The change

Ártatlan lélek

Már jó tíz perce nézem, ahogy szenved, és esküszöm, egy egészen rövid pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy segítsek neki, de aztán csak helyetfoglalva a földön, figyelem tovább esetlenkedését. Heves, kapkodó, meggondolatlan. Azt hiszem, ezek tökéletesen jellemzik őt. Már épp kezdi valami - minden - más elterelni a figyelmem, mikor az ordítására összerezzenek.
- Baek! Nézd, elkaptam, gyere gyorsan! - rohan felém lihegve a kezében csapkodó madárral. - Vedd el, fogd meg, csinálj valamit! - tartja magától minél távolabb a szárnyast.
- Jól van, nyugi - állok fel, és lefogva az állat végtagjait, átveszem tőle. - Akkor, haladjunk - nyitom alkarral a kaput, és kislisszolva Chanra hagyom annak becsukását.
- Miért kell az neked?
- Csak úgy - fékezek le a fatönk mellett, majd fogást váltva a kakason, ráfektetem, két kézzel leszorítva. - Meg tudnád itt tartani? - biccentek a fejét tartó markomra.
- Kizárt! Baekhyun, ha te most megölöd azt az állatot, esküszöm, ezentúl vegetáriánus leszek! - közli keményen, mellőlem szúrósan tekingetve hol rám, hol kezeimre.
- Nekem így is jó. Akkor majd ezután szedünk neked füvet - engedem el jobb kezemmel, és lenyúlok a baltáért .
- Baekhyun! Meg ne merd tenni, mert különben... - kezd fenyegetőzni, nekem azonban lendül a kezem.
- Hoppá - szeppenek meg, ahogy rosszul célozva, eléggé elbénázom, és hirtelen mindent elborít a vér, a madár pedig eszeveszetten kapálózik és rikácsol, mire a kutyák ugatva szaladnak le hozzánk. Gyorsan újra lesújtok, hogy megkegyelmezzek, majd mikor már biztos vagyok benne, hogy kimúlt, Chanyeol felé fordulok, aki elkerekedett szemekkel, kicsit - nagyon - véresen bámul engem. Egy hatalmasat nyel, s tekintete párásodni kezd. - Jézusom, Chanyeol, el ne sírd magad egy szaros kakas miatt - eresztem el a tetemet, és kezeim automatikusan mozdulnak, hogy átöleljem, de még időben sikerül megfékeznem magam.
- De... - szipog egyet. - Ő miattam halt meg. Én fogtam meg... és... meghalt - hebegi, erősen tartva magát, hogy ne bőgjön.
- Ahh, kicsinálsz... Ha nem te kapod el, akkor én, emiatt ne érezd rosszul magad. Hogy fogunk így nyulat vágni? - vigyorodom el, de elsötétült ábrázatától kissé megrémülök.
- Felejtsd el! - csattan fel mérgesen, hatalmas praclijait eltartva véres felsőjétől.
- Nyugi, csak vicceltem... Induljunk, mert anya minket tesz a levesbe, ha nem sietünk - szedem össze kis barátunk részeit.
- Nem beszélek veled - morogja dacosan, ahogy nyomomba szegődik.
- Hála a jó égnek! - nevetek fel, és fél teljes percig élvezem, hogy nem zaklat az idióta kérdéseivel, nem mond semmi félreérhetőt és úgy egyáltalán... csend van.
- De tényleg. Gonosz vagy.
- Pedig már úgy örültem... Amúgy nem vagyok. Szerinted az a csirke, amit a boltban veszel, honnan van? Vagy az csak úgy kinő a földből?
- Ne izélj már, nem vagyok hülye. Csak egészen más látni a halálát és utána megenni, mint ismeretlenül, már előkészítve megvenni.
- A csirke, amit veszel, telepről van, ahol összezárva egymást tépik, és kis rácsos ketrecekben élnek hónapokig. Ráadásul ne használd rá azt a szót, hogy meghalt. Állat. Az állatok megdöglenek - okítom az ilyen alap dolgokról, bár szerintem ezzel pont nem azt érem el, hogy levegye rólam a gonosz jelzőt, de annyira nem is érdekel.
- Tévedtem. Szívtelen...

Estefelé úgy határozok, hogy átmegyek Luhant boldogítani. Amúgy is kérdezni valóm van tőle, meg már hiányzik a hülye feje is. Nem mintha nem egy hete láttam volna utoljára, de na... Kell a társaság. Annyira hozzászoktam, hogy már nehezen vagyok meg nélküle.
- Jó estét! - köszönök hangosan, amint belépek a házba, ám válasz nem érkezik, így gondolom egyedül van Lu. A szobájába benyitva, meg is pillantom őt a gép előtt, ahogy nagyban lövöldözik, mint általában. - Lulu! - ütök vállába, mire megugrik.
- A szívbajt hozod rám! - tekint fel szemeimbe, én meg nem túl diszkréten elnevetem magam.
- Ne csodálkozz. Nyitva az ajtó, ráadásul se kép, se hang - huppanok ágyára, ő pedig az asztalra téve fejhallgatóját, kinyomja a monitort és felém fordul.
- Mi ez a nagy jókedv? - méreget gyanúsan.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Persze, Bacon, higgyem is el?
- Nekem mindegy. Ráérsz holnap?
- Rá, miért, mi kéne?
- Fülezünk.
- Mikor menjek?
- Olyan négy felé.