Tündércsók

2.7K 232 87
                                    

Harry

A tóban történtek óta nem igazán vagyok képes kiverni a fejemből Louis-t. Ez már eddig is nagy feladatnak bizonyult, és néha sikerült elterelnem a gondolataimat az erdei randevúinkról, de azok gyakorlatilag minden naposak lettek. Egész naposak. Néha, amikor Niallel voltam, vagy anyuval, akkor nem gondoltam rá, de most minden pillanatban uralja az agyam az a néhány másodperc, amíg csak álltunk egymással szemben, és ő magához húzott. A gyengéd érintése a hátsómon, ami elvette minden eszem. Mozdulni sem tudtam, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, mert teljes volt a kétségbeesésem. Vágyat éreztem, hogy én is hozzá érjek, de vége lett a varázslatnak, még mielőtt beteljesedhetett volna, amikor ő elindult a partra. Időre volt szükségem, hogy összeszedjem magam, és még az álcám is a porba hullott. Meglátta a valódi kinézetem, mert arra is képtelen voltam koncentrálni, hogy elrejtsem a szeme elől. Nem tudom, hogy képes ezt tenni velem, nem tudom, miért vonz ennyire a közelsége, a társasága. Miért élvezem annyira minden együtt eltöltött percünket, miközben tilosban járok, hisz ha megtudnák, hogy egy emberrel találkozgatok, mi több, még a titkaink egy jó részét is kiadtam már neki, biztosan száműznének. Nem tudom mitévő legyek...

- Harry, hogy vagy ma reggel? - töri meg a hajnali, álmatlanságomnak köszönhető szeder szedésem Aurora csilingelő hangja. Olyan szépen szól, mindig képes megnyugtatni, ha beszél hozzám. - Álmosnak tűnsz.

- Jó reggelt! - köszönök neki, és magamhoz húzom egy puszira, amit a gyönyörű tincsei közé lehelek, aztán felsóhajtok. - Valójában az vagyok. Nagyon fáradt.

- Nem tudsz aludni? - kérdi, miközben a fejét félre billenti, és ettől mindig mosolyognom kell. Szeretem ezt a lányt, ez nem kétséges. De amikor vele vagyok mégsem érzem azt, mint amit Louis vált ki belőlem csak néhány találkozás után. Ennek jelentenie kell valamit. Azt, hogy ő nem az igazi számomra. Talán Louis sem az. Sőt, biztosan nem az, hiszen ember, én pedig itt élek, ahol ő nem élhetne soha, de ha egy ilyen találkozás is többet jelent nekem, mint Aurora évek óta, akkor ez egy jel arra, hogy ez a lány nem a jövőm. Nem a végzetem. Én pedig azt keresem. Rajongani akarok a páromért, akivel le kell majd élnem az életem. Nagyon meglepett, amit Louis mondott arról, hogy elhagyta a szerelmét. Ők talán megtehetik. Fogalmam sincs, ennek utána kellene néznem az adattárban, ahol az emberi kultúrával kapcsolatos tanulmányokat tartjuk, de mindenesetre valószínűleg náluk ez normális. Bármikor előfordulhat. Nálunk viszont nem. Ha párt választunk, és neki adjuk magunkat, akkor az egy életre szól. Soha, senkivel nem lehetünk többé teljesértékűek és boldogok, ha azt az egyet elhagyjuk, vagy elveszítjük. Ez a szabály. Nem egy betartani kívánt szabály, inkább egy olyan velünk született dolog, ami belénk van kódolva, és semmit sem tehetünk ellene, még ha akarunk sem.

- Nem aludtam jól az éjszaka - felelem végül a korábbi kérdésére, ő pedig egy apró, megértő sóhajt küld felém, és bár ő is gyümölcsöt szedni jött a rétre, mégis leteszi a kosarát, és amiket leszakít, az enyémbe teszi helyette. Önzetlen lány, és hatalmas szíve van. Bárcsak képes lennék másképp nézni rá.

- Valami baj van?

- Nem, semmi komoly - ingatom a fejem, és Aurora felé mosolygok. - Csak gondolkodtam, aztán valahogy nem jött álom a szememre.

- Ha rendszeressé válna, mindenképp szólj - bólint egyet, és most a kosaram helyett a szájába hajít egy szem szedret. - Van egy nagyon jó teakeverékem alvászavarokra. Nagyapának állítottam össze.

- Köszönöm, Aurora - mosolygok, és amikor ő megint csak bólint egyet, aztán elfordul, megdobom egy szem gyümölccsel. Megütközve néz felém, de aztán vigyorba szalad a szája, és visszatámad, aminek a vége csak hatalmas nevetés lesz, és a ragacsos ruháink.

Egyszer volt... (Befejezett)Where stories live. Discover now