A természetfeletti

1.fejezet ( 1 héttel később)

Visszavonom, amit mondtam. Még most sem tudom elhinni, hogy velem történik ilyen. Nincs nekem olyan szar életem, mint ahogy azt állítottam. Ha valaki azt mondja, hogy megtörténhet, hát Istenemre esküszöm –már ha egyáltalán létezik – körberöhögöm az illetőt. De így, hogy ez velem történt, így már sokkal rémisztőbb, mégis olyan hihetetenül izgalmas. Azt hiszem, ezek a legjobb szavak, amiket erre találhatok. Megpróbálom a lehető legrészletesebben leírni, mi is történt. Épp úton voltam hazafelé a spanyol különórámról. Rövidíteni akartam, úgyhogy a házunktól nem messze lévő sikátoron terveztem keresztül menni, hogy gyorsabban hazaérjek. Igaz, hogy sikátorról van szó, de egy minimális világítása azért van esténként. Szóval éppen úton voltam hazafelé, amikor megláttam egy vadul csókolózó szerelmes párt. A férfi a épp falnak nyomta a lányt, és a nyakát csókolgatta. Vagyis csak azt hittem. Ugyanis éppen a nyakában lévő artériából szívta ki a vért. És úgy tűnt, a lány még élvezi is. Velem egykorú lány lehet, talán egy-két évvel idősebb. Nem is ez a lényeg. Hallottam már arról, hogy New Orleans a vámpírok otthona, de azt hittem, csak legenda. Különben is, akkor nem a francia negyedben kellene ennek történnie? Láttam a sorozatot, és ennek kibaszottul nem a kertvárosban kellene történnie. SŐT! Megtörténnie sem kellene. Vámpírok nem léteznek. Vagy nem is tudom mostmár. Olyan lehetetlennek tűnik, hogy embernek kinéző szörnyetegek szaladgálnak köztünk. Olyan abnormális, vagy nem is tudom, mi lenne erre a jó szó. Na de visszatérve. A férfi a lány nyakát szívta. A lány egy hang nélkül tűrte, hogy lecsapolják a vérét. Majd amikor a pasas abbahagyta a lecsapolást, kivett egy kisebb köteg bankjegyet a kabátja belsőzsebéből, és átadta a lánynak. Én csak álltam ott, és néztem a jelenetet, majd amikor a férfi meglátott, hirtelen meg sem tudtam mozdulni. Egy röpke pillanat alatt előttem termedt, és már cuppant volna a véremre, amikor hirtelen megszólalt:

- Más a szagod! –lihegte a nyakamban.

- Mi? –kérdeztem inkább magamtól, mint tőle. Majd hirtelen a szemembe nézett. Esküszöm szebb szempárt még nem láttam, mint az övé. Tengerkék. A legszebb tengerkék színű szemű ember. Vagyis vámpír.

- Te nem ember vagy. De akkor mi vagy? –emelte rám a szemöldökét. Nem igazán értettem a kérdést. Hogyne lennék már ember? Más nem igazán lehetnék.

- Más pedig nem lehetek. –válaszoltam. Majd odahajolt a nyakamhoz, és konkrétan megszagolt.

-Nem tudok rájönni...De nincs is időm erre. Nézz mélyen a szemembe! –nézett újra a szemembe. Nem kellett kétszer mondania. Belenéztem a szemébe, és el tudtam volna merülni bennük. –Elfelejted, hogy találkoztunk. Azt is, hogy láttál. Most szépen hazamész, és aludni fogsz, reggelre pedig, semmire nem fogsz emlékezni. –mondta.

-Már hogyne emlékeznék? Itt szoptad ki egy csaj nyakát a szemem előtt. –nevettem el magam. –Na várjunk csak! –kaptam észbe. –Te most engem szuggerálni próbáltál? –kérdeztem.

-Mi a...Te erről mégis honnan tudsz? – nézett rám hitetlenkedve.

-Mégis miről beszélsz? –kérdezek vissza.

-A képességemről. –válaszolta.

-NA ÁLLJON MEG A MENET! –emeltem meg a hangom izgalmamban. –Te most egy igazi vámpír vagy? Az nem létezik! Még a végén kiderül, hogy az Originals igaz történet alapján készült. –hitetlenkedtem.

-Halvány lila fogalmam sincs arról, hogy te most miről beszélsz, de nekem erre nincs időm. –mondta ki, majd nemes egyszerűséggel eltűnt az égen. Percekig néztem néztem felfelé, majd arra eszméltem, hogy egy esőcsepp csapódik az arcomon, aztán egyre több. Szóval sietős léptekkel hazaindultam. Most itt ülök a nappaliban, kezemben a jegyzetfüzetemmel. Még a nevét sem tudom. De még érzem az illatát az orromban. Előttem van az a gyönyörű tengerkék szempár. És a fogai, amivel egy pillanat alatt feltéphette volna a torkomat. De mégsem tette, mert „más a szagom". Nem értem ezzel mire gondolt. Elég fáradt vagyok, jobb lenne aludnom. Lehet ez csak álom volt. Lehet mire holnap felébredek, rájövök, hogy álmodtam az egészet. Ahogy Ő mondta. Még csak a nevét sem tudom. Szerintem Nicknek hívják. Pont úgy nézett ki, mint egy Nick. Középmagas srác, szerintem olyan 20 körüli lehetett. Gyönyörű tengerkék szemek, és fénylő sötétbarna haj. Öltözködését tekintve tökéletes stílussal rendelkezik, azt meg kell hagyni. Teljesen feketébe volt öltözve. A farmere, a pulcsija, a cipője. Fekete bőrdzsekit viselt, és le merném fogadni, hogy még a pólója és a zoknija is fekete volt. Tényleg aludnom kell, teljesen kifáradt az agyam. Az meg már a plusz pont, hogy holnap vége a szünetnek, és ideje suliba menni. Ideje zuhanyozni, belebújni a pizsimbe, majd ágyba dőlni, hogy holnap folytatódjanak a monoton hétköznapjaim.

~Másnap~

Hétfő

Túl vagyok az első napomon a suliban. Eléggé elfáradtam, de még nem végeztem a tanulással. Reggel egész korán felébredtem, és szomorúan konstantáltam magamban, hogy a tegnap este igenis megtörtént, és nem álom volt. Ugyanúgy emlékszem mindenre, ami történt. Kb.10 percet töltöttem ébredés után az ágyban. Átgondoltam, hogy mi történhet ma. Ez egy ilyen rossz szokásom. Végiggondolom az egész napomat, hogy mit szeretnék csinálni, és a többi. Bár sosem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzelem reggelente. Próbálkozni azért szabad, nem? Miután kivánszorogtam az ágyból, a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ha van időm, lezuhanyzok még reggel is, hogy felfrissüljek. A mai olyan nap volt, mikor temérdek időm volt reggel, szóval időt szakítottam egy zuhanyzásra is. Azután fogat mostam, feltettem egy nagyon kevés sminket, hogy ne legyek undorító teljesen. Majd bementem a szobámba és felöltöztem. Mivel tavasz van, így nyílván nem kötött ruhákban fogok iskolába menni. Gondoltam, ha már tavasz van, akkor egy kicsit elengedem magam. Így egy rövid fehér ingruhát vettem fel, egy farmerrel, és balerína cipővel. Egy bőrdzsekit még hozzácsaptam a szettemhez, hogy azért ne fázzak meg a tavaszi szélben se. Mozgalmas és fárasztó nap volt. Matekkal kezdtem, majd egy spanyol, angol, fizika, történelem, zárásnak pedig dupla testnevelés. Egyik tanár sem volt valami kíméletes. Körmöltünk minden órán legalább három oldalt, ha nem többet. Tesin pedig erősítettünk ezerrel. A szüneteimet a teremben töltöttem, vagy a nyelvi előadó előtti babzsákokon. Minden osztálytársam odakint élvezte a napsütést. Én meg? Ültem a folyosón vagy épp a teremben és olvastam. Az évek alatt elvesztettem nagyon sok barátomat, úgyhogy egyedül üldögéltem minden szünetben. Elég hervasztó látványt nyújthatok. Na mindegy. Még a legjobb barátom, Ryan sem beszélt velem egésznap. Persze nem azért, mert összevesztünk, vagy ilyesmi. Csak éppen a barátnője, Chloe nem bírja elviselni a képemet. Így Ryan tartja a tisztes távolságot, amit persze megértek, csak fáj egy kicsit. Hiszen együtt nőttünk fel. Egy ideig még szomszédok is voltunk, mert a nagyszülei itt laknak mellettünk. Olyan másodikosok lehettünk, amikor Ryan vérszerinti apja elkezdett nagyon durván viselkedni az anyjával. Az apját akkoriban dobták ki a katonaságtól. Pedig igazán jó katona volt. Senki nem tudja miért dobták ki, a családja sem. Azóta sem mondta el senkinek. Miután kidobták, Henry (Ryan apja) elkezdett a közeli kocsmába járni a haverjaival. Eleinte csak pár hetente. Majd hetente, végül naponta. Szép fokozatosan alkoholista lett. Ryant sosem bántotta, még akkor sem, amikor az anyját védte. Arra pedig elég sokszor volt példa. Aztán, amikor eldurvult a helyzet, Deborah, Ryan anyja megfogta az összes pénzüket és Ryannel együtt a nagyszüleihez költöztek egy időre. Akkoriban folyton együtt lógtunk. Sokszor aludt nálunk, ahogy én is náluk.