◆️Nyolcadik rész◆️

1.1K 112 13
                                    

Taehyung még mindig kicsit sokkos állapotban, eldőlt az ágyán, lenyunyta a szemeit és gondolkozott az elmúlt negyed órán. Jungkook is befeküdt mellé és hozzábújt, ahogy szokott. Csak már kicsit nagyobb és nem nyúl. Tae kicsit meglepődött, de hagyta, hogy a nyuszifogú srác hozzábújjon. Átvetette lábát az idősebbik derekán, így félig rajta feküdt Jungkook.

- Mgvédelek hyung. Mindentől és mindenkitől, akitől csak kell. - törte meg a csendet Jungkook. -  Mindig melletted leszek. - suttogta az idősebb nyakhajlatába fúrva a fejét.

- Köszönöm Jungkookie. De a suliban nem tudsz majd megvédeni. - sóhajtott az idősebb.

- De igen. Gondoskodtunk már róla.

- Hogy érted, hogy 'gondoskodtunk', és hogyan gondoskodtatok? - ráncolta szemöldökét Tarhyung.

- Nagymamád és én. A részletek feleslegesek, az a lényeg, hogy osztálytársak leszünk. - emelkedett fel a fiú nyakából és nyuszifogait megmutatva mosolygott le, volt gazdájára, ki csak meglepetten de mégis boldogan ölelte át a nyuszit.

Később kiderült, hogy Taehyung szülei is be voltak avatva ebbe a 'nyusziból fiú' dologba, már akkor, mikor Tae öt évesen hazavitte őt.

Másnap már ketten mentek iskolába. Mikor beléptek az iskola kapuján, szinte mindenki őket nézte. A lányok csak úgy csorgatták a nyálukat Jungkook után, a fiúk közül páran jöttek 'haverkodni'. Jungkook mindenkit visszautasított. Az idősebb ezt nem nagyon értette, de örült is, hogy csak vele lesz.
Egy fiúcsapat közeledett feléjük, vagyis A fiúcsapat. Akik mindig megverték. Tae megbökte a nyuszifiút, jelezve, hogy kik is jönnek.

- Cső haver! Hogyhogy ezzel a szerencsétlennel vagy már az első napon? - kezdett bele a főnök, mikor odaért hozzájuk és fintorogva bökött Taehyung felé. - Inkább lóghatnál velünk. Jobb társaság vagyunk, mint a buzi. - nevetett fel. Jungkook egy ideges morgás kíséretében nemes egyszerűséggel arrébb lökte a fiút, és elkezdte vezetni Taehyungot a derekánál fogva. Mondani sem kell szerintem, mennyire zavarban volt az alacsonyabb. Bementek az osztályterembe, Taehyung leült a helyére, Jungkook pedig mellé. Pár lány sugdolózva, néha feléjük nézett, majd az egyik haját pödörve elindult hazzájuk. Megállt a pad előtt, még utoljára a többi ribire nézett, majd egy széket Jungkook elé húzva leült.

- Szia. Látom új vagy. Arra gondoltam, hogy suli után elmehetnénk valahova egy kicsit ismerkedni. - Húzta ki magát, ezzel kitolva melleit.

- Szia. Bocs nincs szükségem rá. - dőlt hátra a székében és kicsit sem célzásként karolta át Taehyung vállát.

- Fujj buzik. - állt fel morogva és dühösen visszament a csapatához.

A többi szünet is hasonlóan telt el, csak sokkal kevesebb beszólással meg lökdöséssel. Jungkook volt a suli egyik legerősebb csávója. Szikrákat szórt a szemeivel a folyosón, ezért csak a legbátrabbak folytatták a megszokott dolgokat.

~A nyúl mentett meg~ |Vkook|◆️✓️◆️Where stories live. Discover now