No homo

Ötödik fejezet

amelyben Frodó elesik egy bőröndben (többször)

Frodó hálózsák zörgésére ébredt, a szemét dörzsölgetve felült az ágyában. Samu éppen kifordult a folyosóra, és ahogy Frodó látta, magával vitte az egereket is. Mégis mit akart azokkal az egerekkel? Az ő egereivel?

Kicsusszant az ágyából, felhúzta a pizsamájára fekete kapucnis pulóverét, majd kióvakodott a folyosóra. A fürdőszobából átható, fehér fény szűrődött ki.

– Szia, szépségem... – Samu suttogó hangján hallatszott, hogy mosolyog. Frodó a falnak lapulva előrehajolt, bekukucskált a fürdőszobába.

Samu a kád előtt térdelt, egy egeret tartott a kezében. Frodó lábujjhegyen előrébb settenkedett, a nyakát nyújtogatta, hogy belásson a kádba.

Valami szőrös, barna és nyolclábú futott át a porcelánon, mire Frodó felordított, ijedtében a falnak rohant.

– Te... Te... Te... Elhoztad azt a szörnyeteget? – zihálta. – És meg akartad vele etetni Legolast?! Gyilkos!

– Nem – emelte fel a kezét Samu védekezően –, nem, én soha! Én csak... csak be akartam őket mutatni egymásnak... Végül is most már testvérek, nem?

Frodó kikapta Samu kezéből az egeret, és a mellkasához szorítva azt elviharzott, miközben megesküdött, hogy mikor Budapestre érnek, belelöki Samut a Dunába.

*

Miután Frodó és Samu könnyes búcsút vettek az egerekről, és Kovácsné is bepakolt hatalmas bőröndjébe – Frodó sejtése szerint biztos csupa unalmas, nőies dolgokat –, elindultak a pályaudvar felé. Maga sem tudta, miért kellett az édesanyjának is csatlakoznia hozzájuk, de a nő elmondása szerint „meglepetéssel készült". Frodó nem ellenkezett ezután. Még mindig fájt a foga arra a beígért hentai mangára.

Mikor megérkeztek a pályaudvarra, Lilla és Mariann a jegypénztárnál álltak, Lilla félig-meddig már a Marceline cosplayében, míg Mariann valami tréningruhában, kontyba kötött hajjal iszogatta barátnője kávéját.

– Nekem is hoztatok kávét? – karolta át a vállukat Frodó. Mariann halk sikkantással próbálta megvédeni az italát a kiömléstől.

– Vedd meg a saját kávédat! – könyökölte oldalba a fiút Lilla. Samu feljebb hangosította a mobilján a zenét, a fülhallgatójából kirecsegett a Backstreet Boys. Vagy... valami. Frodó nem tudhatta, nem volt meleg.

– Frodóka – szólalt meg Kovácsné gyönyörű, csengő hangján, amitől Frodó hátán végigfutott a hideg. – Nekem is jólesne egy kávé. Miért nem mész el Samukával, és veszel nekem egyet?

– Miért kell ehhez Samu? – háborodott fel Frodó. – Felnőtt férfi vagyok, egyedül is meg tudok venni egy kávét!

– Még csak tizenhét vagy – mondta Lilla, ugyanabban a pillanatban, mikor Samu kivette a füléből a fülhallgatót.

– Tessék? – Pislogott. – Mintha a nevemet hallottam volna...

– Menjetek párban, nehogy elvesszetek. Rendben van, Frodóka? – mosolygott a fiára Kovácsné, és ettől Frodónak a torkán akadt minden ellenkezés.

– De az... buzis... – lehelte azért, utolsó mentsvárként.

– Ó, igen – mondta Kovácsné, és nem úgy tűnt, hogy valaha is szerette volna befejezni a mondatot.

Így hát Frodó kénytelen volt lebirkózni magáról súlyos hátizsákját, és elindulni a debreceni vasútállomás dzsungelében, hogy a vonat érkezéséig fentmaradó húsz percben kávét szerezzen az édesanyjának. Ja, és Samut is utánatuszkolták.