𝐰𝐡𝐨 𝐚𝐫𝐞 𝐲𝐨𝐮 𝐫𝐞𝐚𝐥𝐥𝐲? /hungarian finn wolfhard fanfiction/

-titkok-

Millie szemszöge

A homokban ülve, Finnre, Calebre és Gatenre várva gondoltam végig az imént történteket. Mi baja lehetett? Mi tettünk valami rosszat? Vagy megbántotta hogy megijesztettük?
- Haliiiii!! - kiáltotta Gaten, majd rávetette magát Noahra. Finn és Caleb csak leültek, miközben mind a segítségért kiáltozó Noahn nevettünk. Miután mindenki megnyugodott, elhatároztam, elmesélem nekik mi történt.
- Srácok! - szólaltam meg, mire mindenki csendben maradt, és rám figyelt. - van itt egy lány, ebben a közeli üzletben, azt hiszem itt dolgozik - kezdtem mesélni, majd Sadie és Noah sóhajára lettünk figyelmesek.
- Történt valami? - kérdezte kíváncsian Finn.
Elmeséltem nekik mindent, pillanatról pillanatra, majd egy 'Most mi tévők legyünk?' kérdéssel lezártam a beszédemet.
- Beszélhetnétek vele. - vonta meg Caleb a vállát.
- De nem akar. - mondtam az ajkaimat lebiggyesztve - Vagy nem tudom. Nagyon remélem hogy semmi rosszat nem tettünk. Muszáj rájönnöm mi baja volt, hogy tudjam nem mi voltunk azok. - mondtam határozottan, majd egy óra további beszélgetés után mind visszamentünk a hotelbe.

Madison szemszöge

Mindenki aludt a házban körülöttem, egyedül én nem tudtam lehunyni a szememet. Az idő már bőven éjfél után járt, de egyáltalán nem éreztem a fáradtság bármely jelét magamon. Így hát felkaptam magamra egy hosszú farmert, és egy sárga vékony pulóvert, majd kimentem a partra, bámulni percekig a tengert. Vagy órákig. Hagytam otthon egy cetlit, hogy ha esetlek anyáék felkelnek, ne kapjanak szívinfarktust, mert nem találnak otthon.
Leültem a puha, száraz homokba, majd elkezdtem végiggondolni, hogyan fogom helyrehozni a dolgot Millievel, és Sadievel. Egyre csak potyogtak a könnyek a szememből, hiszen én igaz unalmasan, de nyugisan éltem a los angeles-i életem, majd beállít az a hat ember, akit mindennél jobban szeretek, és egy nap alatt felfordul minden körülöttem. Természetesen nem az ő hibájukból. A tenger mellett összekuporodva ültem, kieresztve minden bánatom, majd a szemem sarkából észleltem ahogy valaki leült mellém. Fogalmam sem volt ki az, hiszen kritikusan sötét volt ahhoz hogy ezt megállapítsam, főleg hogy oldalra sem fordítottam a fejemet.
- Szia! - szólalt meg halkan a mellettem lévő ember, majd a kezét felém nyújtotta - Finn.
Ekkor dobbant egy olyan hatalmasat a szívem, hogy majd a tengerbe rántott, de sikerült megnyugtatnom magam, és egy nagy levegő után felé fordultam. - Madison. - fogadtam el mosolyogva a kezét.
- Te sírtál? - kérdezte meghökkenten, amikor felé fordulva a város fényei az arcomra világítottak.
- N-nem. - töröltem meg az arcom, viszzafordulva a tenger felé. Valószínűnek tartom, hogy Millie és Sadie már meséltek neki rólam, csak ő még nem jött rá, hogy az én voltam.
- Tudom, hogy körülbelül fél perce ismersz, de elmondhatod ha valami baj van. - vezette tekintetét ő is a tenger felé. - nem vagyok olyan gonosz fajta. Meg lehet bennem bízni. - mondta, a hangján hallhatóan mosolyogva.
Megbíztam benne, jobban mint magamban, de nem voltam képes elmondani neki ami történt. Egyszer úgyis kiderül, addig nem kell tudnia. Gyengének tartana, ha rájönne hogy nem vagyok képes normálisan beszélgetni hat velem egykorú fiatallal.
- Nem beszélsz valami sokat. - mondta egy sóhaj kíséretében, amire ismét nem szóltam semmit. - lassan hajnali kettő van, mit keresel ilyenkor idelent?
- Csak nem voltam álmos. - mondtam halkan elhadarva, hogy időm se legyen elcseszni semmit. Nem szerettem volna vele is úgy bánni mint a lányokkal. Főleg hogy a hat színész közül ő az, akit a legeslegjobban szeretek, és nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá, vagy ne hallgatnám a bandájának számait. Mostmár főleg nem fog.
- Nem tudod esetleg a lány nevét, aki itt ebben az üzletben dolgozik? - mutatott a mögöttünk álló üzletre, melynek apukám a tulajdonosa.
- Nem. - vágtam rá hirtelen miután hozzámszólt, mire elég furán nézett rám. - Ne haragudj. E-elég késő van, már f-fáradt vagyok, azt hiszem most hazamegyek. Szia! - keltem fel, majd visszaindultam a lakásunk felé.
- Ne, várj. Madison! - kiáltotta utánam, de nem fordultam meg, csak siettem vissza a hotelbe. Elképesztően rosszul éreztem magam. Mindenkinek arról panaszkodom hogy magányos vagyok, és nincsenek barátaim, közben pedig én taszítok el mindenkit magam mellől. Igazán büszke vagyok magamra.
A lakásban, egyből a szobám felé vettem az irányt. Kulcsra zártam az ajtót, leborultam az ágyra, és csak sírtam, addig amíg el nem aludtam. Nem tudtam nem a srácokra gondolni, hogy mennyire utálhatnak most engem. És emiatt én is utáltam magamat.

Finn szemszöge

Nem igazán tudtam hova tenni az imént történteket. Gondolatok ezreivel tértem vissza a hotelszobánkba, és elalvásig nem tudtam kiverni őket fejemből. Valami nem stimmelt azzal a lánnyal, valami nagyon furcsa volt benne. Vajon ismert engem?
Másnap reggel az arcomba érkező párnára ébredtem, melyet Gaten hagyított felém. Egy mérges pillantást vetettem rá, majd mindketten elnevettük magunkat. Már mindeki ébren volt, általában mindig én kelek fel utoljára.
- Srácok! - rontott be a szobába Sadie egy kis idővel később, melyre hirtelen mindenki rá szegezte tekintetét. - készüljetek, megyünk az üzletbe. Kiderítünk pár dolgot arról a lányról. Valamiért Milliet nagyon érdekli, nem is értem amúgy miért, de mindegy is. Tíz perc múlva lent. - zárta vissza az ajtót. Egy darabig csak ültünk az ajtóra bámulva, majd amikor felfogtuk hogy mi is történt, elkezdtünk készülődni.
Amikor mindenki lent volt, hatan elindultunk abba a bizonyos üzletbe, de szerintem még senki nem tudta pontosan mi is a terv. Mikor odaértünk, Sadie és Millie előreléptek.
- Finn, te gyere be velem. - mondta Sadie. - ti maradjatok itt ha esetleg meglátjátok őt. Millie tudja hogy néz ki.
- Csak szerintem van ennek olyan feelingje mintha zsaruk lennénk, és éppen egy gyilkost keresnénk minden áron, minden nyomot felkutatva, és megszökni őt nem hagyva? - kérdeztem, amire mindenki felnevetett, majd bementem Sadieval az üzletbe.
- Nincs itt. - súgta oldara nekem, majd odaléptünk a kasszához.
- Hali! - szólt Sadie a huszas éveiben járó srácnak.
- Hihetetlen! Maga Sadie Sink, és Finn Wolfhard állnak a kasszámnál. - tátotta el a száját. - miben segíthetek?
- Dolgozik itt egy fiatal lány, nem tudod esetleg hogyan tudnánk felvenni vele a kapcsolatot? - kérdezte Sadie mosolyogva.
- Ó, igen. Tehát találkoztatok. Ő a húgom! Nagyon szereti a sorozatot. Itt a címünk, otthon megtaláljátok - írta fel a papírra a címet, majd kiléptünk az üzletből.
- Ez most komoly? - szólaltam meg amikor megláttam hogy a többiek eltűntek az üzlet elől.
- Mindegy, akkor ketten megyünk. - sóhajtott Sadie, majd elindultunk a cím felé, mely egy nagy panelházhoz vezetett, pont a mi hotelünk mellett.
- Kopogj te! - mondta Sadie a hetedik emelet harmincötös lakása előtt állva. Kopogtam kettőt az ajtón, majd amikor kinyílt, Sadie úgy átölelte a lányt, mintha egy ezer éve nem látott ismerőse lenne, én meg csak álltam az ajtóban ledermedve.
- M-madison ?

Halii! Igen, ismét itt vagyok, egy újabb, az eddigieknél is hosszabb résszel, juhéé! Igazából ezt a részt nem most írtam, kb 2 hete, csak most jutottam el oda, hogy ki is rakjam. És végre, végre találkozik a gerlepár, a történetben először, se biztosan nem utoljára. Véleményeket kommentben elfogadok, és minden voteot köszönök!

A rész az utóirat nélkül 1034 szavas.