𝐰𝐡𝐨 𝐚𝐫𝐞 𝐲𝐨𝐮 𝐫𝐞𝐚𝐥𝐥𝐲? /hungarian finn wolfhard fanfiction/

-szerencsesüti-

- Kettő és fél dollárt szeretnék kérni. - mosolyogtam az előttem álló, körülbelül száznyolcvan centi magas, szőke lányra, aki éppen a két epres kását fizette, melyet magának, és a barátjának vett. Amikor elkezdődik a nyár, mindig nagyon belobban a kis partmenti üzletünk keresete. Az amerikai emberek előszeretettel látoganak el hozzánk, hiszen nyaralás közben, ebben a hatalmas melegben szüksége van az embernek egy jégkrémre, vagy akár egy hűsítő koktélra. Los Angeles alapból elég népes város, nyáron pedig melyik lakos ne jönne el áztatni magát a tenger vizében? Épp ezért sikeres a családom kis üzlete, amit már a negyedik éve minden nyáron és télen megnyitunk, így az errefelé lakó emberek már közkedvelt tengerparti üzletévé nőttük ki magunkat.
- Tessék! - adta a kezembe a pénzt, majd egy köszönés után mindketten távoztak a helységből.
- Hé Mads, Louis! - hallottam apukám hangját a hátam mögül - hazamehettek, fenntartjuk a helyzetet anyátokkal zárásig. Etessétek meg légyszi Borist, aztán tiétek a nap. - nyomta a bátyám kezébe a lakásunk kulcsát. Nem sokat dolgozunk bent az üzletben Louissal, kedden, csütörtökön és szombaton segítünk be a szüleinknek, de akkor is koradélután hazamehetünk. Én néha bent maradok túlórázni, mivel nem sok mindent tudnék csinálni otthon, hiszen.....hát na, az életem egy rakás szar. Barátaim nincsenek, egyedül a testvérem, de őt viszont imádom. Valószínűleg az otthoni magány a Stranger Things századik újranézésére késztetne, bár valljuk be, nem is lenne olyan rossz program. Beszálltunk a liftbe Louissal, megnyomtam a hetes gombot, majd bezárult annak vastag, fém ajtaja.
- Szerinted lesznek valaha is normális barátaim? Akik nem csak kihasználni szeretnének, hanem tényleg barátként tekintenek majd rám? - törtem meg a már tíz másodperce köztünk álló csendet a bátyámmal. Szeretek vele beszélgetni, bármit elmondhatok neki bármikor. Ő az a fiútestvér, amit minden ember kívánna maga mellé. Ha kell megvéd, poénkodhatsz is vele, de ugyanakkor bármit elmondhatsz neki, hiszen sosem mondaná el senkinek, még a szüleiteknek sem. Mindig a legjobb barátomként tekintettem rá, ő volt az egyetlen aki egész életemen át mellettem volt, és segített nekem átvészelni a nehezebb időszakaimat.
- Természetesen lesznek! Csak várnod kell a megfelelő pillanatra. Hidd el egyszercsak felbukkan majd valaki, aki az egész életed megváltoztatja. - szólt hozzám teljes biztossággal. Hogy őszinte legyek, pár éve nagyon félek a barátok szerzésétől. Nem szeretem ezt kimondani, vagy akár felhívni rá saját magam figyelmét, de nem vagyunk egy szegény család. Rengeteg ismerősöm és barátom volt, majd amikor rájöttem, hogy mindenki csak azért barátkozott velem, mert gazdagok vagyunk, és az üzletünk viszonylag ismert Los Angeles egy kisebb szakaszában, teljesen összetörtem, és később ezért választottam a magántanulást. Viszonylag unalmasnak bizonyult, de kevesebb bajom volt vele mint az előző iskolámmal.
Egy szomorú mosollyal szegeztem tekintetem a lift ajtajára, mely abban a pillanatban kinyílt, megadva nekünk az utat a hetedik szint lakásai felé.
- Kezd teljesen elegem lenni ebből az életből. - mondtam, majd a harmincötös szoba felé vettem az irányt. Loius feldolgozta a neki szánt szavaimat, majd utánam indult a szobánk felé. Ahogy a bátyám kinyitotta az ajtót, egyből szembetaláltuk magunkat Borissal, a négy éves fehér csivavánkkal, aki nem győzött körbeugrálni minket az örömtől, melyet feltételezem, a hamarosan tányérkájában pihenő csirkés kutyakaja tudata váltott ki belőle. Odaadtam neki az ételét, majd bementem a szobámba, lehúztam a redőnyömet, és mint ahogyan megjósoltam, elkezdtem a Stranger Thingset újra az elejétől nézni. Azt hiszem sohasem fogom megunni ezt a sorozatot.
- Úristen! - kiáltott a bátyám a nappaliból, amikor körülbelül a második epizódnak a felénél járhattam - Madison Claine most azonnal gyere ide, amíg nem késő!
Unottan kinyitottam a szobám ajtaját, és megláttam a bátyámat a főút felé néző ablak előtt, lelkesen hívogatva engem. Odasétáltam mellé az ablakhoz, és semmitmondó tekintetemet felváltva, az arcom egyből a boldogság és a félelem valamiféle keverékét kezdte sugározni magából. A Stranger Things főszereplőit láttam egy autóból kiszállni, és a mi panelházunk mellett tornyosuló hotelbe besétálni. De komolyan. Mind. A. Hatan.

Igeeen, itt vagyok, egy vadiúj sztorival, vadiúj szereplőkkel (finnen kívül) éés ezt nem tervezem olyan hamar abbahagyni mint a másikat. előre megírom a részeket, amiket addig olvasgatok és javítgatok, amíg azt az eredményt nem kapom, amiről úgy vélem feltöltésre kész. remélem ez a sztori is tetszeni fog, úgy érzem ez egy kicsit összeszedettebb mint az előző, nem haladok túlságosan előre az idővonalban, és nem írok bele szinte lehetetlen eseményeket. Kész van már a második rész is, amiről úgy vélem jóval hosszabb, szóval türelem, pár napon belül feltöltöm azt is! addig is goodbye, véleményeket kommentben várok.

(a rész az utóirat nélkül 622 szavas.)