𝐰𝐡𝐨 𝐚𝐫𝐞 𝐲𝐨𝐮 𝐫𝐞𝐚𝐥𝐥𝐲? /hungarian finn wolfhard fanfiction/

-akár egy álom-

Madison szemszöge

Amikor megláttam az ajtóban Sadiet, és legfőképp Finnt, azt hittem ott helyben ájulok el. Mégis honnan tudják hol lakom?
- M-Madison? - kérdezte Finn értetlenkedve, majd azt hiszem abban a pillanatban leesett neki minden, amit tettem, és hogy miért tettem.
- Ti ismeritek egymást? - szólalt meg Sadie egy kis idő után.
- Az túlzás - mondtam, majd beljebb engedtem őket.
- Azért jöttünk hogy kifaggassunk! - mondta Sadie egyenesen a szemeimbe. -.......na jó nem. Csak láttuk rajtad hogy van valami baj, és reménykedtünk hogy nem miattunk.
- Miattam van. Ez bonyolult. - válaszoltam szűkszavúan.
- Te tényleg nem szeretsz beszélni - szólalt meg Finn, eszünkbe juttatva a múlt estét. Erre akaratom ellenére mosoly keletkezett arcomon, melyet mihamarabb megpróbáltam eltűntetni, kisebb nagyobb sikerrel.  Azt hiszem a sorsom azt akarja hogy kapcsolatot teremtsek velük, talán tényleg meg kellene próbálnom.
- Gyere le velünk. Szeretnénk a barátaid lenni. Persze csak akkor, ha te is szeretnéd. - mondta Sadie, majd halkan hozzátette - az első perctől szimpi vagy amúgy.
Elmosolyodtam, majd nehezen elfogadtam a meghívást. A hotel előtt Sadie felhívta Milliet hogy hol vannak, majd odamentünk hozzájuk.
- Meghoztuk a foglyot!!!! - kiáltott nekik messziről Finn, amire mindannyian nevetni kezdtek. Miután már nem voltam a sokk hatása alatt, nagyjából elmagyaráztam nekik hogy miért viselkedtem velük így, persze egy-két részletet kihagyva. Megpróbáltam beszédem rövidre fogni, mint mindig. Mindig frusztráltan érzem magam, amikor valaki akit nemrég ismerek, hosszan csakis rám figyel, és arra amit mondok. Ez is nehezítette meg részben nekem a barátkozást. Cseréltünk telefonszámokat, majd aztán haza is mentem, arra hivatkozva hogy sok dolgom van. Ami természetesen nem volt, de idő kellett hogy átgondoljam mi is történt velem valójában. Hazaértem, bedőltem az ágyamba, és egy megmagyarázhatatlan reakciót mutattam ki magamon. Az érzések összekeveredtek bennem, és nevettem, hiszen boldog voltam hogy találkozhattam legnagyobb példaképeimmel, de a könnyek folyamatosan potyogtak a szememből, fogalmam sem volt mihez kezdjek ezután. Sosem számítottam arra, hogy találkozok velük, nemhogy még a barátjuk is legyek. Kész álomnak tűnt az egész, és fogalmam sem volt hogy fel akarok-e egyáltalán ébredni.
Este nyolc körül járhatott, amikor már annyira unatkoztam, hogy elhatároztam, megnézem a Stranger Things harmadik évadát. Újra. Nem volt jobb ötletem, ezért kimentem egy nagy tál popcornért, bekapcsoltam a netflixet, elhelyezkedtem kényelmesen, majd végignéztem három részt egyhuzamban. A negyedik első felét a telefonom pittyenése szakította meg, főleg mivel maximum hangerőn volt a fülem mellé letéve, így annyira megijedtem, hogy muszáj voltam megnézni ki okozta kisebb szívrohamom.

“Instagram: egy új üzeneted van„

Megnyitottam az instagramot, majd megláttam ki is zavarta meg napi sorozatmaratonomat.

finnwolfhardofficial: hali!

maddie_claine: Szia!!

finnwolfhardofficial: gondolkodtam.....sok dolgod van a nap hátralevő részében?

maddie_claine: Azon kívül hogy sorozatozok? Semmi.

finnwolfhardofficial: értem. nincsen esetleg kedved befejezni a tegnap estét a tengernél? talán így már egyszerűbb lesz!

maddie_claine: Hát........végülis miért ne. Éjfélkor ugyanott?

finnwolfhardofficial: Éjfélkor! 😄

Ha jól értettem, találkozóm lesz Finn Wolfharddal. Ketten, a tengerparton éjfélkor, pont mintha egy szerelmes filmben lennél. Csak hogy ez a valóság. És valószínűleg nem azért hívott hogy velem kettesben romantikázzon a part mentén sétálgatva, sokkal inkább meg akarja tudni, miért viselkedtem úgy vele ahogyan tettem, és hogy őszinte legyek, fogalmam sincsen mit fogok mondani. Elkezdtem készülődni, hiszen már majdnem fél 12 volt, és nem szerettem volna elkésni. Egy hosszú fekete farmert húztam fel, egy nagyon vékony pulóverrel, és el is indultam a partra. Ahogy kiléptem az ajtón, mellettem egyből nyitódott a hotel ajtaja is, de nem Finn lépett ki onnan. Egy nagyon ismerős személy volt, de nem tudtam eldönteni honnan ismerem. Nem is törődtem sokáig vele, folytattam utam a tengerpart felé.
- Öhm. Madison? Ha jól tudom? - szólt utánam az ismeretlen.
- I- igen. Honnan-
- Finn. Mesélt rólad sokat az elmúlt 2 napban. - magyarázta - szerencsés lány vagy. - tette hozzá halkan, majd elment a másik irányba. Épp hogy eltűnt az alakja a háztömb sarkánál, megjelent mellettem Finn a hotelből kilépve.
- Szia! Minden rendben? - kérdezte, mert még mindig próbáltam értelmezni amit az idegen mondott, és ez az arcomon is meglátszott.
- Hogy mi? Ja, igen persze. - kaptam észbe, majd el is indultunk. Hogy hova, azt még mi sem döntöttük el.

Halii! Tudom, tudom, tudom. Naaaggyon régen volt rész, ami azt illeti kedvem és időm sem volt írni, de mivel most ihletet, itt is van, remélem olvasható. Nem valami izgalmas, tudom, de idővel remélem belejövök !!!

a rész az utóirat nélkül 659 szavas.