Szereplő: Kania Seiya
Típus: x reader
Anime: Amagi Brilliant Park
Words: 1044
Írta: N
(boooooi 🤤🤤)
Már késő délután volt mikor felszálltál a buszra, ami hazavitt téged. Magadon kívül két másik veled egykorú fiatal ült a buszon, egy fiú és egy lány, akik külön lehettek, ugyanis nem ültek közel egymáshoz, de téged ez nem is érdekelt igazán, mert a saját fáradtságod és nehéz napod jobban lefoglalt. Az ablakhoz ültél, nekitámasztottad a fejed az üvegnek, majd a mai napodon gondolkodtál. Az osztály menői rádhagyták a takarítást, és még ebédnél is el kellett rejtőznöd, hogy ne lássák, hogy egyedül eszel. Bizony, nem könnyű kirekesztettként élni. De nem nagyon foglalkoztál vele, hiszen jobb dolgod is volt ennél. Zongoraversenyekre járni, gyakorolni és még többet annál is többet gyakorolni. A busz egyenletes zötykölődése, a zongorakották képei lelki szemeid előtt, és a félhomály csak még álmosabbá tett, így egyre laposabbakat pislogva lassan elaludtál.
Mikor felriadtál, egy buszmegállóban voltál egy fura, mintás padon. Zavarodottan néztél körbe, és sok dolgot nem értettél, például azt, hogy hol vagy, hogy szálltál le a buszról, és hogy hány óra.
Lassan felálltál, majd egyenruhádat megigazítottad és nekiindultál... Valamerre. Szerencsére még nem kezdett alkonyodni, így ki tudtál venni egy óriáskereket, ami nagy valószínűséggel valami vidámparkhoz tartozott. Sietősen elindultál abba az irányba, hátha kinyitva lesz és eligazítást kérhetsz.
A kapuk ugyan nyitva voltak, de egy lélek sem volt a közelben. Felnéztél a fejed fölé, és rozsdás betűkből ki volt rakva a park neve: Amagi Brilliant Park. Nem volt ismerős a neve, de beljebb léptél, és tekinteteddel valami emberszabású létformát kerestél.
Hangot hallottál, mintha valaki beszédet mondott volna, így abba az irányába indultál, hogy kérdezz.
Megbújtál a sövény mögött, és hallgattad amiről egy srác beszélt. Egyenruhája volt, a felkarján szalag, ami azt hirdette, hogy ő az igazgató.
Valami ötszázezer emberről, juharos cuccról és új igazgatóról beszéltek. Már majdnem állva elaludtál, mikoris egy hang a közeledből felkiáltott.
- Ott van valaki!
Hirtelen mindenki elnémult és feléd fordult. Egy pillanatra lefagytál, majd a levegőt kifújva előléptél. Mindehol jelmezes figurák, de voltak akik normálisan néztek ki. Nos, ez egy vidámparkba normális, szóval magad se értetted miért akadtál ki.
A csend csakugyan megmaradt egészen addig míg valaki be nem kiabált:
- Olyan ruhája van mint Isuzu-channak!
Erre hirtelen mindenki beszélni kezdett, te meg inkább megfordultál és rohanni kezdtél.
- Hé gyere vissza! - indult utánad három jelmezes, egy rózsaszín macska, egy bárány és egy harmadik is akit viszont nem láttál jól, de egyikük sem tűnt vidámnak.
Egyre gyorsabban futottak és lassan már utol is értek, de te továbbra is kitartottál, és mikor már azt hitted, hogy megszabadultál valaki vagy valami megfogta a bokádat és megrántott.
Egy sikítás hagyta el a torkod, majd jól pofára estél. Mögüled két "jaj ne" hallatszott, majd még több trappolás, közben össze-vissza beszéltés.
Feltornáztad magad ülésbe, fájó homlokodat fogva görnyedtél előre, és már azt hitted, hogy megúsztad, mikor is valami piros lecsöppent az előtted lévő térkőre. Az orrodhoz tetted a kezed, és érezted vért ami az orrodból folyt. Két veled egykorú, akik fent mondták azt beszéd féleséget, hozzád siettek, majd leguggoltak.
- Hajtsd hátra a fejed. - mondta a fiú és engedelmeskedtél neki. - Sento, tudnál hozni valami törlőt?
A csaj szó nélkül felállt és elsietett, a három jelmezes meg a helyére állt.
- Ennyire szerencsétlen vagy? - mondta a kalapos egér vagy miafranc, aki ezek szerint fickó volt és a harmadik személy aki üldözött.
- Miattatok volt! - akadtál ki, majd elvetted a kínált zsebkendőt amit Sento hozott, és az orrodhoz szorítottad.
- Te az Amagi gimnáziumba jársz, ugye? - kérdezte a srác. - Hogy hívnak?
- Az évfolyamtársunk, nagyokos. - szólalt meg a lány. - (Teljes neved)-san. Szoktam látni, ahogy ebédszünetben az udvaron bújdosni.
- H-héj...
- Sento, ne most zargasd szegény (Neved)-sant, éppen én mentem meg őt.
- Aha látom. Esetleg a karodban bevihetnéd az irodádba is... - mondta szarkasztikusan a masnis lány, a barna srácnak pedig felcsillant a szeme.
- Remek ötlet, Sento. - karolta át egyik kezével a vállaid, a másikkal pedig a térdeid alá nyúlt, és könnyedén felemelt.
Egy szépséges "eeeh" csúszott ki a szádon, és egyik kezeddel vörösödve kapaszkodtál a fiú felsőjébe, a másikkal pedig még mindig az orrodhoz tartottad a zsebkendőt, ami fehérről már régen vörösre színeződött.
Egy ideig csendben vitt, de aztán muszáj volt megtörnöd a köztetek lévő csöndet:
- Köszönöm szépen... Mondd csak... Hogy hívnak?
- Kania Seiya. - mondta anélkül, hogy rád nézett volna.
- Szép név... - suttogtad és neki döntötted homlokod a vállának. Valahogy a közelsége egyszerre nyugtatott meg, és villanyozott fel, egy teljesen új érzés volt. Beszívtad az illatát, ami mosószerhez és mogyoróhoz hasonlított, még a szíved is megremegett, persze képletesen.
- Neked is szép neved van, (Név)-chan. Nekem nagyon tetszik. De persze nem jobb az enyémnél.
- I-igen?
- Persze. Még vérzik az orrod? - nézett le rád, és elmosolyodott.
- Nem, már nem, szerencsére.
- Akkor jó, örülök neki. Itt én vagyok az igazgató, úgyhogy az irodámba megyünk.
- T-te vagy az igazgató? Nem jársz iskolába?
- De. - nyitotta ki az irodája ajtaját, majd letett egy magányosan álló székre. - Hozzak vizet vagy valamit?
- Egy pohár víznek örülnék. - örültél meg a kérdésének, majd megigazítottad az egyenruhád és a melletted lévő kukába dobtad az zsepid amit eddig szorongattál.
Vissza is jött Kania-san, majd a kezedbe adta a poharat.
- Vékony ujjaid vannak, talán játszol valamilyen hangszeren?
Meglepődtél, hogy így kitalálta, de csak a pohár tartalmának elfogyasztása után válaszoltál:
- Már egy ideje zongorázok. Sokat, szóval lehet az látszik a kezemen. - kulcsoltad össze az ezek szerint vékony ujjaid.
Elkapta a kezed, és magához szorította, közben meg még közelebb hajolt hozzád, amitől egyre inkább zavarba jöttél.
- Dolgoznál itt? - kérdezte.
- Mi...? Én? - lepődtél meg, és a zavarod el is illant egy pillanat alatt.
- Igen, jó lenne ha lenne egy zongoristánk, és másban is tudnál segíteni.
- Hát... Végül is... Csak... - próbáltál normális választ adni, de félbeszakított:
-Szuper! Fel vagy véve, üdv nálunk! - borzolta össze a hajad, majd ellépett tőled és kezét nyújtotta, hogy felállj a székből. Te persze elfogadtad, de rosszul hitted, hogy csak felsegítene, mert amint megfogtad a kezét magához húzott, és jó erősen megszorított. Nem csak a zavartságod miatt, hanem már a levegőhiánytól is vörösödni kezdett az arcod.
- K-köszönöm (Név)-chan. - nyögte ki nehezen, majd elengedett. - Remélem örülsz, mert nem sok embernek mondtam eddig köszönetet. Nem sokan érdemlik meg az én számból, de te pont a kivételhez tartozol. - kacsintott.
Mosolyogva figyelted, és csak egy dolog jutott az eszedbe: Hogy tud ilyen nagyképűen flörtölni, és miért tetszik neked?
