2. Első nap

783 32 7
                                    

Reggel felkeltem és elvégeztem a szokásos teendőimet. S elindultam az iskolába.

Mikor megérkeztem a suli elé, öt furcsa szagot éreztem. Olyan volt, mintha vámpírok lennének a közelben. Szétnéztem és megláttam azt a kis csoportot akik engem bámultak. Az összes többi diákkal együtt. Szuper, de nem szeretem a figyelmet. Hallottam ahogy beszélik vajon mi lehetek. Annyit bírtak megállapítani, hogy vámpír-vérfarkas hybrid vagyok. Nagyot nem is tévedtek.

Megismerkedtem egy-két osztálytársammal a nap folyamán. Igazán segítőkészek voltak. Bár a fiúk túlságosan is. Azt is megtudtam, hogy akik reggel nagyon bámultak azok a Cullenék vagyis az "unokatestvéreim".

Szegény Edward egész nap próbált olvasni a fejemben, de nem sikerült neki a pajzsom miatt. Egész nap bámultak meg követtek az intézmény területén belül. Halottam ahogy beszélik, hogy ki kéne kérdezni engem, mi vagyok és miért vagyok itt. Próbálkoztak egész nap, csak sajnos vagy nem mindig volt mellettem valaki ezáltal sose voltam egyedül.

Órák után hazamentem. Csináltam magamnak kaját, mertéhes voltam. Leültem megenni és olvasni, amikor hallottam hét léptet a házmögötti erdőben. Kimentem megnézni kik azok, bár pontosan tudtam kik vannakott.


/Meg is hoztam következő részt. Sajnálom, hogy eddig tartott csak most állt úgy össze, hogy nekem is  tetszik. Remélem tetszik és örülök, hogy ennyien teszitek olvasó listára./

csaszar_karina

Az Ős QuabridWhere stories live. Discover now