Pillangóhatás

1.7K 175 84
                                    

Louis

Az utolsó simításokat végzem egy teljes hátat beterítő sárkányon. Úgy néz ki, van, ami sosem megy ki a divatból. A háttérben halkan szól a rádió, Zayn a függönnyel kettéválasztott helyiség másik részében tesz-vesz, szóval minden olyan, mint régen, azt leszámítva, hogy munka után vár rám a másodállásom. A gondolatot gyorsan száműzöm a fejemben, mert nem akarom, hogy a kezem remegni kezdjen. Utálom ezt az egészet. Sosem voltam egy mintapolgár, de érzem, hogy most mégis átléptem egy határt, amit talán nem kellett volna. Tudom, tudom, elég csak belegondolnom, Harry mennyire fog örülni az utazásoknak, és máris meggondolom magam, de közben meg egyre többet hazudok neki, például a késésem okáról. Harry egy tünemény, kívül belül gyönyörű, és elkeserít, hogy ezt kell tennem vele. Ő volt kétségbeesve, hogy nem lesz elég jó nekem, ha a városba költözünk, és lám, mekkorát tévedett! Én vagyok az, aki nem méltó egy ennyire tiszta, őszinte lényhez.

Áttörlöm a tetoválást, és a végeredménynek büszkeséggel kellene eltöltenie, de semmi ilyesmit nem érzek. Frusztrált vagyok, szabadulni akarok a szalonból, fel akarom venni Harryt, hogy elvigyem vacsorázni, aztán este... este szét kell osztanom egy szállítmányt, és fogalmam sincs, ma milyen hazugsággal álljak elé. Csak az tartja bennem a lelket, hogy ha túl leszek mindezen, utána Harry mellé bújhatok az ágyba.

- Hé, haver, mi a baj? Ma különösen morcos vagy – jön oda hozzám Zayn, miközben a festékeket pakolom és a széket fertőtlenítem a vendég után.

- Este dolgoznom kell, és fogalmam sincs, mit mondjak Harrynek – felelem kedvetlenül. Egy kicsit haragszom Zaynre, elvégre ő rángatott bele ebbe az egészbe.

- A Carlos munkáról beszélsz?

- Mi másról beszélnék? - mordulok rá a barátomra. Zayn védekezőn felemeli a kezét, és azt hittem, hogy csak hülyéskedik, de mégis látom megcsillanni a bűntudatot a szemeiben.

- Ha akarod, besegíthetek ma este – ajánlja fel, amin annyira meglepődök, hogy először nem is tudom, mit mondjak rá.

- Ma este moziba viszed Leilát – emlékeztetem őt halkan, aztán összekapom magam, és a tenyerem a vállára teszem, hogy kifejezzem, mennyire hálás vagyok az önzetlenségéért. - Semmi gond, megoldom, és utána hazasietek majd Harryhez.

- Ismered Leilát. Tudod, hogy nem akadna ki, ha átraknánk holnapra – próbál meggyőzni Zayn.

- Szó sem lehet róla! - csóválom a fejem ellentmondást nem tűrően.

- Én vittelek bele ebbe...

- Nekem volt szükségem azokra az átkozott papírokra – vágok a szavába hevesen. - Menj haza, és használjátok ki az estét – teszem hozzá sokkal halkabban.

Zayn még gondolkodik egy kicsit, mielőtt rábólint, aztán elindul, hogy kikészítse a dolgokat az esti vendégének, én pedig fogom a telefonom, és a kocsikulcsom, hogy kivételesen minden gond nélkül, még időben fel tudjam venni Harryt.

Amikor a kertészet elé érek, Harry éppen a telefonját nyomkodja. Az egész összkép, a ruhái, a feje tetején összefogott haja azt sugallják, hogy ugyanolyan ember, mint én, pedig tudom, hogy ez mennyire nem igaz. De be kell ismernem, hogy jól áll neki a technológia és a modern ruhák. Most egy hosszú szövetkabátot visel, a nyaka köré puha skótkockás sálat tekert, mert az ősz kíméletlenül beköszöntött, és a kedvenc, meleg csizmája is rajta van. Amikor meglát, azonnal elmosolyodik, és néhány hosszú lépéssel az autónál terem, aztán behuppan mellém.

- Szia – hajol hozzám.

- Szia – suttogom a szájára, mielőtt megcsókolom. - Mi van a szatyorban? - kérdezem a papírtasakra mutatva, amit a földre tett a hosszú lábai mellé. Harry felemeli, és egy fehér szirmú cserepes orchideát vesz ki belőle, ami meglehetősen ramaty állapotban van. Néhány levele elsárgult, és a virágok is kezdenek róla lepotyogni.

Egyszer volt... (Befejezett)Where stories live. Discover now