Tegnap után is veled a halálba [YoonKook]

Ｈｕｓｚｏｎöｔöｄｉｋ ｒéｓｚ

Yoongi:

Véleményem szerint kezdek bele őrülni abba, hogy nem emlékszem Jungkookra.
Bementem a fürdőszobába és néhány borotva pengét találtam, aztán leültem a földre és nézegetni kezdtem őket.
Soha nem éreztem magam ilyen tehetetlennek, mint most.
Kitudja visszajönnek-e az emlékeim, emlékezni fogok valaha Jungkookra? Emlékezni fogok mindarra, ami az évek alatt történt velünk, vagy örökre feledésbe merül?

Elhatároztam, hogy elmegyek hozzá a munkahelyére, fel is öltöztem, de fogalmam sem volt merre induljak el. Kikutattam a szekrényéből a papírjait és címeket kezdtem keresni rajta, sok időmbe telt, de végül találtam hármat is. Beírtam a telefonomba és elindultam a buszmegállóba, ami kb. 10 percre lehet innen. A busz tömve volt méghozzá nagyon is szagos emberekkel. A leghátsó ajtóhoz sétáltam és ott álltam egész végig, hogy ne fulladjak meg. Mikor végre megérkeztem, felsétáltam a lépcsőn és a recepción megkérdeztem Jungkookot merre találom.
A kishölgy azt mondta ma nem jött be dolgozni, próbáltam kérdezgetni merre lehet, de azt mondta, hogy senki sem szokta tudni merre van, ha nincs itt. Fura.

A második cím felé vettem az utamat ezúttal gyalog, nem vállaltam be még egy büdös buszt, még a végén ebbe halok bele.
Elég ijesztő utakon vitt a telefonom, mindenki engem nézett, én viszont a sötétség miatt amit a panelházak adtak, semmit se láttam, az egyetlen amit szemrevételeztem az az volt, hogy mindenkinek a fején kapucni volt és kissé se tűntek kedvesnek. Ez kettő, na mindegy.
Többen is próbáltak kikezdeni velem, de nem riadtam vissza és elküldtem őket a fenébe.

Már egy ideje éreztem, hogy valaki követ, de, mikor hátra néztem senki se volt ott, viszont a lépteket elég egyértelműen hallottam, ami aggodalomra adott okot.
Gyorsítottam a tempómon, hogy minél előbb abba a bár féleségbe legyek, de hirtelen elém ugrott egy ember, aki a falnak taszított. Azt kérdezte ki vagyok, mire csak annyit tudtam felelni, hogy Jungkookot keresem.
- Miért keresed, ki vagy te? - kérdezte kissé se kedvesen.
- Mi közöd hozzá? Amúgy egy közeli ismerőse vagyok. - válaszoltam.
- Ja, hogy úgy. És miért van nálad penge? - kutakodott a szemeimben.
- Honnan tudod, hogy van nálam? - néztem rá értetlenkedve.
- Mert érzem a zsebedbe te balfasz. - ütögetett rám, majd kivette a zsebemből az említett tárgyat.
Fogalmam sem volt mit mondjak, ezért leszegeztem a fejemet és próbáltam kivenni a kezéből.
- Öngyilkos akartam lenni. De előtte meg kell találnom Jungkookot. - mondtam halkan.
- Nézz már magadra, egy legyet se tudnál leütni olyan gyenge vagy. - nevetett ki. - De tessék, csináld, rajtam ne múljon.
Vissza adta a pengét, mire én ledobtam a kabátomat és akkorákat hasítottam magamba a pengével, hogy még magamtól is megijedtem. A srác elfutott, mikor meglátta a vért én meg lassan kezdtem csak feleszmélni mit csináltam.
Lezsibbadt a karom, de nem nagyon érdekelt, felkaptam a kabátomat és futni kezdtem a nem messze lévő bárhoz, ahol őrök álltak az utamba. Ahogy meglátták a vérző karom, olyan lendülettel álltak félre, hogy majdnem hanyatt estek.

Lövést hallottam, egy pillanatra letompult minden érzékszervem. Lassan sétáltam a hang irányába, 4 ember jött velem szembe, akik földre szegezett tekintettel suhantak el mellettem. Nem ismertem őket.
A szemeim égtek, nagyon fájt, szinte alig láttam el az orrom hegyéig is, de muszáj volt tovább haladnom. A fal mentén tapogatóztam és elfordultam balra.
Megálltam egy ajtónál, ahonnan egy kis fény szűrődött ki, néma csönd volt, az ajtó küszöbéig folyt az elénk piros színű vér. Mutató ujjammal kicsit meglöktem az ajtót, ami nagyot nyikorgott és egy tompa, de ismerős hang szólalt meg, Jungkook volt, aki az asztalára dőlve szorongatta a nemrég elsűlt fegyverét. Vele szembe az ember akit megölt, a földön feküdt lelketlen teste, arca az ellenkező irányba volt ezért nem volt egyértelmű ki lehetett az.
- Megmondtam, hogy senki ne zavarjon. - szólalt meg, majd felállt és felém indult.
Mikor megpillantott, lefagyott pár percre, ezután pedig elhomályosult minden.

Amikor felébredtem, otthon voltam, iszonyatosan fájt a fejem és továbbra is zsibbadt a karom. Próbáltam feltápászkodni, de egy kéz megakadályozta, Jungkook volt az.
- Hova ilyen sietősen? - kérdezte mosolyogva.
- Csak azthittem jól vagyok, de inkább még pihennék egy kicsit. - tettem magam ismét kényelembe.
- Helyes, eléggé beütötted a fejed. - simogatta meg kezemet.
- Jungkook? - szóltam hozzá kérdően.
- Igen..? - kérdezett vissza kissé rekedt hangon.
- Ki volt az ott, tudod.. Aki meghalt?
- Egy szemét aljas ember aki megérdemelt minden egyes dolgot, amit kapott ma. - válaszolta fogcsikorgatva.
- Akkor már tudom. - helyeztem vissza fejem a párnára és felé fordítottam.
- Jól vagy? - tettem mellkasára a kezem.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mostmár minden oké, de nagyon nem vagyok jól. Vissza akarom kapni a régi életünket, vissza akarlak kapni téged és minden emlékünket. - folyt végig egy könnycsepp orcáján.
- Találunk megoldást erre is! - mondtam nyugtatásképp.
- Megöltem az egyetlen embert, aki talán tudta a gyógymódját ennek. - mormogott dühösen.

Biztos voltam benne, hogy nem reménytelen ez az egész, kell lennie valaminek ami megtöri ezt az amnéziás állapotot, egy emlék, egy akármi...
Jungkook éppen a halálba küldözgette az embereket, mikor én hátulról megfogtam a vállát ő viszont hevesen fordult meg és majdnem lekevert nekem egyet. Szerencsére sikerült vissza fognia magát és bocsánatot is kért.
- Most hagyj Yoongi. - szólt rám dühösen.
- De.. - és persze nem hagyta befejezni mondatom.
- Azt mondtam, hogy hagyj! -üvöltött rám.
Elé léptem és nem engedtem, hogy keresztül nézzem rajtam, lábujjhegyre álltam és vállába kapaszkodtam.
Ő kissé megilletődötten tekintett rám én pedig mélyen szemeibe néztem. Vöröslött szeme világa a méregtől, de én még ebben is képes voltam meglátni a szépet, a mélyen bújdosó szeretetet.
Teste remegett az idegtől, arca izzadt volt, kezei lassan közeledtek derekam felé, amibe bátran belekapaszkodott.
Türelmét elvesztve kapott ajkaival sajátomba és hevesen falni kezdte őket, én a lendülettől az asztalnak estem, fenekemet csak keze védte meg a csapódástól. Belemarkolt párszor, mire én bele bele sóhajtottam csókunkba és egyre többet akartam belőle.
- Uram, akkor mi mennénk is. - köszörűlte torkát az egyik és kibaktattak az ajtón.
Feléjük kaptuk tekintetünket egy pillanatra és elnevettük magunkat a kínos szituáció miatt, amibe belekevertem magunkat.