Nade hol van Mara Jade? - Star Wars ff.

Plot epizód

Forró szél söpört végig a Tatuin felszínén. Itt ez már csak a szokásos volt. A szél porfelhőt kavart fel, ami erősen ellehetetlenítette a kilátást.
Egy alak próbált utat törni magának a homokos szélben. Arcát, és egész testét szövetbe burkolta, hogy a por ne égethesse a bőrét.
Határozottan nő volt. Alkatából, és alacsony termetéhez képest arányos testalkatából ezt látni lehetett. Legalább lejjeb volt a súlypontja, ám így is majdnem fellölte a következő széllökés.
–Ki a fene élhet meg itt?–nyögte bele a semmibe, de hangját elnyelte a szél zúgása. Ami mégcsak nem is felelt a kérdésre.
A lány pontosan tudta, hova tart. Egy sötétebb folt látszódott nem messze. Egy régebbi típusú tatuini ház volt a célja. Érezte, hogy oda kell mennie. Megkerülte az épületet, így szélárnyékba került. Végre lehúzhatta a fejéről a csukját, és a maszkot, ami az arcát takarta. Kirázta szorosan font, sötétbarna hajából a homokot és körbenézett.
Most, hogy nem kellett attól tartania, hogy a tüdejébe megy a homok, újra rátörtek az érzések, amiket csak az akaratereje megfeszítésével tudott visszatartani.
Gyász. Meghaltak... mind. Düh. Hol voltak ekkor... hagyták őket meghalni. Önmarcangolás. Ő maga sem volt ott... Igen, igen, nevezd meg őket, máris könnyebb. Lehunyta a szemét. Érezd át... gyerünk.
Nem, nem ezt tanultam! pattant ki a szeme.
Jobban körbenézett. A bolygó két napja még a homkrétegen is átsütött. A fényben egy női alak körvonalai bontakoztak ki. Nagyon közelről Fehér ruhát viselt, haja három apró kontyba volt fogva a tarkóját. Hátára csatolva egy bot lifegett, kezében pedig a fénykardot tartott. Sárga fénykardot.
Ő volt Rey. Nem tudta, inkább érezte.
–Hol van?–kiálotta felé.
Az nem fordult meg.
–Rey!–kiáltotta újra. Erre már reagált. Megfordult, és kinyitotta a fénykardját. Majd abban a pillanatban le is engedte. Valamit megláthatott, ami megállásra kényszerítette.
–Ki vagy te?–tudakolta.
Az alacsonyabb nő egy percig csak nézte, majd halkan ezt kérdezte, bár pontosan tudta rá a választ:
–Hol van a bátyám?
Rey sem felelt rögtön, de úgy tűnik, nem volt biztos a dolgában. Közelebb lépett.
–Újra kérdezem: Ki vagy?–tudakolta, most már csipetnyi meglepett ijedséggel a hangjában.
–Jaina Solo. Hol van a bátyám és a szüleim?

A galaxis másik felén, egy sötét erdő sötét éjszakájában léptek hallatszottak a ködben. Egy sötétbarna köpenyes alak rohant az erdőben, a fákat kerülgetve. Bár szinte semmit sem lehetett látni a sötétben, mégsem botlott el soha. Minha előre tudta volna, hol lesz a következő tereptárgy. Ez lehetett a terep részletes ismerete, a megérzései, vagy mind a kettő miatt, de biztos, hogy egyszer sem botlott meg. Kezében lézerfegyvert szorongatott tüzelésre készen. Hirtelen megtorpant. Mélyen beszívta a hideg éjjeli levegőt. Csak állt. Egy hűvös fuvallat lefújta a fejéről a csukját. A nő haja fétyolként omlott a vállára. Égővörös volt, bár már elvesztette régi színét, és néhol már ősz hajtincsek vegyültek bele. Hirtelen megpördült és tüzelt. Egy miliszekundummal később kék fény villant a sötétben, és a vörös lövedék egy fa ágába csapódott bele.
–Túl lassú vagy, Solo!–kiáltotta a nő–Még mindig túl lassú vagy!
A sötétből pironkodva kilépett egy fiatal, húsz év körüli fiú. Elég magas volt, bár a korához képest nem kifejezetten. Barna haja izzadságtól csapzottan lógott a szemébe, amiben kisfiús csibészség csillogott, ám valamiért szomorúbb volt a szokásosnál. Az összhatást még az arcán égtelenkedő, s nyakán istentudja meddig lefutó vágás sem ronthatta el. Becsukta fénykarját, és az övére akasztotta. Ő nem viselt köpenyt, csak egy fehér inget viselt, fekete mellényel, valamint azonos színű nadrággal és csizmával.
–Elnézést, Skywalker mester–darálta az oly sokszor ismételt sablonszöveget. Már nem is érezte az értelmét.
A nő sóhajtott. Nem akarta megterhelni a fiút. Nagyon nehéz volt most neki. Mind a kettetjüknek nehéz volt. De mégis leszidta.
–A régi időkben a padawanok nálad sokkal fiatalabb korukban is tudtak bánni a fénykarddal. Nincs benned fegyelem.
–Igenis mester...
–Menj vissza a bázisra, és feküdj le. Holnap reggel kezdünk.
A fiú elbattyogott, ám a mestere még utánaszólt. Próbált valami dícséretet kicsikarni magából. Nem akart vele elbukni. Ahogy Luke tette a másik Solo fiúval.
–Anakin–kezdte–Azért tényleg mintha kezdenél fejlődni–mosolyt erőletett az arcára.
Ani bólintott.
–Köszönöm Mara... akarom mondani... mester!
–Jó éjt Solo!
A fiú elfutott a bázis épületének az irányába. Mara pedig egyedül maradt a gondolataival. Nemrég hozzájuk is eljutott a Lázadás végső győzelmének a híre. Lázadás... Felkelők leverése volt csupán. Az Első Rend lázadt. Mara annyira szerette volna Leiát hibáztatni a Körtársasag bukásáért. Ugyanúgy, ahogy Hant Jaina elrejtéséért. Meg Luke-ot Kylo Ren miatt. Egyiküket sem tudta. Határmezsgyére sodródott, és nem volt más valasztása, mint az életbenmaradt tanítványokkal olyan messzire szökni, amilyen messzire csak lehet. Rosszul döntött.
Lassan elindult az erdőben, vissza a bázisra. Most már úgyis mindegy.