Könyvmoly |wolfstar|

1. rész

Remus csöndesen üldögélt a könyvtár egyik félreeső zugában és szokás szerint egy halom könyv, házifeladat és füzet tornyosult előtte. Általában odament tanórái után, mivel a griffendéles  klubterem túl hangos és zsúfolt volt. Alapjáraton nem volt baja az emberekkel, de jobban szeretett egyedül tanulni, belemélyedve a gondolataiba. De nehogy félreértse ezt bárki is! Lupin nem volt se stréber, se antiszociális. Csupán csak visszahúzódó és szorgalmas.
Már lassan elkezdett besötétedni amikor végre szünetet tartott. Kissé türelmetlenül kifésülte világosbarna haját a szeme elől és lassan felállt. Óvatosan kinyújtóztatta elgémberedett tagjait és ráérősen elkezdte pakolni a dolgait feketebőr válltáskájába. Rápillantva régi órájára realizálta, hogy bizony jól elfutott az idő. Kissé gyorsabban elrámolt és sietősen hagyta el a könyvtárat. Megígérte Siriusnak, hogy az edzésük után segít neki a házi feladatával, mint mindig. Most viszont már 15 perc késésben volt, és pontosan tudta, hogy Sirius milyen hisztis tud lenni ha valaki megvárokaztatja. Főleg ha valamihez nincs kedve. És tanulni sosem volt kedve. Remus kis mosollyal az arcán kezdte el még  sietősebben szedni lábait, végül pedig már futva kanyargott a Roxfort folyosóin. Élesen bevéve egy kanyart megcsúszott és majdnem elesett. Háta mögül kuncogást hallott, amit figyelmen kívűl hagyott, mint mindig. Ránézve órájára, magában káromkodva próbált még gyorsabban futni. Már csak pár folyosó- gondolta reménykedve, hogy talán időben odaér. Lihegve fordult be egy sarkon, amikor hirtelen valami keménynek ütközött neki. A nagy lendülettől visszazuhant a földre, alaposan beverve alfelét és jól lehorzsolva könyökét, melyel hárítani próbálta a hirtelen csapást. Szemeit összeszorítva próbálta kissé összeszedni magát és figyelmen kívűl hagyni a nyilaló fájdalmat. Egy mély hang lassan elkezdett kuncogni, mely egyre hangosabb és ismerősebb lett Remus számára. Kissé hunyorítva, lassan kinyitotta szemeit, hogy szembetalálja magát egy hangosan nevető Siriuszal. Kis szisszenéssel de azért mosolyogva nézett fel rá, végül pedig már nem bírta tovább és ő is elkezdett kuncogni. Sirius lassan abbahagyta, nagyot sóhajtott és magában mosolyogva nyújtotta kezét Remusnak. Szemeit lesütve, próbálva nyugodt maradni, és nem elvörösödni a szégyentől (meg persze attól, hogy hozzáérhet Sirius kezéhez), lassan felemelte a kezét és Siriuséval összefonva hagyta, hogy az felhúzza. Kissé talán túl közel állva egymáshoz pillantottak egymás szemébe. Remus zavartan, kis piros folttal az arcán lépett hátrébb. Nyugi, nyugi. Maradj közönyös! Ez nem jelentett semmit... ilyesmi gondolatokkal próbálta lelassítani hevesen dobogó szívét. Eközben Sirius kiváncsian nézte őt, s mintha csak a fejébe látott volna magabiztosan elmosolyodott. Lemélyítve hangját, a lányoknál hatalmas sikert arató félmosollyal és flörtölési technikával, tréfásan kérdezte:
-Na mivan, belémestél?
Halkan kuncogva, szemébe nézve kacsintott és megfordulva indult el a hálószobájuk felé. Remus lesokkolva és vérvörös arccal bámult utána, majd pár pillanat után feleszmélve indult el sietősen barátja után. Magában örjöngve, szívét lecsillapítani képtelenül sietett utólérni Siriust. Barátja nevetve fordult vissza és várta meg, majd vállára dobva kezét indultak a klubb szobához. Gyorsan feloldódott a hangulat kettejük között, hisz mindketten tudták, hogy ezek csak ártatlan játékok voltak, és semmit sem jelentettek. Sirius mindig is flörtölős volt és ezek a kis beszólások, zavarbaejtések neki szinte az alaptermészetéhez tartozott. Ezt Remus már alaposan megtanulta az együtt töltött évek során, de még mindig meg tudta lepni. Próbált nem gondolni erre, se a közeledéseire, flörtöléseire stb., de sehogy sem tudta ezt megoldani. Mindent megtett, hogy ne úgy gondoljon a fiúra, ahogy nem kéne, mégis szinte mindig azon kapta magát, hogy túl sok ideig nézi, elveszik a szemeiben és bizsergést érez ott ahol egymáshoz érnek. Nem tudott mit kezdeni az érzéseivel, nem értette őket és próbálta őket figyelmen kívűl hagyni. Óvatosan oldalrasandított és újra elcsodálkozott azon, hogy barátja mennyire szép. Mármint nem úgy mint a legtöbb lány az iskolában, akik folyton festik valamivel magukat és szerelmi bájitalt próbálnak a kiszemeltjük italába csempészni. Néha nem értette a lányokat, sőt néhánytól egyenesen hányingere lett. Ettől függetlenül nem gondolta, hogy meleg lenne, hiszen a fiúkhoz sem vonzódott soha. Egyedül Siriusnak sikerült ezt kiváltani belőle.
Imádta a kiemelkedő állvonalát, nemes vonásait, huncut mosolyát és éjsötét szemeit. Oh a szemeit szerette a legjobban! Ha valaki annyira ismerte, mint ő, akkor mindent ki tudott belőle olvasni. Pontosan tudta, hogy Sirius mikor mit gondol, mit érez és mire van szüksége. De a lelkét is imádta, a jellemével és minden egyes hibáját. Nehezen vallta be, de kezdett beleesni legjobb barátjába.