꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

3/95. A Féltékenység, Gyűlöletet Szít.

Szavak nélkül is érzem, a szándékait. Már meg sem kell szólalnia, hogy nyomban tudjak következtetni, a jelenlegi céljára.
Ma egész nap éreztem a jelenlétét, szóval tisztában voltam azzal, hogy megfog látogatni. A kérdés már csak az volt, hogy mikor.
Mélyen íriszeimbe fúrta a tekintetét, egészen addig, amíg ismét le nem vágódott, a világítás. Végezetül, újra eltűnt az éjszakában. Csak egy pillanatra merültem el a gondolataimban, de Jake nyomban visszatérített szavaival, miközben lassan sétált lefelé, az emeletről.

-Itt volt. Igaz?- Nem igazán szándékoztam neki válaszolni, azonban az egyre inkább felém közeledő léptei, arra adtak okot, hogy ne legyenek kétségeim afelől, hogy a válaszom nélkül, nem tér vissza a szobájába.
Pedig olyankor sosem volt biztonságban, amikor Damon errefelé kószált. Ugyanis a bátyám, embertől függetlenül ölt. Sohasem nézte azt, hogy kit ejtett áldozatául, csak egyszerűen megölte. Pláne akkor, ha kiderült, hogy az a személy, számomra kedves is volt.
Rá sem néztem a felém haladóra, pusztán csak utasítást adtam neki.

-Menj vissza a szobádba Jake, és ma, ne aludj a vámpír karód nélkül. Tudom hogy nem te vagy az elsődleges célja, de jobb félni, mint megijedni!- Utolsó szavamat követően, egy határozott tekintettel, arcára fordítottam figyelmem.

-Ő is a hasonmás miatt van itt. Igaz?- Nyomban kérdezősködni kezdett, mit sem törődve szavaimmal.
Egy cseppnyi félelem sem sugárzik belőle, bár én akkor is tisztában vagyok azzal, hogy amíg itt van Damon, addig ő sincs biztonságban!
Nyugodtan odacaplatva a bárpulthoz, töltött magának egy italt, végezetül lassú lépteivel, leült mellém, a kanapéra. Megvárva a kényelembe helyezkedését, választ adtam kérdésére.

-Igen, miatta! De Damon, nem azért jött, hogy megvédje. Illetve nem teljesen azért. Ugyanis ahogy én sem, úgy ő sem tudja elfelejteni Sarah-t. Úgy érzi, hogy a városi temetőn túl, a mágikus lények kriptájában lehet az a fekete kristály, amibe bezáratta apánk, Sarah lelkét is, a többi vámpír lélek mellé. Damon-nek pedig arra kell a lány, hogy az ő lelkét zárassa be, Sarah-é helyett.- Szavaim teljes döbbenetbe taszították Jake-et, és szemmel láthatóan, szívesen elhalmozott volna, a kérdéseivel. Azonban, mégis csak a számára, legfontosabbaknak adott hangot.

-De te is ezért jöttél. Nem igaz?- A hallottak, felettébb elgondolkodtattak. Némán poharamra vetettem tekintetem, amin elidőztem egy darabig. -Nem hiszel abban, hogy a kriptában lenne a kristály. Ugye?- Hiába nem néztem rá, egyszerűen magamon éreztem, kíváncsi tekintetét. Hosszas néma percek után, sóhajtva de válaszoltam.

-Bevallom..- Lassan felvezettem szemeim látását, a nyitott ablakra. -Engem is, ez a terv mozgatott. Én is ki akartam szabadítani Sarah-t, de valahogy kétlem, hogy abban a kriptában lenne. Ahogy azt is, hogy mindenféleképpen, egy hasonmás lelke kellene ahhoz, hogy kiszedhessem őt, abból a pokolnak tartott, számomra értéktelen kavicsból. De ha netán mégis, akkor nem tudom, hogy mit kellene tennem. Valami azt sugallja, hogy Emily-t nem áldozhatom fel! A lelke túl jó ahhoz, hogy kárhozatra ítéljem, egy jóval gonoszabb, alávalóbb, hálátlan, és hazug vámpír nő lelke miatt.- Még magam sem hittem a füleimnek, hogy miket mertem mondani, Sarah-ra.
Ha ezt hallotta volna Damon, bizonyára a fejemet vette volna.
-Nem érdemli meg Emily, hogy egy olyan nő lelke szálljon az ő testébe, aki nem méltó rá!- Szinte gondolkodás nélkül beszéltem, amit Jake, ki is használt, a megfelelő kérdéseivel.

-Akkor miért szereted még mindig Sarah-t, ha ő ilyen gonosz volt?- Jogos volta a kérdés, de a bennem lévő válaszom, túl egyértelmű.
Igaz ezt Jake nem értheti, elvégre ő nem volt vámpír, és ha rajtam múlik, akkor soha nem is lesz az!

-A Sarj kötődés miatt!- Arcára vetülő pillantásom, pont elkapta, az értetlen tekintetét. -Sarah változtatott át engem, és Damon-t is vámpírrá. Ebből kifolyólag, kialakult az a bizonyos kötődés. Azt viszont nem tudhatom, hogy a bátyám miért szereti még mindig őt. De azt igen, hogy ez a legmegfelelőbb büntetés, az ő számára. Szenvedjen csak, egészen az örökké valóságig! Viszont azt nem fogom engedni neki, hogy Emily-t felhasználja, a terveihez!- Felállva az ülőalkalmatosságról, a táncoló függönyök felé vetettem nesztelen lépteimet.
Egyszerűen nem tehetem! Emily annyira ártatlan és tiszta, hogy nem érdemli meg, ezt a sorsot!
Megittam a maradék italomat is, végezetül elszántan néztem fel, a teliholdra.
Nem engedem meg a bátyámnak, hogy olyan dolgot tegyen, amivel tönkre tehet, nem is egy emberi életet!