Szívem érted dobog, Királyom

A keleti gyógymód

Ludwig egy ideig még követte az amulett jelzését, de nem annyira egyszerű ide-oda rohangálni egy szinte felnőtt emberrel a hátadon, így ledőlt egy fához, és nem szokásához híven pihenni kezdett. 
A szellő kellemes fúj, de már kezd az idő zordra átállni. Talán vissza kéne menni a hintóhoz, de akkor teljesen fölösleges futott idáig. Ludwig nem igazán tudja, hogy mit csináljon. Lassan Feli felé fordítja fejét és elmosolyodik. Kezét régi barátja arcához emeli és elsöpri arcából a barna hajfürtöket, amik kissé hullámosak. Olyan, mint egy angyali teremtés, egy teljes kívül álló a királyságon belül.

'Elnézést uram, de kicsit arrébb ülne?'

Hallatszódik egy hang, mire Ludwig felkapja a fejét és egy bevándorlót lát meg maga előtt, akinek fekete haja van és frufruja majdnem eltakarja sötét barna szemeit. Bőre sápadt, és elég gyengének meg fiatalnak néz ki. 'Persze.' Ekkor ránéz a kezében tartott nyakláncra, ami az eddigi legerősebb hatást fejti ki. Ludwig egy ideig értetlenül néz, majd kezéből a nyaklánc kirepül és önmagától fonódik a fiú nyaka köré, aki nem kissé van meglepődve.

'Ez mégis mit jelent?' Éppenhogycsak érezhető a meglepettség a hangjában, de nem igazán kezd el fölöslegesen mocorogni, mintha attól lejönne róla a nyaklánc.

'A nyaklánc téged választott. Te vagy a Kőr Királynő.' Mondja ki egyszerűen miközben kell fel, közben figyelve arra, hogy ne essen bántódása Feliciano-nak. 'A nevem Ludwig Beilschmidt, a Kőr Királyság királya vagyok, és Bubimmal, Feliciano-val azért jöttünk, hogy megtaláljunk téged.' Közben nyújtja a kezét, de a külföldi, csak meghajol, mondjuk eléh mélyen, aztán kissé hátrébb lépve néz fel újra a Király szemeibe.

'És a Bubit mi lelte? Olyan mélyen alszik. Netán csak nem mágia hiánya van?' Hajol le az idegen az alvóhoz, és elkezdi a csuklóját szorítgatni, majd valamit elkezd mormogni felette, mire Feliciano elkezd mozogni, és kissé pirosabb lesz a bőre színe.

'Ezt hogy csináltad? Ki vagy te?' Ludwig egyszerre csak ennyit mer megkérdezni, de persze ennél sokkal több kérdése van. Ha ez a fiú, egy egyszerű bevándorló, akkor hogyan tud ilyen jól mágiát használni? És miért nem ismeri az itteni uralkodókat? És mégis mi a neve? Az utóbbit kéne talán ezek közül a leghamarabb megtudni.

A fiú kissé elmosolyodik, majd megfordul. 'Jöjjenek be házamba, fölsége.' Aztán megindul, és Ludwig a fél vállára teszi a szuszékolót, úgy megy az ismeretlen mögött. 'A nevem amúgy Honda Kiku. Kiku az utónevem. Feltételezem, hogy fölségének Ludwig.' Az "l" betűket különleges módon megpergeti Kiku, de amúgy nagyon tisztán, és érthetően beszél. Talán kicsit halkan, de lassan, így a Király megérti.

Amikor beértek a házba, akkor Kiku megkérte a vendégeket, hogy vegyék le a lábbelijüket, vagyis igazából csak Ludwig-ot, mert Feliciano még mindig alszik. Aztán a házigazda bármi utasítás nélkül ott hagyja a vendégeket az ajtóban, de Ludwig hamar rájön, hogyha ő a Király, akkor csak nem kell engedélyt kérnie az egyik alattvalójától, aki potenciális királynő, hogy bemehessen a házába.
A bútorok eléggé másak, mint amikhez hozzászkott, de az általa előszobának gondolt helyiségben leül a kis asztal mellé törökülésben, és Feliciano-t is lefekteti magamellé, hogy az alvó fejét, rátehesse a combjára. Emlékszik, amikor még gyrmekek voltak, ez a kis különc sokszor aludt el az ő, vagy Gilbert, de néha még a Király ölében is.

Kiku visszaérkezik egy másik szobából, aminek nincs ajtaja, egy pohár gőzölgő teával és letérdel az asztal mellé, és odatolja a poharat a Királynak, aki a kezébe emeli, és lassan megitatja Feliciano-val.

'A kérdésedre válaszolva fölség... A rég elbukott Tichu Birodalomnak vagyok egyik gyermeke, a Xing császári családból. 4 császári család uralta a kis birodalmunkat, viszont az egyik nap a Treff Király megtámadta és lassan fogyni kezdtünk. A mi családunk volt az utolsó, aki elhagyták hazájukat. A tichu-k mind fogékonyak a mágiára és az egyszerű emberek is tudták használni azt.' Darálja le egyben a kisebb történelem anyagot a friss Királynak, aki köpni nyelni nem tud.

'Köszönöm.'

Erre Kiku felemeli a fejét, és nem érti, hogy most mit köszön a germán.

'Azt, hogy segítettél Feliciano-n.' Egy ideig kínos csend áll fent, mire Ludwig valamit lépne, de nem tud semmit.

'Ebben a nyakékben több a mágia, mint bármi másik mágikus tárgyban. Lenyügöző.' Nyúl a medálhoz és kissé elmosolyodik, amin Ludwig is. Egy pillanat alatt a kínos csönd inkább barátságos hallgatásra változik át, és csak a kinti szél süvítést, meg Feliciano szuszogását lehet hallani. A kettő, avagy Ludwig és Kiku észre se veszik, az ablakon kifelé bámulás közben, hogy az eddig álomvilágban tevékenykedő Feliciano felébred és mocorogni kezd.

'Ludwig, mennyit aludtam?' Dörzsöli meg a szemét, és a kérdésre a germán már egyből fordul is a Bubija felé, aki közben felült. Feliciano-t egy akkora ölelés fogadja, hogy meglepődik, és nevetni kezd, de viszonozza a kedvességet. Végülis, kevés alkalom van, mikor a Király ennyire őszinte azzal kapcsolatban, hogy milyen hangulata van. Legtöbbszőr morcos, vagy igen közömbös. Mindig okoskodik.

Ludwig elengedi az ölelést és felkel, majd újra a közömbös arcát veszi fel. Köhint egyet, és elengánsan jobb kezét a bevándorló felé mutatja. 'Az ő neve Honda Kiku. A mai naptól kezdve ő a Kőr Királynő.'

Feliciano elmosolyodik, de nem annyira őszintén, ahogyan azt várta volna magától, de nem baj, Ludwig úgyse nagyon tudja a hangulaton olvasni emberekről. Közelebb lép sebes léptekkel, miután ő is felkelt a földről, Kiku mellé, és semmi kérdés nélkül ölelni kezdi, mire a másik olyan vörös lesz, mint egy jól megérett alma.

~Aludnom kéne, de kit érdekel, mert ez a dal tart 'életben'.~