Az első megmérettetés

125 8 0
                                    

Miután a csapat szépen lassan összejött, a folyosókon várakozva vegyültünk el a tömegben. Shigeo és a többiek is velünk tartottak, így nem csak a lányok, hanem a Shiratorizawa fiú képviselői is az oldalunkon álltak hihetetlen erőt biztosítva nekünk. Igyekeztünk komolyak lenni, ez azonban egyszerűen nem ment nekünk, akármennyire is szerettünk volna elődeink kemény nyomdokaiba lépni, ilyen szempontból nem mindenki tudta túlszárnyalni őket. Főleg nem én és Shigeo, akik végtelen segítőkészségünk ellenére sem tudtunk nyugodtan megmaradni a seggünkön.

- Shiratorizawa így, Shiratorizawa úgy... - ingatta fejét Nakayama végigpillantva a tömegen. - Jó lenne, ha tudnák nem vagyunk olyan ridegek. Csak nézd meg. Mindenki retteg tőlünk.

- Igazad van. - bólogattam szétnézve a folyosón. - Ez azonban sajnos valahol beletartozik az imidzsünkbe, és ezzel nem tudunk mit csinálni.

- Hm. - fűzte össze karjait maga előtt Shigeo. - A Karasunosok jó fejnek tűnnek.

- Baka. - csaptam homlokon a lilás hajút. - Ha ezt mégegyszer kiejted a szádon, garantálom, hogy Kenjiro, Kai és Goshiki fog összeverni téged. Másrészt, nem ronthatjuk el azt, amin éveken át dolgoztak Ushijamaék. Mit gondolsz, tud valaki remegő kézzel-lábbal, félve normálisat nyitni?

- Nem igazán. - ráncolta homlokát Shigeo. - És amúgy is. Minek a megfélemlítés, hogyha így is nyerünk? Szerintem teljesen mindegy milyenek vagyunk velük, attól még versenytársak maradunk.

- Igen, de nem néznek ránk emberileg jó szemmel. - követtem a tekintetemmel az előttünk elsuhanó csapatot. - Iwa-chanék már itt vannak.

Az egyedüli csapat, akikkel jóban voltunk, az az Aoba Johsai Középiskola röpisei voltak, kikkel a seniorváltás után különösen jóban lettünk. Mindig is nagy riválisként tekintettünk egymásra, e szokásunkat meg is tartottuk, nem engedünk a győzelemből, akármennyire is voltak rendesek. Oikawa, az ász nagyon aranyos volt, csak úgy, mint a többiek, azonban még mindig egojuk vezérelte őket, melyet a büszkeségünk magába süppesztett. Nem mellesleg testvériskolánk többi diákja még nekünk is előszeretettel szurkolt, nem csak a nagy ciánoknak.

- Ayase! - tárta szét felém karjait Toru. - Régen láttalak szívem!

- Én is régen láttalak, Király. - öleltem át, mire páran felénk kapták tekintetüket. - Mennyit játszotok ma?

- Három meccs, kilenc szett. - tette össze maga előtt ujjait a fiú, miután eltávolodtunk egymástól. - Nem több, nem kevesebb.

- Látom a Király ma is kiváló formában van. - nyújtotta kézfogásra kezét Shigeo, mire Oikawa tenyere az övén csattant.

- Még szép. - mosolygott Toru fogait villantva. - Mikor nem? Ayase, ti kivel is kezdtek?

- Karasuno. - válaszoltam bólintva.

- Már rögtön az elején? - vágott undorodó fejet Oikawa. - Uh, azok a varjak most rendesen szárnyalnak, kapjátok össze magatokat.

- Meglesz. - néztem bele szemébe, mire a fiú íriszei élénk csillogásba kezdtek.

- Hogyan is ne lenne meg. - húzta féloldalasan, kajánul száját Toru sarkon fordulva. - Találkozunk a lelátón. Majd nézzetek fel, ha gondoljátok.

Oikawával igazából nem sokat beszélgettünk, ennek ellenére azonban rendkívül jól kijöttünk egymással. Barna szemei mindig mást tükröztek, azonban a győzelemre való éhsége sosem akart eltűnni, tehát méltó ellenfélnek számított a Shiratorizawa számára. Az előző generáció tagjai igencsak próbálták rábeszélni az akadémiára, azonban minden egyes alkalommal visszamondta azt. Valahol megértem, azonban belegondolni és félelmetes, mire lenne képes most vele a fiúk csapata. Shigeo gyorsasága és Oikawa pontossága szárnyra keltené a játékosokat, s ezt csak nehezen lehetne megállítani. Nem mellesleg, Torura a média is elég nagy figyelmet irányított, sármossága megkérdőjelezhetetlen, tehát a fiatalember igencsak nagy dobra van verve. Ennek ellenére mégis barátkozik velünk, mégis rendes velünk és mi is azok vagyunk vele.

Haikyuu! Girls can make it too (szünetel egy időre <3)Where stories live. Discover now