The Shadowhunters I. - A csábító vámpír ✔

1

"Nem vagy tisztában a halál erejével, míg meg nem tapasztaltad."

/Aurora/

Fekete magassarkúm egyenletesen kopogott a szürke márványkn. Ahogy az ajtóhoz értem a két fekete ruhában öltözött férfi meghajolt, majd kinyitották előttem a két szárnyú bejáratot. Aprót biccentettem nekik, majd beléptem a hatalmas terembe.
– Aurora, drágám! – sietett felém Raphael Santiago, New York-i klánok egyik vezetője.
– Miért küldtél tűz levelet Raphael?
– Szükségem lenne a segítségedre! – mondta közben lesegítette rólam a fekete, térdig érő kabátom. Leültem a bordó kanapéra és figyelmesen felpillantottam rá.
– Hallgatlak! – noszogattam.
– Hibát követtem el! Az egyik tag ellenszegült nekünk és nem hajlandó a klán tagja lenni! Ő maga akar sajátot! – foglalt velem szembe helyet.
– Nem tudsz megfegyelmezni egy kezdő vámpírt, Raphael? Csalódtam benned!
– Majdnem megölt engem Aurora!
– Még jobb!
Hirtelen ki vágódott az ajtó és egy fiatal srác rohant be. Ziláltan nézett körbe, majd a velen szemben ülő férfi felé indult.
– Raphael... – kezdte, de amint észrevett megtorpant.
– Mit akarsz Simon!? – dörrent rá az említett.
– Öhm...Clary azt mondta, hogy látták Heidi-t elhaladni a Taki előtt! – válaszolta Simon. – Örvendek! Simon Lovelace vagyok!
Közelebb lépett hozzám és a kezét nyújtotta felém. Raphael azonnal felugrott és elé lépett. Fenyegetően pillantott a fiatal srác szemeibe.
- Ne haragudj csak egy kezdő árnyvadász! – pillantott rám Santiago, majd visszanézett Simonra. – Aki éppen menni készül!
– Hagyjad csak Raphael!
Felálltam, majd a férfi mellé léptem.
– Aurora Fallon vagyok!
– Raphael egyik barátja vagy? – pillantott a szemembe Simon.
– Olyasmi, kedves! Raphael egy barátom családtagja!
– Simon fogd be! Tudd kivel beszélsz!? –  dörrent rá újra Raphael.
– Mert? – kérdezett vissza a fiatal fiú mint se sejtve.
– A legnagyobb vámpír klán vezetője vagyok, Simon!
– Oh... – fehéredett el azonnal. – Én...na...nagyon örülök, hogy megismerhetem!
– Szóval a lázadó vámpírod egy lány?
Raphael szégyenkezve lesütötte a szemeit.
– Simon! Vezess oda, ahol láttátok utoljára!
Felkaptam magamra a kabátom és távoztam az ajtón. Az árnyvadász fiú utánam sietett.
– Szóval akkor te honnan ismered Raphael? – kérdezte.
– Egy nagyon jó barátom, Magnus Bane családtagja!
– Magnus? Neki már családja van, már nem igazán vesz részt az árnyvilág dolgában!
– Igen?
- Igen! Alec az Intézet vezetője a párja és van egy fiúk!
A hűvös levegő azonnal a hajamba kapott, ahogy az utcára léptünk.
– Erre! – mondta Simon.
Követtem a sikátorokon keresztül. Közvetlenül a város központba vezetett, ahol csend honolt.
– Hejj srácok! – ordította el magát hirtelen Simon.
Összerezzentem, majd abba az irányba kaptam a fejem. Négyen voltak ott egy halott mondén mellett. Az egyik tekintélyt parancsoló férfi végig pillantott rajtam, ahogy közelebb mentünk hozzájuk.
– Alec ő Aurora, Magnus egyik barátja! – mondta Simon.
Magnus neve említésére furcsán nézett rám, majd megnyalta az ajkait.
– Nem olyan vagyok, mint Camille!
A fiatalabb srác engem bámult. Nagyon hasonlított Alec-re. Leguggoltam a hallott férfi teste mellé. A nyakára helyeztem a két ujjam, vagyis a vámpír harapásra.
- Nincs messze!
Felálltam és az árnyvadászokra néztem. Balra mutattam mire azonnal rohanni kezdtek arra. Lassú léptekkel követtem őket. A vörös hajú nő megvárta engem.
– Szia! Clary Fairchald vagyok! – mutatkozott be kedvesen.
– Aurora Fallon!
Egymás mellett sétálva mentünk a többiek után. Dulakodás zaja ütötte meg a fülemet. Lendületet vettem és felugrottam a tetőre. Gyorsan oda rohantam, majd lepillantottam a sikátorba. Egy szőke hajú vámpír dulakodott egy emberrel. Leugrottam majd elkaptam a nő torkát. Kiugrott a szorításomból, majd rám vicsorgott.
– Raphael küldött igaz? De nem fog elkapni!! Minden emberét megöltem! – csattant fel idegesen.
– Én nem az ő embere vagyok!
Éreztem, ahogy a szemeim át változnak. Újra lendületet vettem majd a falhoz vágtam, nyikkanva esett a betonra.
– Én fölötte állok! Ahogy fölötted is!
Verekedni kezdtük amikor ordítást hallottam.
– Gyerünk mentsd meg a semmire kellő nephilim-t! – sziszegte vigyorogva az arcomba.
A betonba vágtam a fejét majd vámpír gyorsasággal a hang tulajdonosához rohantam. A fiatal árnyvadász srácot támadta meg pár vámpír. Leugrottam elé és felvillantak a szemeim.
– Tűnés!
Ijedten néztek rám, majd fejet hajtottak előttem és eltűntek. A fiúra néztem, aki a földön ült. Barna haja a szemébe lógott és az oldalára szorította a kezét.

 /Charlie/

– Megsérültél? – kérdezte majd leguggolt elém.
- Egybe vagyok...
Megbabonázott ez a lány teljesen. Ahogy kék szemei ragyogtak és porcelánfehér bőrén megcsillant az utcai világítás halovány fénye. Vérvörös ajkai, amik tű helyes fogakat rejtenek. Kecses, nőies mozgása. Egyszerűen elvarázsolt az egész lénye.
– Gyere! – nyújtotta felém a kezét.
Sóhajtva elfogadtam. Egy egyszerű mozdulattal talpra húzott. Léptek zaját hallottam közeledni, majd apáék jelentek meg a semmiből. Az egyikőjük azonnal mellém sietett és hagyta, hogy rá támaszkodjak. A másikuk addig átjárót nyitott és közösen mentünk vissza az intézetbe.

Victoria ♡