No homo

Második fejezet

amelyben Frodó sorsa megpecsételődik

Frodó apró, finom vonalakkal dolgozta ki a mellbimbókat, még a nyelvét is kidugta igyekezetében. Sakura meztelen teste szétterült a másodfokú egyenleten.

– Miért mindig ezeket a pucér csajokat rajzolod? – sóhajtott Mariann Frodó vállán átpillantva a fiú füzetébe.

– Mert a vaginát szeretem – sziszegte Frodó türelmetlenül. – Különben is, miért nem inkább az egyenleted csinálod?

– Már kész vagyok. Inkább neked kéne gyakorolnod, nem gondolod?

Frodó keserűen húzta el a száját, ahogy az imént kiosztott dolgozatra sandított. Algebra témazáró – öt pont, egyes. Samu dolgozata bezzeg ötös lett, csillaggal. Frodó ezt onnan tudta, hogy még ki is emelték.

– Nem akarsz szerezni magadnak valami magántanárt? – kérdezte Mariann.

– Nincs szükségem magántanárra. Én természetes tehetség vagyok, olyan, mint Einstein. Einstein is kibukott az iskolából – magyarázta Frodó.

– Ma már azt mondják, hogy az csak egy mítosz...

– Akkor meg jobb vagyok Einsteinnél. Az én természetes tehetségem akkor fog kijönni, mikor szükség van rá. Most még nem volt szükség rá, ennyi az egész.

– Ennél nagyobb marhaságot még sosem hallottam – dőlt hátra Samu a székén. Már magában az feldühitette Frodót, hogy Samunak volt mersze vele együtt járni matekfaktra, ez pedig már csak hab volt a tortán. Arról nem is beszélve, hogy Frodónak egész órán szőke hajszálakat kellett halásznia a füzetéből, mert Samu nem volt hajlandó rövid hajjal élni, mint minden más rendes férfi.

– Te nekem ne, hajasbaba – mordult rá végül Frodó. – A hozzád hasonló emberekből lesznek úgyis az utcaseprők.

– Ó, valóban? Mert aki arra pazarolja az idejét, hogy kémkedjen az osztálytársai után olyan sokra fogja vinni, ugye? – vonta fel kihívóan a szemöldökét Samu.

Frodó érezte, ahogy a vér az arcába szökik, de elpirulni csak a melegek szoktak, ezért inkább a legjegesebb pillantásával meredt a fiúra.

– Az csak véletlen volt.

– A kémkedés, vagy az, hogy lebuktál?

Frodó összeszorította a fogát.

– Mi lenne, ha inkább... – kezdte fennhangon, de Siklósi tanárnő közbeszólt.

– Kovács, maga miért nem a feladatot oldja? Hadd nézzem, mire jutott! – A kezét nyújtotta, Frodó pedig rátehénkedett a lapra.

– Még nem fejeztem be...

– Nem baj, oldja meg a táblánál. Hozza a füzetét is! – intette közelebb a tanárnő.

Frodó a mellkasához szorított füzetével együtt kikullogott a táblához. Már előre érezte, hogy ennek nem lesz jó vége.

– Várjunk még egy kicsit, vagy elkezdi még ma? – sóhajtott fel Siklósi tanárnő.

– Tanárnő, én nem igazán értem... – szabadkozott Frodó, miközben Mariannt szuggerálta, hátha megkegyelmez rajta, és súg valamit.

– Próbálja meg használni a jegyzeteit legalább.

– Én... azokat sem értem...

– Na, hadd nézzem! – nyúlt a füzet után a tanárnő, de Frodó elhátrált.