Baekhyun egy átlagos földműves család egyetlen fia, ki éjjel - nappal otthon segít a családfőnek a földeken, valamint az állatok körül. Ugyan a fiú éppen csak betöltötte 20. életévét, általános iskola óta nem járt semmilyen képzésre, mivel édesapja...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Eddig egyáltalán nem volt időm őt megnézni, pedig elég szembetűnő, hogy körülbelül olyan piros a haja, mint ami most jött ki abból a szerencsétlen marhából, ráadásul rövidebb is. Jól áll neki, csak elég természetellenes, főleg ebben a közegben. Illik hozzá ez a világos, élénk szín, mert ő is ilyen. Vigyora le nem hervad, ahogy a kicsiket pesztrálja… - Felhívom apát, hogy tudassam vele a hírt - közlöm, és kezemet a nadrágomba törölve, előveszem a telefonomat, s már tárcsázom is. Beletelik egy kis időbe, mire felveszi, de gondolom, leállítja a traktort, hogy halljon is valamit, vagy arrébb megy tőle. - Na, helló. - Szia, apa. Megvannak a borjak. Ikrek lettek. - Attól a kicsi üszőtől? - tisztán hallható, ahogy meglepődik. - Nem lett baja? - Nem, mind a hárman rendben vannak. - Hívd át Luhant, és tereljétek be a gulyát, addigra én is beérek. - Luhan nincs otthon, de Chanyeol itt van, ő segített elletni is - neve hallatára az említett nagy szemekkel mered rám, majd a mobilra, és gondolom, épp azon töri cseresznye buksiját, hogy kitalálja, kivel beszélek, ezért eltátogom neki, hogy “apa”. - A magas gyerek. - Igen, a magas gyerek - mondom vigyorogva. - Akkor tereld be vele, de én megyek. Ha valami van, hívj - meg sem várja a válaszom, csak leteszi. - Mi a helyzet? - áll mögém a kobold, ezzel kis híján a szívrohamot hozva rám. Teszek egy lépést előre, hogy kicsit nagyobb távolság legyen köztünk, mert úgy kényelmesebb, és szembe fordulok vele. - Be kell vinnünk a marhákat - csúsztatom vissza zsebembe a készüléket. - És hogy? Ők még csak most születtek - mutat az épp mosdatófélben lévő kicsikre. - Tudom. Én hozom a borjakat, te az anyát - indulok meg előre, hogy összeszedjem a legelésző társaságot. - És ezt mégis hogy képzelted el? - jön utánam panaszosan, akár egy kisgyerek, akit elhagytak a plázában, és a mamáját keresi. - Én felkapom a kölyköket, te az anyjukat - vonok vállat. - Hát te nem vagy normális - jelenti ki egyszerre sértődötten és kissé nevetve. - Akkor, már nem is tetszem? - fékezek le, hogy szemeibe nézve, nyomatékot adjak iménti kérdésem súlyának, ami nem mellesleg csak vicc, de érdekel a reakciója. - Hogy? - hökken meg, ám hamar túllendül rajta, és ahogy egy pimasz mosoly kúszik ajkaira, már saját vesztemet érzem. - Baekkie, nekem mindenhogy tetszel - ejti ki olyan egyszerűséggel, mintha csak azt mondta volna, hogy süt a nap. - Aish - morgom magamnak és inkább továbbhaladok. - Fogj egy botot, és kezdd onnan - bökök a túlvégére, felé sem nézve. Csak a hülyéjét járatja velem, ebben biztos vagyok, de mégis zavar, mert az a csók… Meglep, hogy kérdés nélkül teljesíti, pedig tudtommal fél a marháktól, de annyira azért nem is foglalkoztat, így teszem a dolgom, és összeterelem a gulyát, majd a kis családhoz megyek. Végigropogtatom a gerincemet, és egy sóhajt megeresztve, lehajolok, hogy a vállamra kapjam a világosabb borjat. Lábait elől összefogva tartom meg, s tekintetemmel a colost keresem, ki pont most ér be engem oldalról. - Te most tényleg komolyan gondoltad, hogy én azt cipelni fogom? - mutat dacosan a még mindig fekvő tehénre. - Dehogy. Fogd meg a másikat és induljunk. - De te hogy fogod már ezt a szerencsétlent?! Add, inkább viszem én, ha már ő a beteg - nyúl érte, én meg hagyom, hogy levegye, nekem úgyis mindegy. - Te vagy már a beteg - kuncogok fel, és összekaparom a másikat is, hogy ugyanabban a pozícióban felkapjam. - Nem tudnád emberségesebben hozni? - Bocs, de mivel még nem áll, nem tudtam alá hajolni, de ha ennyire zavar, tedd ide a hátsó lábait - tartom bal kezem a vállamhoz, Chanyeol pedig a borjú hátsó felét is rám teszi, csak mert bántja a szemét a dolog. - Ha így fogod, hamar el fogsz fáradni. Huszonöt, harminc kilós, nem egy öleb - mérem végig a párost. Hasát fogva szorítja magához a már egészen megtisztítgatott állatot. - Bírni fogom. Vele mi lesz? - Mi lenne? Felkel, ha indul a gulya, na meg a borjait nem hagyná magára, csak vigyázni kell, nehogy megtámadjon - lépdelek oda hozzá, hogy lábbal kicsit megnoszogassam, de egy nagyon mérges tekintetű Chan arrébb tol tőle. - Ne rugdosd! - rivall rám haragosan, én meg már inkább nem is mondok semmit, nincs értelme.
