Baekhyun egy átlagos földműves család egyetlen fia, ki éjjel - nappal otthon segít a családfőnek a földeken, valamint az állatok körül. Ugyan a fiú éppen csak betöltötte 20. életévét, általános iskola óta nem járt semmilyen képzésre, mivel édesapja...
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
És mégis mit nézelődjek a szobájában, mikor a világon semmi sincs itt? Jó, ez azért túlzás, azonban a személyes dolgai nem kifejezetten érdekelnek. Inkább tanulmányozom az új telefonomat, mert ki tudja, hány napig tervezik tollászkodni ez a hatalmas sztárgyerek. Bizonytalanul a kezembe véve a nem kicsi, fekete eszközt, némi keresés után megnyomom az oldalán lévő gombot, mire az felvillan. Itt sincs, de azért a vigyorgós fejét látom… Már csak emlék sem maradt meg arról, amit a gombokkal kapcsolatban mondott, így csak találomra nyomogatok mindent, remélve, hogy ezzel nem teszek benne kárt. - Na, milyen? - érkezik vissza Chanyeol, egy teljesen más öltözetben. - Ömm… szuper - teszem zsebre a mobilt. Semmire nem jutottam vele. - Lejössz még egy kicsit? Váltok pár szót hyunggal… - És ha azt mondom, hogy nem? - vonom fel egyik szemöldököm, tesztelve Chan türelmét. - Felőlem itt is maradhatsz - indul kifelé, teljesen hidegen hagyva, hogy én még mindig az ő személyes terében tartózkodom. Engem tuti zavarna, ha a saját szobámban idegen tartózkodna felügyelet nélkül. - Hé, várj meg! - ugrok, és követni kezdem le a nappaliba, ahol helyet foglal Minseok mellett. - Gyere - paskolja meg a bal oldalán a szófa párnáját, így leülök én is. - Hyung, Joonmyun hyung mondta, hogy a ti számaitok nyersét vinni kell, de nem tudom, melyikekét, állítólag van valami lista, amin aláhúzta neked. Ezt még estig el kellene intézni, itt van hozzá a pendrive, amin a miénk is rajta van - nyújt át egy kis akármit neki. - És négykor nagypróba. - Azt nem mondta, hogy mit kezdjek a torkommal? - lép be nyújtózkodva Jongdae, és telibe a tévé elé áll, amit Minseok eddig nagy beleéléssel nézett. Nem szól miatta egy szót sem, csupán próbálja kivenni a srác mögül a műsort, de miután végleg elveszti a fonalat, inkább rá figyel. - De, beszélj kevesebbet. - Haha, vicces fiú vagy… - vág gúnyos grimaszt. - Komolyan kérdeztem. - Nem. Igyál teát, van vitamin a szekrényben, meg ha találkozunk vele, úgyis ad, egyél mézet, kerüld a hideget, fogalmam sincs. Este főzök neked levest. - Köszi - távozik is, ezzel kicsalva hyungból a rég tüdejében melengetett levegőjét. - Zavarunk? - kérdi meg tőle az egyértelműt, vigyorogva. - Nem - legyez kezével, szemei azonban a képernyőre ragadtak. - Baek, érdekel a dolgozószobám? - Ühüm - bólintok lustán. - Gyere - áll fel és elindul kifelé, ám még mielőtt ténylegesen átlépné a küszöböt, még hátrafordul. - Hyung, akkor emlékszel, mit beszéltünk? - Főzöl levest… - Oké, akkor majd leírom - villantja ki fogait, és már el is tűnt. - Itt rögtön balra. - Köszönöm - sietek a Kobold után, és az útbaigazítást felhasználva, elfordulok az említett irányba. - Eltűntél - mér végig az ajtófélfának támaszkodva. - Inkább te tűntél el… - Mindegy, gyere - invitál be egy nem túl tág, de annál berendezettebb helyiségbe. Legalább három laptop van, az egyik a falra függesztve, a másik kettő asztalon. - Azok zongorák? - lelkesülök fel, meglátva a fekete-fehér billentyűket. Nem szeretem a hangszereteket, illetve inkább csak nem érdekelnek, ám ez mindig is vonzott. - Szintetizátorok - javít ki, de meg mernék esküdni rá, hogy nincs igaza, bármit is jelent. - Tehát zongora. - Jó, legyen zongora - mosolyog rajtam, én pedig közelebb sétálva az egyik csodához, ujjaimat hátul összefűzve hajolok közelebb, alaposan áttanulmányozva a rengeteg gombot rajta. - Nyugodtan hozzáérhetsz - simogatja fülem lágy, kedves hangja. - Nem szeretnék. - És én játsszak neked rajta valamit? - Igen! - fokozódik jókedvem. - És mit szeretnél hallani? - húzza az egyik árva széket a másik masinához. - Ezen! - bökök az előttem lévőre. - De hát ugyanazt tudja - vonja fel értetlenül szemöldökét, s egy ideig csak nézi, hogy én nem mozdulva még mindig erre a zongorára mutatok, makacsul ragaszkodva parancsomhoz. - Jól van - áll fel és húzza is a széket, aztán közvetlen maga mellé egy másikat. - Csüccs. Tehát… mit játsszak neked? - Nem tudom - huppanok le. - Bármit. - Bármit nem lehet, válassz valamit. - Nem ismerek semmit, tehát ami neked tetszik, rád bízom. - Énekeljek is? - temetkezik gondolataiba, hogy megkeresse a megfelelő dallamot. - Te tudsz énekelni? - hökkenek meg megint, bár így utólag rájöttem, hogy ezt nagyon nem kellett volna. - Bocsánat - veszek visszább, ezzel megelőzve kiakadását. - Igen, örülnék neki - De hülye vagyok! Ha nem tudna, mért kérdezné? Na meg egy énekes csapatban van, vagy mi, csak nem a két szép szeméért vették fel. Bár azt hittem, rapper…