No homo

Tizedik fejezet

amelyben Frodó „megmenti" Samut

– Ugye, Samuka, az nem egy gipsz a kezeden? – kérdezte Kovácsné egy olyan nőnek a hangsúlyával, aki pontosan tudja, mit lát, csak nem akar megbirkózni vele.

– Ez az új divat, anya – bökött Frodó Samu kezére. – A macsók gipsszel hódítanak.

– Csak elestem, Marika néni, ne tessék aggódni – mondta Samu. – Anyukámnak nem kell róla szólni.

– Ne haragudj, Samuka, de anyukádnak tudnia kell róla! Hát hogyan fogsz így írni az iskolában? – sopánkodott Kovácsné.

– Frodó biztosan szívesen jegyzetel helyettem – vigyorodott el ördögien Samu.

Frodó hirtelen nem tudta, mit mondjon. Ha Samu karjára nézett, még mindig elemi erővel emésztette a bűntudat, de bűntudatot csak a melegek és a lányok éreztek. Vágjon rá esetleg valami szarkasztikusat? Egyezzen bele, hogy megcsinálja? Talán úgy lenne fair...

– Hát persze – húzta ki magát Frodó, mert úgy döntött, egy erős magyar férfinak segítenie kell a gyengébbet. Samu szeme elkerekedett.

– Nagyon helyes, Frodókám – paskolta meg Kovácsné Frodó arcát. – De ne hidd, hogy ezért nem kell majd elmesélned, mit tettél szegény Samukával.

– Hogy én mit tettem vele? Én vittem az ügyeletre, miután elbaszta a kezét! – kérte ki magának Frodó.

– Frodó! – csapta le Kovács úr az asztalára az újságot, amit eddig olvasott. Megérezte, hogy itt bizony egy férfi zengő szavára van szükség. – Hogy beszélsz?!

Frodó az ajkára harapott. Valóban nem illett így beszélnie a vitéz magyar leventék leszármazottjainak, és az apjára mindig hallgatnia kellett egy igaz kereszténynek. De biztos, hogy ez még akkor is így volt, amikor az apja egyáltalán nem a lényeget nézte?

– Samu kiesett egy ablakon, apa, itt nem az a lényeg, én hogyan beszélek!

Kovácsné a szája elé kapta a kezét.

– Kiesett egy ablakon?!

Frodó olyasmire gondolt, amire Szent István nagyon nem lett volna büszke: basszameg. Főleg, hogy még Samu is úgy nézett rá, mint aki fel akarja nyársalni a tekintetével.

– Szimbolikusan értve! – nyelt nagyot Frodó. – Olyan nagy ütés érte tesiórán, mintha kiesett volna az ablakból.

Samu szaporán bólogatott.

– Úgy van, kidobósoztunk, és rosszul estem, mikor eltaláltak.

– De miért nem hívtatok fel? – tárta szét a karját Kovácsné, miközben Kovács úr, férfias kötelességeit teljesítvén újra fellapozta a Magyar Narancsot. – Miért nem hívott fel az iskola? Miért tartott ez el este kilencig?

Frodó kétségbeesetten kutatott a fejében valami hazugság után, ami mágikus módon minden kérdést megválaszolt, de mielőtt kinyithatta volna a száját, Samu egy fájdalmas nyögéssel összegörnyedt mellette.

– Uramisten! – sikkantott fel Kovácsné. – Samuka, jól vagy?

– Nagyon fáj – nyögte Samu a gipszhez kapva.

– Hozok fájdalomcsillapítót. Frodóka, addig fektesd le Samukát a szobátokba! – utasította Kovácsné. Frodó arcát elöntötte a forróság, de az édesanyja figyelte, ezért elkapta Samu könyökét, és a szobájuk... Mármint a szobája felé terelte, miközben azt mormogta magában: „no homo, no homo, no homo, no homo..."

Samu hangosan nyögdécselve dőlt be Frodó ágyába, mintha nem is zavarta volna, hogy más fiú ágyában feküdni buzis.

Kovácsné berontott közéjük, arrébb könyökölte Frodót. Samu nyögött.

– Semmi baj, Samuka, nincsen semmi baj... – Kovácsné kisimította Samu haját a homlokából, és a kezébe nyomott két szem Advilt meg egy pohár vizet. Ahogy lehajolt, hogy eligazgassa a takarót, Samu rákacsintott Frodóra a nő feje fölött.

Frodónak most már nem csak az arca, hanem az egész teste lángolt. Mégis mi folyik itt? Miért kacsintgat rá Samu pont akkor, amikor haldoklik a fájdalomtól?

Samu torokhangú, elkínzott sóhajjal hátradőlt az ágyban, a feje ernyedten oldalra csuklott Frodó párnáin.

– Hagyunk pihenni, Samuka, jó lesz? - mondta Kovácsné, majd Frodóra nézett. – Ha zavarni mered Samukát, elüldözöm az összes nőt, akit valaha ehhez a házhoz hozol, megértetted?

– De, anya...

Samu felröhögött, Frodó tisztán hallotta, de mikor felé kapta a fejét, a fiú csak nyögött. Frodó újra próbálkozott.

– Nem gondolod, hogy ez egy különösen szokatlan és kegyetlen büntetés?

– Erről nem nyitok vitát – közölte Kovácsné. Rámosolygott Samura. – Pihend ki magad, Samuka! – Majd egy Frodóra vetett szigorú pillantás kíséretében becsapta maga mögött az ajtót.

Samu fellélegzett. Kicsit feljebb húzta magát az ágyban, és most már egyáltalán nem nézett ki úgy, mint aki haldoklik.

– Te amúgy jól vagy? – kérdezte felvont szemöldökkel Frodó.

– Nem. Elájultam a fájdalomtól, nem láttad? – könyökölt fel Samu az ágyban, de a hangszíne valahogy furcsa volt.

– Hát ja, láttam, úgyhogy...

– Frodó. Ugye tudod, hogy direkt játszottam el a hattyú halálát? – vigyorodott el Samu, és ezt az arckifejezését már ismerte Frodó.

– Ágybitorló! – gyanúsította meg.

– Nem tagadom – vont vállat Samu, majd elterült megint, mint a Nagyalföld. – A te ágyad kényelmesebb.

Frodó fortyogott magában, de Samunak igaza volt. Az ágya tényleg kényelmesebb volt. Ráadásul Samunak fájt a keze, és bármennyire is csak tettette, azért nem lehetett kellemes a földön aludni egy törött csuklóval, Frodó pedig nem volt vadállat. Ő egy fehér, keresztény, heteroszexuális magyar férfi volt. Samu csöndesen figyelte, ahogy ő elrendezkedett a padlón, majd leoltotta a villanyt, így az egyetlen fény Frodó éjjeli lámpája maradt. Biztonsági okokból, nem azért, mert félt a sötétben. Azért, hogy kitaláljon vécére, amikor felébred az éjszaka közepén.

Frodó mocorgás hangjára ébredt. Valaki felszisszent a sötétben, és Frodó csak remélni merte, hogy nem szállták meg édes magyar hazáját. Aztán mikor jobban magához tért, rájött, hogy csak Samu nyögött. Frodó felkönyökölt a matracán.

– Mi van már megint? – sziszegte. Samu már aludni sem hagyja?!

– Bocs, hogy a te hibádból eltörtem a kezem – pillantott rá sötéten a fiú. Frodó inkább becsukta a száját. Kicsit később megkérdezte:

– Fáj?

– Nem, orgazmusom van tőle – förmedt rá Samu.

– Jól van, na, csak kérdeztem. – Frodót mégsem hagyta nyugodni a kérdés, főleg, mikor látta, hogy Samu kétségbeesetten nyújtózkodik valami után a földön.

– Segítsek?

– Nem, élvezem, hogy nézed!

A jelek szerint Samu kifejezetten undok lett, amikor fájt neki valami. Frodó azért törökülésbe húzva magát feladta neki a fájdalomcsillapítót, és csak kicsit rezzent össze, mikor az ujjaik hegye összeért. No homo – mondta magában, aznap este már sokadszorra. Samu nem is foglalkozott vele, kapkodva lenyelte a fájdalomcsillapítót, majd zihálva hátradőlt.

– Jobban vagy? – kérdezte Frodó óvatosan. Samu kimerülten bólintott. Frodó a szőnyeg szálait tépkedte, miközben Samut figyelte, nehogy baja essen. Samu visszapislogott rá. A csönd kezdett homoszexuálisan kínossá válni, így Frodó kénytelen volt megtörni valamivel.

– Szóval... Mi is volt az a nyál a barátnőddel? – Mert az igazi magyar férfiak bárhol és bármikor tudtak csajokról beszélgetni.

– Kezdem azt hinni, hátsó szándékaid vannak – hunyorgott rá Samu. – Túlságosan érdekel a szerelmi életem.

– A csajok érdekelnek, nem te – vágott vissza Frodó. – Ha már úgyis felébresztettél, igazán szórakoztathatnál valamivel.

– Először hívj el vacsorázni – horkantott Samu.

– Mondták már, hogy kibírhatatlan vagy? – pillantott rá Frodó sötéten.

– Elég sok mindent mondtak már rám – vont vállat Samu. – Ha annyira érdekel, Rozival is ezért szakítottam.

– Mert rájött, hogy kibírhatatlan vagy?

Samu a szemét forgatta.

– Mert megosztotta az egész iskolával a titkomat, ami mindenkit ellenem fordított.

– Mi volt a titkod? – dőlt előre Frodó kíváncsian. Samu sejtelmesen elmosolyodott.

– Majd meglátod. – Azzal kacsintott.

– Akkor valami meleg dolog – állapította meg Frodó szárazon, miközben visszadőlt a padlón megvetett ágyára. Remélte, hogy téved, mert már a gondolatra is kimelegedett. Mármint, hogy kiverte... A víz! Kiverte a víz! A férfias tartózkodástól, természetesen.

Samu hallgatott egy ideig. Csak nézte a plafont, mintha tényleg el kellene tűnődnie Frodó kijelentésén.

– Tulajdonképpen igen. Részben legalábbis.

Frodó egy nem túl méltóságteljes hangot adott ki, valahol egy fulladozó egér és szenvedő delfin között.

– Hogy mi? Komolyan? – ült fel akkora elánnal, hogy beleszédült. Csak férfiasan. – Eddig mindig azt mondtad, hogy nem vagy meleg.

– Mert nem vagyok meleg. Biszexuális vagyok.

– Óó – mondta Frodó bölcsen. Aztán hozzátette: – Az szar.

– Nem az – morogta Samu. – Csak, ha azzá teszik.

– Akkor... te mindig hármasban tolod? – vakarta az állát Frodó.

– Igen, persze – mondta szarkasztikusan Samu. – Én, a tarantula és az exbarátnőm.

– A tarantula?! – hőkölt hátra Frodó. Samu lepisszegte.

– Vicc volt, Frodó. Vicc. Ezért ne ébreszd fel a szüleidet.

– Honnan tudjam én azt? Facebookon azt olvastam, hogy ha szereted a nőket és a férfiakat is, ki tudja, mit szeretsz még... – dünnyögte Frodó.

– Például szeretem, amikor befogod végre – sóhajtotta Samu. – És nem kell elhinni mindent, amit a Facebookon olvasol.

– Akkor kinek higgyek?

– Például annak, aki tényleg biszexuális, nem csak spekulál mások identitásáról – felelte Samu.

– Hát jó. Akkor majd keresek egy értelmes biszexuálist. Aki nem te vagy – mormolta Frodó.

– Ah, Frodó, ez most fájt, egyenesen a szívembe! – kapott a mellkasához Samu drámaian.

– Mi, most tényleg? Jól vagy? – állt fel Frodó mindenre készen. Ha meg kellett mentenie egy másik magyart, mindenre képes volt.

Samu a fejét hátravetve felnevetett.

– Hazaáruló – sziszegte Frodó, amint leesett neki, hogy Samu megint az ő kárára nevet. Inkább visszafeküdt, és a fal felé fordult, úgy hallgatta, ahogy Samu egy darabig még nevetgél magában, majd elcsendesedik, és a légzése kisimul. Megfogadta magában, hogy többé nem próbálja megmenteni a fiút, bármennyire hősies is lenne ez tőle.