never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

38. ɐz ǝןüʇöʇʇ

- Jól érzi magát? - egy röpke pillanatig néz rám az oktató, és kérdését próbálja úgy feltenni mint aki tényleg aggódik értem. A valóság azonban ennél elszomorítóbb, ugyanis a férfi totál érzelemmentesen veti fel ezt a kérdést, és hangjában az aggódás helyett inkább az unalom, és az utálat keveredik össze. Igazából nem is érdekli a válaszom - amit persze nem is kap meg tőlem, ugyanis ha megmozdítanám a fejem, vagy kinyitnám a számat, akkor a meg nem evett reggelim borítaná be azokat a bizonyos fontos papírjait, amit oly beleéléssel fürkész, és amikről csak annyit vonja el a figyelmét, hogy kinéz az ablakon, hogy megnézze jó úton haladok e.

Egyébként a válaszára kérdésem egy hatalmas nem. NEM. Csupa nagybetűvel. És neki ezt észre kellene vennie, és azt kellene mondania, hogy inkább szálljak ki a járműből, és próbálkozzak meg egy másik vizsgadátummal. A régi, nyugger oktatóm ezt mondta volna, amint észrevette volna a remegő lábaimat, amitől percenként vagy erősebben vagy gyengébben nyomtam meg a gázpedált. A liluló ujjaimról amikkel a kormányt szorítottam, már ne is beszéljünk inkább. Nekem kellett volna annyi eszemnek lennie, hogy félrehúzódok és közlöm az oktatóval, hogy ez nekem nem megy. Mert nem ment. A mellkasom szorított, a pulzusom az egekben volt, a testem remegett. Csak az útra összpontosítottam, miközben azért könyörögtem, hogy még csak véletlenül se jöjjön szembe egy autó. A szembejövő autó veszélyes! Mi van ha túl közel megyek hozzá, Ő pedig nem fér el és muszáj lehúzódnia a járdára, amin pont egy kismama tolja az újszülött kisbabáját? Te jó ég, miattam halna meg egy ártatlan teremtés, akinek csak az volt a bűne, hogy én leakartam tenni a jogsit csak azért mert egy fiú rám nyomult. Ezzel a gondolkodással nem segítek magamon, hanem csak még nagyobb pánikot keltettem. A pánik pedig már átjárta az összes testrészem. Mintha direkt félelmetkeltő dolgokkal akart volna megajándékozni. És ha a szembejövő autó engem fog leakarni nyomni az útról, és nekimegyek egy oszlopnak, és az ütés miatt az oktató kirepül a szélvédőn? Akkor az oktatóm is miattam fog meghalni, mert nem tudtam kitérni a másik autó elől, amikor láttam, hogy közelít felém. Istenem, az én vezetésem mindig valaki halálát követeli.

Ki kell szállnom az autóból, de most!

- Forduljon enyhén balra. - jelenti ki az oktató, és most már nem néz máshová csak ki a szélvédőn. Most jön a feketeleves, vagyis a belváros. A mellékút még elment, hiszen ott kevés autó közlekedett, és gyalogosból is kevés volt. Ám a belváros - vagy inkább városközpont már más tészta volt. Ez volt a lakosság gyülekezőhelye! Soha nem volt olyan napszakasz amikor ne lett volna itt ember. Az autósokról pedig ne is beszéljünk. Csúcsidőben percekig álltak sorba, amíg a zebrákon várakozó emberek átengedték őket. A jó hír az, hogy most nincs akkora forgalom, ugyanis a lakosság többsége dolgozik, vagy iskolában van. Ám gyalogosból annál több van, ugyanis a nyugdíjasok, munkanélküliek, betegek, ilyenkor lepik el a várost.

- Bi-biztos? - mintha egy lassított jelenet főszereplője lettem volna, olyan tempóban fordítottam jobbra a fejem, hogy tudjak ránézni az oktatómra. Ezt a tevékenységemet aztán rögtön meg is bántam, mivel így hogy oldalra néztem, nem néztem rá az útra, így aztán gyorsan újra egyenesbe fordítottam a fejem.

Nem akartam bemenni a belvárosba! Rettegtem az emberektől, és az autósoktól. Hát nem hiszem el, hogy nem veszi észre, hogy már majdnem telecsináltam a nadrágomat is.

- Talán valami problémája van ezzel az útvonallal? - kérdezi, de kicsit sem aggódva, hanem inkább gúnyosan. Egyértelmű, hogy úgyis megfog húzni, akkor nem értem, hogy miért akar tovább szívatni. Egy csomó mindent elrontottam, a jogsimtól búcsúzhatok már megint, de ha most beenged a belvárosba, akkor katasztrófát is robbantok ki, mert az szentség, hogy megint kiviszek valamit a helyéről. Csak az a valami egy kuka legyen, vagy postaláda. - Eléggé sápadtnak tűnik, kedves Robin. - nem mondok erre semmit, ami nála egyetértést jelent, de ahelyett, hogy megállíttataná velem a kocsit, egy ördögi vigyor lepi el a szőrös arcát. - Térjen balra! - parancsolja.