4

1.5K 62 1
                                    

"Szerelemben az érzések a legfélelmetesebbek."

/Charlie/

 Plafonra szegeztem a tekintetem. Úristen én nem vagyok normális. Kívántam a csókját. Megráztam a fejem majd az edző terembe rohantam. Haverom ott gyakorlatozott egyedül.
– Na mi történt? – kérdezte kíváncsian.
Leemeltem két szeráfpengét és az egyiket felé dobtam. Ügyesen elkaptam, majd kérdőn pillantott rám.
– Nem akarok róla beszélni!
–  Ha jól sejtem a vámpír csajhoz van közé igaz?
Neki rontottam, de gyorsan kitért a penge útjából.
– Oké értem, nem faggatlak! – mondta megadóan.
– Kösz...
– Inkább szét rúgom a csinos hátsód!
Elmosolyodtam. Connor-ral egymásnak rontottunk. A fém erős csattanásának hangját visszaverték a falak. De még mindig nem tudtam kiűzni a gondolataimból azt a gyönyörű kék szempárt. A padlóra vágódtam. Conor röhögve nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam mire talpra húzott és megveregette a vállam.
– Valaki nagyon máshol jár! – lépett beljebb kuncogva Liza.
– Ahj... Hagyjatok már!
– Connor menj csak majd én edzek vele! – fordult a szöszi felé Liza.
Az említett vállat vonva adta oda neki a pengét, majd távozott.
– Kezdhetsz mesélni! – mondta majd felvette a harci pozíciót.
– Nem fontos...
– Charlie érzem, hogy van valami!
– Aurora...
– Áh, már értem! A vámpír elcsábított!
– Nem csábított el!
A pengék összekoccantak. Vigyora miatt megforgattam a szemeim.
Két óra múlva mindketten lihegve ültünk a falnak dőlve.
– Figyelj... – kezdte, majd nyelt egyet Liza. – Tudom milyen az, amikor nem vesznek észre!
– Hogy érted?
Rám nézett barna szemeivel majd eltűrt egy tincset az arcából. Sóhajtott egyet, miközben a plafonra nézett.
– Nekem tetszik Conor... – motyogta.
– Tudom!
– Micsoda? – kapta felém a tekintetét.
– Liza szeretlek, mintha a húgom lennél! Meg érzem is amikor ő is velünk van!
– Ő nem vesz engem észre...
– Liza egy fantasztikus lány vagy! Ügyes árnyvadász és szuper barát is!
– Köszi Charlie!
Megöleltem. Összeszedtünk magunkat majd a szobáinkba mentünk. Rendbe szedtem magam és a csarnokba lépkedtem. Apa ott állt. Rúnák sokasága borította a testét igaz most csak a karjai és a nyaka látszódott. Ő a példaképem az egyik legerősebb árnyvadász. Éppen valamit magyarázott Clary-nek és Izzy-nek. Közelebb mentem, hogy halljam én is.
- Seraya klán az előbb küldött egy tűz levelet, amiben az állt, hogy lázadás miatt nem tudnak sajnos segíteni nekünk! – mondta apa, majd Izzy-re nézett. – A tündérek?
– A tündér királynő nem akar belefolyni! – válaszolt keserűen a nagynéném.
– A farkasok? – pillanatot Clary-re apa.
– A falka már keresi! – válaszolt bólintva a vörös hajú árnyvadász.
– Rendben, elmehettek! – mondta végül apa.
Két nő azonnal útjukra indult. Apa pedig felém fordult. Arcán kedves mosoly jelent meg.
– Mi a helyzet fiam? – kérdezte, majd tekintete aggódóvá vált, amikor nem válaszoltam azonnal. –Baj van?
– Nem nincs... Csak hallottam a tündérek nem akarnak segíteni!
- Hát nem igazán!
– Apu merre van?
– Boszorkánymestereknél tart gyűlést mivel ők is keresik Heidi-t!
– Aha, értem! Ki a Seyara klán vezetője?
– Aurora Seyara Fallon!
– Seyara?
– Nem használja azt a nevét! Apád mondta, hogy nagyon erős vámpír Szóval hasznát vennénk, ha nem lenne ott baj!
– Mi nem tudunk segíteni?
– Azután, hogy kiszöktetek és magánakcióba kezdtetek... Nem! Nem segíthetsz!
– De apa, én is árnyvadász vagyok!
– Kezdő! Kezdő vagy fiam!
Ez szíven ütött. Látszott apán, hogy megbánta, amit mondott, de nem érdekelt. Megfordultam majd dühösen a szobámba rohantam. Erősen csaptam be magam mögött az ajtót. Mindig ezt hallom. Kezdő vagy. Gyenge vagy. Elegem van. Felkaptam egy fekete kapucnis felsőt. Hátamra felraktam az íjam. Bezártam a szobám ajtaját és kinyitottam az ablakot. A hűs levegő azonnal beáramlott. Kimásztam és ügyesen leugrottam a nedves fűbe. Felraktam a fejemre a kapucnim és elsétáltam. Kezembe vettem az irónom és aktíváltam az álca rúnám. Vissza süllyesztettem a zsebembe a kis tárgyat, majd folytattam az utam. Kezeimet elrejtettem a pulcsi zsebében a hideg elől. Hűvös éjszaka volt. Lehet, hogy még az eső is ránk fog szakadni, de most annyira nem tud meghatni. Gondolataimba merülve távolodtam egyre jobban az Intézettől. Már régóta kint lehettem mivel elkezdett felkelni a nap. Éppen az egyik parkban sétáltam amikor egy lány véletlenül nekem jött. Gyönyörű szőke haja eltakarta az arcát. De most felpillantott rám. Kék szemei akár a tiszta ég. Hajában egy vörös rózsát tűzött, öltözéke a piros és a fehér kombója volt.
– Bocsánat olyan figyelmetlen vagyok! – mondta majd halványan elmosolyodott.
– Nem... Én is figyelmetlen voltam! De... Te látsz engem?
– Persze! Nem kéne?
– Hát öhm...
Szemei világítani kezdtek majd éreztem, hogy elhagy az erő. Erőtlenül a földre zuhantam, majd elnyelt a sötétség.

Victoria ♡

The Shadowhunters I. - A csábító vámpír ✔Where stories live. Discover now