- Haragszol még a Sydneyben történtekért? - kérdezte Nick halkan Aurórától.
- Nem fogok, ha ígéred, hogy nem fogsz itt hagyni - érkezett a válasz egy halvány mosoly kíséretében.
Nick szívére tette sérült jobb kezét, míg a balt fellendítette.
- Hivatalosan is megígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni, ahogyan azt is, hogy nem hagylak el, mert szeretlek - esküdött meg rá, mire Auróra átkarolta nyakát és újra összeforrtak ajkaik.
- Nick, ébredj! - mondta Auróra egyre távolabb hajolva barátjától.
- Miért? Hiszen ébren vagyok - mondta az énekes homlokát ráncolva. Ebben a pillanatban barátnője hangosan felnevetett, majd végig simított vállán egészen le kézfejéig.
- Ébredj Nick! Menned kell! - ismételte meg a nő, majd felállt barátja öléből és elsétált a szürke homályba, miközben folyamatosan ismételgette ugyan azt a két szót: Ébredj Nick! Az énekesnek ideje sem volt tiltakozni, vagy utána menni, mert mikor meg akart volna szólalni minden darabjaira hullott.
Riadtan ült fel a fekete bőr kanapén. Haja az izzadtságtól homlokára lapult, míg pólója nyakánál teljesen átázott. Mikor megpróbálta elérni telefonját sérült keze beleütközött a szőnyegen lévő gitárjába, mire az énekes felnyögött.
- Oh, Nick! - lépett mellé Bella. Elvette onnan a hangszert, majd a férfi kezét kezdte vizsgálgatni. Az ujjai közt lévő duzzadás kezdett lejjebb menni, a vörös foltok elhalványultak, de a fájdalom megmaradt.
- Jól vagyok kösz - húzta el kezét végül Nick, majd teljesen felült a kanapén hátát a támlájának döntve. Egy gyors mozdulattal eltűrte haját majd sóhajtva hátra döntötte fejét. Újra és újra lejátszotta képzeletében a pillanatot, mikor Auróra ott ült ölében átkarolva őt és mosolyogva hozzá beszél.
- Csak egy álom volt Nick - ült le mellé a szőke lány. Az énekes már fel akart állni, hogy minél messzebb lehessen Bellától, mikor ő a vállára helyezte tenyerét.
- Tudom mit gondolsz, és részben igazad is van. Tényleg nem szeretem annyira Joet! - jelentette ki ijesztő őszinteséggel a lány. - Viszont abban tévedsz, hogy én bármikor is rosszat akartam volna neked és Aurórának. - Ez a mondat volt az, ami maradásra bírta Nicket. Összehúzta szemöldökét, majd a lány felé fordult.
- Valóban? Nagyon ügyesen titkoltad eddig. Lefogadom, hogy abban is benne van a kezed, hogy visszament Los Angelesbe - szállt be a vitába hagyva, hogy érzései irányítsák. Bella vett egy mély lélegzetet, míg átgondolta válaszát. Visszahúzta kezét a férfi válláról, és rövid derekú bőrdzsekijének zsebébe rejtette. Vékony lábát keresztbe vetve dőlt hátra.
- Lehetek én a bűnbak nem fog zavarni - húzta meg vállát hanyagul. - Csak azt szeretném, ha te is ugyanolyan jól éreznéd magad ezen az utazáson, mint a testvéreid. Mi előnyöm származna abból, ha elkergetném a nőt, akit szeretsz? - kérdezte végül, mire Nickben megváltozott valami. Hirtelen olyan szögből kezdte látni az őt körül vevő embereket, amire eddig nem is gondolt.
- Ezt mondd meg te! - válaszolta Nick kissé összehúzva szemöldökét. Bella homlokát ráncolta, de nem mondott semmit.
A következő percek teljes csendben teltek el, míg nem Bella egy hirtelen mozdulattal átölelte az énekest. Nick először tiltakozni próbált, de végül visszaölelt.
- Remélem már tudod, hogy rám mindig számíthatsz! - suttogta a lány, mire az énekes megengedett magának egy halvány mosolyt. Egyszer csak Bella eltolta magától a férfit, majd grimaszra húzta száját.
- Át kéne öltöznöd nem gondolod? Így nem mehetsz ki a színpadra.
Nick bólintott, felállt, átlépte a gitárt és elment a kis öltöző másik végébe, ahová nemrégiben a fellépős ruháit tette le az asszisztens. Mikor lehúzta pólóját hátán érezte Bella égető tekintetét egészen addig míg fel nem vette koptatott, halvány kék ingét. Kezébe vette a szék támlájára terített fehér, térdénél szakadt farmerét. Bella hirtelen felállt és mintha hallotta volna, hogy Joe az öltöző felé tart elindult a kijárat felé.
- Még van pár dolog, amit el kéne intéznem, szóval majd kint találkozunk - mondta mosolyogva a lány és már nyitotta is az ajtót. Ugyanebben a pillanatban nyitott be Joe. Meglátva barátnőjét megtorpant, majd öccsére nézett, ki már elkezdte kigombolni nadrágját.
- Szia, minden rendben? - nézett fel barátjára Bella. Mosolya nem volt már őszinte, mert tudta, hogy Joe egész eddig Sophieval telefonálgatott.
- Szia, ti most... ugye... nem? - mutatott éppen vetkőző öccsére majd vissza a lányra.
- Mennem kell bocsi, majd megbeszéljük - rázta le a férfit Bella, majd elhaladva mellette nyomott egy gyors puszit arcára. Joe kikerekedett szemmel nézte végig, ahogy a nő befordul az egyik folyosóra.
- Ti... - be sem tudta fejezni, mert öccse azonnal közbe szólt.
- Dehogy is. Ne légy hülye! Csak szeretné, hogy megtörténjen - forgatta meg szemét Nick. Betűrte farmerének zsebeit, majd lábával kihúzta a szék alá tett, világos színű tornacipőjét.
- Akkor jó - engedte le vállát Joe, de miután realizálta öccse szavait ismét ledermedt. - Várj! Mi!? Szeretné, ha lefeküdnétek? Azt hittem, hogy ... - megint nem sikerült befejeznie, mert testvére belenevetett.
- Ez egy komoly kérdés? Joe te folyton Sophieval beszélgetsz, Kevinnek már családja van, engem pedig most hagyott itt a barátnőm. Potenciális jelölt lettem a listáján - magyarázta Nick a földön térdelve, miközben cipőjének fűzőjével játszott. Joe becsukva maga mögött az ajtót belezuhant a kanapéba. Végig gondolva öccse válaszát elég logikusnak tűnt. Jobb könyökét a karfára támasztotta, majd rádöntötte fejét, s onnan figyelte, ahogy testvére készülődik.
- Amúgy jól vagy? - kérdezte végül Joe, mire Nick kezében megállt cipőfűzője egy pillanatra. Felsóhajtott, majd válasz nélkül folytatta tovább az öltözést.
- Sajnálom, amit tegnap mondtam - folytatta halkan az idősebb énekes. - Nem tudom milyen mikor egy szó nélkül otthagy a barátnőd és szimplán hazamegy, - tartott egy pillanatnyi szünetet - de azt pontosan tudom milyen, mikor nem érted miért utasítanak vissza.
Újra lejátszotta fejében az estét, mikor Sophie nemet mondott neki. Emlékezett rá, hogy először el sem tudta hinni, hogy megtörténik, majd eszébe jutott a pillanat mikor úgy érezte, mintha ezernyi kést szúrtak volna egyszerre szívébe. Végül pedig azt a mérhetetlen dühöt és tehetetlenség érzést idézte fel, amit a helyzet megértése után tapasztalt. Sejtette, hogy Nick is valami hasonlón megy keresztül, de nehéz volt úgy megítélni, hogy nem beszélt róla senkinek.
- Aurórát már ismertem annyira, hogy tudjam csak úgy nem ment volna el. Biztos volt rá oka. Hiszen emlékszel mennyire fel volt dobva, hogy eljöhet velünk Ázsiába? Alig tudott megülni egyhelyben az indulás utáni pár órában - idézte fel Joe. Nick lassan elmosolyodott, és egyre több közös pillanat jutott eszébe, amit Aurórával töltött. Újra látta a nő mosolyát, amikor ott álltak a Salamon-szigeteki hotel teraszán és az éjszakai óceánt csodálták. Hallotta nevetését, mikor Sydneyben a nyakában ülve próbálták legyőzni Stuartot és Kevint. Szeretett volna visszamenni, hogy újra átélhesse ezeket a perceket. Szeretett volna újra őszintén és boldogan nevetni azzal a nővel, akit a legjobban szeret.
Egyszer csak Joe telefonjának üzenetjelzőhangja hasította ketté a csendet. A férfi kihúzta zsebéből telefonját, majd nevetve neki állt válaszolni az üzenetre. Nick végezve cipőjével testvére felé fordult. Pontosan tudta, hogy bátyja már alig várja, hogy megossza vele ki s mit írt neki.
- Képzeld Stuart barátunk bulit szervezett ma estére a hotelbe. Természetesen minket is meghívott rá - nézett fel öccsére Joe. Nick arca a várt ellenére egy cseppet sem változott. Pedig Joe már azt várta, hogy testvére boldogan kérdez rá az időpontra pontosan ugyanúgy, mint régen. - Tudod a minket-be te is beletartozol.
Nick megforgatta szemét, összefonta karját mellkasa előtt, és elindult az ajtó felé, hogy végre neki kezdhessenek a koncert előkészületeinek.
- Ne mondd, hogy nincs kedved egy kicsit kirúgni a hámból! Azért vagyunk itt, hogy bulizzunk miután másokat megbuliztattunk! - állt fel Joe is testvére után menve.
- Nem értem, miért kellek én is, hogy te jól érezd magad egy bulin? - kérdezte Nick válla felett hátra pillantva.
- Én nélküled is elvagyok egy partiban, de - megfogta öccsét és maga felé fordítva megállította - de veled sokkal jobb.
Nick felsóhajtott, miközben tekintetét az égnek emelte, ami jelen pillanatban egy hatalmas sportcsarnok tetőszerkezete volt. Szíve szerint visszautasította volna az ajánlatot, de végig nézett bátyján és végül megkegyelmezett neki.
- Rendben - lendítette meg hanyagul bal kezét. - Ott leszek, akárhová is kell menni.
- Ez az! - bokszolt a levegőbe Joe hangosan felkiáltva. Nick eleresztett egy halvány mosolyt, de többre már nem telt tőle. Még magának is tagadta, de lelke mélyén vágyott a régi életére. A sok bulira, a csajokra és az alkohol agyzsibbasztó mámorára. - Végül is semmi rossz nem lehet, ha megiszok pár pohár whiskyt? - gondolta a fiatal énekes, majd elindult a csarnok közepére épített emelvényre.
____________________________________________________________________________
A csarnokot kiabáló emberek hanga töltötte be, ahogy próbálták Nickkel, Joeval és Kevinnel együtt énekelni a dalokat. A fények úgy cikáztak a mennyezeten, mintha egymást akarták volna elkapni, míg három reflektort folyamatosan a fiúkra irányítottak, nem törődve azzal, hogy megvakítják őket.
- I won't hesitate for you... - énekelte Nick behunyt szemmel. Amint egy magasabb hanghoz ért megemelte állát kissé elhajolva a mikrofontól. Abban a percben teljesen szabadnak érezte magát. Ahogy a dal magával sodorta eltűntek gondjai. Olyan volt mintha levették volna végre a lelkére kötött súlyokat és átadták volna valaki másnak. Igaz több ezer szempár meredt rá, több száz kamera lencse figyelte mozdulatait, még is úgy érezte mintha csak ő létezett volna. Eddig nem is tudta mennyire hiányzott már neki a nagyközönség előtt énekelni. Ilyenkor mindig leírhatatlan érzések éledtek fel benne.
- Hé, Nick! - szólt hátulról Stuart miközben óvatosan meghúzta a férfi gitárjának zsinórját. Nick megvárta, míg Joe belekezd a versszakába és Kevin átveszi a gitár kíséretet, majd alig észrevehetően elfordult Stuart felé.
- Van egy kis gond, Kevin mikrofonjával, de nem tudok odamenni, mert két böhöm biztonságiőr nem enged át a túl oldalra. Megkérhetlek, hogy kicseréled ezeket? - kérdezte a fiú átnyújtva Nicknek egy fekete vezeték nélküli mikrofont. Az énekes vigyorogva bólintott neki. A refrén éneklére közben kihasználta Kevin folyamatos mozgását és alig észrevehetően berakta a működő szerkezetet az állványba, majd a rosszat egyszerűen csak maga mögé dobta. A mikrofon padlóra való csattanását elnyomta az emberek kiabálása és a hangszerek felerősített hangja. Vélhetően senki nem vette észre a kis manővert csak, aki kifejezetten Nicket figyelte. A fiatal énekes még egyszer hátrapillantott, hogy biztos jó helyre dobta-e, mikor meglátta Stuartot, ahogy átverekedi magát a biztonságiakon. Nevetni szeretett volna, de Joe már bele is fogott a következő dalba, magával rántva öccsét is.
Az órák perceknek tűntek számára. Egyik akkord jött a másik után, mialatt Joeval teljes beleéléssel énekelték saját számaikat. Végig nézett a tömege, és önkéntelenül is elmosolyodott a sok vidám arc láttán. Sokan táblákat emeltek a magasba, míg mások csak telefonjukkal próbáltak elkapni egy-egy jó pillanatot. De voltak, akik egyszerűen csak énekeltek és élvezték a zenét. Nick annyira belemerült az előadásba, hogy észre sem vette Joe mikor kezdett bele az elköszönő szövegébe. De a következő pillanatban már lihegve futottak le az emelvényről hangos tapsvihar közepette.
- Te jó ég! Hát ez nagyon király volt! - szökdelt le a színpadról Joe. - Nagyon adtuk ma srácok! - folytatta miközben begyűjtött testvéreitől egy-egy öklöst. Mikor Nickhez ért összekócolta a férfi csapzott haját, majd átölelte.
- Jó volt újra a réginek látni téged - jegyezte meg, majd mintha mi sem történt volna elengedte és elhaladva mellette még hátba vágta. Mielőtt Nick bármit is tehetett vagy mondhatott volna bátyja eltűnt az öltözőjében.
- Üdv újra köztünk! - lökte meg kissé vállát Kevin is mosolyogva. Nick bólintott, de nem mondott semmit. Még ő sem értette teljesen mi történt vele, de úgy érezte végre valamennyire sikerült elszakadnia Aurórától és élvezni tudta, az előadást. Szemével végig követte idősebb bátyját, ahogy beleveti magát a Stuart és Henry köré sereglett tömegbe. Mikor már tényleg csak ő állt a lépcső aljában elindult saját öltözőjébe, hogy végre megszabadulhasson nedves, izzadt ruhájától és normálisan megcsinálhassa haját. Belökte az ajtót, lehuppant a kanapéra, majd elterülve azon felszabadultan felsóhajtott.
- De hiányzott már ez! - mondta magának. Percekig feküdt behunyt szemmel csak a kinti ricsajt hallgatva. Lábát átvetette a kanapé karfáján, kezét hasára ejtette és megpróbált semmire sem gondolni, újra és újra átélni azt az adrenalin dús, energikus pár órát, ahol kitombolhatták magukat testvéreivel.
Egyszer csak nyílt az öltöző ajtaja, mire Nick kinyitotta szemét és a hang irányába fordult. A nem várt Bella ácsorgott vele szemben. Haját copfba kötötte, arcát enyhe smink fedte. Ruhája a megszokottnál visszafogottabb volt, mivel csak egy hétköznapi, kék farmer sortot, fekete tornacipőt és egy piros-szürke kockás inget viselt, minek ujját könyökéig feltűrte.
- Szia - szólalt meg kisvártatva a lány, majd óvatosan beljebb lépett az öltözőbe. Nicknek hirtelen Auróra jutott eszébe Bella viselkedéséről.
- Szia - köszönt, miközben homlokán apró, alig látható ráncok jelentek meg.
- Nagyon jók voltatok odakint! Az emberek imádtak titeket - dicsérte Bella egyre közelebb lépve hozzá, míg végül leült az egyik székre. Nick feltolta magát ülőhelyzetbe, lehúzta lábát a karfáról, majd kezét összefonva mellkasán hátradőlt.
- Köszi. Nem láttalak. Merre voltált? - kérdezett vissza udvariasságból. Igaz nem is kereste a lányt, de erről neki nem kellett tudnia.
- Most nem tudtam itt lenni, mert Henry külön programot szervezett számomra -válaszolta. Nicknek feltűnt, hogy Bella elkezdte szája szélét rágcsálni, mintha zavarban lett volna. Hirtelen eszébe jutott Auróra; mikor először mentek kávézni, akkor ő ugyanígy harapdálta a száját. De Bellát még sosem látta ezt csinálni. - Most ugye nem Aurórát másolja? - tette fel magában a kérdést az énekes. Szemével újabb, apróbb jeleket keresett a lány viselkedésében, amik igazolhatták állítását. Észre sem vette, hogy egyre feltűnőbben kezdte bámulni Bellát.
- Nick jól vagy? - törte meg a csendet végül a lány.
- Igen persze, bocsánat - válaszolta Nick elkapva tekintetét. Egy pillanatra elszégyellte magát, elfordult és meglátta a menekülő utat. Korábban viselt ruhái gondosan összetűrve vártak rá a szekrény tetején. - Most tuti azt hiszi, hogy tetszik nekem. Basszus! - állt fel magában elmélkedve. Gondolatait egy kínos mosoly mögé próbálta rejteni, de mikor meglátta Bella széles vigyorát tudta, hogy ebből már jól nem fog tudni kikászálódni. Felállt, odalépett a szekrényhez. Levette magáról átizzadt ingét, majd a lehető leggyorsabban próbálta magára erőltetni pólóját. Tudta, hogy Bella őt bámulja, és már nem érezte magát annyira jól, mint mikor először öltözött át. Lerúgta magáról cipőjét, majd mielőtt még átvette volna nadrágját is úgy döntött, hogy inkább csak cipőt cserél.
- Jössz a ma esti buliba? - kérdezte végül a lány. Hangja visszanyerte eredeti, magabiztos csengését, valamint szemében felcsillant a remény apró szikrája. Nick megfordult zsebébe csúsztatta kezét és neki dőlt a szekrénynek.
- Igazából... - húzta az időt, hogy Bella ne érezze magától értődő a dolgot. - Elmehetek. Miért ne? Hol lesz? - játszotta el a tudatlant.