Ahogy történhetett volna... (Winston és Alex)

Emlékek és beszélgetések

Mikor Mr. Standall belépett az ajtón, megkönnyebbült, hogy fia már ébren van és szinte pillanatok alatt el is felejtette, hogy az imént még amiatt volt zaklatott, hogy fogja fogadni az általa hozott híreket.

Alex, amint meglátta édesapját, rögtön a másik fiúról érdeklődött, pont úgy, ahogy Zach azt korábban már megjósolta.

„Winston hogy van?" – kérdezte aggódva.

Az őrmester az örömtől szinte nem is hallotta fia szavait, odarohant hozzá és hosszan átölelte. Alex, kicsit még gyenge hangon annyit mondott, a magáról kissé megfeledkező édesapjának „Apa, ne szoríts ilyen erősen!"

A férfi nehéz szívvel ugyan, de eleget tett a kérésnek. „Megtudtál valamit?" - szegezte neki fia ismételten a kérdést.

Mr. Standall először sokatmondóan a feleségére nézett, aki sajnos már nagyon jól ismerte ezt a pillantást, tudta, hogy valami baj van. Közelebb lépett Alexhez, majd alig láthatóan bólintott férjének, jelezve, hogy nyugodtan mondja el, amit megtudott.

„Winston a műtőben van." - kezdte.

Alex, apja hangjából érezte, hogy valami komoly dologról van szó, de nem szakította félbe, türelmesen várta a folytatást.

„Jelenleg életmentő műtétet hajtanak végre rajta. Az állapota válságos a fejsérülése miatt."

Igyekezett a lehető legmegnyugtatóbb hangon közölni, de kétségei voltak afelől, hogy ez sikerült-e. A fia biztos volt abban, hogy valamit eltitkol az apja előle, ezt mindig megérezte rajta.

„És mit nem mondasz el?" - kérdezett rá.

Az apja fészkelődött, látszódott rajta, hogy ki akarta kerülni a választ, de aztán azt gondolta, a fiának joga van tudni az igazat.

„Azt mondták, ez egy nagyon komoly műtét, ami, ha sikerül is, olyan következményekkel járhat, hogy a betegnek maradandó agykárosodása lesz..." A folytatáshoz minden erejére szüksége volt, hogy kimondja ezeket a szavakat „vagy soha többé nem ébred fel."

Ezt hallva Alex egyre gyorsabban vette a levegőt, félő volt, hogy újra pánikrohamot kap. Édesanyja a kezét szorította, miközben hallgatták férje szavait.

„Sajnálom, de egyenlőre csak ennyit tudtam kideríteni. A műtét után az orvos többet tud majd mondani." - szabadkozott az apa.

Minden szempár Alexre szegeződött. Látszott, hogy szinte halálra van rémülve.

„Nem lesz semmi baj." - próbálta vigasztalni Mr. Standall.

„Apa, te nem láttad milyen állapotban volt. Minden csupa vér volt, szilánkok hevertek mindenütt és Winston nem mozdult."

Alex úgy érezte nem kap levegőt. Nem bírta tovább tartani magát, patakokban folyt a könnye. Kisírt szemekkel nézett a szüleire.

„Anya, apa, nem veszíthetem el Winstont, mert szeretem!"

Amint az utolsó szavakat is kimondta, olyan érzés volt, mintha egy hatalmas kőszikla gördült volna le a szívéről, erőtlenül belezuhant szülei karjaiba.

Zach érezte, hogy ez egy olyan családi pillanat, amit a jelenlétével nem akar megzavarni, így szó nélkül, észrevétlenül kiment a kórteremből.

Hosszú percekig csak egymást átölelve, némán ültek a fiú ágyán. Amikor Alex légzése egyenletesnek tűnt, kicsit engedtek a szorításból, de hagyták, hogy fiuk tegye meg az első lépéseket.

Miután kikulcsolta magát a szülői ölelésből, vett egy mély levegőt és egyszerűen csak elkezdett beszélni. Hosszú-hosszú percekig mesélt Winstonról, kezdve a legelején, amikor először fogta meg a fiú a kezét az egyetemi nyílt napon, amikor egy padon ülve beszélgettek.