MKWK- Writing Challenge (K-pop OS-gyűjtemény) - BEFEJEZETT

2. rész- 1984

Cím: Disztópia

Szereplők: Kim TaeHyung (BTS), Park ChaeYoung (BlackPink)

Besorolás: Hetero, dráma, néhol talán filozofikus

Korhatár: +12

Figyelmeztetések: csúnya szavak esetleg

-----

Ez a reggel kicsit másképpen indult, mint a többi, bár abban egyáltalán nem különbözött a megszokott hétköznapoktól, hogy megint nekem kellett megcsinálnom a reggelit, amíg ChaeYoung vette a fáradtságot, hogy elkészülődjön. Ugyan nem esett nehezemre, szívesen készítettem el a kávét, a pirítóst, az omlettet, tudtam, hogy az én imádni való feleségem, hosszasan kínlódik azon, hogy mit vegyen fel.

Ám most nem csinosan felöltözve jelent meg, hanem a köntösében, és egy vaskos könyvet tartott a kezében. Miközben szervíroztam a reggelit, a címre siklott a pillantásom, ami egy évszám volt.

„1984"

Hallottam már róla halovány körvonalakban, de valahogy nem szerettem olvasni, engem jobban kikapcsolt a zenehallgatás, míg ChaeYoung élt-halt a könyvekért. Bár azt nem értettem, hogy miért nem teszi el, és indulunk el, hiszen egyetlen könyv sem lehet olyan fontos, hogy miatta kiessünk a munkából. Mindkettőnknek jó állása volt, nem kellett volna ezt elcseszni, ha nagyobb házat szeretnénk, meg pár éven belül gyermeket.

– Nem akarod azt eltenni? – faggattam némi ingerültséggel a hangomban.

– Bele gondoltál már abba, hogy mi van akkor, ha valaki figyeli minden lépésünket? – kérdezett vissza fel sem pillantva a könyvből.

– Ez csak egy könyv, egy kitalált történet, köze nincs a valósághoz.

– De mi van, ha mégis? Ha az egész életünket mások irányítják, ha a döntéseinket szintén mások határozzák meg?

– Rosie... – szóltam rá gyengéd hangon a becenevét használva. – El fogsz késni a munkából!

– Ma nem megyek be – határozta el. – Beteget jelentettem.

Egy pillanatig elképedve néztem rá, de nem hagyhattam, hogy emiatt a furcsa könyv miatt elveszítse az állását, így megindultam, hogy kivehessem a kezéből.

– Add ezt ide nekem! – Ugyan nem hagyta egy könnyen, hogy elvegyem tőle, ám mégis én nyertem. – Menj öltözz fel, és irány a munka! A könyv megvár!

– Minek menjek be, ha a főnökeim eleve nem kíváncsiak a véleményemre? – vonta meg a vállát. – Mi van abban az esetben, ha ők is azoknak dolgoznak, akik elnyomnak minket, kis embereket?

– Valamiből meg kell élni, ezt te is tudod. – Egyre jobban érdekelt, hogy mégis miféle hülyeségeket ír az a könyv, ami miatt a feleségem ennyire kifordult önmagából.

– Figyelj, Tae! Ha alaposan belegondolsz, valóban követnek minket, hiszen az telefonon keresztül, az interneten át, mindenütt lehallgathatnak minket, ki tudja, hogy mi folyik a háttérben, hogy azok, akiket mi vezetőknek hiszünk, nem valami nagyobb elnyomásnak a részei – magyarázta lendületesen, mire elkerekedett szemmel néztem rá. – Elmegyek dolgozni, de ajánlom, hogy te is olvasd el, és rá fogsz jönni, hogy nem őrültem meg.

A kezemben heverő könyvre pillantottam... Valamit nagyon tudhat ez az író, ha ChaeYoung ennyire megkérdőjelezte az egész életbe, a politikába vetett hitét. Ugyan nem voltunk jobban benne a politikában, csak annyira, amennyire ezt a munka megkövetelte, de egyre jobban fúrta az oldalamat a kíváncsiság.

Végül én magam nem mentem be dolgozni, úgy faltam a sorokat, és szinte felemésztett annak, gondolata, hogy valóban, amiben eddig hittünk, az nem úgy van, ahogy... Vagy valójában ez a történet nem egy fikció, hanem hamarosan egy keserű disztópiává változik. Ahol a szabad gondolkodás eleve az ördögtől való, hogy a valaki fentről figyel minket, hogy az életünket úgy irányítják a felsőbb hatalmak, ahogyan jól esik nekik?

Valahogy nem szeretném, ha ez valósággá válna, de mi van akkor, ha valójában, már ez a valóság, csak senki nem tud róla, mert mindannyian csupán egy aprócska részei vagyunk egy hatalmas gépezetnek?