesz bemennie a bárba, a sok részeges idegen közé és eljátszani, hogy nem információk miatt jött. Csak azt nem tudta még, hogy hogyan fogja ezt kivitelezni.
- Tulajdonképpen, de vele kéne lennem. Valahol Szöul és Tokió közt vagy már azon túl, de itt hagytak. Utána mehettem volna, de a reptéren meghallottam, hogy... - Elmesélte az egész történetet Bella tervétől a délelőtti férfiig. Roy csendben hallgatott és leste a nő minden szavát. Néha bólintott egyet, hogy jelezze figyel, és kitűrte haját szeméből, de többnyire mozdulatlanul a falnak dőlve ült. A történet végén lesandított spotcipője orrára. Jó darabig csendben ültek egymással szemben.
- Mi lenne, ha eljátszanád a barátnőmet? - vetette fel az ötletet Roy, mire Auróra önkéntelenül is elnevette magát. Még elképzelni is nehezen tudta, hogy a barátnőjét alakítsa. Ennyire nem volt jó színész és biztos nem tudta volna röhögés nélkül megállni.
- Ez egy nem. Rendben - gondolkodott el újra a fiú. Vékony, ujjait álla köré fonta, míg szürkés-kék tekintetét az égnek szegezte.
- Mi lenne, ha csak egy ismerős lennék? - kérdezte Auróra reménykedve benne, hogy a fiú rábólint.
- Hm... - emelte meg fejét Roy. - Rendben. Te leszel a szexi uncsitesóm - mondta, majd szélesen vigyorogva felállt a földről. Leporolta nadrágját, megigazította haját és végül kezet nyújtott a nőnek is felsegítve a járdáról.
- Bemegyünk, te kérsz valami alkoholosat, én meg csak egy kólát mondván, hogy én viszlek haza, majd - kezdett bele a terv elemzésébe Auróra, de Roy váratlanul megtorpant előtte. Majdnem egy fejjel magasabb volt a nőnél, így tekintete még inkább hatásossá vált. Szemöldökét összehúzta, homlokán halvány ráncok jelentek meg, de még mindig vigyorgott. Úgy festett, mint egy hátba vágott bohóc.
- Tudod mit? Inkább csak menjünk be és bízd rám a dolgot - karolta át végül. Auróra már előre félt, mert tudta, ha valaki így indul neki a dolgoknak annak csak rossz vége lehet. A fiú lenyomta a kilincset, belökte az ajtót és eléjük tárult a Majd Holnap kocsma teljes nagyságában.