Húsz napon át

Az ismeretlen vásárló

–––––––––––––––––––————————
↙↓↘
A mai szó: Rét
↖↑↗
–––––––––——————

    Min Chaewon, egy egyszerű eladó, egy sarki kisboltban. Mint minden nap, ma is ott volt és készségesen szolgálta ki a vásárlókat. Délután egy óra körül járt az idő, ami azt jelentette, hogy még egy óra és lejár a munkaideje. A lány már nagyon várta, hogy hazaérve, folytathatja kedvenc koreai drámáját a Healer-t, amit már vagy ötször látott, de mégis ugyanolyan jó.
    Chaewon elkezdett ábrándozni, hogy milyen jó lenne már, ha vele történne meg az ami a sorozatban Young Shin-el, ekkor viszont belépett a boltba egy négy tagú csoport. Miután észrevették Chaewon-t köszöntek neki, majd nagy hanggal a sorok közé mentek nézelődni.

    – Jisung! Nem vehetjük meg azt az unikornist! Tudod, hogy Taeyong mérges lesz!! – szólt hangosabban az egyik srác, valószínűleg a barátjára.
    Chaewon csak megmosolyogta a leszólást és tovább pakolgatta a dolgokat, a kassza mögötti polcon. A fiúk tizenöt perc elteltével a pénztárhoz mentek fizetni. Chaewon csak ekkor tudta jobban szemügyre venni a hangos vásárlókat, akik megzavarták a mindennapi csendes bolti életet. Ráadásul nem csak hangosak voltak, a kinézetük sem volt szokványos. Ez pedig nem azért, mert félisteneknek néztek ki, hanem a hajszínük volt furcsa. Ugyanis az egyik srácnak királykék, néhol tengerkék színű haja volt, míg a másiknak lila árnyalatú. A harmadiknak szőke, már szinte fehér, a negyedik pedig világosabb barna hajkoronát viselt. Ahogy Chaewon végig nézett a díszes társaságon, megakadt a szeme a barna hajú srácon. A fiú is a szemébe nézett, amiben a lány szinte elveszett. Mikor találkozott a tekintetük Chaewon-nak furcsa érzése támadt, viszont ez nem az "első látásra szerelem" volt, inkább mintha azt érezte volna, hogy a srác egyetlen pillantással is a lelkéig látna. Ezt a csodás pillanatot pedig egy hangos nevetés zavarta meg, mire Chaewon a nevető lila hajú fiúra nézett, az viszont továbbra is csak nevetett.
    – Jisung! Hogy te mekkora hülye vagy! – nézett a kék hajú srácra, aki csak kuncogott.
    – Szerintem is. Mutatkozzatok be minden boltban és szégyenítsetek le mindenkit. Kösz, Chenle. – szólt a szőke, Chaewon pedig alig tudta magába folytani nevetését.
    A lány időközben bevitte a vásárolni kívánt termékeket és amint szóhoz jutott mondta is az összeget.
    –120 won lesz – mondta, majd felnézett és mindegyik fiú le volt döbbenve, kivéve a barna hajút, ő kedvesen mosolygott Chaewon-ra.
    – Öhm.. Renjun~ mi lenne, ha te fizetnél? – a szőke hajú srác szinte már könyörgött a baloldalán állónak, akit ezek szerint Renjun-nak hívnak.
 

A fiú mikor meghallotta a nevét, csak egy gyilkos pillantást vetett rá, majd pénztárcáját elő véve, egy egyszerű mozdulattal a szőkéhez vágta. A srác hiába fordult el, a pénztárca így is tarkón találta. Ebből Chaewon azt következtette, hogy Renjun a legidősebb köztük.

    – Igazi köcsögök vagytok, de várjatok amíg hazaérünk. – mosolygott édesen a férfi.
    – Köszi, Jeno. Pedig nálad is van pénz... – nézett a szőkére, a Jisung nevű srác.
    Chaewon elvette a pénzt, beletette a kasszába, majd mosolyogva nézett a négy furcsa hajszínű vásárlójára.
    – Köszönjük, hogy nálunk vásároltak. – hajolt meg kissé, amit a vele szemben állók is viszonoztak.
    – Viszontlátásra. – mondták egyszerre,  majd a négy fiú kiment az üzeltből.
    – Amúgy láttátok? Renjun hyung szerelmes lett! – nevetett az egyik, a bolt előtt, amit Chaewon is meghallott, de csak pironkodva megmosolyogta a mondatot.
    Vajon igaz, ami behallatszódott? Annyira jól nézett ki és még ha nem is találkoznak többé, Chaewon mindig emlékezni fog a pillanatra és arra, hogy azzal mintha Renjun teljesen kiismerte volna. A lány gondolatai, a találkozás után, csak a fiú körül forogtak. Egyszer még meg is ijedt, mikor egy öreg néni köszönt neki, miközben ő egy polcon pakolgatta a dolgokat.
    A munka után, hazaérve rögtön eldőlt a kanapén és csak gondolkodott, természetesen a négy fiún. Helyesbítve inkább a legidősebben. Különféle gondolatokat szőtt arról, hogy miként alakulhatott volna a találkozásuk, ha nem éppen így. Elképzelte, hogy milyen érzés lenne, ahogy Renjun radira hívja, majd egy szép estén a csillagok alatt, bevallja az érzéseit és megcsókolja a lányt. Ekkor Chaewon-ba beleütött a felismerés.
    – Tejóég! Mégis hogy történhetett ez? Fülig beleszerettem Renjun-ba! Ahj.. Pedig még csak a teljes nevét sem tudom! Nem ismerek magamra.. – sóhajtott, majd járkálni kezdett a szobában.
    Nem tudta mit tegyen. Lehetséges ez egyáltalán? Ekkor gondolt egyet és telefonját elővéve nyomott rá az ismerős számra, amit már fejből tudott. Egy pár csengés után, boldogan szólt a telefonba a lány legjobb barátja.
    – Sziaa~ Wonwon~ – nevetett a fiú a telefonba.
    – Jól tudod, hogy utálom ezt a becenevet, Hyunjin. Ne szólíts így! – mondta Chaewon, unott arccal.
    – Oké, oké. Na Mond! Mi a helyzet? – kérdezte Hyunjin.
    – Találkozzunk! – felelte Chaewon, vidáman.
    – Nem is érdekel, hogy ráérek-e? Mivan akkor, ha épp fontos dolgom van? – Chaewon maga előtt látta a fiú arckifejezését, ami ha szemtől szemben állnának, kissé lenéző lenne, amint az egyik szemöldökét megszokottan felhúzza.
    – Jaaj, tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy nincs semmi dolgod. – mondta a lány és nevetni kezdett, mivel barátja nem szereti ha gyorsan beszél, főleg nem azt, ha Chaewon ezt veti be ellene.
    – Mivan? – olyan vékony hangon szólt a készülékbe, hogy maga is nevetni kényszerült. – Jólvan. Inkább találkozzunk a réten. – mondta, majd bontotta a vonalat.
    Hwang Hyunjin. Chaewon gyerekkori barátja, akivel mai napig jó kapcsolatot ápol. Sőt, elválaszthatatlanok. Mindenkinek azt mondták, hogy legjobb barátok, de ők testvérként tekintettek egymásra. Hiába mondják azt, hogy nincs legjobb fiú-lány barátság, mert előbb-utóbb az egyik fél többet fog érezni, náluk ez sosem történt meg.
    A lány átöltözött, rövidebb ruhákba és megindult a rétre. Még kiskorukban, a szüleik nagyon sokszor vitték el őket arra a rétre, aminek a közepén csak egy cseresznye fa állt. Miközben a gyerekek játszottak, az anyák mindig ott üldögéltek és beszélgettek egymással. Chaewon és Hyunjin sokszor szedetek virágot anyjuknak, miután pedig átadták, versenyt futottak. Sokszor birkóztak a puha fűben. Volt hogy Hyunjin nyert, de volt olyan is amikor Chaewon, de a lány legtöbbször akkor, mikor a fiú hagyta magát, vagy épp mikor váratlanul érte a támadás. Sokmindent csináltak azon a réten de a legjobban a fáramászást szerették.
Chaewon nem sokára oda is ért a réthez és leült a fa alá, ahogyan régen édesanyja tette. Épp elkezdett volna telefonozni, amíg megvárja barátját, mikor az a fáról ugrott mellé és egyből leheveredett a lány mellé.
    – Wonwoniee~ – nyújtotta el a becenevet, miközben összekócolta Chaewon haját.
    A lány csak egy gyilkos pillantással ajándékozta, mire Hyunjin nevetve terült el a fűben.
    – Így sokkal kényelmesebb. – állapította meg, majd felnézett a legjobb barátjára, már szinte húgára.
    – Én a hejedben felkelnék. Egy hatalmas bogár tart a fejed felé – hazudott Chaewon, mire Hyunjin két oldalra nézett, de nem látta.
    Csúnyán nézett a lányra, de nem kelt fel. Chaewon csak lazán abba az irányba mutatott, amerre a fiú fej-tetője volt, arra utalva, hogy a bogár arról jön. Hyunjin, ezután olyan gyorsan ugrott fel, mintha egy rémálomból kelt volna.
    – Hazudtál! – kiabálta és játékosan a lány vállába ütött. – Egyébként mi volt ilyen sürgős? Valaki megbántott? – tekintete aggodalommal teli volt.
    – Majdnem el is felejtettem. Segítened kell! Nem tudok mit csinálni! – mondta ki, majdhogynem kétségbeesett hangal.
    – Mi? Hogy Pont Te nem tudsz mit csinálni? – meglepődve hangsúlyozta ki a két szavat, hiszen nem volt még példa rá, hogy Chaewon így kért volna segítséget tőle.
    – Most az egyszer nem, nem tudok mit csinálni! – mondta a lány és tehetetlenül bámult maga elé.
    – Jól van. Mondjad. Majd MR. Hwang doktor segít a te picinke problémádon. – mondta, mire Chaewon elkuncogta magát.
    – Szerelmes vagyok. – jelentette ki és Hyunjin-ra nézett, aki kikerekedett szemekkel bámulta barátját. – Má-mármint azt hiszem. Ma történt és ne-nem vagyok benne biztos, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejeből és-és – olyan gyorsan beszélt, hogy a mellette ülő srác egy szavát sem értette.
    – Vá-vá-vá-várj! – szakította félbe – Min Chaewon, akit kiskorom óta ismerek és akit egy fiú sem érdekelt, szerelmes?!
    – A-azt hiszem, hogy... Igen. – válaszolt Chaewon és fülig pirosodott.
    – Tyűű... Azannyát – mondta röviden és nevetni kezdett. – Bár tudod a nevét? – kérdezte.
    – Re-Renjun. – felelt készségesen a lány, majd észbe kapott, hogy Hyunjin épp kinevette. – Héj! De miért nevettél ki? Ez nem vicces.
    – Bocsi, de nem ismerek rád. És azt mondtad, hogy Renjun? Huang Renjun? – megint kihangsúlyozta, csak ezúttal az utolsó kettőt.
    – Nem tudom.
    – Nem tudod, de bele estél. Ez igen. Na mindegy, kivel volt? – nézett rá.
    – Másik három sráccal voltak a boltban. Egy királykék hajúval, Jisung-nak hívták azt hiszem, a másik fiúnak lilás haja volt, ő Chenle. Meg egy szőke hajúval, akit Jeno-nak hívtak. – emlékezett vissza Chaewon az érdekes találkozóra.
    – Komolyan? Csak viccelsz, ugye? – döbbent le Hyunjin.
    – Már miért viccelnék?
    – Tudod te kik sétáltak be a boltba, ahol dolgozol? – kérdezte a fiú, de Chaewon csak egy "fogalmamsincs" pillantással nézett rá. – Az NCT Dream négy tagja! Te pedig beleszerettél Huang Renjun-ba! Atyám! Nem vagy egy semmi lány! Elismerésem! – magyarázta Hyunjin, Chaewon pedig minden szavánál jobban pirult el.
    – NCT Dream? – kérdezett rá.
    – Igen. Nem régen debütáltak, nagyon tehetségesek. Azt sem tudtad, hogy ki és mégis megtetszett. Elképesztő.
    – Végül is, nekem mindegy, hogy mi a foglalkozása. Hisz úgysem fogunk többet találkozni. – magyarázta szomorkásan a lány.
    – Hogy nézett rád? Mondott valamit? – érdeklődött. Úgy látszik nagyon felcsigázta a téma.
    – Nem mondott semmit, csak végig mosolygott rám – mesélte és kíváncsian nézte barátja reakcióját. – De miután kimentek a boltból, az egyik srác ezt mondta "Amúgy láttátok? Renjun hyung szerelmes lett!" – utánozta a hangszínt, hiszen minden részletre pontosan emlékszik.
    – Szószerint? – kérdezte Hyunjin, Chaewon pedig bólintott egyet – Mivan ha tényleg igaz? Mivan ha tényleg belédszeretett? – tette fel azokat a kérdéseket, amik Chaewon fejében, már vagy százszor megfordultak.
    – Nem tudom. – felelt egyszerűen a lány.
    Hyunjin lefeküdt a fűben és az eget kezdte bámulni.
    – Lassan sötétedik. – állapította meg, majd Chaewon is engedett a hívó szónak és lefeküdt mellé.
    – Igen, tényleg. Lassan haza is kellene menni – mondta, de még egy jó darabig nem mentek el a rétről.
    Csak csendben feküdtek egymás mellett és élvezték a másik társaságát.
Hiába volt több milliónyi ilyen pillanatuk, egymásra mégis mindig barátként tekintettek, vagy épp húgra és báttyra.
    Miután végleg besötétedett és az éjjeli bogarak is előjöttek, megindultak haza. Útközben elmesélték milyen napjuk volt, vissza emlékeztek arra az időkre mikor kicsik voltak és összevissza hülyéskedtek. Hyunjin hazakísérte Chaewon-t, megálltak a háztömb előtt és szembe fordultak egymással.
    – Büszke vagyok rád, Hugi. Khm... Akarom mondani Wonwonie~ – nevette el magát a fiú és adott egy puszit a lány homlokára. – Aludj jól. Találkozunk holnap! – mondta, majd megindult.
    Hátra felé ment egy darabig és mindvégig integetett Chaewon-nak, aki mosolyogva viszonozta a gesztust.
Chaewon alig tudott elaludni. Végig Renjun-on járt az esze és azon amit Hyunjin mondott neki. Furcsálta is egy kicsit, hogy egy nem rég debütált banda épp abba a kisboltban ment be, ahol ő dolgozik, de hát ha így hozta a sors, akkor biztosan így kellett lennie. Chaewon pedig csak remélni tudta, hogy a jövőben találkozni fognak még.

———————————————
↙↓↘
Hát ennyi lett volna ez a rész. Úgy gondoltam, hogy ez a fanfiction egyszerű romantikus sztori lesz, mindenféle természetfeletti lény nélkül. Remélem tetszeni fog! Ezután minden nap megpróbálok egy részt hozni, de nyakamban a költözés így nem ígérem meg. ♡
↖↑↗
——————————